Vetés és Aratás, 1969 (2. évfolyam, 1-6. szám)
1969 / 2. szám
F. V. Steiger: Az ár Mibe kerül az üdvösség? Az írás azt a feleletet adja: nekünk semmibe. Emlékeztetünk a Rómaiakhoz írt levélre (3, 28 és 5, 1), melyből kitűnik, hogy a törvény cselekedetei nélkül, csupán hit által igazulunk meg, tehát a megváltás egészében teljesen ingyen részesülünk. Utalunk továbbá Pál és Silás válaszára, akik a filippi börtönőr kérdésére, „Mit kell cselekednem, hogy üdvözöljek?" azt felelték: „Higgy az Ür Jézusban és üdvözölsz mind te, mind a te házadnépe" (Csel. 16, 31). Nem kerül tehát semmibe. Mindenesetre más valaki megfizetett érte, nem ezüsttel és nem arannyal, hanem drága vérével (1. Pét. 1, 18—19). Krisztus az ő életének feláldozásával örökre tökéletessé tette a megszentelteket — mondja a Zsidókhoz írt levél (10, 14). Mi tehát nem tehetünk ahhoz semmit, ő maga mindent elvégzett. Az üdvösséget teljesen ingyen kapjuk. Isten Báránya, te ott a Golgotán Teljes győzelmet vettél a harc után. Üdvöt találhat már az egész világ, Mert megfizetted ott bűnünk váltságdíját; Fennszóval hirdetted a kereszten: Elvégeztem, elvégeztem! A bűn elengedése nem kerül semmibe, legalábbis nekünk nem. Természetesen, mint ahogy a földi életben sem bocsáthatnak meg annak, aki azt nem óhajtja, úgy Isten sem bocsát meg, még az Ür Jézus kedvéért sem annak, aki erről nem akar tudni. De mi a helyzet akkor, ha valaki elfogadta a megbocsátást és kész az Urat követni? Ennek az ára nagyon magas; gyakorlatilag az ember teljes egzisztenciájába kerül, miután Luk. 14, 26 szerint, aki nem gyűlöli meg a saját életét, nem lehet Jézus tanítványa. Pál apostol Jézus Krisztus rabszolgájának tekinti magát. Itt tehát ugyanaz érvényes, mint a toronyépítő esetében: ki kell számítani a költségeket, hogy miután alapot vetett, senki ne csúfolhassa: „Ez az ember elkezdte az építést, de nem bírta véghezvinni!" (Luk. 14, 29-30). Itt nincs árleszállítás. Ezért érthető, hogy a tanítványok elrémültek és úgy érezték, hogy ezt az árat senkisem tudja megfizetni (Márk. 10, 25—26). Nemcsak a gazdag ifjú; minden időben akadtak emberek, akik megpróbáltak Istennel egyezményt kötni és a saját életükben esetleg nagy áldozatok és egyéb szolgálatok árán valahol egy darab magántulajdont akartak biztosítani. De hiába! Dr. Mott János mondotta sokszor: „Vagy Isten az Ür egész életünk, gondolataink, akaratunk és cselekedeteink, munkánk és szórakozásunk, pénzünk és időnk felett, vagy pedig azt kockáztatjuk, amit a gazdag ifjú: az Ür szeret minket és talán nem vagyunk messze az Isten országától, de nem is vagyunk benn. Az bizonyos, hogy a teljes átadás meghaladja az erőnket, de ez Istennel lehetséges. Csak akkor jöhet ez létre, ha Megváltónk mindent felülmúló szeretete szorongat bennünket is (2. Kor. 5, 14). Ezért minden Istentől jön, akinek „szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik hozzá teljes szívvel ragaszkodnak" (2. Krón. 16, 9). „Ennélfogva . . . félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek az akarást is és a véghezvitelt is jótetszésből" (Fii. 2,12—13). Ő nemcsak azt munkálja, hogy a minket megkörnyékező bűnt tegyük le, hanem minden gátló terhet is, mint a versenyző, aki futását olyan könnyen akarja végezni, ahogy csak lehetséges (Zsid. 12,1). Tehát nemcsak a bűneinktől kell elállni, hanem attól is, ami nyereséget hoz nekünk (Fii. 3, 7—8), ha az a „Krisztus megismerésében" gátol. A vitorlás nem mozdul, ha szélcsend van. A hivő csak a csendben jut előre. A. Müller * Nem a cselekedeteinkből élünk, hanem abból, hogy a cselekedeteink megbocsátattak. K. Barth 3
