Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-12 / 50. szám
2. oldal. (50. szám) VESZPRÉMI ELLENŐR 1908. december 12. Nemzetgazdasági igazságként állítható fel tehát a tétel; hogy ez ország j sorsának jobbrafordulása a kisbirtok megerősítésétől, a földbirtok helyes megoszlásának előmozdításától függ, de e probléma megoldásánál egyrészről a fejíödésképes kisbirtok határvonalának megállapítása, másrészről kérlelhetetlen szigor a jóindulatú cselekvés mezejére betolakodó parcellázási üzérkedés visszaszorítására, légióként pedig a tervszerű és évtizedekre terjedő akció oly körültekintő vezetése szükséges, mely kifejezetten a magyar kisbirtok szaporodását és terjeszkedését mozdítsa elő, nehogy a túlhajtott kedvezés és kedveskedés a nemzetiségi vidékek megbízhatatlan elemeinek terjeszkedését tegye lehetővé a magyarság rovására! Veszprém, Halpiac ajánlja magát a legjobb és legszebb müfogak, egész fogsorok készítésére, a legújabb amerikai mód szerint, rugók és kapcsok néikiil oly módon, hogy azok a természetes fogakhoz hasonlóan, minden célnak megfejelnek. Kívánatra egy müfog néhány óra alatt, egy fogsor 24 óra alatt készül el és a foggyöker eltávolítása nélkül, minden fájdalom elkerülésével ülesztetik a szájba. javítások díjmentesen eszközöltetnek. Minden a fogászat körébe vágó műveletek. Veszprém, Halpiac. Analfabéták. Ha jól emlékszem, a kiváló magyar iró és tanügyi férfiú: Gárdonyi Gézától olvastam egy közleményt, amely szomorú adatokkal mutatja ki, hogy a német kultúra alá fogott afrikai gyarmatok négerei között, nincsen annyi írástudatlan ember, mint nálunk szép Magyarországon. A németek az utolsó évtizedben megtartattak Írni, olvasni mindenkit, akinek az öregapja jóformán még emberevő volt. Mi pedig szeretünk dicsekedni ezeréves alkotmányunkkal, megünnepeljük, minden évben dicső szent István királyt, aki megalapította ezt az egységes országot. Mikép van az mégis, hogy még mindig egész falvak vannak, a melyekben fehér holló számba megy, az irnitudó negyvenéves földműves; mikép van az, hogy Európában nekünk kell a legelsősorokban szégyenkezni az analfabéták ijesztő száma miatt? Hát ez azért van, mert mindenre volt pénzünk, csak iskolákra nem. Fegyverekre, cifraságokra, üres parádékra. Egyébként is azt vallotta a nép sok vezetője s most is azt vallják sokan, szemtelen cinizmussal, hogy a parasztnak ne legyen több esze, csakhogy neki ne menjen a falnak. Egy irtózatos gálád felfogás mindig azt hirdette, hogy a nép csak tudatlanságban lehet boldog. E mellett sehol a világon nem kiáltozzák dicsekvően a piacon annyira a haza- szeretet erényét, és sehol sem kiáltozzák olyan könnyelműen a hazaárulás vádját, mint nálunk. Senkinek sem jut eszébe azonban, hogy a hazaszeretet mellett beszéljünk végre a nemzet szeretetéről is. Beszéljünk arról, hogy e nemzet ezeréves épületének leghatalmasabb oszlopa a nép. Az szereti ! tehát igazán a hazát, a ki a népet szereti, i Ez a szeretet pedig azt követeli 1 immár hangosan, hogy műveljük, tanítsuk 1 a nép fiait, a hivatottak osszák meg vele j tudásukat, a nép között hatalmas nagy ! arányokban terjesszék a tudást, lobogtassák előtte a felvilágosultság fáklyáját, mert csak akkor lesz boldog a haza, ha boldog lesz a nép, a nemzet zöme. Ez a nemzet, vagy: a haza, akkor lesz erős és hatalmas, ha a népet rá-J vezetjük a kimagaslóbb ismeretek, az alaposabb művelődés útjára. Mi egyre szidjuk a nemzetiségeket, sajtónk irántuk ellenszenvet szít. Ők azonban dörgő frázisok helyett nagy kulturmunkába kaptak. Iskoláikat fejlesztik, közművelődési intézményeiket, múzeumaikat erősbítik, a tehetősek ezeknek alapítványokat, hagyományokat tesznek, számos könyvtárt állítanak. Legújabban pedig minden nemzetiségi tanitó, pap és ráénő ember Írásra, olvasásra tanítja a népet, hogy az uj választási törvény alatt minél kevesebb legyen a tizes nemzetiségi analfabéta csoport. Ha a mi úri osztályunk nem inkább a frázisokban gyakorolná a hazaszeretetei (a nép, a nemzet szeretetét), akkor már rég nem lenne egy Írástudatlan ember sem. Hisz egy felnőtt embert négy hét alatt megtaníthatunk Írni, olvasni. A falun hány réárő ember van. Ezer és ezer ember él a semmittevésből! A hosszú téli estéken, a három hónapi iskolai szünidőben kövessék a magyar tanítók és papok az oláh, tót, szerb tanitók és papok példáit. Lásson hozzá e nemzet minden hivatott fia, hogy levegye hazánkról, nemzetünkről, fajunkról az írni olvasni nem tudók feltüntető statisztika szégyenét. Ebben több hazafiasság, önzetlenség lenne, mint a szövetségek alakításában és több célszerűség a nemzeti nagyságunk érdekében, minthogy egyszer egyik, másszor a másik politikust méltóztatnak a korteshadjáratokon és a megyegyü lése ken legazemberezni. Sági János. Kötelességek. Nem rég egy hivatalos statisztikai kimutatás jelent meg, mely elhanyagolt külkereskedelmünknek mutatja sajnálatos képét. Rengeteg behozatallal szemben kivitelünk nem képes fellendülni. A közgazdászt, a kereskedőt, sőt minden jó hazafit is, aki nemzetének jólétét szivén viseli, kell hogy gondolkodóba ejtse ez a szomorú tény. Ős hibája a magyarnak, hogy nem használja fel a viszonyok nyújtotta előnyt. A magyar történelem a hőstettek, a lovagias virtusok lángolata A kereskedelemnek szerepe nem jut benne. A kalmár fogalmával megbarátkozni nem tudott a magyar, az neki kedves nem volt, sőt tiszteletre sem tarthatott igényt. Igaz, hogy azon idő óta, hogy ez így volt; nagyot fordult az urat határozott partnerül állította fel és reménylő sejtéssel várta, hogy az illetők rövid időn belől fognak valami feljegyzésre méltó dolgot produkálni az élet színpadán. S a színpad, hol is rendszerint lejátszódik kéj: szív drámája, íme már készül, szereplőire vár. Apus nevenapját ünnepük legközelebb, lesz tánc. mulatság, muzsika,, ha valamikor, úgy most vagy soha lészen aratása a megfigyeléseknek, a benyomásoknak. Duci hegyes ceruzával és éies látással készül az estére. Éjfélig azonban semmi különös sen; történt. Mariska mindenkivel egyformán sokat táncolt és Duci minden tortát sorra kóstolt, miközben észre sem vette, hogy a ceruzájának eltörött a hegye. Hajnal felé is voltak már, amidőn hirtelen, váratlan jelentkezett meg előtte a kép. íme: Mariska nem táncol és ki csak felé közeledik táncba vivő óhajtással, annak rideg, zordonan nyilvánítja ki: — Pihenni akarok. S az akaratnak e sziklaszilárdságát nem ingatja meg semmi elmés rábeszélés, esdeklő kérelem, kosár után kosár következik könyörtelen. De amit Játszik, egy lovag sem kapott akkorát, mint épen Kovács ur. O szinte-szinte roskadozni látszik terhe alatt, oly levert oly szomorú. Csüggedt fővel oldalog el Mariska mellől, aztán egy hirtelen gondola sugallatából Duci mellett terem, illendő tisztelettel intézvén hozzá a szót: — Dueika, — kezdi — nagy kérésem lenne magához. Jó, kis szivében bizom, hogy teljesíti is. Ugy-e teljesiti? — Ha kivihető. — Talán nem oly lehetetlen. Lássa, Mariska megharagudott rám. Tudom, azért nem akar most táncolni sem, inkább senkivel, csakhogy velem ne kelhessék jönni. Mélységes gyűlöletet táplál irántam, és hogy miért? Oh, csak tudnám az okát! — Hát én tudakozzam ki? — Igen, Igen, tudakozza ki és egyúttal mondja meg azt is, hogy haragja indokolatlan, teljesen alaptalan. Óh, mondja meg neki, — mint azt Nagy tanár ur a múltkor oly szépen kifejtette, — a haraggal sohasem az igazságot, csak legfeljebb annak álorcás bitorlóját szol- galjiik. Mondja meg neki, — egyik jeles költőnkből idézve, — hogy a megtorlásnak pallosa mindig két félre szeg . . . Mondja meg neki . . . — Tudom már, tudom, hogy aki haragszik, annak nincs igaza . . . Csak annak, aki szenved és én szenvedek. 7~ Jó, jó. De hát — engedje meg — valaminek mégis csak kellett történni maguk közt. — Mindössze annyi, hogy én elcsentem a Mariska csokrából egy rózsabitnbócskát és azt . . . — A szivébe rejté . . . Igen, persze. Azaz, hogy a mellényzsebembe. — Mariska most követeli a bimbót? No hát adja neki vissza. Elvégre az neki jogos tulajdona. — Ha már olyan nagyon követeli, inkább vissza is adnám, de hát nem tehetem . . . — Miért nem? — Lássa, Ducika, ilyen balsors rabja vagyok én. A mellényzsebem rosezul volt bevarrva és kiesett belőle a virág . . . Ilyen dolog is csak velem eshet meg. — Ez igazán példátlan malőr, már olvastam sok mindenről, de ehhez hasonló balvégzetről még nem zengett ének. — Reményiem, Duci, velem érez és nem gúnyol ki. — Dehogy! Kész vagyok kilyukasztani a zsebem, csakhogy annál jobban megértsem magát. Szólni fogok Mariskának azonnal. Elváltak. Ám Duci önérzetes kijelentése ellenére is nem csekély gond és kételyekkel terhelten maradt hátra. Mint az nagy feladatok előtt természetes, legkivált a kezdet nehézségei rettentették. Ah, igy, a távol sarokból is látta, hogy Mariska legalább egy darabig megközelíthetetlen s a békülékenységre teljesen alkalmatlan alany. Egy órácskát tehát vár, s akkor, mivel már ígérete köti, felcsap olajágat hordozó galambnak. A rövid órácska hamar elszaladt. Duci felkészült s minden különösebb bevezetés nélkül kezdé munkálni a béke áldásait, mellé te-
