Vetés és Aratás, 1970 (3. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 2. szám
íme, az ember Ecce homo — szonettek „Sok modern ember mint robotgép teszi dolgát s nem tud az emberek számára ember lenni... az a veszély fenyegeti, hogy élete önző tengődés lesz s ő maga az elmulasztott odaadás miatt nyomorék, elsatnyult ember ..." Schweitzer Albert 1. Te odaadtad magadat egészen, te nem voltál robotgép, öreg doktor! Távol hangzatos, üres szólamoktól ember voltál az embertelenségben. Mert láttál önző nyomorékokat, maguknak élő robotgépeket, segíteni béna kezűeket, mások baját meglátni vakokat. Ecce homo! Te Jézusod nyomában atomkorban, gépemberek korában odaadtad magad . . . mélyre hajoltál . . . mint az a szelíd názáreti Mester ... S bozontos bajuszoddal, nagy szíveddel embertelen világban — ember voltál! 2. Mesterem, gyógyítsd meg a szememet, hogy ne botorkáljak vakon, s ne menjek el az utakon elémkerült alkalmak mellett! Jaj, ha hófödte csúcsot, csillagot csodálok, de a testvért meg nem látom . . . álmélkodom a szépséges világon és mégis vak vagyok! Jaj, ha hallok muzsikát és madárdalt, s hallatlan hagyok ezer sóhajt, száz jajt, és továbbmegyek süketen! Nyisd meg a fülemet, hogy ne tengessem nyomorékon, elcsenevészesedetten, önzőn az életem! 3. Nyomodba lépek én is, és megyek. Azért jöttél, hogy életem legyen, bővölködő és gazdag életem. Ember lettél, hogy ember legyek! Ecce homo! Megyek. Te mégy elől és az Árpádházi Erzsébetek, Bodelsdrwinghek, Kagawák, Sdrweitzerek, Wrede Matildok . . . nyomuk tündököl. Hadd kövessem a fénylő nyomokat! Odaadás . . . szeretet . . . áldozat . . . titokzatos győzelem a halálon ... Megyek. Életem szent szavadra tettem: ha megtartom magamnak, elvesztettem, ha odaadom érted, megtalálom. Túrmezei Erzsébet 9
