Vetés és Aratás, 1969 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1969 / 4. szám

Erich Sauer:

Krisztus ítélőszéke

Krisztus visszajövetele a gyülekezet „boldog reménysége" (Tit. 2,13). A gyülekezet, azaz az eklézsia a hívők összessége, akik Jézus Krisztust személyes Megváltójuknak fogadták el megtérésükben. Ehhez azonban nemcsak mennyei előjog, hanem szent felelősség is kapcsolódik. „Mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki elvegye a jutalmát aszerint, amiket a testben cselekedett, vagy jót vagy rosszat" (2. Kor. 5,10). Az elragadtatás várása felüdíti szívünket, Krisztus ítélőszékének reménysége pedig sarkallja lelkiismeretünket.

A Szentírás erről az eseményről különösen hét dolgot tudat velünk:

1. Az idő

2. A bíró

3. A személyek

4. A szigorúság

5. A mérték

6. Az eredmény

7. A végcél

Krisztus napja (1.Kor.1,8); Krisztus maga (2.Tim.4,8); mi mindnyájan (2. Kor. 5, 10);

a tűz (1. Kor. 3,13); a mi hűségünk (1. Kor. 4, 1-5);

jutalom vagy kár (1. Kor. 3,14-15);

dicsőség (1. Pét. 5, 4).

1. Az idő, „Krisztus napja" (az Újszövetségben hatszor fordul elő: 1. Kor. 1, 8; 5,5;

2. Kor. 1,14; Fii. 1,6.10; 2, 16); „az a nap" (2. Tim. 4, 8; 1, 12), „az ő eljövetelekor" (paruzia, 1. Ján. 2, 28; 1. Kor. 4, 5), vagyis az egész Újszövetség bizonysága szerint a dicsőség birodalmának szemmel látható felállítása előtt, tehát az ezeréves birodalom előtt. Következésképp meg kell különböztetni a „Krisztus ítélőszékét" (görög: bema) a „nagy fehér királyi szék"-től (görög: tronosz). A „nagy fehér királyi szék" az e földön felállított, szemmel látható dicsőséges birodalom után lesz (Jel. 20, 11). Azonban meg kell különböztetni az ezeréves birodalom kezdetén tartott ítélettől is (Máté 25,31—46; Jel. 20, 4), mert az Krisztus visszajövetelekor az akkor élő nemzetek ítélete lesz. Az „ítélet napja" kifejezés (1. Ján. 4,17; Máté 10,15; 11, 22) tehát három, időben különböző ítéletet foglal magában:

a) ítélet a gyülekezet, vagyis az elragadottak felett „Krisztus ítélőszéke" előtt, az ezeréves birodalom kezdete előtt,

b) ítélet az akkor élő népek felett „az ő dicsőségének királyi széke" előtt, az ezeréves birodalom kezdetén (Máté 25,31) és

c) általános ítélet, vagyis ítélet a halottak

felett (Jel. 20, 12) „nagy fehér királyi szék" előtt, az ezeréves birodalom után.

2. A bíró Krisztus. „Az Úr, az igaz bíró" (2. Tim. 4, 8). Mivel az Atya minden ítéletet a Fiúnak adott (Ján. 5, 22), ezért „Krisztus ítélőszéke", mely az ezeréves birodalom előtt lesz (2. Kor. 5,10), egyben „Isten ítélőszéke" (Róma 14,10) is.

3. A személyek „mi mindnyájan" (2. Kor. 5, 10; Róma. 14,10), „az ittlakók" és „hazaköltözöttek", minden megváltott, akik akkor élnek és a már elaludtak (2. Kor. 5, 6—10 összefüggésében). Bár azok, akik a Fiúban hisznek, a végítélettől szabadok (Ján. 5, 24; Zsid. 10,14. 17 — mivel „nincs semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak", Róma. 8, 1), azonban a hűség kérdése (1. Kor. 4, 2—5) és a „jutalom" kiszabása (Kol. 3, 24; 1. Kor.

3. 14), vagy a „kár" megállapítása (1. Kor. 3,15; 1. Ján. 2, 28) külön „ítéletnapot" kíván (1. Ján. 4,17) a hívők megítélésére is! Itt már nem a megmentés kérdéséről van szó, hanem a kegyelem jutalmának a mértékéről.

4. A szigorúság. „Az Úr megítéli az ő népét" (Zsid. 10, 30). Az övéinek is „tűzben jelenik meg" az a nap (1. Kor. 3,13). Ezért beszél Pál éppen Krisztus ítélőszékével kapcsolatban „az Úr félelméről" (2. Kor. 5,11 és 10. vers egybevetése)! „Kár" és „veszteség" (1. Kor. 3, 15; 2. Ján. 8), „megszégyenülés" az ő orcája előtt (1. Ján. 2,28), az egész életmű „megégése" (1. Kor. 3,13.15), maga ugyan megmenekül, azonban „mint aki tűzön ment keresztül'* és csak a puszta életét mentette át (1. Kor. 3,15) — ezek azok a lehetőségek, amelyekkel nekünk számolnunk kell! Ezért ne törjük le a fegyver élét (Zsid. 4,12)! A megmentés bizonyosságával érvényes ez az Ige is: „Félelemmel és rettegéssel munkáljátok iidvösségteket" (Fii. 2,12).

5. A mérték a hűség (1. Kor. 4,1—5; Máté 25) 21.23), egész életünk, létünk eredménye. Necsak tetteink, hanem lehetőségeink is; nemcsak az, amik voltunk, hanem az is, amivé lehettünk volna; nem csupán cselekedeteink, hanem mulasztásaink is (Jak. 4,17); nem a munka, hanem a munkás; tetteinknek nem a mennyisége, hanem a súlya (1. Sám. 2,3), nemcsak az, amit elértünk, hanem az is, amire törekedtünk. Cselekedeteink közül mindenekelőtt az áldozatok, gondolkodásmódunkból pedig csak az önzetlen szeretet érvényes; vagyonúnkból pedig az, amit a szolgálatra adtunk.

12