Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-21 / 51. szám
1907. december 21. VESZPRÉMI ELLENŐR (51. szám.) 3. oldal. Ezekután méltóságos Főispán urnák és a tekintetes törvényhatósági Bizottságnak mindenkor tapasztalt kegyes jóindulatáért és támogatásért mindnyájunk nevében hálás köszönetét mondva, — a vármegye reám bizott, hivem megőrzött és becsülettel kezelt pecsétjét átadom, s úgy a magam, mint összes tisztviselő társaim állását a tekintetes törvény- hatósági bizottság rendelkezésére bocsájtom. A beszédet nagy éljenzéssel fogadta a közgyűlés. Az alispán és tisztikar elhagyták helyeiket s nagyobbrészt kivonultak a teremből. Hunkár főispán ezután tiszteletbeli főjegyzőnek dn Magyari Károlyt és tb. tiszti ügyésznek dr. Óvári Ferencet jelöli ki arra az időre, mig az uj tisztviselők megválasztatnak. Megkezdődik ezután a tisztujitás. Hunkár főispán kijelenti, hogy az alispáni állásra egy pályázó jelentkezett, Koller Sándor, akit a kijelölő bizottság egyhangúlag jelölt. Nagy éljenzéssel megválasztják Kollert, akiért a főispán Kránitz Kálmán, Kenessey Pongrác és Szabadhegyi Kálmán urakból álló küldöttséget meneszt. Koller Sándor nagy éljenzés és taps közt megjelenik, s a főispán közli vele a megválasztást, s szeretetteljes szavakban buzdítja a további működésre. — Koller ezután leteszi az esküt s elfoglalja helyét az emelvényen a főispán mellett. Megválasztják ezután egyhangúlag főjegyzőnek dr. Véghely Kálmánt, úgyszintén a többi volt tisztviselőt. A zirczi főbírói állásra két pályázó volt. Huszár Gyula és Körmendy Béla. A kijelölő bizottság első helyen Huszárt jelölte, minek folytán Körmendy pályázatát visszavonta. A három I. oszt. szolgabirói állásra kijelölték Körmendy Bélát, ifjú dr. Kenessey Pongráczot és dr. Jerffy Józsefet, akiket meg is választottak. A Il-od szolgabirói állásra dr. Sült Lajost és Doktorics Sámuelt, volt veszprémi I. oszt. szolgabirót jelölte a kijelölő bizottság. — Doktorics Sámuel kijelentette, hogy ő az I. oszt. szolgabirói állásra pályázott, s miután arra kandidálva nem lett, kéri nyugdíjaztatását. így dr. Sült Lajos egyedül lett II. oszt. szolgabiró. Felszólalt ekkor dr. Csomasz Béla s kérte, hogy máskor az ilyen meglepetéseknek elejét veendő, — a kandidáló bizottság határozatát közöljék a bizottsági tagokkal. Alispán kijelenti, hogy ez lehetetlen, miután a kandidáló bizottság ülései zártak. Azt azonban megteheti, hogy a közgyűlések kezdete előtt, a jelöléseket néhány példányban szétosztatja. A választások megejtetvén, Hunkár főispán átadja a megye pecsétjét az alispánnak, amire Koller alispán megtartja székfoglaló beszédét a következőkben: Néltóságos Főispán ur! Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Amidőn e díszes, széles hatáskörű, — nagyfontosságu helyet újból elfoglalom, első szavam természetesen nem lehet más, mint a hála és köszönet szava. hogy kapituláljon és szolgáljon még három esztendőt, amire ő azt felelte : — Szívesen tenném, de hát tetszik tudni, az öreg anyám . . . íme hát bele kellett törődnünk a válás gondolatába. Rézi zokogott, a gyermekeim üvöltöttek, a feleségem is törülgette a szemeit, én magam is meg voltam indulva. — Ki segít majd nekem cipőt tisztogatni ? — bömbölt a szakácsné. — Ki csinál nekünk ezentúl kis kocsit skatulyából ? — bőgtek kisdedeim. Hanem mind ez hasztalan volt. Másnapra megrendeltem egy omnibuszt Arra fölpakoltam a családot is, Rézit is és elhajtattam a kaszárnyához. Legalább kikisérjük Andrást a vasúthoz. A mi bakánk már várt reánk. Az egyenruhát már ledobta magáról, csak éppen a katonasipka emlékeztetett rá, hogy a hadsereg tagja volt. Mintha temetésre mennénk, olyan szomorúak, olyan meghatottak voltunk mindnyájan, mikor az omnibusz elindult a vasút felé. Búcsúztunk. S amikor aztán a vonat elindult, zsebkendőinkkel még soká integettünk a mi bakánknak. Az igazi mély érzés keresetlen szavakban nyilvánul meg, én pedig azt akarok kifejezni. Ez okból minden szóvilágot elhagyva a tekintetes törvényhatósági bizottság megtisztelő bizalmáért lelkem mélyéből köszönetét mondok. Igaz hálámat nem szóval, — hanem azzal akarom bizonyítani, hogy összes munkaerőmet e vármegye ügyeinek intézésére és érdekeinek előmozdítására, — s ha a szükség úgy hozza magával, — úgy lefelé, mint felfelé való megvédésére érvényesítem. Azokat az általános elveket, amelyek engem kötelességeim teljesítésében eddig vezettek, állásomnak 1904. évi május havában lett elfoglalásakor kifejtettem. Miután a tek. törvényhatósági bizottság most megnyilvánult bizalma azt tanúsítja, hogy azok helyesek voltak — jövőben is azokat követem. A közigazgatási tisztviselőt általában ma is politikai tisztviselőnek nevezik, én kijelentem, hogy e vármegyében nem politikát, hanem — hivatásomhoz képest — jó közigazgatást akarok csinálni. A politikára csak annyit, hogy én mindenki politikai meggyőződését tisztelem és politikai véleményének szabad nyilvánításában, hivatalos hatalommal gátolni vagy megakadályozni soha senkit nem fogok, viszont magamat politikai meggyőződésemben befolyásosaim semmi oldalról nem engedem. A közigazgatás minden terén még mindig az átalakulás korszakát érjük s igy a közigazgatás minden ágára részletes prog- rammot adni nem lehet. Azokat az általános elveket azonban, melyek szerintem a jó köz- igazgatásban feltétlenül érvényesitendők, — engedje meg a tek. törvényhatósági bizottság, hogy újból kifejezésre juttassam. Nézetem szerint a jó közigazgatásnak első kelléke, hogy gyors legyen. A törvény által megadott ezen jogomat mindenkivel szemben érvényesítem, hogy a vármegye közügyei kellő időben intéztessenek el és hogy e vármegye minden lakójának igaza a lehető gyorsasággal érvényre jusson. A második fő kelléke a jó közigazgatásnak, hogy a fentálló,törvények szigorúan, de sohasem zaklató jelleggel, hanem kellő tapintattal és a méltányosságnak is figyelembe vételével hajtassanak végre, — szóval hogy a közigazgatás ne csak a holt betűhöz, hanem az élethez is alkalmazkodjék. További fő kelléke az igazságosság, mert magamról Ítélve a legszigorúbb eljárás is, ha az igazságos, előbb-utóbb megnyugvást kelt, — ellenben a legenyhébb ítélet is ha csak kissé részre hajló — örökre egy fájó tüskét hagy az illető lelkében. Talán legelső helyen kellett volna említenem a mindenek felett való kelléket — s ez a hozzáférhetetlen becsületesség. Ezt nem indokolom, enélkül nincs etikai alap, ennek hiányában pedig semminemű intézmény jó nem lehet. Legutoljára hagytam a legnagyobb feladatot, mely ólom-sulylyal nehezedik reám, de a tek. törvényhatósági bizottságra is, vármegyénk anyagi ügye. A nem egészen 4 év alatt, amióta az alispáni állást betölteni szerencsém van, a szélsőségig érvényesített takarékosság által sikerült némi eredményt elérni, — erről évi jelentéseimben számoltam el — a rendezéstől azonban nagyon távol vagyok. Munkásságom legnagyobb eredményének és tisztviselői pályám befejeztével legnagyobb jutalmamnak azt tekinteném, ha e nemes vármegye anyagi ügyének rendezése nekem sikerülne. Ez irányban a jövőre is a legszigorúbb — de a törvényhatóság tekintélyét nem érintő takarékosság elvét követem, a magas kormány segítségét megnyerni igyekszem s csak ezek után, amennyiben szükséges — fordulok a tek. törvényhatósági bizottság áldozat- készségéhez. A fentiekben kifejtett elveimnek igyekszem érvényt szerezni mindenki érdekében és mindenkivel szemben, rang, vagyon és valláskülönbség nélkül s aira kérem Méltóságos Főispán urat s a tek. törvényhatósági bizottságot s annak minden egyes tagját, hogy addig — és csak addig, mig ezeket az elveket érvényesítem — engem működésemben, immár 28 éves szolgálatom alatt folyton tapasztait jóakaratu támogatásában részesíteni kegyeskedjék. Az alispáni székfoglaló elhangzása után Jánosi Ágoston c. püspök üdvözölte a törvény- hatósági bizottság nevében az alispánt és a többi tisztviselőt, majd pedig dr. Véghelyi Kálmán főjegyző mond köszönetét a tisztikar nevében a következőkép : Méltóságos Főispán Ur! Tekintetes Törvényhatósági Közgyűlés! Vármegyém tisztikarának nevében hálás köszönetét mondok a vármegye közönségének azon megtisztelő bizalomért, melylyel bennünket megajándékozni kegyes volt, a Méltóságos Főispán urnák elismerő szavaiért és Jánossy Ágoston püspök ur ő Méltóságának a vármegye üdvözletét kifejező beszédéért. Történelmi fontosságú és jelentőségű nehéz időket éltünk át a közelmúltban; az alkotmányvédelem nemes küzdelme, e küzdelem viharai megpróbálták e vármegye tisztikarát is, — fényes rang, előmenetel, és kápráztató előnyök egyfelől, fenyegetések, üldöztetés, az anyagi gondok, a megélhetésért való nehéz küzdelem sötét képe másfelől megkísértettek bennünket is, de felemelt fővel, büszkén mondom e vármegye tisztikara nevében is, hogy nem akadt közöttünk egy sem, aki csak egy percre is megtántorodott, aki csak egy pillanatig is habozott volna hazafias kötelességének teljesítésében ! Bízvást reméljük, hogy e sötét korszak — legalább is a közel jövőben — visszatérni nem fog, hanem az alkotások, a békés munka napjai következnek, de határozzon bárrm'nt is a sors, ez ünnepélyes pillanatban nyugodt önérzettel és igaz érzéssel jelentem ki, hogy e vármegye tisztikara hazájához, alkotmányához és vármegyéje ősi tradícióihoz mindenkor hű marad ! A vármegye közönségének egyhangú választását elismerésnek tekintjük a múltért, de egyszersmind bizalomnak a jövőre nézve is, és Ígérjük és fogadjuk, hogy e bizalmat a legjobb igyekezettel és kötelességérzettel törekedünk megérdemelni! Ezután a törvényhatósági bizottság megadta a meghatalmazást a szolgabiróknak a ki- hágási ügyekben való bíráskodásra, végül pedig megalakította a vármegye különböző választmányait és bizottságait. Miután a tisztújító közgyűlés anyaga ezzel ki volt merítve, a főispán a gyűlést berekesztette. A gyűlés után az uj tisztikar tisztelgett a főispánnál, majd pedig dr. Véghelyi Kálmán főjegyző vezetése alatt az alispánnál, amikor is dr. Véghelyi a következő beszédet mondta: Nagyságos Alispán Ur! Vármegyénk közönségének egyhangú bizalma a mai napon másodízben helyezett ez ősi vármegye alispáni székébe. Az ünneplők között mi is ott voltunk; együtt örültünk, együtt ünnepeltünk, de nem volna a mi örömünk a mi ünneplésünk teljes, ha külön is, mint e nemes vármegye tisztikara ne üdvözölnénk. Rövid három évi alispánságod ideje alatt bizonyságot tettél arról, hogy a vármegye közönsége jól választott, midőn első tisztviselőjének oly súlyos teendőit reád bízta. Küzdelmes, gondterhes napokat éltünk át e rövid idő alatt, megnehezült felettünk az idők járása, bölcs vezetőre volt szükségünk, s e vezért benned megtaláltuk, ki az alkotmányvédelem nemes küzdelmében e tisztikart higgadtságoddal, tapintatoddal, okos mérsékleteddel vezetted, küzdelmében támogattad és érdekeiben mindenkor megvédelmezted. Reméljük a Gondviseléstől, hogy e küzdelmes korszak ismétlődni nem fog, hanem a nyugodt munkálkodás, a béke napjai fognak Következni. E békés kor teendői között bennünket vármegyei tisztviselőket, jövőnket és sorsunkat érdeklő fontos kérdések várnak elintézésre, melyeket e helyen részletezni nem feladatom. Programmodat meghallgatva, egyéniségedet ismerve azonban azt hiszem nem csa-
