Vetés és Aratás, 1969 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 1. szám
A halállal mindennek vége van! Az istentisztelet után egy ismeretlen férfi megszólította a lelkészt: — Mindabból, amit ön prédikált, én semmit sem hiszek — mondotta. — Mit hisz maga tulajdonképen? — kérdezte a lelkész. — Hiszem azt, hogy a halállal mindennek vége van — hangzott a felelet. — Nos — mondotta a lelkész — ezt én is hiszem. A halállal mindennek vége van! — Hogyan, ön is hiszi ezt? — kérdezte az ember meglepődve. — Igen, hiszem! A halállal mindennek vége van! Halála után nem lesz többé alkalma önnek bűnöket elkövetni, nem hódolhat már szenvedélyeinek, nem csalhatja meg a feleségét, nem káromolhatja többé Istent. A halál véget vet az örömeinek; terveit nem tudja már megvalósítani. Vége van minden baráti kapcsolatnak, mindennek, amit a földi élet nyújthat. Vége van az ön földi életének és ön az örök kárhozatra jut. Részemre is vége van mindennek. Véget ér a vándorút, véget érnek a szenvedések, a könnyek, a csalódások, véget ér a harc és én hazatérhetek az én Uramhoz a dicsőségbe. — Erre még soha nem gondoltam — felelte nagy komolyan. Ez az ember megtért — csak azért, mert a lelkész igazat adott neki, hogy a halállal minden véget ér. Valóban, akkor már nem tehetsz jót senkivel; nem bánhatod meg bűneidet üdvösségre; nem dönthetsz Krisztus mellett, nem szolgálhatsz Istennek és felebarátaidnak. Elszállt minden alkalom és lehetőség.Nagyon komolyan kell vegyük: a halállal mindennek vége van, soha többé nem lesz majd lehetőség ezekre. Elszáll a perc, az életed! Ma még ha jössz, elérheted! Ma még szabad, ma még lehet, Jöjj, ingyen nyersz ma kegyelmet. Nem hiábavaló Nincsen elszomorítóbb dolog, mint amikor valaki a munkájára néz, vagy a letűnt időket szemléli és arra a megállapításra jut, hogy az nem ér semmit. Hiábavaló volt az erő, az idő, az anyagi áldozat. Mennyire elveszi a lelkesedést és az életkedvet az ilyen megállapítás. Milyen nagy ezzel szemben Isten ígérete, hogy a „ti munkátok nem hiábavaló az Urban". Van tehát munka, amely nem hiábavaló még akkor sem, ha minden azt mutatja, hogy elveszett idő volt az egész. De ennek feltétele az, hogy „az Urban." E feltétel nélkül lehetetlen jó dolgot várni. Ahol ez az ígéret áll, ott az Ür dolgáról van szó (1. Kor. 15, 58). Mennyi kísértés van bennünk, hogy ne így végezzük a munkát, hanem emberi mérlegeléssel. Itt érthető meg, hogyan vigasztalódhatott meg az apostol, mikor ezt a szörnyű valót kellett leírnia: „Az Ázsiában levők mind elfordultak tőlem" (2. Tim. 1,15). Mégsem volt hiábavaló az éjszakázás, a gyötrelem, a könyörgés, az értük való böjtölés, mert a Szentlélek áldott vezetése alatt, a kereszt Ura iránti nagy szeretetből történt. Ahol a Jézus iránti szeretetből és a Lélek benső kényszeréből indulnak meg a szívek, ott nincs semmi hiba. Az első nagy bibliai gyülekezetek közül — ahol pedig az apostolok az első pünkösd erejével szolgáltak — némelyek hamarosan megszűntek. Vagy gondoljunk a későbbi időkre. Miszionáriusaink munkájuk kezdetén azonnal a pogányvilág áldozataivá lettek, pedig nagy ígéretek előtt állottak, évekig tanulták a nyelveket vagy sajátították el az orvosi tudományt s egyik-másik néhány nap vagy hét múlva mártírja lett az evangélium szolgálatának. Hiábavaló volt életük, szolgálatuk? Nem, mert Jézusért történt. 10
