Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-07-04 / 27. szám
2. oldal. (27. szám.) VESZPRÉMI ELLENŐR 1908. jullus 4. tenni. Felesleges, részletekbe bocsátkoznunk. S hogy az elrontott, elnevelt gyermekek mindeme garázdaságaiknak áldozhassanak, közönséges bűncselekményekre vetemednek. Lopnak, csennek, betörnek! Tessék csak a törvényszéki főtárgyalásokra elmenni! Alig van hét, hogy | ott serdületlen gyermekek, csapatosan ne ülnének a vádlottak padján. Azt pedig senki se gondolja, hogy ez csak nálunk, Veszprémben van igy! így van ez mindenütt az országban, ahol már, amint látszik, a gonoszság ütötte fel tanyáját és üli orgiáit. Azt se gondolja senki, hogy a jelzett förtelmes állapotok, talán csak egyikmásik társadalmi osztály rétegeiben fordulnak elő. Koránsem. Igen szép megnyilatkozásait látjuk ezen állapotoknak minden téren. Látjuk a jobban öltözködött serdülő fiatalságot az alkoholizmus szolgálatában, az érzékiség tobzódásában csak úgy, vagy talán még jobban elmerülve, mint a legszegényebb osztályok gyermekeit, talán épen azért, mert több anyagi eszközzel rendelkeznek, a szülői és hatósági felügyelet pedig itt is, ott is, egyformán laza, hiányos! Látjuk a rövidlátó, lelkiismeretlen szülőket, kik maguk viszik gyermekeiket, fejletlen, gyermekleányaikat oly mulatságokba, amelyek a gyermek lelkét idő előtti érlelésre bírják, s tiszta lelkűket az ártatlanság himporától megfosztják. S az olvasmányok, trágár regények, a gyalázatos, perverz napisajtó betetőzik a gyermekek nevelését, s előttünk áll egy korán, kényszerülve érett generáció, mely tartalmatlan testében és lelkében, mert az a tartalom, mit magában foglal, anyagilag és szellemileg is beteg, fonák, perverz. De „lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága ?“ Vájjon virágnak nevez- hető-e, a mai fiatalság nagyrésze? Sokat írtak és még többet lehetne ezen témáról pro és contra Írni, különösen a meglevő nagy baj okairól és ezek megszüntetéséről. Jól teszik azok, kik ezen téma felett nem térnek napirendre, s úgy szóval, mint tollal a mai tarthatlan gyermek el- neveléssel és elhanyagolással szembe szállnak. Istennek és embereknek tetsző cselekedetet végeznek, mert az emberi nem boldogulását munkálják. Mindenek előtt pedig szigorú és jobb törvényeket kérünk a szülők ellen, s mindenki ellen, ki a gyermekek neve- i lésével, felügyeletével meg van bízva, a meglevő törvényeket pedig tessék szigorúan végrehajtani, mert azon az utón haladva, melyen a mai szülők gyermekeiket haladni engedik, egy általános katasztrófa felé rohan az emberiség. Igaz, hogy úgy sohasem volt, hogy valamiképen ne lett volna, s a katasztrófa után remélhetőleg újabb, tisztultabb élet fogna bekövetkezni, de ez nagyon kevés vigasztalás, mert az emberi nemnek nem lehet az a célja, hogy újból és élőiről kezdje tökélyesülésének nagy munkáját, hanem az, hogy folyton fejlődve, végre elérjen az örök jó, az örök igazság kutforrásához. Kapuzárás után. Összegyűlik az ifjúság még egyszer az iskolák termeiben, megkapja a szorongva várt bizonyítványt, aztán bezárulnak két hónapra az iskolák kapui s a szülők és tanulók megköny- nyebbülve sóhajtják: Végre valahára! Most már mehetünk nyaralni. Való igaz, ez másképp is lehetne: a junius már nem komoly munkaidő, a sok tekimetben fölösleges vizsgálatok s a terméketlen várakozás foglalják le egészen. A középiskolában az érettségi vizsgálatokat úgy illesztik be a junius programjába, hogy miattuk az egész ifjúság munkája megszakad. Junius 15-én minden iskola bátran elbocsáthatná ifjúságát — az érettségi vizsgálatokat pedig ezután is meg lehetne tartani. Később azt kezdte el az após, hogy emlegette erősen az ebédnél a boldogult feleségét. Hogy a boldogult a paradicsom-mártást nem csinálta olyan édesre és hogy (ez nekem borzasztó rosszul esett) kovászos ugorkái keményebbek voltak, mint az enyéim. Napról-napra kiállhatatlanabbá vált az apósom. Zsörtöiődött, a férjemmel, hogy igen sokat csavargunk együtt az utcákon, sokat járunk színházba. Ha meg otthon ültünk, az volt a baj. Nincs máskép; kissé irigyelte tőlem a fia szeretetét. Hányszor gondoltam: Istenem, ha nekem most anyám volna, a kinek panaszkodjam! Mimi néni a harmadik faluban lakott és süket volt szegény, erősen. Ha ott lakott volna nálunk, akkor sem segíthetett volna rajtam. És ilyen szenvedések közt, napról-napra látnom, hallanom kellett, hogy az anyósokat hogyan bántják, hogy gyűlölik őket ok nélkül. Szertelen gyűlöletet kezdtem érezni minden após iránt és már-már hajlandó voltam a szomszédba tett ritka látogatásaim alkalmával, mikor mi asszonyok egyedül voltunk, após-adomákat beszelni. De sohasem jutottam szóhoz mert en voltam a legfiatalabb köztük Egyszerre aztán apósom elkezdett ellenségeskedésével alább hagyni. Minden ételem, amit főztem „Ízletes“, „pompás“ volt. Dicsért jó gazdaasszonyomnak és kis menyecskének. Kedveltjévé váltam és nagy meglepetésemre egy délben kijelentette, hogy „csókolni való vagyok.“ Rögtön hatalmas cuppanást kaptam tőle a homlokomra. Mai napig büszke vagyok erre a hódításomra. Boldog voltam. Azon a napon, melyen az ég megajándékozott minket ezzel az apró Jóskával, a ki most egyre rángatja az asztalt, miközben ezt a történetet elmondom, az apósom magánkívül volt örömében. Kati, a szobaleányom beszéli és esküszik reá, hogy az öreg ur azon a nagy napon összeütögette tenyerét s úgy dúdolta egyetlen nótáját, hol érzéssel, lassan, hol sebesen, vígan. Kukorica Gergely, Gergely, Gergely, Eredj haza nyergelj, nyergelj, nyergeljl (Azóta az én Jóskámnak is meg kellett tanulnia ezt a nótát.) És azóta „id. Bérezi József megszűnt az eL. aP?soni *enni> hanem féltékeny nagyapja „ifj. Bérezi Jóskának“, a ki tökéletes zsarnok — egy ifjú após. De nem erről akarunk szólü..i. A bizonyítványok kiosztása ilyenkor különös alkalmat ad arra, a mi egyébként is kedves témája a szülőknek és a társadalomnak: az iskola kritikájára. Nem újság, hogy középiskoláinkkal egyáltalán nem vagyunk megelégedve (de többiekkel sem túlságosan.) Az a hit vert gyökeret mindenfelé, hogy az iskola nem tart lépést a kor haladásával, — s a kik messzebbről figyeli« munkáját, azt látják, hogy nem is akai haladni. A szülők gimnáziumba küldik gyermekeiket, de kedvetlenül: az iskola olyan szükséges rossz, a min keresztül kell esni, hogy az ember aztán komolyan kezdhessen valamihez. Eleven paradoxon, hogy a gimnáziumot mindenki szidja, — de azért mindenki gimnáziumba küldi a fiát Nem lehet elvitatni, hogy a középiskola több tekintetben rászolgál a kritikára. Mindenesetre modernebbnek kell lennie: az a bizonyos vaskalap még mindig nem került lomtárba. Nem tudjuk megtalálni a nemzeti karakterünknek megfelelő iskolatípust, aggodalmas óvatossággal másoljuk nyugati szomszédaink intézményeit. Nincs bennünk merészség, legfölebb kicsiségekre. Testi nevelésünk fogyatékos, ifjúságunk hamar elveszti munkakedvét, kevés benne az életrevalóság — blazirtság annál több. Jellemző, hogy ott sem merünk ujitaui, a hol mindenki világosan látja a célt; azt pélpául mindenki tudja, hogy élő nyelvet nem lehet gramatizálva megtanulni — iskoláinkban mégis vigan folyik a gramatizálás. A tanár munkájának óriási akadálya a zsúfoltság, a sok oda nem való elem, melyet az iskola mint fölösleges terhet kénytelen magával hurcolni. De mikor nincs más iskolánk, a hova a szülő küldhetné gyermekét; a reáliskola és a polgári iskola mai formájában nem életre való intézmény, s a kettő reformja a gimnáziumnak is érdeke. A zsúfoltság egyébként gazdasági állapotainkkal is összefüggésben van: hiába küldi az iskola iparosnak, kereskedőnek a ta- nolókat, a mig e téren oly nehéz és oly szükkörü a boldogulás. Lehet-e csodálni, hogy a sok tanulóval, kik között sok az iskolába nem való elem, a tanár nem mutathat föl kellő eredményt? A leggyakrabban fölhangzó vád, a melyet már érintettünk is, hogy az iskola nem nevel, hogy ifjúságunknak nincs akaratereje, kitartása, erkölcse gyönge lábon áll s a legelső sikertelenség már kétségbeejti. Sajnos, ez a vád is igaz: az öngyilkos tanulók nagy száma is ezt a vádat igazolja. De éppen ez a súlyos, sőt legsu- lyosaab vád, a vádló fejére hull vissza: hogy ifjúságunk ilyen, annak nem az iskola az oka, hanem társadalmunk, a mai élet. Ha az iskola a sokoldalú ismeretek tekintetében nem tudta utolérni a kort, bezzeg behatolt e helyett a mai társadalom világnézete az iskolába: ifjúságunk egészen olyan, a milyen társadalmunk. Tanulóink akaraterejének gyöngülése, jellembeli fogyatékossága szorosan összefügg a szülők és a társadalom laza fölfogásával a vallásról, az erkölcsről, az élet céljairól. A stréberség, a kapaszkodás, a protekció segítségével való boldogulás példái pedig megdöntik szivében a komoly munka becsülését és szeretetét. Az iskola hiába oktatja az elvek szentségére ifjúságát, ha mást lát a gyakorlatban, mást hall a szülői házban. Végzetes hibát követ el a szülő, mikor meggondolatlan szavaival gyermeke előtt becsmérli, ki- csinyli az iskola munkáját, a mint ezzel lépten- nyomon találkozunk. Tán nem is gondolja meg, hogy magának is mennyire árt vele: ha sárba rántja az iskola tekintélyét, ettől csak egy lépésnyire van, hogy a szülői tekintély is megdőljön. A szülői ház és az iskola értsék meg egymást, — módot kell keresni arra, hogy kölcsönösen hassanak egymásra; a ketőnek egyetértése teheti csak eredményessé a nevelés igen nehéz munkáját. De a komoly sajtóhoz is van szavunk. Tapasztaljuk, hogy á sajtó is kapva-kap az apró- cseprő iskolai botrányokon s színezve hirdeti *********)£*^^^ Balatonmelléki borok, úgymint: ^ L csopaki, paloznaki és Molnár * Lajos-féle czeczei bor. ^ ^ & * Kitűnő kőbányai sörök. w ************ **< TÜSKÉS PÁL Fáczán-vendéglője Jutáson. 9^" Egyedüli erdei kiránduló hely. ************** Hideg és meleg ételek ' * jutányos árban. * — Két tekepálya. — **************
