Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-04 / 14. szám
VESZPRÉMI ELLENŐR 1908. április 4. 2. oldal. (14. szám.) A szolgálati utasítás szerinti szertárbér pedig, mely évi 25 korona 20 fillérnél nagyobb nem lehet, csak kivételes esetekben és egyes utmesterek részére utalványoztatik, szintén utólagos negyedévi részletekben és számos esetben nem fedezi azon kiadást, mely a szertárak bére fejében fizettetik. A felsorolt mellékilletmények oly csekély mérvűek, hogy azok alig számítanak s nagy részük jövedelemnek egyáltalán nem tekinthető, mert rendeltetési céljuk eleve meg van határozva. Azt hisszük, szükségtelen bővebben indokolni és nyomatékosabban hangsúlyozni, hogy ez a szűkös jövedelem, a jelenlegi rendkívül drága és nehéz életviszonyok között elégtelen; lehetetlenné teszi a tisztességes megélhetést különösen családos emberre nézve s nem födözi azt a létminimumot, mely az életfentar- táshoz okvetlenül szükséges. Pedig, mint említettük, 1000 derék, magyar család megélhetéséről van szó! Ily tarthatlan helyzet közepette az utmesteri kar országos érdekképviselete alaposan megindokolt Memorandumot szerkesztett s ezt 60 tagú küldöttség vitte Kossuth Ferenc keresk. és közlekedésügyi miniszterhez. A Memorandumban a következőket kérik az utmesterek: „1. Kérjük az állami szolgálatban eltöltött | idő beszámításával az utmesterek rangsoro- zásáí az 1883: í. t.-c. 32. §-a alapján a XI, fizetési rangosztályba, kérjük az összes ezzel j járó tisztviselői jogok, előnyök és nyugdíj élvezetének biztosítását. 2. A nyugdíj szempontjából úgy rendez- ! tessék helyzetünk, hogy 30 évi szolgálat után a XI. fizetési osztályban elért törzsfizetés és a j személyi pótlék összegének megflelo nyugdíj biztoittassék számunkra, a jelenlegi nyugdíjalap pedig csatoltassék a tisztviselői nyugdíjalaphoz. 3. Az utiátalány emeltessék fel a mai 6 korona 60 fillérről kilométerenkint évi 12 koronára úgy a kiépittetlen, mint a holt utak után is. 4. Alkottassák meg a szolgálati pragmatika. 5. A szertárbér és irodabér emeltessék fel külön-külön évi 60—60 koronára és az utiszerek leltárába fel nem vett anyagok elhelyezéséért állapíttassák meg külön raktár- í bér; az ellátási pótlék töröltessék és helyette j a XI. rangoszíályban levő tisztviselőket megillető napidij folyósittassék állandó munkák j felügyeleténél is. Az igazolványos altiszteknek, a közöshadsereg, honvédség, tengerészet és csendőrségnél, úgyszintén a más pályán köz- szolgálatban állott egyének szolgálati évei számíttassanak be a nyugdíjba. 6. Három hold kaszálható fütermés az úttest mentén levő területből. 7. A központba beosztott utmesterek részére állapíttassák meg személyi pótlék. 8. A titkos minősítés töröltessék el. 9. Az 1883. évi I. t.-c. 32. §-a alapján köteleztessenek a törvényhatóságok és úti bizottságok arra, hogy a törvényhatósági és vicinális utmesterek, az állami utmesterekkel egyenlő rangosztályba soroztassanak és javadalmazásuk az állami utmesterek részére kért javadalmazással legyen egyenlő. Kossuth Ferenc és Szterényi államtitkár, kinél szintén járt a küldöttség — megígérték, hogy a Xl-ik rangosztályba beveszik az utmestereket. E szerint bizton remélhetni, hogy az 1000 családot fentartó utmesterek helyzete rövid időn belül javulni fog s szolgálatukat a megkívánt leikiismeretes- séggel és megelégedettséggel teljesitendik a haza, az állam javára, ami mindnyájunk érdeke! Az Ipartestület közgyűlése. Múlt vasárnap d. e. tartotta meg a Vesz- ! prémi Ipartestület XXÍIÍ. évi rendes közgyűlését Bauer Károly elnöklete mellett a városház tanácstermében. A gyűlésen 70 ipartestületi tagnál több jelent meg s ott volt Szeglethy György polgármester és dr. Komjáthy László" rendőr- kapitány is, az Iparhatóság képviseletében. Mint minden évben, úgy ezúttal is meg kell említenünk, hogy a közgyűlés mindvégig nemes komolyságban folyt le, mely körülmény tanúságot tesz iparosaink érettségéről és céltudatos kötelességérzetéről, másrészt bizonysága annak, hogy az ípartestiilet vezetése avatott és lelkiismeretes emberek kezébe van letéve, kik az iparosok ügyeit szigorú pontossággal kezelik s ép ezért a közgyűlés menetét semmiféle kifogásoló vita nem zavarta. A közgyűlésnek volt még egy kimagasló ! mozzanata is. — Szilágyi Mihály ugyanis meg- | emlékezett az uj iparos-törvényjavaslatról s ezzel Kapcsolatban Kossuth Ferenc keresk. miniszterről, kinek — Szilágyi szerint is, — az uj ipartörvény megalkotása körül a legnagyobb érdeme van. Ezért indítványozta, hogy az°Ipar- testület Kossuth érdemei elismeréséül, — neki bizalmát és ragaszkodását táviratilag fejezze ki. Ez meg is történt. A közgyűlés még elismerte Bauer Károly ; elnök érdemeit is s újból egyhangúlag s nagy lelkesedéssel megválasztotta az ipartestület elnökévé. Méltányolták még az ipartestület jegyzőjének fáradhatlan szorgalmát s annak némi elismeréséül, eddigi 900 kor. fizetését, 1000 koronára emelték fel. A közgyűlés lefolyásáról szóló részletes tudósításunk a következő: Elnöklő Bauer Károly üdvözli a szép számban megjelenteket, a gyűlést megnyitja s egyben felkéri Szenczi József és Paksi Ignác tagokat a jegyzőkönyv hitelesítésére. Széli István terjedelmes és részletes jelentésben számol be az Ipartestület múlt évi működéséről és ügyforgalmáról. Utal arra a válságos helyzetre, mely az iparosmesterek és munkások közt, ez utóbbiak folyton fakadozó jogtalan követelései következtében beállott. Ezek a folytonos követelődzések és bérmozgalmak szükségessé teszik a munkaadók szervezkedését. Sajnos, hogy bár az országban a szervezkedés folyamatban van, s csak az építőiparosok is 127 városból jelentették be csatlakozásukat a központi szövetséghez, nálunk Veszprémben még az építőiparosok közt sem sikerült. Nagy rendetlenségek uralkodnak a munkaadók és munkások közt a munkakönyvek kitöltésénél, a be- és kijelentések közül is, úgyszintén a tanoncok szerződtetésénél. Ezután még röviden beszámol a múlt évi iparos-kongresszus eredményéről- s végül ismerteti, hogy az elmúlt évben az ipartestületi tagok száma kettővel szaporodott. E szerint most 483 tagja van az ipartestületnek. Tanonc pedig 82 szabadult fel a múlt évben. A számvizsgáló bizottság nevében Krausz József tette meg jelentését, mely szerint a pénztárkezelés körül a legpéldásabb rend uralkodik, s ezt többszörösen hangsúlyozza, kiemelvén Wolfram János pénztárnoknak kiváló működését. Indítványozza, hogy úgy a számvizsgálói, mint j pénztári jelentést tudomásul vegye és a felmentvényt megadja a közgyűlés. Nemkülönben, hogy Wolfram János pénztárnoknak jegyző- könyvi köszönetét szavazzanak. Ezenkívül ajánlja az 1908. évi költségvetés elfogadását s az 1903. és 1904. évekről mint behajthatlan tagsági dijakat, 150 koronát leírni. A közgyűlés mindezt elfogadta. Bauer Károly elnök iueleg szavakban emlékezik meg az elöljáróság buzgó működéséről, s indítványára a közgyűlési jegyzőkönyvi köszönetét szavaz az egész elöljáróságnak. Szilágyi Mihály az ipartestületnek sok éven át volt érdemes elnöke, most is legkiválóbb és buzgó tagja, szakszerű és szép szavakban szól az uj ipartörvény-javaslatról, s végül indítványozza, hogy Kossuth Ferenc keresk. miniszternek, akinek az uj törvényjavaslat körül nagy érdemei vannak, üdvözlő távirat menesztessék, A közgyűlés nagy lelkesedéssel magáévá teszi az indítványt, s az ipartestület ügyésze, dr. Benkő Károly által nyomban megfogalmazott táviratban üdvözölte és törhetlen bizalmáolyan hintónak, akivel a királyfiak szoktak kimenni a rétre, mikor megnézik a szénagyiijtőket. Hát ilyen nevezetes egyéniség volt akkor tájt Gyömbér. De fordult, zökkent az idő kereke s ime most reárn se ismer. Megmondtam a nevemet. Hirtelen lebökte a fejéről a kucsmát s felkiáltott: —- Ejha! — de rövid az emlékezésem; pedig iszen ráismerhettem volna, mert igen formit az öreg úrhoz. A kezeit végigtörülte a nadrágszárán s felém nyújtotta. Paroláztunk. — Hát mi járatban van itt? — kérdém. — Egy kis életet hoztam eladóra. Kell a pénz! Hanem megviselt az ut, kérem ássan; cudarul megviselt. Engem is, meg a vonósaimat is. Lassan kezdett a beszédbe, de kis vártatva már igen hangosan zakatolt a pitlije. Hogy amióta nem látott, hát négy arasztot is nőhettem, hogy a bajuszom állása kívánatos az asszonynépnek, hogy a ruhám módosabban van csinálva, mint amiket odahaza a kurta Keszeg szabó készít. Pedig hát az ruházza a tisztelendő urat is, meg a mester urat is, hát csak konyithat valamit a mesterségéhez. Hanem a város az mégis csak más! A város! . . . Nagyokat bólintott fejével s a kezeit hirtelen a kucsmájához emelte. Tisztességtudóan emlékezett meg a városról, az abban lakókról, kikről ő csak hírből tud valamit, mert nem fér a természetéhez, hogy gyakorta mászkáljon holmi magas tornyu, hosszú kéményü helyeken. Nem is igen igazodik el bennük, csak bóklál, mint az útját tévesztett. Szerencséje, hogy ismerősre akadt. Mégis jó az isten! — mikor szükségben van az ember, rendesen lenyujtja a kezét! Az egyik ház előtt megálltunk. A ház közepéről sárgára meszelt ajtó bámészkodott reánk; az ajtó fölött gyaluforgácsot himbált a szél. Gyömbér Péter jelentőségteljes tekintetet vetett a gyaluforgácsra s megnyilatkozott. — Most látom, hogy itt is csak olyannal hívogatják az embert, mint minálunk. Elértettem a kertülését, de nem szóltam. Gyömbér nem hagyta annyiba. — Ha nem "tiltaná a fáradsága, — mondta beléphetnénk. Megtehetné az irántam való barátságból. Szerette az öreg a bort teljes életében mindig. Nincs is párja a becsületes italnak! Hol kezessé teszi az embert, hol revoluciót csinál a lelkében. A változás okáért mindkettő hasznos. Azt tartotta Gyömbér ivás közben, ivás után is. Csak a bor mellett tudott felvidulni s ha kedvére italozhatott, előkotonozta az emlékezetéből a régi meséket, a régi nótákat. Még most is hallom, amint egyszer könyörgés után nagy igyekezettel oktatta a legényeket a hires Perczel Móric nótájára: Nem is énekelte, inkább csak szaporázta: Zug az erdő, zug a bokor, ugyan mi zugatja, Talán bizony Perczel Móric a lovát ugratja? Hajtott termete kiegyenesült erre a nótára s a csizmája sarkával ütötte hozzá a taktust. De hiába tanitgatta a legényeket, nehéz fejük volt azoknak ehhez. Gyömbér Péter szivét elöntötte a keserűség. — Megromlott a magyar virtus, panaszkodna — nem kell már a mostaniaknak vitézlő régi nóta, inkább csak olyan hopp Sári, hej Kati! . . . Ez jutott eszembe, mikor meghallottam Gyömbérnek a gyaluforgács felé röpített sóhaját. — Ne vesse meg a kinámat, dörmögte. Az én kedvemért, az irántam való barátságból. S ezt az utóbbi szót nyomatékkai mondta. Bementünk. Egy félre sarokba húzódtunk meg. A korcsmáros bort hozott. Idei karcos volt, de már tiszta mint a kristály. — Az Isten éltesse! — szólt Gyömbér s kocintásra emelte a poharát. Fenékig hajtotta s mosolygós, gömbölyű képe elborult. — Most jut eszembe, igaz is! Lássa csak milyen feledékeny is az ember. Nem csuda! Az idén értem meg ötvenedszer a krumplikapálást.
