Vetés és Aratás, 1970 (3. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 5. szám

Madame de Guyon: A lélek bensőséges imája (7) Ti vezetők, ha egyszerűbb emberekkel van dolgotok, tanítsátok őket, hogy Istent sa­ját szívükben keressék, hogy újból és újból őfelé forduljanak, ha a helyes útról letér­tek és hogy mindent elkövessenek és szíve­sen szenvedjenek, ha Istennek ez tetszik, így a lélek könnyen eléri a kegyelem forrá­sát, ahol mindent megtalál, ami a megszen­­telődéshez szükséges. Legyen Jézus a király gyermekeitek szívé­ben; az a Jézus, aki érettük szent vérét on­totta, hogy övéi lehessenek. Ne eszeljetek ki semmi különleges módszert. Az egysze­rűek ezt nem tudják felfogni, tanítsátok őket szívből fakadó imára, az isteni Lélek imá­jára, nem az ész imájára, nem az emberi ki­találásra. Mennyei Atyánknak jobban tetszik a gyermeki, szívből jövő gagyogás, mint a szépen csengő beszéd, amit az ész dolgozott ki. Isten Lelkének nincs szüksége a mi emberi rendezgetésünkre. Ha neki úgy tetszik, pásztorokat tesz prófétákká, egy­szerű kézműveseket nagyokká az Ö orszá­gában. Jézus maga mondja: „Hálát adok neked Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értel­mesek elől és kinyilatkoztattad a tanulat­lanoknak" (Máté 11,25). Az embernek Istennel való egyesülése Elmélkedés, szeretetteljes odaadás vagy a legbuzgóbb imádság által is lehetetlen tel­jesen behatolni Isten mélységeibe. Különö­sen két okra akarom felhívni a figyelmet. 2. Móz. 33, 20-ban azt mondja Isten: „Az én orcámat meg nem láthatod, mert nem láthat engem ember élve". A mi imagyakorlataink, megvilágosodásunk, felismerésünk többé­­kevésbé — gyakran öntudatlanul is — em­beriek. Ezek által sohasem fogjuk Istent meglátni. Ami az emberi szellemmel van kapcsolatban, ha még olyan fennkölt és dicső is, a halálba kell kerülnie. „És csendesség lett a mennyben" (Jel. 8,1). A menny a lélek alapját és középpontját áb­rázolja, ahol mindennel el kell hallgatni, mielőtt megjelenhet Isten felsége. Minden fáradozásnak, a legcsekélyebb önelégültség­nek is szét kell hullnia. Minden boldogtalan­ságunk oka az önszeretetben és az egyéni életben keresendő. Amilyen mértékben ez szertefoszlik, olyan mértékben növekszik a lélek tisztasága. Két olyan különböző dolgot, mint a tisztá­talan teremtményt és a tiszta Istent, az em­ber sokféleségét és Isten egységét egyesíte­ni a teremtmény gyarló próbálkozása nem hozza létre. Istennek csak egészen határo­zott közbelépése képes ezt létrehozni. Malakiás 3,2. verse szerint: „Kicsoda szen­vedheti el az Ő eljövetelének napját? És ki­csoda áll meg az Ő megjelenésekor? Hiszen olyan Ő, mint az ötvösnek tüze és a ruha­mosónak lúgja! És ül, mint ötvös vagy ezüst tisztogató és megtisztítja Lévi fiait és fé­nyessé teszi őket, mint az aranyat és ezüs­töt." Az aranyat csak tűz által lehet megtisz­títani, az minden tisztátalan részt megsem­misít. Üjból és újból be kell tenni az ol­vasztókemencébe, míg végül további tiszto­gatásra szükség nincs. Ekkor lesz alkalmas a legfinomabb ötvösmunkára. Ha később elhomályosodik és tisztátalanná lesz, ez csak a tisztátalan dolgokkal való érintkezés által jöhetett létre, aminek semmi összefüg­gése nincs az előbbi tisztátalan állapottal. Aki ehhez nem ért, képes megvetni egy arany edényt, mert külsőleg talán nem ra­gyog, és egy közönséges, nem nemes fémet többnek tart, mert szépen ki van fénye­sítve. Pál apostol is szól a tisztító tűzről: „Hogy kinek-kinek munkája milyen, azt a tűz pró­bálja meg" (1. Kor. 3,13) és hozzáteszi: „Ha valakinek munkája megég, kárt vall, ő maga azonban megtartatik, de úgy, mint aki tűzön ment keresztül" (15. v.). Vagyis van ami tisztátalansággal van keverve és ezért rom­lott. Ennek először tűzön kell átmenni, hogy az „én" foltjaitól megtisztuljon, még akkor is, ha Isten őt magát kegyelmébe fogadta. A lélek megtisztulása sohasem jöhet létre a bukott ember erőfeszítése által, sőt ellen­kezőleg, csak vonakodva rendeli alá magát annak. Annyira szereti saját én-jét, hogyha Isten hatalmával közbe nem lép, mindig ellenállna. Mi újság? Nagyon gyakori kérdés ez. Egy öreg nyugdíjas bácsi reggel korán felkelt, a konyhában elolvasta az újságot, elkészí­tette a reggelit és bevitte gyengélkedő feleségének, aki még feküdt. Ha azután a felesége megkérdezte tőle: „Frigyes, mi újság?" — akkor ragyogó arccal felelte: „Isten kegyelme minden reggel megú­jul." 10

Next

/
Thumbnails
Contents