Vetés és Aratás, 1968 (1. évfolyam, 1-6. szám)
1968 / 1. szám
előle. Isten nem tűri a bálványt életünkben. Mi ugyanúgy bízunk dolgokban, ahogy a zsidók bíztak lovakban, szekerekben, Jeruzsálem erős falaiban, templomok sérthetetlenségében és más egyebekben. De Isten mindig kirángatja alólunk az ilyen talajt, még akkor is, ha látszólag az ő dicsősége szenved csorbát. így adja idegen kézre templomait, fogságra papjait, népét, parlagon hagyja a földeket és lerombolja a gőgös palotákat. Figyeljük meg, hogy Isten az ítéletet mindig a saját házán kezdi. Ügy segít magán, hogy elűzi a hűtlen szolgákat. Mi hiába akarjuk menteni azt, ami az övé, ha ő nem menti meg. A tök is az övé volt, ő nevelte szinte egy éj alatt; de nem sajnálta, mert nagyobb volt a szeretete Ninive és Jónás iránt. Ó, a balga Jónás! Nem győzzük eleget szidni s benne önmagunkat is. Jónást, akiben újra és újra feltámad az óember, az engedetlen, felelőtlen, önmagát kereső ember. Most szabadult csak meg a haláltól, szenvedett három nap és három éjszakán át a hal gyomrában. Hogy imádkozott, hogy könyörgött és fogadkozott s most egyszerre mindent elfelejtett. Pedig kell-e annál erősebb, súlyosabb próba, mint amin Jónás átment? De azért újra kaphat egy figyelmeztetést, valami egészen mást és meglátjuk, Jónás arra is úgy reagál, mint az előbbire. A tök elszáradt a féreg szúrásától és az Űristen tikkasztó keleti szelet rendelt, amelytől egészen összeaszott a növény, Jónásra pedig rásütött a nap, amely mindjobban tűzött. Belseje forró lett, mint egy katlan, feje fájt, egészen elbágyadt és kívánta a halált: „Jobb halnom, mint élnem." Vajon Isten a hibás azért, mert Jónásnak megfájdult a feje? Nézzünk egy kicsit a dolog mélyére. Hát itt volt Jónás helye és nem Ninivében? Isten ott készített neki eledelt, ott készített árnyékot is, töknél erősebbet, kőből és nádból fedelet, amiket a férgek nem szúrnak meg s tikkasztó szelek ki nem szárítanak. De Jónás nem akart, mint kapitány az utolsó percig a süllyedő hajón lenni, hanem kiment a veszedelemből, s magát kényelembe helyezve várta, hogy pusztul el a gőgös Ninive. Ó, Jónás, hát nem tudtál annyit, hogy Isten vigyáz reád? Nem tudtad, hogy Isten kivezette Lótot Sodomából és nem hagyta ott elpusztulni? Te futottál és nem kérdezted szándékát. Nem tudtad, hogy Isten csak ott védhet meg, ahová ő állított téged? Illést a Kedron patakjánál hollók által táplálta és később Sareptában. Hol és mikor adott neked parancsot, hogy otthagyd Ninivét? Felelj, Jónás! Nem kellene neked is azt tenned, amit Ninive: böjtölni és kiáltani az Úrhoz, hogy mentse meg Ninivét? De mialatt Ninive sírt, imádkozott és böjtölt, te várod azok halálát. Csak azért, mert ők pogányok, te pedig zsidó vagy? Vajon a pogány köteles mindent odaadni, alsóbbrendű teremtmény ő, mint te, Jónás? Te ismered az Úr törvényét; nem annak kell-e adnia, aki kapott? Neked van s ha nincsen, kérsz és ismét kapsz, mert a te Atyád kibeszélhetetlen gazdag Isten, „aki a mennyet és földet, minden bennelevőkkel együtt teremtette." Te, Jónás, aki kiválasztottságodra hivatkozva elloptad Egyiptomban az arany és ezüst edényeket, aki elvetted a hozzád jött templomi ajándékokat, nem félsz az Úrtól? És te Jónás, aki keresztyén vagy, aki misszióval kezded és kizsákmányolással folytatod, nem féled az Istent? És te Jónás, aki azt a parancsot kaptad, hogy „szeress", nem annak örülsz-e, hogy sok bombát gyártanak s egy még hatalmasabb Ninivére tüzet akarnak dobni? Vajon nem a te virágaidat, a te árnyékodat, borodat és kenyeredet félted? Miért nem könyörögsz az istentelen városokért és népekért, amelyeket csak te látsz annak, amelyekről Isten maga azt mondja: ez az én városom, ez az én nagy népem? És ha valóban semmit sem csinálnak jól, hát nem a te bűnöd az, Jónás? Téged odaküldött az Úr, de te csak ledörögted a magasból az ő ítéleteit és aztán futottál! Még az az alázatosság sincs meg benned, amelyik így szól: „Istenem, add, hogy ne ítéljek, a dolgok olyan bonyolultak" (Reményik). Te ítélsz, mert úgy véled, hogy az Úr minden szavát letétbe tette nálad s te azokkal ítélgethetsz, megfeddhetsz másokat, magad azonban felette állsz a megítéltetésnek. ... Én ne szánjam Ninivét, amely évszázad folytán épült vala fel? amelynek tornyai vetekedve kelnek? mely mint egy győztes harcitábor terjed a sivatagban, és utcái mint képeskönyv, amit a történet lapja irt, nyílnak elém? Ne szánjam Nininévek ormát, mely lépcsőt emel a jövőnek? A várost, amely mint egy fáklya égett nagy korszakokon át és nemzedékek éltek fényénél s nem bírt meg vele a sivatagnak annyi vad szele? Melyben lakott sok százszor ezer ember s rakta fészkét munkálva, türelemmel; ő sem tudva, és ki választja széjjel mit rakott jobb- s mit rakott balkezével? Bízd azt reám, majd szétválasztom én. A szó tiéd, a fegyver az enyém. Te csak prédikálj Jónás, én cselekszem. Ninive nem él örökké. A tök sem, s Jónás sem. Eljön az ideje még, 11
