Veszprémi Ellenőr, 1908 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-11 / 15. szám
III. évfolyam. Veszprém, WOS. április 11. 15. szám. »XeJELEIÍIK MOÍDEJÍ SZOMBATOST BÉT. UTÁN. Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. — Egyes szám ára 24 fillér. Nyilt-tér garmond sora 40 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Hupka György Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98., a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnek. Vége a hosszú télnek, mely álom- | ban, dermedtségben tartotta a nagy természetet ! Virág fakad a tavasz nyomán s uj életre kél minden. Ünnepi, uj mezbe öltözik az állat- és növényvilág, s látásán ihlet szállja meg a teremtés remekét, az embert. Lelkesedik, terveket eszel ki, s ujult erővel indul az életnek, hogy kiküzdje léteiét, s boldoggá tegye azt. Valljon a balzsamot lehelő tavaszi lég nem kábitja-e el érzékeinket? Vájjon akkor, midőn gazdaságunkat, háztájunkat, hozzátartozóinkat az uj évszak által megkívánt szükségletekkel ellátjuk, visszaemlékezünk-e arra, mit fogadtunk, miben erősködtünk csak rövid idő előtt is, a múlt év folyamán? Valljon eszmélünk-e arra, hogy az enyhe évszakok alatt megszerzendő anyagiakra majdan az ismét elkövetkező télben szükségünk leend? Valljon meggondoljuk-e, hogy az idők folyásával és váltakozásával újabb és újabb nemzedékek lépnek helyünkbe az élet küzdőterére, s hogy azoknak az utódoknak boldogságához, egészséges fejlődéséhez az alapot mi vagyunk kötelesek megteremteni? Megteszünk-e minden lehetőt arra nézve, hogy az uj nemzedék erős, önálló, boldog legyen, s minden izében magyar?! ■ Alig! Eszméljünk! Szomorúan olvasom a statisztikát, mert azt értem meg belőle, hogy az elmúlt évben ismét sok száz és száz millió koronánk vándorolt ki külföldre, oly cikkekért, melyeket hazai forrásokból is be lehetett volna szerezni; s mig hazai iparosaink és termelőink foszlányokba burkolva, mérhetlen gondokkal terhelten lézengenek a tavasz újjá teremtő évadja küszöbén, — idegen ország és nemzet gyermekei, a mi keserves és arcunk ve- rejtekén szerzett vagyonból, ünnepi köntösbe öltözködötten, pozsgás arccal díszelegnek, s örülnek az életnek, s kacagnak a mi bárgyuságunk felett. Nem elég! Oktalan intézkedések következtében nemcsak pénzünk vándorol ki az élelmes szomszéd zsebébe, hanem legszükségesebb nyerstermékeinket, élelmi cikkeinket is viszik UMé, s .marad nekünk az alja, a hulladék, s a tejjel-mézzel folyó Kánaán népe a szükség kenyerét eszi, ha ugyan a hallatlan mérveket öltött drágaság, s az ebből előállott szegénység közepette egyátalán még eszik! Most, tavasz nyiltán, Husvét előtt, amidőn szegény-gazdag egyaránt utalva van uj szükségletek beszerzésére, s midőn nagyrészt gazdálkodással foglalkozó népünk ellátja magát a gazdaságához szükséges eszközökkel, legfő ideje, hogy eszméljünk s gondoljuk meg, hogy hazafias kötelességünk, de saját érdekünk követelménye is, szükségleteinket hazai forrásokból beszereznünk. TÁRCA. A vármegye Jónása. Irta: Szombath Ernő. Hosszú Jónás megházasodott. Egy hétig az egész vármegye kacagott ezen. Hogy a Jónás megházasodott! Hát hallott valaha ilyent a világ? Ilyent még nem pipált a vármegye, pedig már jó néhány száz esztendős a kupakja. Az‘ igaz, hogy nem e megyéből hozta a feleségét. De nem is kapott volna innen! Nem ugyan azért, mivel a neve azt a bizonyos bibliai druszáját hozta az ember eszébe, de nem is azért, mintha minden hosszúsága mellett elegendő esze nem lett volna! Maga Jónás szentül meg volt arról győződve, hogy egymagának Jobb az esze, mint az egész vármegyének. Ámbár ezt is kétségbe vonták! De hát mindez nem volt hátrány reá nézve. Az egyedüli ok az volt, hogy Jónást úgy hivták, hogy Hosszú Jónás. De erről Jónás igazán nem tehetett; úgy született, tehát becsületes névvel. S a mellett igaz is, mert maga is hosszú legény volt. Az iiyen név már csak többet ér annál, akit Kis- nek hivnak s mégis egy góliát! Avagy nem többet ér-e ő annál, akit Nagynak szóljanak, holott alig nagyobb egy babkarónál s végül is elkeresztelik Kis Nagynak ? No már ő nem cserélne az ilyenekkel! Ha az ő neve Hosszú, de amúgy is hosszú; ergo: épp illik a név a tulajdonosához! Igv okoskodott Jónás. De — sajnos — a leányok, azok a csintalanok nem igy értették a nevét. Hanem úgy, hogy Jónás maga egy fogalom; a neve tehát egy fogalmat jelentett, ami átment a köztudatba. S ép ez volt a bökkenő a leányok szemében. Mert ugyan kinek lett volna kedve ahhoz menni, akit uton-utfélen emlegettek?! De nem ám azért, mintha talán Jónás valami nagy híresség lett volna! Oh nem! Avagy pardon! Hires volt Jónás, de fordított viszonyban! Nagy népszerűségnek örvendett, úgy annyira, hogy még a suszterinasok is róla fütyörésztek! S hogy hogyan szerezte ezt Jónás? Bizony Sokféleképen. Mikor a főjegyző Pesten jártában meglátta az állatkerti Jónást, azonnal eszébe jutott az otthoni Jónás. S mikor egy társaságban említeni találta ezt, másnap már a verebek is csak azért csiripeltek, hogy nem veszett el az ő Jónásuk. Mert voltak olyanok is, akik azt állították, hogy Jónás csupa huncutságból előre Pesten Száz és száz millió koronára rúg azon áruk értéke, melyeket az év jelen szakában hazánk lakossága megvásárolni kénytelen. S ugyancsak száz milliókra rúg az az összeg, mit ilyenkor a külföldnek adunk. Ennek nem volna szabad megtörténni, mert különben örökké koldusok maradunk, illetve örökké nem, mert hisz mihamarább elpusztulunk. Hol vannak a szép fogadalmak? Hol a Tulipán-szövetség és magyar Védőegyesület? Úgy látjuk, hogy mindez frázis volt csak, s a lelkesedés szalmaláng! Tekintsük csak városunkat! Közel 15.000 lakosából, ha jól tudom, csak 140 ember tagja a magyar Védő-egyesületnek ! Ezek nagy része sem válogatja, hogy hazai forrásból szerzi-e be szükségletét. S hányán vannak, kik évente nehéz pénzeket dobnak ki könnyelműen, s kártyáznak el, mig a magyar ipar védelme nekik Hekuba! Kereskedőink legnagyobbrésze szintén nem törődik már a tulipánnal, dacára, hogy addig, mig a tulipán divatja járta, feltulipánozták kirakataikat s kibiggyesztették a magyar védőegyesület igazolványait. Ma már azt sem tartják szükségesnek, hogy hirdessék, mely áruik származnak magyar forrásból. Sőt, ha teszik is, — idegen portékát, mint dug- árut csempésznek be nemzeti jelvények alatt. termett, hogy mire a főjegyző odaér, ö már várhassa . . . Ha a megye fiatalsága bált rendezett, Jónás minden lében kanál volt, őt ráncigálták ide is, oda is; zónáztatták per pedes Apostolorum boltról-boltra, házról-házra. Szóval, ott volt Jónás mindenütt, ahol csak kellett. Megtették vicerendezőnek s Jónás azt hitte, annak kell legtöbbet látnia. De szentül hitte is, hogy csak neki köszönhető a bá' fényes sikere! De hát hogy is ne! A műsorban ő nevettette meg legjobban a közönséget. Már a puszta megjelenése is kacagtató volt, ha pedig szólni kezdett halálra nevethette magát a megye báli közönségé. Persze, a rendezők gondoskodtak Jónásnak való szerepről. Sokan csak azért jöttek a bálra, mert Jónást láthatták, hallhatták. Az ilyen nagy siker után roppant büszke lett Jónás. Emelt fővel, lenézve a többi Kis és nagyokat, hegyes léptekkel tartott a buffet felé. Mert a táncot ki nem alhatta. Pedig a leányok a csuklásig sóhajtoztak utána! Legalább Jónás mindig azt állította. De a csintalan nyelvek másként mondogatták. Jónás nem kapott volna táncosnőt, azért nem szeretett táncolni! És a látszat nekik adott igazat, mert az
