Vetés és Aratás, 1970 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 4. szám
Madame de Guyon: A lélek bensőséges imája (6) Az ilyen lélekből fakadó ima mindig meghallgatásra talál. Jézus azt mondja Ján. 11, 42-ben: „Tudom is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem." Ha Isten lelkének így teret engedünk, imánk mindég meg lesz hallgatva. Az okát Pál apostol mondja meg, aki tapasztalt, bensőséges imádkozó volt. Róm. 8,27: „Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért." Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek csak azokért a dolgokért imádkozik, amelyek Isten akarata szerint valók. Istennek akarata pedig a mi megigazulásunk, megszentelődésünk, megváltásunk, átformáltatásunk az Ö képére; Istennek Lelke pedig könyörög és megkap mindent, ami e nagy cél elérése érdekében szükséges. Miért terhelnénk tehát magunkat hiábavaló aggodalmaskodással, miért fáradoznánk saját utaink sokféleségében! Isten maga hív bennünket, hogy minden gondunkat Öreá vessük. Ézsaiás próféta által elpanaszolja, hogy az ember olyan könnyen hajlandó minden erejét külső dolgokra fordítani, miközben az utat a valódi békességhez elkerüli: „Miért adtok pénzt azért, ami nem kenyér és gyűjtött kincseteket azért, ami meg nem elégíthet? Hallgassatok rám, hogy jót egyetek és gyönyörködjék lelketek a kövérségben" (Ézsa. 55, 2). Vajha tudnánk Istenre hallgatni. Mily csodálatosan erősít meg! Bizonyára minden test elcsendesedne az Úr előtt (Zak. 2,13). Eme átadást illetőleg mitől sem kell félnünk; Ö olyan gyengéden visel gondot ránk, ami felette van minden anyai gondoskodásnak. Ézsaiás 49,15-ben azt mondja: „Hát elfeledkezhetik-e az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznék is, én te rólad el nem feledkezem." Ó mily gazdag, semmi által nem pótolható vigasztalás van eme szavakban! Akadhat-e még valaki, aki aggodalmaskodik, ha megtanulta magát Istennek teljesen átadni? Lelkészekhez és vezetőkhöz Hogyha mindazok, akik lelkek megtéréséért munkálkodnak, feladatukká tennék azokat bevezetni a belső imába — a Krisztussal Istenben elrejtett életbe — munkájuk gazdag gyümölcsöt teremne. Egyedül a tanoknak magyarázata száraz és erőtlen, mert a lelkek nem tudják, mimódon juthatnak eme isteni javaknak birtokába. Hassatok oda, hogy megnyíljék szívük és elnyerjék az életet Istentől. Akkor a földműves Istennel való áldásos beszélgetés közben munkálja földjét, az iparos munkáját Istennel való állandó kapcsolatban végzi, a juhász miközben bárányait legelteti, az első keresztyének szellemében él, a szakácsné a tűzhely mellett tudja, hogy minden fazék az Úrnak van szentelve (Zak. 14,21). Mily hamar eltűnne minden gonoszság, a gyülekezet tagjai pedig bizonyságát adnák, hogy a jó Pásztornak hűséges báránykái. Ha előbb a szív egészen az Úré lett, mily könnyű a győzelem a bűn felett. Éppen ezért kívánja Isten újból és újból a szívet. (Add nekem fiam a te szívedet!) A legnagyobb hiba a hitetlenség. Minden más bűn is veszélyes a lélekre, mert elvon a hittől és az imától. Tanítsátok a szíveket gyermeki hitre, vezessétek be őket a belső imába. Mily szelíden vezethetnétek őket így Istenhez! Bár sohase érne benneteket Krisztus ítélőszéke előtt a vád, hogy a rátok bízott nyájnak a legdrágább kincset, az Istennel való benső életet nem mutattátok meg. Egyesek azt vetik ellene, hogy ez egy veszedelmes misztikus út. Vagy, hogy a lelkek nem képesek ily magas lelki igazságokat felfogni. Lehet veszély abban, ha szemeinket állandóan őfelé irányítjuk, teljesen kegyelmére támaszkodunk és teljes erőnkből átadjuk magunkat szerelmének? Éppen az egyszerű lelkeket hívja el leginkább az Úr. Gyermekiességük, szerénységük, alárendeltségre való készségük nagy mértékben alkalmasakká teszi őket az isteni Kegyelem befogadására. Ezek nem tépelődnek soká, nem ragaszkodnak makacsul nézeteikhez. Mások, tudásuktól elkápráztatva önelégültség és előítéletük által ellentállnak Isten Szentlelke munkájának. Mily elismeréssel szól Jézus a kicsinyek egyszerűségéről: „...ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába" (Mát. 18, 3). 7
