Vetés és Aratás, 1968 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1968 / 6. szám

Karácsonyi öröm „Magasztalja az én lelkem az Urat és ör­vendez az én lelkem (szellemem) megtartó Istenemben" (Luk. i, 46—47). Ha ezt elmondhatjuk, akkor van karácso­nyunk. Ki mondhatja el azonban? Néz­zük meg azt, akitől ezek a szavak ered­nek. Mária, a názáreti Józsefnek, az ácsnak a jegyese. Gyermeket várt. És ez a gyermek lenne Isten Fia? Nehéz volt el­hinni ezt. Nemcsak ma nehéz, hanem ak­kor is az volt, sőt akkor még inkább. Mária életútja Isten beavatkozása által nem lett könnyebb, hanem nehezebb. Jórészt fordítva szoktuk ezt elképzelni. A valóságot a karácsonyi történet mond­ja el, ha csakugyan úgy olvassuk és hall­juk, amint az Újszövetségben megíratott. Felettébb nehéz életút ez. József előtt megszégyenítő színben tűnt fel a szent viselősség, úgyhogy hátat akart fordíta­ni Máriának (Máté 1,19). Csak az angyal győzte meg őt. És ki tudja, hányán néz­tek rá ugyanígy. A csodálatos születés után pedig Simeon által hallja a temp­lomban az iszonyú jövendőt (Luk. 2, 35): „A te lelkedet is áthatja az éles kard." Mária szíve azonban mégis ujjong: „Ma­gasztalja az én lelkem az Urat és örven­dez (ujjong) az én lelkem megtartó Iste­nemben." Hogyan? Miért? Mert nem beszél bele abba, amit Isten mond, hanem az ígéretre néz és engedelmeskedik. „íme az Ür szolgálóleánya! Legyen ve­lem a te beszéded szerint." Ezzel kezdődik az a hit, amely megáll Isten előtt. Ezzel kezdődik a valóságos karácsony és nehéz életúton is az a nagy öröm, amit az angyal hirdetett. Minden időkben. Akkor és ott éppen úgy, mint ma és itt. A földi öröm mélyén mindig ott rejtőzik a titkos aggódás: nem veszítjük-e el a következő pillanatban? Innen van a mohó vágy, amivel az ember beleveti magát, ha földi örömhöz, élvezethez juthat. Ha lehetséges igazi örömhöz jutni ne­künk, embereknek, nagy örömhöz, amely nemcsak múló élvezet, akkor annak olyan ajándéknak kell lennie, amelyet ennek a világnak semmiféle hatalma se rabolhat el tőlünk. Olyan boldogságnak, amitől senki sem szakíthat el bennünket. Csak olyan öröm lehet ez, amelyhez minden élethelyzetben hozzájuthatunk, amelyet minden mélységből, minden kétségbe­esésben megragadhatunk és magunkévá tehetünk. Ilyen öröm azonban kizárólag csak ott van, ahol a karácsonyi angyal hirdeti ennek az elsötétült földi világnak és benne a remegő pásztoroknak: „Megszületett nektek ma a Megtartó!" Dr. Karl Heim Amint az én Atyám küldött engem, úgy küldelek én is titeket — hogy szolgáljatok fizetés, jutalom nél­kül, ismeretlenül, szeretetet nem várva, elszenvedve korholást, gúnyt és meg­vetést, — hogy egyedül az evangéliumért fára­dozzatok. — így küldelek benneteket — hogy meg­sebezzenek, összetörjenek; hogy sírja­tok és virrasszatok;hogy bekötözzétek a megsebzetteket és hordozzátok a megfáradtak terheit. — így küldelek benneteket — hogy szen­vedjetek értem és menjetek a meg­keményedett szívekhez; azokhoz, akik vakok, mert nem akarnak látni, — odaszánva életedet, véredet. . . — küldelek, hogy megízleljed Golgotát. — így küldelek--------téged. — Mit felelsz? — Itt vagyok Uram, küldj el engem! 4

Next

/
Thumbnails
Contents