Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-10-24 / 43. szám
1908. október 24. VESZPRÉMI ELLENŐR (43. szám.) 3. oldal. az következik, hogy a kormánynak minden rendelkezésre álló módot meg kell ragadnia, hogy a borárak túlságosan ne romoljanak. A földművelésügyi kormány mindent megtett a a szóllőtermelés föllenditésére. Egyik jelentős intézkedése volt Darányi földmivelésügyi miniszternek (Lelkes éljenzés.) a borhamisítók ellen való erélyes föllépés. (Tetszés.) Tallián Béla miniszterségére esik az olasz borvámklauzula eltörlése. Mindkét dolog hathatós eszköz volt a borárak olyan színvonalon való tartására, midőn a termelő még nem veszteséggel dob gozik. Azonban az idei nagy árhanyatlás még egy lényeges intézkedést sürget: a boritaladó eltörlését. (Nagy helyeslés.) A bor nemzeti ital. A borfogyasztást emelni, a pálinkát visszaszorítani, — mélyreható föladat. A belső borfogyasztás akadálya a boritaladó. (Úgy van! Nagy tetszés.) El kell törülni, mert a termelőt a deficit réme fenyegeti. Föl kell szavunkat emelni és kérésünket a kormánynak meg kel! hallgatnia. Különösen az ellen kell erélyesen állást foglalni, hogy valahogy ez az adó ne adassék az állami föladatok egyrészének ellátása rekom- penzációképpen a városoknak és községeknek, mert ez még több visszaélésre vezetne és még súlyosabb helyzetbe juttatná a gazdákat. A mai népgyülésen mutatkozó erő benne azt a reményt érleli, hogy az ügy diadalt arat. (Élénk tetszés és éljenzés.) Szabó Kálmán indítványára a népgyülés elnökévé Zselénski Róbert grófot választotta meg. Drucker Jenő bejelenti, hogy 34 város, 82 borvidék, 39 nagyközség, 27 gazdakör, 56 népkör, négy iparkamara, hat vendéglős-testület, 254 bejelentett küldöttség vesz részt és 30.000 aláírással ellátott tiltakozó szó gyűlt be a mai nap során. Bejelentése után előadja a szőnyegen lévő kérdést. A bor gazdasági termék. Nem bir tehát el oly adót, mint az ipari termék. A boradót az abszolutizmus hozta be és szerencsétlen pénzügyi politika tartotta fönn. Reméli, hogy ez a kormány, mely oly sok jelét adta nemzeti érzésének, teljesíteni fogja félmillió szőlősgazdának régi óhaját. Már tiz év óta van felszínen a kérdés. ígértek sokat, de pozitív cselekedetekben nem tettek semmit. Olyan nagy borvám sehol sincs, mint nálunk. Franciaország és Olaszország részint be sem hozta, részben eltörülte a boritaladót. Még a sörfogyasztó Németországban is olyan felzúdulás lenne, hogy a birodalmi kormány erre az adónemre sohasem gondolhatott. Boritaladó van Svájc némely kantonjaiban, a hol szőlőt nem termelnek. De még Ausztriában se oly nagy az adó. íme: Bécsben a boritaladó 8 korona 82 fillér, Budapesten 12 korona 92 fillér. Ausztriában a boritaladó 6 korona 40 fillér, Magyarországban 12 korona 70 fillér. Ausztriában vidéki kis helyen 1 korona 30 fillér, Magyarországon 9 korona. Franciaországban, a hol pedig az államnak ez az adónem 183 millió frankot jelentett, 24 óra alatt eltörülték a francia képviselők egyértelmű állásfoglalására a boritaladót. Bizonyítja, hogy az állami büdzséinek csak bevételeiben 1 százaléka a boritaladó. Eltörülni tehát könnyedén lehet, mert különben el se lehetne hinni, hogy az állami költségvetés reális. Ha a boritaladót el nem törlik, akkor hazamehetünk, s krumplit ültethetünk. Kijelenti, hogy a szőlősgazdák a kérdést nem veszik le a napirendről, mert ennek a kérdésnek a győzelme a magyar szőlőtermelők exisztenciája. Ezután következő határozati javaslatot terjesztette elő: Tekintettel arra, hogy hazánkban a bor- fogyasztás általános térhódításának legfőbb akadálya a boritaladó, mely ma már néhol a bor tényleges árát is meghaladja; tekintettel arra, hogy úgy közegészségügyi, mint közgazdasági szempontból kívánatos, hogy a mi j nemzeti italunk a közélelmezésben régi helyét ! -ismét elfoglalja; tekintettel arra, hogy sehol a ; világon a bort oly nagy adó nem terheli, mint j nálunk, sőt a legtöbb bortermelő-államban a bor megadóztatva egyátalán nincs, és tekintettel ; arra, hogy kívánságunk teljesítése nélkül nagy ; költséggel fölujitott szőlőink az előreláthatólag 1 évről-évre növekvő termések folytán a legnagyobb válságnak néznek eiébe: egyhangúlag kívánják úgy az állami boritaiadónak, mint a községi pótléknak teljes eltörlését, ilyen értelemben a képviselőházhoz és a kormányhoz kérelmer intéznek, melyet ktildöttségileg nyújtanak át és végre nyomatékosan tiltakoznak az ellen, hogy a boritaladó akár jelen formájában, akár leszállítva, a törvényhatóságoknak, illetve községeknek az állam helyett teljesített szolgálatok fejében rekompenzációként átadassák. Bernáíh Béla tetszéssel fogadott beszédben járult a határozati javaslathoz, s mint a tokaj-hegyaljai borvidék képviselője, ezen a népgyülésen vázolta a szöősgazoák helyzetét. Molnár Imre dr. a belsőfogyasztás lényeges javulását várja a boritaladó eltörlésétől. Erre előléptek az egyes borvidékek képviselői, hogy hozzájárulásukat kifejezzék. Kmety Károly az esztergomi gazdák nevében sürgette, hogy a borgazdák a képviselőket szorítsák, hogy még ez évben szóliítassék föl a kormány a törvény- javaslat benyújtására. Szabó Zoltán az arad- hegyaljai, Bokor Pál a szegedi, Szabó Károly a szegszárdi, Török Kálmán a gyöngyösi, Weber János a dunántúli borvidékek nevében járultak a határozati javaslathoz. Pozsgay Miklós, Szappanos István, Engel Jakab dr., Kovács Pál, Hock János szólották még. Kommer Ferenc a budapesti szállodások, korcsmárosok, valamint a vendéglősök országos szövetsége nevében jelentette ki, hogy csatlakozik a szőlősgazdák akciójához. * A baranyamegyei Dárda község népes küldöttsége tisztelgett délelőtt a képviselőházban Csányi Sándor képviselő vezetésével Wekerle miniszterelnöknél. A küldöttség tagjai kisgazdák voltak, a kik arra kérték a miniszter- elnököt, hogy a borital-adót törvényhozási utón törölje el. A miniszterelnök hosszasan beszélgetett a küldöttség tagjaival és kijelentette, hogy a borita!-adó eltörlését ne kívánják a gazdák, mert az államnak mostani anyagi körülményei mellett szinte lehetetlen volna, de kedvezések utján törekedni fog a kormány a kisgazdák helyzetén könnyíteni, mert érdekeiket szivén viseli. (Saját tudósítónktól.) A temetők ünnepén, halottak napján, a szegénysorsu tüdőbetegek szomorú ügye lép előtérbe. Mindenütt visszhangra talál a József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület kérő jelszava : Asszonyok ! Leányok ! Jó lelkek 1 Kössetek a halottaitoknak szánt koszorúba egy szál virággal kevesebbet s azt ajánljátok föl a halál pitvarában levő tüdőbetegek meggyógyitására. Az országban mindenütt rendeznek a szegénysorsu tüdőbetegeknek temetői gyűjtéseket. Nem sokból áll az egész. Négy, öt úri nő megbeszéli a dolgot. A temető bejárója elé tesznek egy ládikát, szekrénykét vagy kosarat. Aztán fölváltva őrzik s fölhívják adakozásra a közönséget. És a közönség a maga irgalomadományát oly szívesen adja erre a felebaráti célra. Bizony, ha a könyörületnek ez a munkája divatba jönne, nem 80.000 ember halna meg az országban, sokkal kevesebb. Ezrekkel kevesebb. Vármegyénk embermentő alispánja, a fő- szolgabirák, községi elöljárók hatalmas segítséggel vannak vármegyénkben. Mintegy 200 gyüjtőtarsoly van a községekben s a mai naptól azokba szintén gyűjtik az irgalomfilléreket, Csak aztán ezt a szent vámot senki meg ne tagadja, Lapunkban közzé fogjuk tenni a vármegyénkben s az egyes járásokban gyűjtött adományokról szóló jelentéseket. S örömünkre szolgálna, ha az áldozatkészségnek, az altruizmusnak tündöklő példáját a mi vármegyénk, varosunk nyújtaná. igen kérjük olvasóinkat, közöljék velünk, hogy hol aiakult temetői gyüjtő-bizoítság. Es általában kérjük, hogy segítsük meg a derék kiszökni egy ostromlott várból, ezzel ugyan nem lesz érdemes - eldicsekedni, — gondolkodtam, mint aki már teljes biztonságban érzi magát. — Csak a vihar el ne érjen addig, míg valahol az ellenség háta mögött ki nem köthetek. Szép katonakaland, mikor az embernek csupán attól kell félni, hogy bőrig ázik. Most már megkezdtem az evezést teljes erővel. Úgy repültem a vizen, mint a könnyű szárnyú madár a levegőben; de a vihar még gyorsabban haladt: utolért. Eddig a sötétség takargatott, most a villámlás árulóm lett. Teljes fényárban úsztam előre, úgy, hogy szinte félni kezdtem a nagy világosságtól. A parton mintha mozgó árnyakat pillantottam volna meg. Ha eddig észre nem vettek, majd észrevesznek. Hajrá! Csak gyorsan előre! Fölálltam a csónakban, hogy nagyobb erővel húzhassam az evezőt. Eszeveszett sebességgel repültem versenyt a viharral, mely ott visított, zúgott körülöttem. Egyszer csak valami ismerős fütyülés vált ki a tomboló hangversenyből. Ez már nekem szólt. Az égdörgésbe a puskák ropogása vegyült. Ennek már a fele sem tréfa. Még utóbb belém keveredik valami kósza golyó. Most már eggyel több okom volt a gyors evezésre. Időnként végigfutott tekintetem a viz partján. Több helyen láttam a felvillanó puskaport és állandó lett körülöttem az az ismerős fütyölés. Ugyancsak erősen vadásztak rám. Vájjon nem üldöznek-e már a vizen is? Aggódva vizsgáltam a folyam mentét. A villámlás fényénél igyekeztem minden gyanusabb pontot jól szemügyre venni, de az égi kivilágítás nem volt tökéletes: szerettem volna, ha több hatalmas villámlás egymásba kapaszkodik. Ez a kívánságom hamarosan teljesült és meglepő felfedezéshez segített. Közel álltam ahoz, hogy nyakon csípnek. Előttem a tűz, mögöttem is tűz. Hát most ugyan merre menjek? Pár pillanatig gondolkodtam, de a közeli veszély gyors elhatározásra serkentett. Hamarosan lehánytam magamról minden alkalmatlan ruhadarabot: csizmáimat, felső ruhámat és egy alkalmas pillanatban a hűvös hullámokba merülve, az ellenséges part felé szeltem a vizet. Úgy gondoltam, hogy ha elcsípik az üres csónakot: arra senkise keres. Egy dunai malmot vettem észre a közelben, ott szándékoztam magamat meghúzni egy időre. Óvatosan közelítettem hozzá: hátha nem olyan elhagyott, mint amilyennek én gondolom Kétszer, háromszor megkerültem s miután meggyőződtem, hogy ott semmi veszély nem fenyeget: fölkapaszkodtam a hajóra és az ablakon át a malomszobába másztam, ahol egy ócska ponyvába burkolódzva, hajnalig dideregtem. Hajnalban minden baj nélkül tovább álltam. Eddig van. Ez volt az egyedüli hőstettem a forradalom alatt. Ej, de sokszor eldicsekedtem vele! Az asszonynak csak úgy ragyogott az arca a büszkeségtől. Mindig nagyon szívesen meghallgatta, pedig már az egészet könyv nélkül tudta. A múlt évben megkérdezte tőlem, amit még eddig senkise kérdett, hogy hát azzal a viaszos vászonba burkolt csomaggal mi történt? Megvallom, hogy bizony az az egyik csizmám talpbélése alá volt rejtve és igy a csónakban maradt. Az asszony elszómorodoti, sóhajtozott és a szemeit töröigette. — Ej, Gábor, én attól félek, hogy a te lelkedet terheli az az aradi tizenhárom, — mondta sirásba csukló hangon. Azóta gyakran sír és imádkozik. Egy párszor észrevettem, hogy az élkárhozoít bűnösökért mondandó imát tördeli keserves könny- huílatással. Pedig . . . Fütyült a vonat. Utazásunk céljához értünk. Ilyenkor mindenkinek legsürgősebb teendője összekapkodni az ingóságait és tőle telhető gyorsasággal a lejárat felé törekedni, hanem azért nem felejtettem el elválásunk előtt megkérdezni az öreget, hogy mi is következik hát azután a „pedig“ után. — Igaz, igaz, még mondani akartam valamit. Hm, valamit, egy pár őszinte szót, — motyogott elgondolkodva. . . . Mikor is indulsz hazafelé? — Délután a hármassal. — Úgy együtt megyünk. Tehát majd akkor. Azután sürgős teendőit emlegette és gyors léptekkel elsietett. Nem találkoztunk többé. Ebédnél a pincér az öreg pernyei mester halálát újságolta a törzsvendégeknek. Éppen abban a pillanatban ragadta el a nagy kaszás, mikor nyugdiját az adóhivatalban fel akarta venni. Vájjon, mi lett volna a „pedig“ után az az egy pár őszinte szó? Csak nem azt az egyetlen hőstettét akarta az öreg visszaszíni? Ki tudja? . . .
