Vetés és Aratás, 1969 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 6. szám
Lekéste az átszállást! Egy ifjúnak különös álma volt. Álmában egy világváros pályaudvarán a vonatok menetrendje felől érdeklődött; egy furcsa ruhás idegen a kérdéseire különös válaszokat adott. A pályaudvaron két vonat állt egymás mellett; mozdonyuk csendesen pöfékelt. — Kérem, hová megy ez a két vonat? — kérdi az ifjú. — Az egyik az üdvösségre, a másik a kárhozatra — hangzott a különös válasz. — Melyik megy az üdvösségre? — Amelyiken kevesen vannak! — Akkor ezen a másik vonaton a sok utas mind elkárhozik? Hiszen a vonat zsúfolva van utasokkal! — Kérem — szólt az idegen — a menetrendet jóll kell ismerni és ügyesen kell átszállni, mert három állomáson még át lehet szállni az üdvösség vonatjára. Ezen a három állomáson az átszállás idejét a mozdony gőzsípja jelzi. A harmadik állomás után nincs többé átszállás, mert a vonatok megállás nélkül haladnak a végállomásig. Tessék az átszállásnál figyelni, szólt az idegen és továbbment. Az indulást jelezték, az ifjú pedig fellépett a kárhozat vonatjára, mivel ott ismerősöket pillantott meg, akik az étkezőben vígan iddogáltak. örült a találkozásnak, mert az idő gyorsabban telt közöttük. Hívták kártyázni is, de ekkor a mozdony sípja felsivított, jelezve, hogy az első állomásra érkezett a vonat. Az átszállás elmaradt, mert a kártyaszalonban újabb ismerősökre bukkant, azonkívül meglehetős szerencséje is volt a játékban. Itt azután soká időztek. Sok pénz volt az asztalon. Éppen egy köteg bankjegyet akart zsebre gyűrni, amikor riasztó hangon sivított fel a mozdony sípja, jelezve a második átszállás idejét, amit ismét elmulasztott, mert a pénzével volt elfoglalva. Kissé megszeppenve arra gondolt, hogy most már igazán figyelni fog. A harmadik kocsi táncterem volt, sok ismerőse volt ott. Sok muzsikával és igen emelkedett hangulatban ropták a táncot. A szesztől, a sok pénztől jó kedve kerekedett; elhagyta kalapját, táskáját, kabátját és önfeledten hagyta magát ringatni a mámor hullámain. Szinte ujjongott jókedvében. Azonban dermedten meredt maga elé, amikor a mozdony füttye az éjszakába hasított, jelezve az utolsó állomást. Az ifjú nem találta sem kalapját, sem táskáját, sem kabátját. Rohant az ajtóhoz, azonban a tolongásban a tömeg elállta az útját és harmadszor is elmulasztotta az átszállást az üdvösség vonatjára. Szörnyű képek kínozták, mert tudta, hogy nincs többé megállás és á kárhozat vonata utasaival együtt viszi a mélység felé. Az ifjú felébredt és a különös álmon gondolkodni kezdett. Valóban, az álom mögött az emberi lét mély igazságai csillannak fel. Evangéliumi folyóirat 2. évfolyam 6. szám
