Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-03-28 / 13. szám
Hl; évfolyam. Veszprém, 1908. márduN 28. 13. Kxátn. MEGJELELIK MILDEL SZOMBATOM DÉLI T ÍL. Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. — Egyes szám ára 24 fillér. Nyilt-tér garmond sora 40 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Hupka György. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98., a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnek. A nemzeti sovinizmus. Vájjon soviniszta-e a magyar? Ellenségeink, akik pedig valameny- nyien a legnagyobb sovinizmusban leled- zenek, azt mondják, hogy igen, sőt ezt nekünk bűnül róják fel. Én azt mondom, hogy a magyar, mint minden keleti faj, nem soviniszta! Minden keleti nép gyűlöli az idegent és szokásait, nagy mértékben intolevans, , de nem soviniszta, s mihamarább erkölcsileg, szokásaiban s mindenben kész behódolni egy maroknyi idegen népnek. Hogy mégis bizonyos időig megtart egyel- j mást ősi szokásaiból, jellegéből, ezt az illető éghajlati viszonyokon kívül vallási rítusának köszönheti, mely ritus különben mindenkor simul az etnografikus és klimatikus viszonyokhoz. A sovinizmusnak természetes ered- j ménye, nemcsak a tgii mlleg. megőrzése és fönntartása, hanem az assim-iíálő, át- [ hasonitó képesség is! Mutasson nekem bárki is egyetlen egy példát az emberek történetében, amidőn és ahol, egy keleti népfaj, ha még oly hatalmas volt is, assimiláló képességgel birt volna, pedig ezen képesség, a sovinizmussal elválaszthatatlanul ösz- szefügg. S itt ne beszéljünk az úgynevezett kultúráról, s ne mondjuk, hogy a kultúra hódit és assimilál. Mert tulajdonképen a kultúra is csak relativ fogalom és senki sem fog engem meggyőzni arról, hogy az európai kultúra, amely az öldöklő fegyverek, gépészet, sőt higienicus tekintetben is előrehaladott, — nagyobb vagy előkelőbb a 450 millió lelket. számláló chinai birodalom kultúrájánál. Bátran kimondhatjuk, hogy a keleti népekben nincs sovinizmus, tehát a magyarban sincs. Ám azt lehetne ellenvetni, hogy hiszen minden népnek bölcsője a keleten ringott, — ha ugyan ez igaz, — hát hogy lehet az, s minő ellenmondás, hogy a mai nyugoti népek soviniszták? Igen ám, csakhogy a mai nyugoti népek, ha valamennyien is keletről jöttek be, — aminthogy nem jöttek — 3—4—5 ezer éve lakják a mai Európát, s oly evo- lutiókon mentek keresztül, s ma oly viszonyok közt élnek, melyek a sovinizmus kifejlődését érthetővé teszik, s igazolják. , .... #Qgy magyar nem. sovinis^m annak legjobb bizonyítéka, hogy 1000 év óta lakván e földet, betelepedése óta a mai napig, nem erőszakolta az itt talált kis népfajokra se nyelvét, se vallását, se szokásait, se ruházatát. Ellenkezőleg, nyelvét kivéve, átvett mindent a körülötte, s vele együtt lakó népektől. Ezt a sovinizmus kizárta volna! Átvett a magyar mindent a nyugoti népektől. Vallást, kultúrát! Szokásokat, ruházatot, életmódot. Művészetet, népnevelési rendszert. Törvényeit külföldi, főkép német mintára alkotta. Honvédelmét, egészségügyi intézményeit, mindent, de mindent a külföldről másolta le! (//. Gy.) Erős fegyver a sovinizmus! Azt lehet mondani, hogy a nemzetek főn- állásához nélkülözhetlen. A megalkuvást nem tűrő sovinizmus az, mely a nemzeti sajátosságokat, tehát jelleget, minden téren, szellemiekben mint anyagiakban fönntartja, megőrizni segíti, s minden idegenszerüt eliminál a nemzetek testéből, életéből, s megóvja azt, — a mindent nivellálni igyekvő nemzetköziességtől. A nemzeti sovinizmusra tehát minden nemzetnek, nagynak-kicsinynek egyaránt szüksége van. Látjuk a nemzeti sovinizmust teljes virágában a hatalmas Egyesült-Államokban, hol kimondották, hogy Amerika az amerikaiaké; látjuk az angol világbirodalomban, mely a búr farmert is angol törvény alá állítja; látjuk a hatalmas, egységes Német birodalomban, mely nagy erejének tudatában, s büszke, cíölyfös gőgjében mindent megvet, ami nem német, s az embert a porosz junkernél kezdi számítani. Jelszava a büszke, hazafias sovinizmus netovábbja, „Deutschland über Alles!“ De látjuk a sovinizmust a kis Balkán államokban is, sőt — uram bocsáss — a magyar birodalom elválaszthatlak s kiegészítő részét képező, horvát- szlavón vármegyékben, ahonnét a horvát sovinizmus mindent és mindenkit ki akar ebrudalni, ami nem horvát, — első sorban a magyart! TÁRCA. Emlékezés, Valaha még mi is mind együtt voltunk. Nádfedeles ház a falu közepén Köröskörül akácokkal szegve, Odaszállt a fecske vándorutjából Fészketrakni az ócska házereszre. Mellette a kert s a méhes házikó Meglátszott a gondos kéz nyoma rajta; . . . S a kert végében az orgonacsalit, Ibolya nyílott tavaszszal alatta. Kopott volt a ház, hosszú idők óta, Benne a falusi tanító lakott. Ott laktunk mi is, mikor még jó apánk A vén iskolateremben tanított. Boldogok voltunk s még akkor minálunk Csapások miatt sohase sírtak Bár szegények voltunk, — hittünk azokban Mit a hit és a szeretet tanitnak. Ott nevelődtünk mi hatan testvérek Ott játszadoztunk a tágas udvaron; Űztük pillangóit a szép jelennek S dehogy is ismertük: mi a fájdalom. Ha megszólalt az esteli harangszó Imára kulcsolva össze két kezünk — Áhítattal a Mária kép elé Térdelt le jó apánk és anyánk ve'ünk. De hajh! jöttek azután kinos évek Mikor a csapás reánk csapásra hullt; . . . Uj tanító jött jó apánk helyébe S mi már el is feledtük a kis falut. Megemlékszünk arra, hogy jó apánkat Az egész falu népe kikisérte Virágot szórtak a koporsójára S egypáran talán könynyeztek is érte. S mi, akik még egykor mind együtt voltunk Úgy széjjelszórodtunk a nagy világba, Hogy sírva keressük azóta egymást Egy forró csókra — pedig hát hiába. A legnagyobb fiú ott él anyánkkal; Ö ápolja, védi a többi helyett — S vigasztalja — mióta kis testvérünk A temetőkertben talált nyughelyei. S ha néha-néha újra látjuk egymást — Ha a sors szeszélye újra összehoz — Nem vagyunk teljes számban mégse együtt — Szivünk bár boldog s az örömtől zokog — Érezzük mégis mindannyian, hogy bár — Élhetnénk eztán együtt mindörökké — Hiába minden — csak sirni tudunk már S nem leszünk oly boldogok soha többé; Mint amikor még nálunk sohse sírtak. Szabó Géza. CwJ Óllá*. Irta: Szombath Ernő. A rács előtt sűrűn fátyolozott nő térdeli s szaggatott hangon kezdett beszélni. — Nagy az én bűnöm szent atyám. Vigaszt keresek vergődő lelkem számára, azért jöttem ide, de nem merem hinni, hogy megkönnyebbülve hagyom el e szent helyet. — Bízz leányom, az igazak mindig megtalálják a forrást, ahol lelkűk szomjúságát csillapíthatják. Tárd fel lelked nyitott könyvként s meglásd, könnyebbülten fogod elhagyni e helyet. De miért e sürü fátyol? Nem láthatom bűnbánó arcodat? — Nem, lelki atyám. Azt akarom, hogy ne ismerjen meg, azt akarom, hogy örökre titok maradjon kilétem Ön előtt. A fiatal pap megütközve nézett az ismeretlenre. — Ám jó, legyen úgy. Kezdd el tehát bűnbánó lelked töredelmes vallomását.
