Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1908-12-12 / 50. szám

4. oidal. (50. szám.) VESZPRÉMI ELLENŐR 1908. december 12. Az egyik: Ha sokai akadékoskodik, meg is teszem. Mert ez jól esik nekem és még ma­gának is; de a Szandzsák kiürítése nekem is rossz, meg magának is . . . Érti ? A másik: Nem én. Miért rossz az ne­kem, ha a szerb meg a csernagorácz szagol­gathatják egymást ? Hadd tegyék, ha élvezet nekik az egymás illata. Az egyik: Majd megmondtam mi legyen az illatukkal' Füstölnék föl vele a maga orrát. Azt értettem, hogy ha mi a haderőkkel köztük akadályt nem képezünk, szabadon közlekednek s operálnak ellenünk. A másik: Lássa, csak szépen beszéljen. Akkor én is megértem. Az operátiótól én is félek. A vakbelemet akarták egyszer operálni, j És nem hagytam. Aztán kisült, hogy nincs is. 1 Az egyik: Nincs vakbele? Ugyan ne! beszéljen ilyen zöldeket? Hiszen az mindenkinek van! A másik: Miért ne beszélnék? Mindenki tudja, hogy a nagyságos és méltóságos egyetemi tanár urak akkor is a vakbelet operálják, mikor valakinek a tyúkszeme fáj. Nekem is ez volt. Azért akarták a vakbelemet operálni. Az egyik: Ördög vigye a tyúkszemet. Elég legyen már a sok uras beszédből. Én Boszniáról meg Hercegovináról beszéltem és nem a maga tyúkszeméről. A másik: Igen! És azt mondta, hogy az a két tartomány egy grammatikai kifejezés. Az egyik: Uram ne hagyj! És ennek is lesz plurális szavazata! Ember! hallgasson meg! A másik: Hiszen mindig hallgatom. Az egyik: Fogja be . . . Dehogy hallgat. Hát mondom. Boszniát és Hercegovinát okku- páltuk. A másik: Tudom, de . . . Az egyik: Kérem! . . . Ha jót akar! . . . A másik: Persze, hogy jót akarok. Az egyik: ... okkupáltuk csak pénz és véráldozatta!. A másik: Ezt már mondta. Az egyik: Mondom. Mondom és még százszor is fogom mondani. A másik: Akkor aztán jobb lesz? Az egyik: Ne ingereljen. Okkupáltuk sok pénz és véráidozattai. És most annektáljuk. l Érti? An-nek-tál-jukl A másik: Hát ez más? Az egyik: No most az egyszer okosat kérdezett. Dehogy más. Persze, hogy nem más! Semmi különbség sem lesz a volt és lesz kő- zött, kivéve a szandzsákbeli állapotot. A másik: Evvel a szandzsákkal mindig : megzavar. Az egyik: Hát zavarodjék meg a maga esze. Akkor okkupáltunk. De egyszersmind a szandzsák megszállása által beékeltük magunkat Szerbia és Montenegró közé, hogy ne egyesül­hessenek ellenünk. vendégek oszlásakor is Kovács ur kalapja, mint elhagyott, gazdátlan jószág. Ki tudja, milyen következményeket vonhatott volna még maga után ez az éjjeli futás, nem temette volna-e el a borús órák titokzatossága Kovács ur ifjú életét, ha — jó szerencsére — a kasznár bácsi rá nem jön, hogy szóbanforgó ifjú éppen az ő füllentyüs sipkájával cserélte fel a saját kalapját. A cserével csak jól járha­tott az ifjú, mert sapka dolgában már nem szűkölködik, de a kasznár bácsi bozontos fején az urfi cilindere csak jelzi a kalap fogalmát. A boldogtalan ifjúnak tehát elő kell ke­rülnie az operencián túlról is és a fejét teszi ra kasznár bácsi, hogy még ebben az órában közmegelégedésre rendezni fogja a kalap­viszonyokat. Tagadhatlan, hogy a kasznár bácsi bizto­sítékai megnyugtatóig hatottak a kedélyekre és Duci úgy vette észre, Mariska szemeiből is valami jóleső, boldog érzet sugárzott ki a re­ményre: Kovács ur nem veszett el, mert nem szabad elvesznie. Minden különösebb lelki rázkódás nélkül telt el a nap, a legnyugodtabb lelkiismerettel megáldott aluvásban, és a következő nappalnak derültén megjelent Kovács ur is, bárha sötéten és szomorúan, de mégis a maga valójában és a maga tulajdon kalapjával. Mariska a tökéletes elfogulatlanság ártat­lan bátorságával lépett eléje és úgy kérdezte: — Miért tűnt el tegnap olyan hirtelen A másik: És most az ék kipottyant? Az egyik: Már látom, kezd okosan is gondolkodni e plurális fejével. Igenis kipottyant! Es most, hogy annektúlunk, majd szövetkeznek is ellenünk. A másik: De ha már annektálunk, akkor hiába szövetkeznek. Az egyik: Mért hiába? A másik: Mert akkor Boszniában és Hercegovinában mink leszünk mink; eddig mink csak mások voltunk. Az egyik: Most sem leszünk ott mások, mint azelőtt voltunk s azelőtt sem voltunk mások, mint most leszünk. A másik. Ugy-e? Hát akkor minek a háború? Az egyik: Persze, hogy minek? Okkupa- tió vagy Annekció címén vagyunk-e Boszniában? az mindegy. Azért mondom, hogy csak egy grammatikai kifejezés miatt lesz, ha lesz a háború. A másik: Á, á, á! Most már értem. Az egyik: Valahára! Azonban négyszem között megsúgom, hogy mégis van különbség a régi és mostani helyzet között. A másik: Ugye mondtam? Az egyik: Dehogy mondta. Semmit se mondott. Hát a különbség az, hogy míg a szandzsák . . . A másik: Má megint a szandzsák! Az egyik: Ne prézsmitáljon. Mondom, mig a szandzsákban voltak a csapataink, addig fújtunk a szerbekre meg a csernagorácokra. A másik: És most nem fujhatunk? Az egyik: Most majd nekünk fújják azok a nemszeretem nótát, az annekciós-lakodalomhoz. A másik: A csúz fújja föl, a ki ezt csinálta! — Személyt hírek. Szeglethy György polgármester influenzában megbetegedett. Ma már állapota tetemesen javult. — Dr. Csesznák Béla Besztercebánya polgármestere f. hó 9-én városunkban időzött, hogy színházunkat meg­tekintse. — A Siemens és Schuckert villam- világitási cég igazgatója Stromszky és főmérnöke Justus Artur kedden városunkban időztek, s az utolsó intézkedéseket is megtették, hogy f. hó 12-én, azaz ma, az utcai világítást iegalább 250 lánggal megkezdhessék. — Alakuló közgyűlés. A „Veszprémvár- megyei Magyar Közművelődési Egyesület“ f. é. dec. 14-én d. u. 3 órakor a megyeház nagy­termében alakuló közgyűlést tart. — Matiné. A veszprémi rom. kath. fő­gimnázium Mária-kongregációja f. hó. 8-án Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, szép matinét rendezett a főgimnázium disztermáben, melyet ez alkalommal zsúfolásig megtöltött az ünneplő közönség. A derék ifjak összes műsor- számai kitünően sikerültek. — Gyászrovat. Látos Ferencné szül. Mayer Mária, — Látos Ferencnek a „Magyar Király“ szálloda tulajdonosának neje f. hó 6-án. 60 éves korában elhunyt. — Szalkay Lajos jubileuma. A székes­fehérvári színtársulat igazgatója Szalkay Lajos, aki több éven át városunkban is működött szinjeles társulatával, s a legjobb emléket hagyta vissza városunkban, szép ünneplésnek volt tárgya f. hó 10-én Székesfehérváron. A színtársulat tagjai jubileumi előadást rendeztek Szalkay tiszteletére, aki akkor töltötte be szinészkedésé- nek 25. évét. A székesfehérvári közönség szintén melegen érdeklődött az érdemes szín­igazgató iránt, s ovációkban részesítette, este pedig a színházat zsúfolásig megtöltötte Szinre került az „Ideges nők“ vígjáték. Szalkay sok koszorút, s egyébb emlék ajándékokat kapott. — Kátyúban. Ezen cím alatt megírtuk múlt heti lapszámunkban, hogy a dr Óvári Ferenc által oly szép reményekkel tervezett „Első bakonyi szövőgyár“, vagy ahogy Veszprémben rövidítve mondani szokták, „kapca­gyár“ ügye kátyúba jutott. így is van, azaz hogy már bele is fulladt a közönyösség kátyújába, mint a legtöbb üdvös dolog Veszprémben. Nem találkoztak érdeklődök, akik részvényeket jegyeztek volna. Sem Veszprémben, sem Budapesten. Dr. Óvári tehát értekezletre hívta össze hű gárdáját szerdán este a takarékba, hogy a helyzetet feltárja. Megjelentek összesen 10-en s ekkor kijelentette dr. Óvári, hogy a gyár részvényese* hiányában nem alakuihat meg. Mi azt hisszük, hogy dr. Óvári most már a saját erejéből fogja a gyárat megcsinálni, amint ezt az első értekezleten kijelentette. Ám ebből nem lesz semmi, sőt még a hosszu-utcai kis kapcagyárat is el akarja adni dr. Óvári. Tehát igy dőlt dugába ismét egy szép terve kerületünk agilis képviselőjének, aki pedig oly'sokat fáradott az ügy érdekében s városunknak ja­vát akarta. — Városunk rossz vicc-gyártói már kifun- dálták, hogy miért nem akadtak részvényesek a kapca­gyárhoz ? Attól féltek, hogy kapcabetyárnak fogják őket elnevezni. — Felolvasás. Mint már multheti lap­számunkban megírtuk, holnap, vasárnap d. u. 4 órakor Herényi József piarista tanár felolvasást tart a gimnázium dísztermében. — Jövő vasár­nap, f. hó 20-án pedig Szakáll Gyula tanár tart igen érdekes előadást, „A magyar Anjouk Nápolyban“ cim alatt. — Köszönetnyilvánítás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Vajda Ödön zirczi apátnak, a ki Kelemenhalom és Róbertvölgy pusztákon 10,200 korona költséggel egy-egy uj római katholikus iskolát építtetett, a melybe okleveles rendes vándortanitót nevezett ki, el­ismerését és köszönetét nyilvánította. — A gőzfürdő-jegyek ára. A fürdő igaz­gatósága a gőzfürdő-jegyek árát leszállította. A gőzfürdöjegyek árai: 100 drb. 80 kor., 50 drb. 45 kor., 10 drb. 10 kor., mig a pénztárnál közülünk? Kovács ur lassan, vontatott fanyarsággal szűrte a szót: — Nem akartam alkalmatlan lenni. Mariska csak nevetett — De hát miért lett volna alkalmatlan bárkire nézve is? Hiszen a szobáink elég tá­gasak. Ön is táncolt és én is táncoltam, hol egygyel, hol mással és soha össze sem ütköz­tünk, úgy tudom. Nagyon jól megfértünk egy­más mellett. — De mégis • . . Kegyed haragudott rám, Mariska? Haragudtam? Éj! És ez önt annyira bántotta volna? Hiszen én minden semmiségért megharagszom; ön azt állítja, s az én nehez­telésem nem lehet komolyan venni. „Aki ha­ragszik, annak nincs igaza“ . . . A szegény betűk nem bírják visszaadni a hangsúlyozásban, arcjátékban, kézmozdulatok­ban rejlő, színező, mélyitő erőt. És én nem bírván érzékeltetni ezeket az erőket, talán meg sem értik a hatásnak azt a fokát, melyet e szavak kelteni képesek valának. Mély csend szállt a szobára. Kovács ur összeszoritotta az ajkait, mint igazi férfi, aki a hallgatásban keresi a bölcseségeh Duci a sa­rokba húzódott, mint a vihart félő madár, mig a néma csendben hangosan támad fel újra Mariska ajkán a szó: De hát ha indokolatlannak, hiábavaló­nak, gyermeki balgaságnak minősít ön egy érzést, honnan van az mégis, hogy nem tud szabadulni bizonyos bántó visszahatástól, mely a dolgok kapcsán éri? Ej! talán csak nem lelkiismeretfurdalást érez ön? Csak nem ismerte be önmaga előtt, hogy nekem valóban fájdal­mat okozott? hogy engem igenis megsértett, és most megérdemelve viseli tettének követ­kezményeit? . . . Ha Mariska történetesen klasszikus arc­éllel bir és angol szabású ruhát visel, szent bizonyos, hogy Kovács ur e szónoklat hatása alatt jégszoborrá dermed, szivéből örökre ki­halván minden melegség; ámde Mariskának nem volt klasszikus arcéle, hanem kerek baba­arca, a ruhája sem volt szigorú angol szabású, ellenkezőleg, csipkebetétekkel áttört világoskék blúzt viselt, fehér karjai könyéken alul kiszaba­dulván a ráncos szövetből. Ily mellékkörülmények közbejátszása mun­kálhatott arra, hogy Kovács ur nem emelt büszkén homlokot a leányi dacnak, csak só­hajtva csóválgatta e fejét, nézegetvén Mariskát. — Elismerem, hogy megbántottam, — szólt végre — ugyan nem tudok rá emlékezni, mivel és miképen, talán vigyázatlan szóval, merész tekintettel. Tudj’ Isten hogyan, de bi­zonyosan vétenem kellett maga ellen . . . Ám, ha kegyed az önbeismeréssel, megbánással ki- egyenlithetőnek tartja a sértést, akkor . . . Duci sietett közbevágni: — Akkor szent a béke . . . Mariska kissé összevonta még a szemöl-

Next

/
Thumbnails
Contents