Vetés és Aratás, 1969 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 3. szám
Én apámmal tartok! Háziorvosunk fia, Rezső, aranyos, kedves fiú. Kék szeme és fürtös szőke haja van. Mindig ott van a vasárnapi iskolában és figyelmesen hallgat. Meg lehetek elégedve vele. Egyszer az Ür Jézus visszajöveteléről beszéltem a gyerekeknek és arról, micsoda öröm lesz majd az minden megváltott ember számára. Rezső édesanyja és nővére hívők, így feltételeztem, hogy Rezső is szereti az Urat. Ezért megkérdeztem őt: — Ha majd a mennyben leszel, kinek örülsz a legjobban? Nagy meglepetésemre azt felelte: — Én nem akarok a mennybe jutni! — Nem akarsz a mennybe jutni? Hogyhogy? — Anyuka és a nővérem a mennybe mennek, de én oda akarok jutni, ahová apukám kerül. A gyerekekre való tekintettel nem folytattam tovább a beszélgetést vele, tovább magyaráztam a különféle bibliaverseket. Néhány nap múlva felkeresett minket az orvos. Elmondtam a beszélgetést és nekiszegeztem a kérdést: — Doktor úr, hová vezet az ön útja? Hová követi önt a kisfia? Nem tudott válaszolni, nyugtalanul járt fel-alá a szobában és nem tudott uralkodni az érzelmei felett. Mélyen felindulva elbúcsúzott anélkül, hogy valamit is mondott volna. Apák, anyák, hová mentek? Hová kerülnek a gyermekek, hogyha benneteket követnek? Csak ha ti magatok is a menny felé vezető úton vagytok, mutathatjátok meg a gyermekeknek a helyes utat. Kár érted! Egy kedves barátom mesélte: A háború alatt egyszer tizen voltunk egy szobába beosztva. Mind nagyon hangosak voltak. Különösen egy fiatalember, aki úgy látszik, megjárta a nagyváros minden posványát. Ocsmány szavakat használt, káromkodott. A többieknek ez nagyon tetszett. Egyszer szerelmi kalandjait kezdte elbeszélni. ízléstelen beszéde nagy tetszést aratott. Nem tudtam végighallgatni. Felálltam és azt mondtam neki: — Szegény fiú! Ha ennyi szenny árad ki belőled, milyen lehet ott belül? Kár érted! — És ezzel kimentem a szobából. A szobában halotti csend támadt. A fiú utánam rohant. A folyosón elkapott: — Bajtárs, várj csak! Azt mondod, kár értem? Ilyet még soha senki nem mondott nekem! Ez — hogyan mondjam csak — azt jelenti, hogy van bennem valami értékes? Nem értem! — Tudod, Istennek terve volt veled. Ö teremtett téged. És most a fejed búbjáig benne vagy a szennyben. Isten embert akart faragni belőled, ezért csak azt mondhatom, kár érted. Nem volt időnk folytatni a beszélgetést, sorakozó volt. A fiú azonban rögtön azután megkeresett és azt mondta nekem: — Te vagy az egyetlen ember, aki komolyan vesz engem. Igazán azt hiszed, hogy van bennem valami érték? A legtöbb ember álarcot visel. Ez a fiatalember mocskos külső viselkedése mögé rejtette belső nyomorúságát, tehetetlenségét. Most együtt olvassuk a Bibliát, testvérek vagyunk. Néha előtör még belőle régi természete, elragadtatja magát, de aztán megijed önmagától és rám néz. — Gondolod, hogy Jézus még mindig türelemmel van irántam? És mind a ketten tudjuk, hogy az ő türelme éltet minket. Útravaló — Hogyha unatkozol — olvasd a Szentírást. — Amikor nincs reményed — az Igében keresd. — Ha lelki békét és erőt kívánsz — kutasd Isten Igéjét. Még az evangélium munkásainak sem szabad pihenés nélkül dolgozni. A Szentírás olvasására, csendes elmélkedésre, erőgyűjtésre nagy szükség van! Jézus is félrevonult tanítványaival (Márk. 6, 31). 7 W. Busch:
