Vetés és Aratás, 1969 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 5. szám
AZ ÉTER" HULLÁMAIN ÁT... Gondolataink „Továbbá atyámfiai, mindarról ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jóhírű, és ha van még valami erény, ezekről gondolkodjatok." Fii. 4, 8 Pál apostol leveleiből megállapítható, hogy milyen sokoldalú az apostol. Isten megajándékozta az áttörés lendületével, az evangélizálás adományával és a lelkipásztorkodás bölcsességével. Mind a háromhoz egyformán értett: a kemény ugar feltöréséhez, a porhanyóssá tett talaj bevetéséhez és a zsenge palánták gondozásához. A megtért lelkeknek nevelője, oktatója és vezetője volt és figyelme kiterjedt a lelki élet minden terére. Az idézett versben például arra int, hogy figyeljünk a gondolatainkra és irányítsuk őket. Lehetséges ez és van ennek jelentősége? Ó igen! Amit teszünk, az fontos, amit mondunk, az lényeges, amit gondolunk, nem mellékes, mert minden beszédünk és cselekvésünk indítórugója egy-egy gondolat. Az ember gondolatvilága fontos — ez elvitathatatlan tény. A művészek és tudósok alkotásaiban vezető szerepe van valamilyen eszmének, az eszme melegágya pedig a gondolatvilág. Minden nagy teljesítményt, legyen az áldásos vagy átkos, megelőzi a gondolat. Ez a tény jelentős a lelki életre nézve is. Gondolataink lehetnek áldásthozó vendégek, és lehetnek besurranó tolvajok, mondja Spurgeon. Meggazdagíthatnak és megkárosíthatnak, épülésünkre vagy romlásunkra lehetnek. A legtöbb közmondás életbölcsességet fejez ki, de nem mind. így például kétes igazságú az a közmondás, hogy a gondolatok „adómentesek". „Igen", jegyezte meg egy igehirdető helyesen, „a gondolatok adómentesekbe nem pokolmentesek!" Hogy ez nem túlzás, annak eklatáns példája Péter esete a Mesterével. Az Úr Jézus ugyanis egy alkalommal megkérdezte a tanítványait, hogy kinek mondják őt az emberek. És miután erről szó esett, azt kérdezte tőlük: ti pedig kinek mondotok engem? Erre Péter adta meg a választ: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia! Jézus így felelt neki: Boldog vagy, Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám! A további beszélgetés során az Úr Jézus rámutatott a küszöbön álló szenvedésére és hogy a bűnösök kezébe adják őt. Ez ellen Péter hevesen tiltakozott: Mentsen Isten, Uram, ez nem történhetik meg veled! Ekkor Krisztus hozzá fordult és keményen rászólt: Távozz tőlem sátán, hántásomra vagy nékem! Hogyan, hát ördög volt Péter? Dehogy, Péter nem volt ördög, hanem ember. Az előbb, amikor oly gyönyörű hitvallást tett, nem volt angyal és most, hogy mitsem sejtve rosszat mondott, nem volt ördög, hanem ember. Mindössze az történt, hogy mindkét esetben inspirációt nyert. Az első esetben isteni inspirációban, a másik esetben ördögi inspirációban volt része. Péter esetének a tanulsága a következő: Minden ember szíve ajtaján kopogtatnak a gondolatok, indulatok, sugallatok. Nemes és gonosz gondolatok, isteni és ördögi sugallatok. Van felülről való és alulról való inspiráció. Mindez az ember gondolatvilágában játszódik le. A nemes cselekedetnek és a gonosztettnek itt van a melegágya. Két esettel akarom ezt megvilágítani. Egy fogházlelkész felkeresett egy hosszabb szabadságvesztésre ítélt rabot és igyekezett a részvét meleg szavaival a leikéhez férkőzni. A fogoly merev magatartást tanúsított. Mogorván hallgatta a lelkészt, majd hirtelen felugrott és rákiáltott: „Hallgasson! Hagyjon el! Én tetőtől talpig át vagyok itatva gonosz gondolatokkal!" Milyen szörnyű állapot! Gonoszt cselekedni már nem tudott, a törvény szigora megfékezte. Gonosz beszédeket folytatni sem tudott már, magánzárkára volt ítélve, és így a gonoszság szelleme a gondolatvilág hátsóajtaján keresztül surrant be hozzá és gyötörte gonosz gondolatokkal. Valóban szörnyű állapot. A másik történet ennek az ellenkezője. Egy istenfélő ember súlyos betegen a kórházban feküdt. Amikor egy barátja meglátogatta és az állapota felől érdeklődött, a beteg így válaszolt: Amikor a fájdalmaim enyhülnek, Istenre gondolok, és amikor a betegségem annyira kínoz, hogy képtelen vagyok Istenre gondolni, az vigasztal, hogy Isten gondol rám. Mit bizonyít ez a két ellentét, a fegyenc és a kórházi beteg esete? Azt, hogy a gondolatvilágunk lehet a mennyország pitvara és lehet a pokol tornáca. Mi által kerülhető el az utóbbi? Az által, hogy a bennünket folyvást környékező mindenféle gondolatok felett elszánt éberséggel őrködünk. Arról nem tehet senki, hogy valaki megjelenik a háza küszöbe előtt. De arról igenis tehet, hogyha ajtót nyit és beengedi. io
