Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-23 / 21. szám
1908. május 23. VESZPRÉMI ELLENŐR (21. szám.) 3. oldal. Figyelembe fogják venni, ki hogyan él, mikor eszik húslevest? Spiclik lesznek, fizetett tanuk az adózó polgárság terhére. S lesznek majd adókivetési szakértők, akiket majd a polgárság terhére fog az állam fizetni. De még akkor is a finánc véleménye lesz irányadó. — Ez lesz Magyarországon az uj adórendszer! (Egy közbeszóló : Ilyen a 48-as kormány!) Beszél a házadóról, mely most is igazságtalan, s ezután még súlyosabb lesz, s ezt is az iparosok és kereskedők fogják fizetni, mert a háziurak fel fogják emelni a házbért! Rátér ezután, hogy miként csinál a kormány gyáripart, s hogyan pártolja az ipart ? Valóságos nyuzás az, amit a kormány csinál! A nyilvános számadásra kötelezett társulatokkal egy és ugyanazon jövedelem után háromszor fizettet adót! Tehát kétszer annyit, mint a magántársulatokkal. Ezek 5 százalékot, azok 10 százalékot fizetnek. Ez akadályozza meg az ipar fejlődését, mert az ipar csirája a pénzintézeteknél van. A 8 százaléknál magasabb kamatra dolgozó társulatok 15 százalékot fognak adóban fizetni. Ez az uzsorát fogja rászabadítani az iparra és kereskedelemre! Ez, ennek a kormánynak az adópolitikája! (?) Végeztül hivatkozik Berangerre, a francia forradalmi költőnek azon versére, melyben a világeseményeket és korszakokat megírván, vég refrainjében mindig azt ismétli: „Szegény birkák ti csak mindig nyírva lesztek!“ Tehát akár milyen lesz uj adótörvény, a polgárság mindig meg lesz nyírva, akár a birkák! „Az a kérdés, hogy akartok-e tovább nyírva lenni?“ Frenetikus taps és éljenzés követte dr. Weisz eme zárószavait s a mellette ülők siettek neki gratulálni! Ezután dr. Benkö állott fel szólásra. Az általános kereseti és jövedelmi adó részleteit ismerteti. A progresszív adó behozatalát helyesnek mondja, mert azok fognak többet fizetni, akiknek több a jövedelmük. A létminimumról azt mondja, hogy az falvakban 600, 15 ezer lakossal biró városokban 900, Budapesten 1000 koronában állapíttassák meg. Az adókulcs egységes legyen. Statisztikai adatokat olvas fel, összehasonlítván a mi és Ausztria viszonyait. A jövedelmi adóskála épúgy állapíttassák meg, mint az osztrák örökös tartományokban. Elmondja, mi minden rósz van az uj adóreform törvényjavaslatba. (Hát ez mind benne van a városok kongresszusának határozati javaslatában. A szerk.) Beszél az ipari szubvenciókról, amelyek most el lesznek törölve. Pedig ennélkiil nem lesz ipar! (Hát eddig, a sok szubvenció mellett miért nem volt? A szerk.) Még több egyébről is beszélt, de miután Szendrői és a Népgytilés elnöke folyvást sürgették, hogy beszédét fejezze be, nehogy a közönség eltávozván, Szendrői elessék a szótól, dr. Benkő befejezte beszédét azzal, hogy indítványozta, fogadja el a Népgyü- lés a Szendrői Móric által előadandó határozati javaslatot. Szendrői Móric győri ipar- és keresk. kamarai titkár azt mondja, hogy a kormány hét javaslatát visszavonta ugyan, de csak azért, hogy a házszabályreviziót keresztül hajtsa, hogy majd ennek segélyével, többi javaslatait szintén keresztül hajthassa! Nem zárkózik el attól, hogy a kormánynak jövedelme legyen, de ne a legszegényebb embereket sújtsa, akik a két kezükkel keresik kenyerüket! Iparunk és kereskedelmünk szegény s ezt a kormány, Austriától függő helyzetbe hozta!!! Most még nagyobb adóval akarja sújtani az ipart és kereskedelmet. Tisztán a kereskedőből és iparosból akarja a kormány kivasalni, amire szüksége van. Hogy mennyire akar bennünket a kormány tévútra vezetni, bizonyítja az, hogy az eddigi 10 százalékos adókulcsot 5 százalékra szállítja. Számadatokkal bizonyítja, hogy a közjegyzők és ügyvédek mily kevés adót fizetnek. Azt mondja, hogy a jövedelmi adó leszállítása is csak mézesmadzag. A progresszív adó is helytelen a t.-javaslat szerint. A győri keresk. és iparkamara tehát csak kötelességet teljesített, midőn felvilágosította a közönséget. A kormány törvényjavaslatának tehát nem szabad törvénnyé válnia. A Népgyülés ezután, Szendrői Móricnak következő határozati javaslatát fogadta el: Határozati javaslat. Mondja ki a népgyülés, hogy: 1. Az egyenes adók reformjáról szóló törvény- javaslatokban kontemplált súlyos adóemelés messze meghaladja hazánk kereskedőinek, iparosainak s összes közgazdasági intézményeinek adózási képességét, ebből kifolyólag 2. Teljesen azonosítja magát azzal az állásponttal, melyet a hazai kereskedelmi és iparkamarák az adóreform kérdésében elfoglaltak s melynek f. évi március hó I4-én kelt közös emlékiratukban kifejezést adtak. 3. Felterjesztést intéz az országgyűlés képviselőházához a kérdéses emlékiratban felsorolt sérelmek orvoslása s az abban előterjesztett kérelmek figyelembe vétele érdekében. 4. Felkéri a város és vármegye országgyűlési képviselőit, hogy az érintett emlékiratban foglalt kérelmeK teljesítését a szóban forgó törvényjavaslatok parlamenti tárgyalása alkalmával úgy felszólalásukkal, mint szavazatukkal támogatni s azoknak érvényt szerezni szíveskedjenek. 5. Megbízza az ipartestület és keresk. társulat vezetőségét, hogy a fenti határozatok végrehajtásáról gondoskonjék. Végezetül Hirschfeld Béla indítványozta, hogy a vármegye orsz. gyűlési képviselői szóllit- tassanak fel a határozati javaslat elfogadására s ahhoz való csatlakozásra. Az indítványt elfogadták. Ezután egy küldöttséget választottak, amely a határozati javaslatot a képviselőházhoz felvigye. A küldöttség tagjai: Róthauser Lipót, Krausz József, Hirschfeld Béla, Nay Jakab, Kelemen Imre, Pósa Endre, Széli István, Steidl Antal, Szilágyi Mihály és dr. Benkő Károly. A Népgyülés ezzel végett ért. Jelen, bár kivonatos tudósításból is láthatják a gyűléstől távolmaradottak, hogy hasznos munkát végeztek-e azok, akik ezt a Nép- gyülési kísérletezést nyélbe ütötték? A bevezetésben elmaradott véleményünket még csak azzal toldjuk meg, hogy a győri keresk. és iparkamarának semmikép sem volt joga s felette helytelenül tette, hogy az adóreform tervezetét kivitte az utcára. Ugyanezt mondhatjuk a helybeli ipartestiiletre és kereskedők társulatára is, amely testületek az ő népszerűségüket arra akarták a kamarai titkár által felhasználni, hogy a kormányt egy törvényjavaslata tervezeteinek ötletéből lecsépeljék, az országgyűlési képviselőket pedig megrendszabá- lyozzák. Úgy fővárosi, mint győri lapok a legerősebben meg is rójják ezért a kereskedelmi és iparkamarát, de sajnos, hogy a dolognak az a színezete van, mintha Veszprém polgársága, amely pedig a Népgyüléstől való távolmaradásával tüntetett, abba a gyanúba keveredett, mintha a nemzeti kormány ellen foglalna állást. Most aztán meglátszik, ki volt tudós, hős és lovag, a dr. Weisz által lesajnált Veszprémi Ellenőr múlt heti cikkírója, avagy a Népgyülés megeszközlői és szónokai. Annyi bizonyos, hogy az a cikkíró és a V. E. jó hazafiaknak bizonyultak s ez mindig ér annyit, mint a tudós vagy tudor cim! TANÜGY. Tanfelügyelői jelentés. A kir. tanfelügyelőség Bakonyság Bakon szentiván, Bakonytamási, Külsővath, Mez hu. Pápa, Vinár, Várpalota, Szűcs község és városokban teljesített iskolalátogatásairól beszámol t ápril havi jelentését következőkben adna elő Voltam 10 helyen, 14 iskolában. 24 osztályban, 76 tanfolyamon, azonkívül 4 .tanévzáró falusi iskolai vizsgán, 2 előzetes ügyvizsgálamu és a pápai áll. tanítóképző egyes évfolyamán. Én borzasztó gazdagnak éreztem magam a hat üveg Cliquot-val. Ez oly kincs volt most itt, a minővel nemcsak a század, de az egész dandár sem rendelkezett. Mit kezdjek vele? Lassankint magam iszogassam el? bizony nem jól esnék, a pezsgőhöz vigság, társas zaj illik. Meghívom rá a bajtársaimat ... De ni, ni! mi jut eszembe, karácsony a küszöbön van, csapok egy országra szóló családi ünnepet. Szorgosan eldugtam a pezsgős kosarat, s rögtön írtam Pestre Hausnernek, hogy küldjön karácsony estére egy ládika mindenfélét: kenyérben sült sódart, füstölt nyelvet, angolnát és más egyebet 10—12 frt. erejéig. Lesz az meglepetés! De ha már a tiszt uraknak annyi élvezet kínálkozik, részesüljön az örömben a legénység is, hisz e családnak ez a kiegészítő része. A pénzzel itt úgy sem tudunk mit csinálni. A karácsonyfa az itt állomásozó félszázad közvitézeinek se legyen üres. Ez az elhatározás nekem annyi gyönyörűséget okozott, hogy éjjel-nappal azon törtem a fejemet, miként lehetne ezt az ünnepet nagyon, nagyon emlékezetessé tenni. Tiszttársaim hozzájárulásával megvettünk két akó bort, s egy fiatal sertést, melyet szép barnapirosra pörköltettünk. Egy élelmes altiszt kerített valahonnan szép fiatal tuját, s azt a korcsma pajtájában a kapűn belül felállította. Megjött a karácsonybőjt napja, korán reggel a közeli városba küldtem a Hausner-féle Iád ikáért, mert a szállitó-levelet már megkaptam. Kora délután hozzáfogtunk a karácsonyfa díszítéséhez. Az altisztek számára a zsidóboltban összevásároltuk a selmeci pipákat, cifránál cifrább dohányzacskókat, s azokat megtömtük jóféle csetnekivel. Mennyire tarkították karácsonyfánkat a törökmeggyszárakról lelógó nagy selyem bojtok, mindenféle színekben. Tiszttársaim néhány selyemkendőt is aggattak a karácsonyfára az altisztek számára, tudják már ők mire valók lesznek. A karácsonyfa tövébe helyeztük a legénységnek szánt két hordócska bort, s ráfektettük a pirosra pörkölt fiatal sertést. Ezalatt az én kis ládikám is megérkezett, büszkén írtam rá : Tiszttársaimnak, s a hat üveg pezsgőt is a fára kötöztem. Estefelé gyülekezést fuvattunk, s a legénység felvonult a korcsma udvarába, s frontot képezett a pajtával szemben. A karácsonyfán azt a néhány gyertyát felgyújtottuk, s a pajta kapuja megnyílt. Volt öröm s elragadtatás! Először az altisztek kapták meg ajándékaikat. Aztán a legénységre került a sor: pillanat alatt valami rossz szánt kaparítottak az udvarban, rádobták a sertést s hordócskákat, ló sem kellett hozzá, hogy elnyargaljanak vele, s a falu végéig meg se álljanak, hol óriás tüzeket rakva, hozzáláttak a főzéshez, sütéshez. Nagy meglepetésre bajtársaim közt kiosztottam a pezsgőt. Szily hadnagy a kezében levő pezsgős üveget össze-visszaforgatva, felkiáltott: — Pajtás! te mégis fenegyerek vagy, hol tettél erre szert ebben a fészekben, he mi szegény halandók álmodni sem mertünk t )bb: >! a finom 18 krajcárosnál. — Még több is lesz, — jegyeztem ■ g jelentősen kacsingatva a ládikára. Pestről érkezett, választékos karácsonyi vacsora. Egyik-másik nyelvével csattantott — A ki vissza akar vonulni, hazavihet' a borát, a ki pedig mulatni akar, az elhozza lakásomra s majd vigadunk. Biz az mind eljött. Fölkaptuk a ládikát, a boros üvegeket hónunk alá csaptuk, s diadalmenetben megindultunk. Poharak, tányérok hamarosan előteremtvék. Két faggyúgyertya világánál körülálltuk a ládikát, s kis kézi szekercével a födelét lefeszítettem. Meglepetés, bámulat s rémület fogott el a látványra. Pillanatnyi csend, aztán bajtársaim hahotába törtek ki, én meg szédültem a boszu- ságomban. A ládika tele volt szép hosszú foszlányokba fektetett tépéssel. Indulatosan markoltam bele, kiszórtam fenékig; fenékig tépés volt. — E pecsenyéhez, — jegyezte meg egyik pajtás, — diachilon-salátát is rendelhettél volna. — Na mond a másik, — az én gyomrom a vasszeget is megemészti, de azért karácsonyestén még sincs ám kedvem rongyot vacsorázni. — Itt mindenesetre tévedés történt, vigasztalt a harmadik, majd ki fog derülni. Most csak azon törődjünk, hogy valami ennivalót kapjunk. Sok utána szaladgálás folytán kaptunk két nagy darab foghagymás szalonnát. Az is jó volt, annak is örültünk. Hozzá is láttunk
