Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1908-03-28 / 13. szám

" - f

Szabadságot, jogot, sőt előjogokat adott és ad idegeneknek, s egyedül a paprikás szalonna az, amit a magyar sovinizmus megőrzött, no meg a köny- nyeimüségig menő nagylelkűség, s a mérhetetlen hiúság, amely utóbbi valódi nemzeti bűne a magyarnak.

Nemzeti sovinizmus alatt azt értem, ha egy nemzet, egy nép, mindenben a saját ősi szokásait, berendezéseit, erkölcsét, stb. minden felett legjobbnak tartja, attól nemcsak el nem tér, de sőt kebelében más irányt kifejlődni sem enged. | Tüzzel-vassal védi ősiségét, jellemét és jellegét, melyet azonban a szükséghez képest, de mindig nemzeti irányban fej- j leszt, s nemzeti kultúrát csinál!

Erről nálunk ma már beszélni nem is lehet, késő is volna!

Semmink sincs már, ami arra emlékeztetne, hogy magyarok vagyunk. Még nyelvünk sem! Mert a mai magyar nyelv is ma már csak zagyvaléka az idegen- szerűségnek, éppen csak hogy a szavak csengenek magyarul, de már nem magyarán !

Ily körülmények közt nálunk nemzeti sovinizmusról, — amely pedig oly nagyon szükséges volna, — beszélni sajna nem lehet. Mondom hogy sajna, mert nemzeti sovinizmus nélkül veszett a mi ügyünk.

Könnyelműen nagylelküek és mér- hetlenül hiúk vagyunk, s egy külföldi dicsérő hírlapi cikkért, egy borotvált képű, s a mi pénzünkön jóllakatott külföldi de- i putáció hízelgő pohárköszöntőjeért lemondunk őseink alkotmányáról, szokásairól, erényeiről, s átveszünk minden selejtest, amit' a külföld nekünk kínál.

Állami és nemzeti viszonyaink ma oda fejlődtek, hogy a kérlelhetlen s megalkuvást nem ismerő nemzeti sovinizmusra nagy szükségünk van és lesz! Nem elég a nagylelkű emberi és hazaszeretet, sovinisztáknak kell lennünk! Vegyük elő és fejlesszük ezt a szükséges és nagy alkotásokra alkalmas fűszerét a nemzeti életnek! Gondolatainkban és tetteinkben legyen jelszavunk az, hogy nincsen, kü2. oldal. (13. szám.)

VESZPRÉM1 ELLENŐR

lönb, nincsen jelesebb népe Istennek, mint a magyar. S ha ezt valljuk, nem fogunk idegen erkölcsöt, idegen szokást, idegen törvényt közöttünk megtűrni, s akkor remélhetjük, hogy még egy-két ezer évig mint magyar fog élni e nemzet a Duna és Tisza partján.

WELLNER ö^ULA

E=E fogász

ajánlja magát a legjobb és legszebb

műfogak, egész fogsorok

készítésére, a legújabb amerikai mód szerint, rugók és kapcsok nélkül oly módon, hogy azok a természetes fogakhoz hasonlóan, minden célnak megfelelnek. Kívánatra egy müfog néhány óra alatt, egy fogsor 24 óra alatt készül el és a foggyökér eltávolítása nélkül, minden fájdalom elkerülésével iílesztetik a szájba.

Javítások díjmentesen eszközöltetnek.

Minden a fogászat körébe vágó műveletek.

Veszprém, Halpiac

Az „Első Magyar“ jubileuma Nemcsak hazánknak, ele az európai kontinensnek kiváló intézménye, az Első Magyar Általános Biztosító Társaság, múlt héten töltötte be fönnállásának 50. évét.

Félszázados fönnállását jubiláns közgyűléssel ülte meg a társaságnak Budapesten levő I hivatalnoki palotájának dísztermében, gr. Cse- konics Endre v. b. t. t. elnöklete mellett.

Magától értetődik, hogy a jubiláns közgyűlésen óriási számban jelentek meg a részvényesek, közéletünk sok kimagasló alakja.

Az ünnepi közgyűlésről bőven beszámolt 1 a fővárosi lapok nagy része, s egyben méltatta is a kiváló társaság jelentős szerepét, melyet az j hazánk közéletében betöltött. Egyenesen tüne- ményszerüek azok az összegek és számok, melyek az Első Magyar Általános Biztositó Társaság üzletforgalmát, s vagyonát kimutatják, s melyeket az 1907|908-iki mérleg feltüntet. De páratlanok és egész országra kihatók azok az alapítványok, melyeket az Első Magyar, félszázados fennállásának megünneplése alkalmából létesített. Módunkban van ezen alapítványokat illető közgyűlési határozatot a következőkben ismertetni :

1908. március 28.

". A társasági tisztviselők és szolgák külön jutalmazására 150.000 korona összeg bocsáttassék az igazgatóság rendelkezésére. Ezenkívül minden társasági tisztviselőnek, ki a félszázados évforduló napján a Társaság szolgálatában áll, huszonöt évi betöltött vagy azon túl terjedő szolgálat után, nyugdíjazása esetén tényleges szolgálati éveihez nyugdija kiszámításának alapjául még 5 év hozzászámittassék, ameny- nyiben az illető a 25 éves évforduló alkalmával hasonló kedvezményben még nem részesült volna. Hogy pedig a félszázados évforduló örömére a Társaság jótétemények nyugdíjasaira is kiterjessze, a nyugdijaikra rótt adó és bélyegilleték mától fogva a Társaság által fizettessék oly módon, amint tényleges szolgálatban álló tisztviselőinek adóiát és ennek bélyegilletékét már eddig is fizeti.

2. A Társaság érdemes ügynökeire vonatkozólag vétessék tudomásul, hogy azokat 1907. évi uj biztosítási üzletszerzeményeik után, amennyiben ezek megelőző évi szerzeményeiket túlhaladták, a rendes jutalékon kívül megfelelő jubileumi jutalmakban részesítettük.

3. A gazdaközönségnek magyar társaságunk iránt kezdettől fogva tan sitott pártoló bizalmáról megemlékezve, magyarországi gazdatisztek gyermekei részére felsőbb gazdasági iskoláztatásuk előmozdítása céljából évenkint 4000 korona összeg engedélyeztessék.

4. A tűzoltók működésének tüzbiztositási szempontból való fontosságát méltányolva, a budapesti tűzoltóságnak egy automobil-gép beszerzésére 12.000 K., a Magyar országos íüzoltószövétségnek pedig kiosztandó jutalmakra 5000 K adassék.

5. A Budapesti orvosi kör országos segélyegyletének, tekintve az orvosi közreműködés életbiztosítási szempontból való fontosságát, 10.000 korona adomány fizettessék ki.

6. Elismeréséül a szívességnek, melylyel h hazafias sajtó a magyar biztosítás közérdekű ügyét denkor figyelmében részesítette, a Magyarországi hírlapírók nyugdíjintézetének segélyezésekre 5000 K., a Budapesti újságírók Egyesülete segítő-alapjának szintén 5000 korona, összesen tehát 10.000 korona ösz- szeg adományoztassék.

7. Végül legnagyobb és örökös emlékéül a Társaság mai örömnapjának s jeléül hálájának a haza egész társadalma iránt, alkottassák meg a tisztelt közgyűlés határozatával egv 500.000 korona tőke- összegű hazafias köz- és jótékonycélu alap, az erre vonatkozólag előterjesztendő részletes alapitó-levél szerint. Ezen tőkealap örök időkre lehetségessé fogja tenni, hogy a Társaság évenként eddig is szokásos, ezután is gyakorlatban tartandó adakozásain felül kiváló közcélokat évenkint még egy-egy jelentékenyebb külön adománynyal is előmozdíthasson.

A közgyűlés az összes javaslatokat zajos tetszésnyilvánítással, egyhangúlag elfogadta.

Tudjuk, hogy az Első Magyar tőke-ereje, mint bírálaton felül álló szoliditása európaszerte ismeretes, minek következtében legkeresettebb biztositó társulat, főkép hazánkban, hol mint törsgyökeres magyar intézményt tiszteli mindenki.

De a társaság nagy és ingathatlan tekintélye abban is leli alapját, hogy a társaságot vezetői sohasem tekintették pusztán haszonhajtó vállalatnak, hanem olyan emberbaráti intézménynek, mely hivatását valóban csak az egyetemes érdekek becsületes szolgálatúval töltött be!

Az Első Magyar, az az egyedüli biztositó társaság, mely kizárólag magyar; mely kizárólag ,és tisztán magyar földben gyökerezik, s

A nő még összébb húzta fátyolát, úgy, hogy alig hallatszott ki a hangja.

— Az elején kezdem, hogy jól megérthessen.

Alig voltam húsz éves, amikor férjhez- mentem. Férjem nem szerettem, hiszen alig is ismertem, de szüleim akarták, hogy hozzámenjek s nekem engedelmeskednem kellett. Ezt annál könnyebben megtehettem, mert mást sem szerettem. Nem ismertem azt az érzést, amely tündérvárakat képes alkotni a semmiből, amely a boldogság édenét kínálja a gyötrelmek helyébe. amely minden elhatározásunk dacára is rab oá tehet. Ilyen gyötrelmek jutottak nekem, ily tabbá lettem én, mert megismertem azt a hatalmas erőt, amely ellen küzdeni gyenge a íih törékeny női lényünk. Vivjuk a harcot érőnkén meghaladó erővel, de végre is megroska- dunk, meit a szív, az a zsarnok, követeli, a maga jogát S' ez ellen képtelenek vagyunk harcolni.

( De nem eiröl akarok beszélni. Visszatérek oda, hogy férjhez mentem egv oly emberhez, akit nem szerettem.

Féljem az első hetekben maga volt a megtestesült jóság. Udvarias, figyelmes volt irántam s oly annyira a kedvemet kereste, hogy szinte kezdtem magam jól érezni az uj viszonyok között.

De sajnos, nem tartott ez sokáig Férjem el-elmaradozott, idegesebb lett irántam s utóbb mm könnyeimmel is alig tudtam megkérlelni. Kéiés, könyörgés nem használt. Férjem elhanyagolt s sokszor napokig sem láttam.

Magamra maradtam györődéseimmel s a magány csak növelte érzékeny lelkem fájdalmát. Egyedüli vigaszt a vallásban kerestem s gyakran felkerestem e szent helyet. Gyakran láthatott e fátyolban szent atyám.

A pap könnyedén megrázkódott.

— Láttalak leányom csak folytasd.

— Néha megtörtént, hogy mire innen hazaértem, férjem már otthon volt. Durva szidalmakkal halmozott el s oly dolgokat mondott, amit ismételni nem akarok. Elég az, hogy ezért is szenvednem kellett. De békén, megadással tűrtem volna sorsomat, ha valami közbe nem jön.

Férjem cimborái között ugyanis volt egy, aki látszólag szánta az én martiromságomat s többször szóvá tette férjemnek az ő durva modorát, kíméletlen szavait, amikkel engem illetett. Mert később már mindenki előtt képes volt szidalmazni.

Szenvedéseimhez járult, hogy közben szüleim elhaltak s most már senkim sem volt, ki előtt feltárhattam volna lelkem égő fájdalmát.

Férjemnek ez az előbb említett barátja volt az, aki részvéttel fordult felém. Lassankint ki-kimaradozott férjem tivornyáiból s ha részt is vett azon, csak azért tette, hogy mérsékelje, amennyire tudja őt. Ilyenkor hazakisérte férjemet, hogy jelenlétével is megvédhessen a szidalmak özönétül. Ennek aztán az lett a vége, hogy távozta után annál durvábban támadt reám. De nem törődtem vele. Annyit szenvedtem már az alatt a két év alatt, amióta a felesége lettem, hogy már jobban sebzeni nem tudott, egész fásult lett a lelkem.

Egyszer férjem azzal távozott, hogy néhány nap haza sem jön. Nem szóltam ellene, szokva voltam ehhez.

S ekkor történt, hogy mig ő ledér nővel mulatgatott, barátja otthagyta, felkeresett engem s azt tanácsolta, váljak el a férjemtől, ez az egy menekvésem lehet csak.

S inig mi erről beszélgettünk, váratlanul betoppant a férjem s vad dühvei rohant nekem. Lemondott mindennek s azt vágta szemem közé, hogy szeretője vagyok a barátjának.

E szörnyű vádra elborult az elmém. Felkaptam az íróasztalon heverő fegyvert. Egy durranás — s én ájultan estem össze.

Mikor magamhoz tértem, rémülve tekintettem körül. A padlón feküdt a férjem. A halántékából szivárgott a vér s jobb kezében görcsösen szorongatta a revolvert. Halott volt.

Tehát megöltem öt, mert a más szeretőjének mondott. Íme, most itt vagyok, bünbá- nattal hajtom le fejemet, van-e számomra megbocsátás?

A pap komoly hangon felelt:

— Sokat, igen sokat szenvedtél testvérem, de e dolgot még sem lett volna szabad megtenned! egy életet oltottál ki, amihez jogod nem volt! De várj csak! Hát, hogy került a fegyver férjed kezébe? Hátha önmaga vetett véget életének?

— Nem lelkiatyám, én öltem meg, azt tudom. De hogy a fegyver hogy került mégis a kezébe, arról fogalmam sincs. Talán férjem barátja tette oda, hogy engem megmentsen ez által.

r