Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-19 / 38. szám
1908. szeDtember 19. VESZPRÉMI ELLENŐR (38. szám.) 3. oldal. Brökl Vincze, Fürst József, Cservény Ferencz, Berky József, alsóborsay Csorba György, Járfás István, Nemes Dénes esperes, s még igen sokan, kiket a nagy sokadaíomban feljegyezni nem állt módunkban. Vármegyénk községei majdnem valameny- nyien küldöttségileg képviseltették magukat, elöljáróik és jegyzőik vezetése alatt. A diszruhások. Kiiünően festettek a pazar magyar díszben megjelentek: Így Hunkár főispán, Koller alispán, báró Fiáth főispáni titkár, Szeglethy polgár- mester, dr. Véghelyi Kálmán, Chapó Kálmán, Reviczky Ambrus, Reé Jenő, a daliástermetü Szabadhegyi Kálmán, hegyeshalmi Fischer Károly, dr. Sült és Jákay, Purghly László, ifj. Hunkár, Takách Ádám, s még többen. A magyar díszruhákban tehát nem volt hiány, s 0 felsége látható megelégedéssel hordozta végig tekintetét a daliás kurucokon. Lesznek-e kitüntetések? Természetesen, mint minden király látogatásnál, úgy ezúttal is nagy érdekkel tárgyalják nálunk azt a kérdést, lesznek-e királyi kitüntetések, s kik lesznek azok a boldog halandók, akikre a királyi kegy sugara lesüt? Annyi bizonyos, hogy varosunkban és vármegyénkben mindenki szive sugallatából tett meg mindent, hogy a király méltóan fogadtas- sék, s hátsó gondolat, kitüntetés utáni vágy senkit nem vezetett. Legalább azokat nem, akik valóban dolgoztak és fáradtak. S ha igazságosak és tárgyilagosak akarunk lenni, úgy azt kell mondanunk, hogy az összpolgárságé az érdem, de a nagy teher is, amely az elhanyagolt város rendbetételéből eredni fog, s igy őket illetné az elismerés, De hát mindenkit nem lehet kitüntetni, s ha egyeseket ér is kitüntetés, ez az összpolgárságra is fényt fog vetni. Valószínűnek mondják, hogy a főispán magasabb rendjelet, a polgármester és alispán pedig valami magas címet fognak kapni. Bizonyára kitüntetésben fog részesülni még több városi és megyei tisztviselő, s rendőrkapitányunkról sem fognak megfeledkezni, aki nagy munkát végzett és a legfelsőbb figyelem reá irányult, s udvari ebédre is hivatalos volt. Hát a közkatonák? Az a derék megyei utmester, aki a hozzája beosztott utászokkal és munkásokkal csodákat miveit, s rövid néhány nap alatt, — igaz nappalt és éjjelt eggyé téve — Haj- máskéren, s városunkban egész a várig, oly utakat készített, amely büszkesége lehet a vármegyének. Igen! A közbiztonság és az utak jó állapota voltak a király fogadtatásának legkényesebb pontja, amihez csatlakozott a köz- egészségügy felügyelete, melyet a belügyminiszter oly nyomatékosan hangsúlyozott. Reméljük, hogy a királyi kegy megfogja találni az igazi érdemet. Mit mondott Lipót Szalvátor? Ez a kedves főherceg, aki már többször időzött városunkban, fényesen nyilatkozott városunkról és polgárságunkról. Úgy a király fogadtatást, mint a király egész itt tartózkodása alatt uralkodott példás rendet illetőleg azt mondta polgármesterünknek, hogy „Veszprém úri város!“ S egy főhercegnek nincs oka, sem nem szokása, egy városról, s annak polgárságáról ok nélkül bókot mondani. A főherceg mondása értékes jutalom és elismerés! Szinházavatás. Megértük tehát a napot, mely után városunk sok fenkölt lelkű, a nemesért és művészetekért hevülő lelkű polgára oly régóta epedett. Elkészült és megnyílt a Múzsa hivatott otthona, s fel is szenteltetett. Felesleges, s nem is e cikkely keretébe tartozik, színházunknak, mint épületnek teknikai részé-vei foglalkozni. Itt áll előttünk derűs fényben, légies körvonalaival, kedves, tetszetős és kényelmes belső beosztásával, s mindenki közvetlenül, saját érdekeivel győződhetik meg, hogy színházunk mint középület is, messze földön ritkítja párját, s úgyis mint művészi alkotás, maradandó emléke lészen alkotóinak. S ha nem is jelzi márványba vagy ércbe vésett betű, tervezőinek és létrehozóinak neveit, nem fogja azokat a feledés moha bevonni, mig müizlés és hála fog uralkodni ősi falaink között. Ez a tudat és hit enyhíti afeletti sajnálkozásunkat, hogy az avató ünnepélyen nem láttuk, s nem ünnepelhettük azt és azokat, akik városunknak ezt a legszebb emléket, maguknak a legékesebben beszélő emlékoszlopot állították. S ez a körülmény mintegy arra ösztökél bennünket kimondani azt, hogy tulajdonképpen nem is színház felavatás, mint inkább csak színház megnyitás volt az az aktus, melynek csütörtök este látói és hallói voltunk! Itt aztán már reálisabban nyilatkozhatunk. Az egész megnyitási aktus a lehető legdísztelenebb volt, dacára a megjelent díszes és előkelő közönségnek. S az a díszes és válogatott közönség érezte is ezt, s csalódva, lehangolva távozott arról a helyről, ahová nemes büszkeséggel vitte szive melegét, hogy azzal jótékonyan hevítse és uj alkotásokra buzdítsa és lelkesítse, a nagy és nemes munkában talán elfáradtakat. Minden izében dísztelen és Ízléstelen volt a megnyitás, mely nem is a közönség, a város, s a színház megalakitóit ünnepelte, hanem mintegy sarokba állítva az alkotókat és áldozatokat hozott közönséget, ezekkel egy színtársulatot ünnepeltetett, amire pedig sem az előzmények, sem a megnyitás alkalmával tapasztaltaknál fogva, senkinek, legkevésbbé a bejött társulatnak hivatottsága nem volt. Egészen más megnyitás, illetve szinházavatást reméltünk, s általánosan, mindenütt bevett és szentesített szokás szerint, másnak is kellett volna lenni! Kizárólag a mi házi és családi ünnepünknek. A különben is gyenge és sok hangszerben szűkölködő zenekar által, elég jó igyekezettel és begyakorlottsággal előadott „Ünnepi nyitány“ nem bírta a közönséget elragadni, legfeljebb a beleszőtt „Himnusz“ és „Szózat“ állították talpra az elhült hallgatóságot. A „Szinházavatás“ cimü prológ, melyet szerzője Tompa Kálmán a színtársulat tagja szavalt el, rímekbe szedett szólamhalmaz, bom- baszt volt, mely dacára hazafias és egész helyesen sovén-magyar gondolatmenetének, mindenkit hidegen hagyott, sőt többekben boszu- ságot keltett. Elmúltak ugyanis azok az idők, midőn azért, mert valaki magyarul szól hozzánk, rögtön apostolnak tartsuk, s a veszprémi közönség valóban nem az, amelyet hozzánk ellátogatott apostoloknak esztétikára, jóizlésre keli tanítani, főleg nem az, amely képtelen állításoknak hitelt ad. A szavalat, mint ilyen, szintén nem nyert tetszést, mert nagyon is a szinfal-hasogaíás mesgyéjén járt. Ami pedig a bemutató előadást illeti, az sem a színre került „daljáték“ költői értéke, sem annak előadása tekintetéből nem volt megfelelő és alkalomszerű. Igaz, hogy Csiky Gergelynek irói működése vége felé irt „Nagymama“ cimü munkája értékes és becses, de ma már Csikynek kissé nehézkes nyelvezetű eredeti darabjait sem igen tartják műsoron, annál ke- vésbbé az eredetiből átdolgozott és megzenésített „Nagymamáit. Legalább is nem alkalmas szinházavatásra ez a se színmű, se operett darab. Oly darabot vártunk, melyben a szín- társulat összes erői be fognak mutatkozni közönségünknek, s oly előadást, mely igazolni fogja azt a jó hirt, melyet városunkban a szín- társulat felől terjesztettek. Megváltjuk mi is. A csütörtöki előadás legnagyobb sajnálatunkra és csalódásunkra, ezen várakozásunknak nem felelt meg, s azt a benyomást keltette, hogy az előadott darab megválasztásánál csak a „Nagymama“ alakítójának, Nádasy igazgatónénak kiváló szerepe volt a döntő. Az azonban semmi esetre sem, hogy a társulatot mint elsőrendűt mutassa be, mert ez valóban nem sikerült. — A szereplők nem állták meg helyüket. Nem Szilasy Etelka, kinek hangja legkevésbbé sem mondható értékesnek, éneke pedig néhányszor hamis volt; még kevésbbé Szarvasi Jenő, aki egész este a legszigorúbb következetességgel szintén hamisan énekelt, szögletesen játszott, s meghatóan ügyetlenül volt maszkírozva. Felesleges ennyi és ily vastag hibák után, az avató előadással tovább foglalkozni. Ez nem volt avató előadás, hanem teljes blamázs. Lehet, hogy a következő előadások jobban sikerülnek, illetve jobb erőket mutatnak be, ha ilyenek vannak. Lehet, hogy még jobb erők „gyünek“, mint nálunk mondani szokás. Ha nem, úgy a megnyitó előadáson sem telt színház, valószínűleg üres marad. Veszprémben nagyon kényes mű- izlésü közönség van. A felsoroltakat pedig nemcsak mi állítjuk, hanem a csütörtöki előadáson jelenvoltak valamennyi bírálni tudó része. Hogy a színtársulat nem állhat teljesen művészi színvonalon, s tart a kritikától, azt kénytelenek vagyunk abból is sejteni, mert egy nálunk teljesen szokatlan üzleti vállalat indult meg, a „Színpad“ cimü, naponta megjelenő irodalmi termék képében Közel fekszik a feltevés, sőt bizonyos, hogy a „Színpad“ a helybeli színművészek közreműködésével készül. Szerkesztője, V-ik Bánóczi Dezső, maga is a színi pályára készül. Bizonyára az a célja a „Színpad“-nak, hogy a szinielőadásokról naponta kedvező kritikát adjon, s ezzel a csak hetenkint megjelenő helybeli lapok, s a közönség bírálatát lekösse. Hát ha ez igy van, úgy nagyon tévedni fognak a „Színpad“ munkatársai, s a remélt eredményt nem érik el. Veszprém közönsége nagyon is jól tud bírálni, s csakhamar tisztában lesz azzal, hogy érdemes-e az itt működő társulatot pártolni? Reméljük a legjobbat, hogy igen! Végül pedig a közóhajt fejezzük ki, midőn kívánjuk, hogy a szinpártoló egyesület rendezzen egy valóban színház felavató ünnepélyt, amidőn e város hálás közönségének alkalma lenne elismerését lerónni mindazokkal szemben, akik a színház létrehozásában, tervezésében és megépítésében maguknak érdemeket szereztek. Veszprém, Halpiac. wellner Gyűla fogász EEE ajánlja magát a legjobb es legszebb ak, egesz készítésére, a legújabb amerikai mód szerint, rugók és kapcsok nélkül oly módon, hogy azok a természetes fogakhoz hasonlóan, minden célnak megfelelnek. Kívánatra egy müíog néhány óra alatt, egy fogsor 24 óra alatt készül el és a foggyökér eltávolítása nélkül, minden' i fájdalom elkerülésével illesztetik a szájba. | Javítások díjmentesen eszközöltetnek. \ jj Minden a fogászat körébe vágó műveletek, ü Veszprém, Halpiac. Tiszteit előfizetőinket felkérjük, hogy a julius 1-én megkezdődött uj negyedévre előfizetésiket megújítani szíveskedjenek. Hátralékosainkat pedig ujbói felkérjük hátralékaik megfizetésére. A VESZPRÉMI ELLENŐR kiadóhivatala — HÍOFBdg Károly foíii’ó me- gyéspüspököt ő felsége a Lipót-renddel tüntette ki. — A király tidosiiányiii. O felsége 10,000 koronát küldött Hunkár Dénes főispánnak, különböző jótékony célokra. így a helybeli szegényeknek 1000, tűzoltóknak 1000, a tűzoltó-alapnak 2000, csendőrségnek 1000 koronái. A többi pénz is jótékonycélra megy. — Halálozások. Rainprecht Antal püs- pökségi jószágkormányzó, városi és megyebizottsági tag, a Ferenc József-rend lovagja múlt szombaton Budapesten vérmérgezés következtében meghalt, 64 éves korában. Váratlan halála mindenfelé mély részvétet és őszinte gyászt okozott, mert Rainprecht mint rend kívüli szorgalmas munkás ember, kiváló és sok oldalú ismereteivel, igen hasznos tagja volt társadalmunknak. Ragyogó becsületessége mindenütt tiszteletet keltett és szigorú igazságossága közmondásos volt. Voltak apró gyengéi, amelyek azonban, bár életében sokakra kellemetlenek voltak, halálával, s hosszas pályafutásával szemben elenyésznek. Rainprecht emléke élőn mi
