Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-11-14 / 46. szám
2. oldal. (46. szám) VESZPRÉMI ELLENŐR 1908. november 14. érvelnek, hogy hiszen csak a napokban volt bor a hébérben. Nem gondolják meg, hogy a bennmaradt borcseppek megecetesednek s az ecetcsirákat visszük be "a mosdaílan hébérreí. Általában a vizet nem használják olyan bőven a pinceszerek tisztántartásánál, mint kellene. A borvevőt piszkos kézben tartott hébérből eresztett borral kínálják. Itt hírét sem hallották az olyan üveglopónak, amelynek alsó nyílásán egy kis önműködő dugó van, amely fölöslegessé teszi azt, hogy a gazda degusztáló piszkos ujjal fogja be a hébért. Az akonára tett olyan szerkezetnek, mely a virágosodást megakadályozza, itt se híre, se hamva. A mustot rozsdás szűrőn eresztik át stb. És még száz síb. A gazdasági egyesületek jól tennék, j ha a modern pinceeszközök bemutatásával kapcsolatosan a bor ideális kezeléséről gyakran tartanának előadásokat. A miniszter egyes községekben segítsen pincéket modernül berendezni, amelyek a nép sőt az intelligens gazdák előtt is, eleven példái lennének a modern borkezelésnek. A mostani állapotokat nem is cso- dálhatjak) hisz húszezer gazda közül egy sem látott pl. kénezö akonát. jóhirü borainknak még nagyobb hire és magasabb ára lenne, ha a közeli nyugat látná, hogy a borkezelés terén sok gazda nincs valahol Eszak-Afrikában. Sági János. Katholikus Népszövetség. Vármegyénkben tudvalevőleg már régebben megalakult, most a győri egyházmegyében szervezkednek, hogy a győri egyházmegyének Komárom, Győr és Moson politikai megyéiben is létrehozzák a Katii. Népszövetséget. Nov. 11-én volt e célból nagy szervezkedő gyűlés Győrött, a Kath. Kör nagytermében, melyet az érdekeltek szinültig megtöltöttek. Jelen voltak a központ képviseletében Molnár János prelátus, Giessvvein Sándor kanonok, Ernszt Sándor képviselő, Haller István főtitkár és Huszár Károly szerkesztő. A megjelenésben fontos családi okok miatt akadályozott megyéspüspök megbízásából dr. Zalka László kanonok üdvözölte a vendégeket. Lelkes szavakkal hívta fel a papságot a nép- szövetségi munkára. Az értekezlet előadója Haller István főtitkár volt, aki magvas és tüzes szavaival mindenkit meggyőzött a Népszövetség megalakításának szükségességéről. Molnár János prelátus azt fejtegette, hogy a Népszövetség gerincét a helyi igazgatók képezik s azért minden papnak kötelessége e téren is teljesíteni hivatását. Dr. Ernszt Sándor szerint nem szabad addig pihenni mig csak egy millió tagja nem lesz a szövetségnek. Az első év a taggyüjtés éve volt. A toborzás után következik az igaz, őszinte és eleven munka | a nép érdekében. Indítványozza, hogy az értekezlet tűzzön ki megyei agitációnális vasárnapot. Dr. Giesswein Sándor, Denk Rezső, Németh Vince, Halmos Zoltán és Huszár Károly felszólalásai után a jelenlevők egyhangúlag elhatározták, hogy november 29-én Győr, Moson és Komárom minden községében megalakítják gyűlések keretében a Népszövetséget. Sopronmegye papsága november 19-én külön előértekezletet tart Sopronban, amelyen saját maguk fogják elhatározni ! az ottani agitációnális vasárnapot. A gyűlés folyama alatt megérkezett gróf j Széchenyi Miklós püspök, meleghangú üdvözlő sürgönye. Délben 100 teritékü bankett volt a Katholikus Körben, amelyen számos toaszt hangzott el. Mindebből látható, mily széles mederben folyik a Kath. Népszövetség érdekében a mozgalom. Hol fog megállani, mily arányokat fog ölteni, ki tudja? Adja Isten, hogy a mozgalom és szervezkedés általánosságban üdvös legyen, s a kitűzött nemes célt elérje. <-y.) Veszprém, Halpiac. WELLNER OyULA-— fogász == ajánlja magát a legjobb és legszebb műfogak, egész fogsorok készítésére, a legújabb amerikai mód szerint, rugók és kapcsok nélkül oly módon, hogy azok a természetes fogakhoz hasonlóan, minden célnak megfelelnek. Kívánatra egy műfog néhány óra alatt, egy fogsor 24 óra alatt készül el és a foggyökér eltávolítása nélkül, minden fájdalom elkerülésével illeszteíik a szájba. Javítások díjmentesen eszközöltetnek. Minden a fogászat körébe vágó műveletek. Vefr/nrám. Halnií\c Esküdtszék után. A most lefolyt esküdtszéki ciklus utolsó tárgya megdöbbentő jelenségeket tüntetett fel, melyek a nép erkölcsének szomorú elzülléséí bizonyítják. ' Rátót községben négy ember, 20—25 ember assistentiájával és úgyszólván az egész falu szemeláttára agyonvert egy ötödik embert, a ki távol idegenből jött oda, hogy munkájával kenyerét megkeresse. Agyonverték bestiális kegyetlenséggel ; könyörgő szavainak, amelyekkel életéért rimánkodott, nem volt hatásuk a lelketlen gyilkosokra. Kivégezték irgalom nélkül, sőt ütötték-verték még az élettelen testet is, a kiállott kínhalál után. Nem lehet elég szigorú elitélő szavunk az embertelen tettesekkel szemben. De nem lehet azokkal az egyénekkel szemben sem, akik a falu-hosszat elvonult vad hajsza alatt, mint egy kíséretül szegődtek a szereplőkhöz; a kik állítólag nem bántalmazták ugyan az áldozatot, de nem is védelmezték. S a kiket úgylátszik a vérszomjas kíváncsiság vitt oda, mint a buta spanyolt a bikaviadalokhoz. És nem lehet elég szigorú elítélő szavunk a község lakosainak száz és száz tagjára, a kik — egyet kivéve — szó nélkül eltudták nézni a vadállati kegyetlerkedést. Nagyon szépen és jól mondotta a vádhatóság képviselője, hogy amit ebben az egész bünperben a vádlottak, a tanuk és a tett szinhelyén lakó közönség részéről nélkülöz, ez az erkölcs és az emberszeretet. Ám ez csak egyik sajátsága a dolognak. A másik az, hogy a vádlottak egyáltalán nem tudják okát adni, hogy miért fosztották meg az életéből azt a szerencsétlen fiatal embert, a kinek csak az egyik vádlottal volt összekoccanása? Avval is úgy, hogy ez kötött bele az áldozatba, s azt, amint a jelenvolt tanuk igazolják, minden ok nélkül tettleg bántalmazta. A többieket nem bántotta az áldozat, azokat nem is látta, azokkal voltaképpen pajtási viszonyban volt. És ezek mégis reátámadtak s addig ütötték- verték, mig a léiek ki nem ment belőle. A harmadik sajátsága az esetnek a tanuk vallomása. Valamennyi, a ki látta a hajszát, az ütlegelést, mind 20—25 kor csengő leány- és asszony kacagásától votl hangos az erdő s az őz- és szarvas-csorda iramló lépésben menekült, a kökényesi patak zsc.mbékos partjáról. Egyszer csak négyen mentünk ki vadászni. Én a gyerekember, a plébános, az ispán meg Johan, az erdész. Ez a Johán úgy szakadt ránk a hatvanas zsandárvilágból. Nagy, vörös, himlőhelyes, cseh ember volt, de azután magyarrá lett. Azzá változtatta a Bakony lehellete s a Balatonnak néha ide is elhangzó morajlása. A reggeli nagy vadászat után lepihentünk a patak partján, a hegynek lankás oldalában. Hátunk mögött ott volt a nagy sziklafal, melyet I talán történelem előtti emberek karcoltak be csodás hieroglifekkel. Johán az erdész hanyatt feküdt s talán hallgatta valami madár énekét, amit az csicsergett élettársának: Csiri, édes párom . . . Csiri, kis fiókám . . . Árnyazzon be a lomb. Altasson az orkán . . . Azután maga is elszunnyadt, két nagy karját kitárva, mint valami földön fekvő kereszt. Ekkor a tanítónak valami esett az agyába. Addig keiesgélt a patak partján, mig a zöld zsombé- kok között rátalált két vizityuk tojásra. Ekkor ezeket föltörve, beleöntötte a Johán két nyitott tenyerébe. Miután pediglen kiszedte a jáger puskájából az éles töltéseket, elkezdte annak az orrát vadcsallán levelével csiklandozni. A Johán felriadt! Két tojásos tenyerével'oda kapott az arcához és jól bemaszatolta. Harsány kacagás lett erre. A tanító úr futott, de az erdész nem vette tréfára a dolgot. Felkapta puskáját, utánna lőtt: Dirr! Durr! A tanító tette magát mintha eltalálták volna. Lebukott az avarra. Ekkor a többiek rákiáltottak az erdészre: — Gyilkos! Gyilkos"! Agyonlőtte! A sziklás hegyoldal, a fák mind visszhangozták: — Gyilkos! Gyilkos! A Johan most kapott csak észhez. Fájdalmas kiáltás hörgött ki a melléből. Megöltem annyi neveletlen gyermeknek az apját! Persze, hogy a tanító azután feltámadt. Este-felé már nagy vigasság is volt a Kökényesi- csardában, ahonnét kihangzott a zirczi országúira a régi dunántúli nóta: Sárga csikó, sárga . . . De sáros a lába! * ,É?sz.i, idők jöttén vissza száll a lelkem a vidéki világba. Oly szép is volt akkor. Soha nem lesz nékem ilyen szép világom! Bessenyei. A gyerek. Irta: Vándor Iván. A múltkor este, mikor hazajöttem, Piroskát, a feleségemet sírva találtam. Ránéztem az órára: félkilenc volt. Nem kérdeztem tehát semmit, hanem melléje kerültem, átöleltem és azt súgtam a fülébe: — Egyetlenem, veszek magának egy lila crépe de chine blúzt. Piroska rám nézett és igy szólt: — Vegyen nekem egy pici, kicsi gyereket. A gyerek váratlan feltűnése nem valami kellemesen érintett. Ezt azonban nem mutattam, hanem megsimogattam a feleségem szép arcát és hízelegve azt mondtam neki: — Kis csacsi és egy merész fordulattal az orosz-japán háborúról kezdtem beszélni. Piroska rámnézett. Volt ebben a tekintetben minden: pajkosság, melankólia, bizalom, tréfa, szomorúság és makacsság. Aztán ő beszélt a japánokról. Azt mondta, hogy a japánok iránti rokonszenvének a bizonyitékaképen egy gésa- pongyolát fog magának varratni. Az nagyon kedves, bájos viselet, magyarázta, nem gátolja az embert a mozgásban, le lehet benne ülni a földre is, a gyerekkel játszani. — Édesem, már kértem magát, hogy ne emlegesse nekem azt a gyereket — mondtam kissé száraz hangon. % r
