Vetés és Aratás, 1968 (1. évfolyam, 1-6. szám)

1968 / 6. szám

Jézus a bűnösök között „Közeledtek pedig hozzá a vámszedők és bűnösök mind, hogy hallgassák őt" Luk. 15, a. Nagy tévedés volna azt gondolni, hogy az a tény, hogy Jézus a bűnösök között volt, csak ritkán fordult elő. Amióta testet öltött magára, állandóan a bűnösök kö­zött volt, hisz minden asszonytól szüle­tett egyén homlokán viseli a bűn pecsét­jét. A Szentírás egész világosan tanít­ja, hogy a halál a bűn zsoldja. Meg is halt eddig két ember kivételével minden­ki. Így csak beképzelés lehet az, ha va­laki azt gondolja, hogy nem bűnös. Ilyen beképzelt egyénekből állt a társa­dalom egy bizonyos rétege akkor is, ami­kor Jézus a földön élt. Ezek magukat igazaknak tartották. Aki bűnös volt, an­nak legtöbb esetben nem volt bocsánat. A társadalom ezen rétege kirekesztette a bűnöst és sok esetben elzárta előle a javuláshoz vezető utat. Ezek a társada­lom kivetettjei közeledtek Jézushoz, hogy hallgassák őt. Nagyon sokat jelent az, amikor az ilyen megvetett, lenézett állapotban azt érez­heti az ember, hogy mégiscsak van valaki, aki szereti őt. Karácsonyt ünnepeltek az egyik gyermek­­otthonban nagyon vidám hangulatban a szépen feldíszített karácsonyfa körül. A szoba egyik sarkában egyedül ült egy kislány. Ő nem tudta élvezni a kará­csonyfa szépségét, mert világtalan volt. Nem tudott az éneklő csoportba bekap­csolódni, mert néma volt. Nem élvezte a gyermekcsoport zajos társalgását, mert süket volt. De végűi hozzá ment az egyik nővér és megsimogatta az arcát. Erre mosoly öntötte el ajkát, amelyen keresz­tül érthetetlen hang tört elő, és ebből azt lehetett észlelni, hogy szeretné monda­ni: „Mégiscsak van itt valaki, aki sze­ret engem." Ilyen örömérzés hatotta át azokat, akik­ről olvassuk, hogy közeledtek Jézushoz. Jöttek a nagy bűnösök ahhoz, akinek ke­gyelme nagyobb a bűneiknél. Jöttek a lé­lekben szegények gazdagodni. Jöttek a bűneik felett sírók vigasztalódni, jöt­tek a lelki eledelre éhesek és szomjúho­­zók megelégedni. Jöttek a szennyes szí­­vűek megtisztulni. Jézus magához fogadta őket és velük evett. Ezért zúgolódtak a farizeusok és írástu­dók: Miért nem segít nekik Jézus gyűlöl­ködni? Miért nem veti meg azokat, akiket ők megvetnek? Miért nem haragszik azokra, akikre ők haragusznak? Ez a magatartás adott okot Jézusnak arra, hogy ezt a példázatot mondja: „Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van és egyet azok közül el­veszt, nem hagyja ott a kilencvenkilen­cet a pusztában és nem megy el az elve­szett után, amíg meg nem találja azt." Ennek a kifejezésnek az az értelme, hogy Isten törődik az egyénnel. Jánoshoz közelebb volt Jézus Patmos szi­getén, mint a laodiceabeli lágymeleggé vált gyülekezethez. Emberek elfordulhatnak a paráznától, gyilkostól, tolvajtól, istenkáromlótól, hitehagyottól, de Jézus törődik velük és meg akarja menteni őket. Egy nagyobb vallásos összejövetel alkal­mával egy kisleány elsodródott édesany­jától. Bement a hatalmas épületbe és le­ült a legelső padra. Az édesanya kérette a lelkészt, jelentse ki, hogy N. Mária elveszett, édesanyja keresi. A kislány nem jelentkezett, hanem csak az isten­­tisztelet befejezése után. Amikor meg­kérdezték, miért nem jelentkezett, ami­kor hívták, azt válaszolta, hogy azért nem, mert egy elveszett kislányt keres­tek, ő pedig nem veszett el. Pontosan ez a helyzet áll fenn az elve­szett bűnösnél. El vannak veszve lelki értelemben. Isten és Krisztus nélkül él­nek. Krisztus nyújtja feléjük mentő kar­ját, hogy felemelje. Szeretettel és nagy részvéttel öleli keblére. Megváltó se­beinek vérével gyógyítja a bűntől meg­sebzett szívet. Ragadd meg feléd nyúj­tott kezét és engedd, hogy felemeljen, mielőtt rádborulna a halál éjszakája. Ismerd be, hogy te vagy az a példázat­ban feltüntetett elveszett bárány és téged 2

Next

/
Thumbnails
Contents