Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-04-28 / 17. szám
VESZPRÉMI ELLENŐR (17. szám.) 3. oldal. 1907. április 28. $ 0 jt 0,0 00 0.0 00 00.0 000 000 0 0000 0^00 0 0 00 0 000 0 0 0 0 0 0 0 ROSENBERG MÓR női férfidivat és selyemáruházába • ..megérkeztek a tavaszi újdonságok! Az áruház különlegességei: Saját készitményii sport-ingek, blúzok és alsóruhák. Párisi-modell kalapok, gyönyörű blúz-selymek, napernyők, angol zefirek és divatkelmék. Női, férfi és gyermekcipők. Óriási választék ruhadiszekben. 0 0 0 Á00000 0-0 0 000000 0 00000 0\$\ 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 .0 0 0 0 0 0 0 0 elutazó barátomat, sem a pályaudvar felé özönlő utiruhás urakat és hölgyeket. Igaz, ők nyaralni mennek, de azok a vágyak, melyeket ez a nyaralás kielégít, divattermékek, melyek csak a divat emberének teszik tűrhetetlenné az ittmara- dást. Ha van néhány menekülőben valami ösztön, valami benső sóvárgás, mely a természet felé hajtja, a körutazási jegyei, tudom nem fogják kielégíteni. De van-e egyáltalán ilyen egészséges kulturember? Remélem, hogy van, mert azok, akiket az életük évi programmjának társadalmilag megszabott rendszeressége kerget ki a világba, úgyse veszik komolyan a nyaralásról hazatérés közben elgondoltakat és a most el- mondandókat. Pedig bocsánat, ezt ma, az okszerű tenyésztés korszakában, mikor minden háziállat megkapja a vele foglalkozó irodalmat, meg lehet hallgatni, lévén az okszerű fejlesztés tekintetében legjobban elhanyagolt állatfaj érdekéről, az emberi érdekről szó. Nem akarok fontoskodni, de tényleg érdemes a városokból nyaranta szétsugárzó nép- vándorlásnak valami mélyebb okát keresni, mint azt, hogy ilyenkor a városokban nagyon meleg van. Ez is egy ok, mely mögött azonban az okok egész láncolatát fejthetjük le, mielőtt a vég-okhoz érnénk. Ez a vég-ok az embernek egy közhelylyé vált — s éppen ezért folyton emlegetett s ritkán megértett — ösztöne, a természethez való visszatérés vágya. Rouseautól Tolsztojig sokat és sok közhelyet mondtak róla. A mi modern nyaralásunknak családfája is, elfajulásain, meghamisításain keresztül erre a szülővágyra vezethető vissza. Persze a mai nyaralási hajlam nagy decentralizáló erejének nagyon kis százaléka veszi táplálékát ebből az eredeti forrásból. Akiket olykor-olykor meg is lep ez a láz, azok se ismerik a zöldelő fák, a madárdal, az erdőillat sóvárgásának igazi eredetét és igazi nevét. Érdekes s a kultúra velőig ható befolyásának mutatója, hogy a természetnek nyári csodálatos kibontakozása milyen clgyöngült, erőtlen hivogatás a mai kulturember számára. Néhány vacsora a zöldben, néhány kirándulás és végül a nyaralás, ez az egész, mit az elveszett paradicsom vonzó ereje belehimez a modern ember mesterkélt életmódjába. S óh, milyen ez a nyaralás ! Ilyen magas Mert a kövérről azt tartja, hogy „mindennap | ünnepe van“, „tátja a száját és semmit se mozdít“; madárhusuról, hogy „háromféle rossz, ha sovány: ludpecsenye, leány, dohány“; „a szőkében sok a szó, de kevés a jó“, a barna „bár ; tartós, mint az őszi virág“, „hamar fölfortyan, mint a forró kása“, a feketének meg „tüdejét, máját megjárta az epe“, ha „nagyszájú, az nagy falatokkal telik“, ha „pici szájú, galamb természetű“ és „a szelíd hamar meglapul“, „a kevély j pattog mint a száraz fenyő és nagyobb a füstje mint a sültje“; a „szomorút mindig busul, mint a tökbe esett cinke“, a „jókedvű pedig végig nevet egy egész vármegyét“. Hogy tetszik? Szeretnők látni azt az embert, ki ilyen „kákán is csomót, tojásban is szőrt kereső“ tanácsokkal indulna útnak leánykeresni. Azonban mint mindenben, itt is középütt fekszik az igazság s e sok példaszó csak a mellett papol, hogy „a feleségnek való leány mint a házi bunda, nem mindenütt hever“. Nem különösen mai napság, midőn a selejtes nevelés folytán ‘sok a „kerteletlen virág“, melynek „szebb a festékje, mint orcája“, „szebb a termete mint a hire“, midőn „bécsi rongy rontja amit Isten adott“ és feledik, hogy „úgy szép a leány, ha otthon ül és dolgozik“, hanem mivel „a szépen még a rongy is szépen áll“, utcára „nyújtózkodnak, mint a rimaszombati papné“ és főrül főre, orcáról orcára sétálnak s „belesoványodnak a szerelembe“. De nehogy valaki előbb azt következtesse, mintha a példabeszéd szerint olyannak kellene lenni a hajadonnak, mint a zsidóasszonynak, akin „mindig fityeg valami“, szó sincs róla, szélességi fok alatt, ahol mi közép-európaiak élünk, a nyárnak különös hatást kellene gyakorolnia a természetesen érző szervezetekre. Az ember mint tisztán természeti tulajdonosságainak és erőinek átengedett állat, nálunk csak nyáron tudna megélni. A tél megölné. Az évszakok elütő változása, a kedvező és kedvezőtlen megismerése tehát különösen megtaníthatná a természet tápláló és föntartó erőinek becsülésére, amik a tropikus égöv lényeinek annyira magától értetődő dolgok, hogy soha eszükbe se jutnak. Természetes, hogy télen, mikor az ember az éghajlat oly mostohaságát tapasztalja, mely a természeti állapotban biztosan megölné teljesen, a kultúra karjaiba veti magát, melynek egyedül köszönheti, hogy magát föntartani tudja. Ezért lendül fel télen a társasélet, a szellemi, művészeti szórakozás, ezért ismeri fel ilyenkor az ember a ház, a tűzhely, a ruházkodás fontosságát s végül azért veti magát a mesterséges örömök s gyakran mesterséges gyönyörök mámorködébe. Ilyenkor mindent a kultúrától várhat, a természet nem anyai kebel, hanem borzongató hulla; érthető tehát hogy az ember télen fokozott mértékben kultur lény. De nyáron? Szeretem hinni az emberi nem érdekében, hogy vannak még olyan erőteljes lények, oly érintetlen természetességei hajlamokat is érző egyének, akiket ilyenkor valami vad vágy fog el a müveit élet levetkőzésére. Akik a műveltség minden beléjük nevelődött szükségletét háttérbe szorítva fölhasználják a megélésnek azt a boldog lehetőségét, melyet a természet nyújt. Ha nagyon kevesekben valami ilyenfajta vágy él, őrizkedjenek a modern nyaralási módban keresni a kielégülést. Ezt azért mondom, mert a legtöbb ember a társadalmi szokások szuggeszciója alatt áll s legtöbbször elnyomja egyéni hajlandóságait, hogy közfelfogásnak hódolhasson. A modern nyaralás alaphibája, hogy a művelődés eszközeit épp úgy, vagy talán még jobban igénybe veszi, mint a többi szezonok. Igaz miiveltvoltunkat julius 31-től augusztus 31-ig nem lehet teljesen leszerelni. Nem is arról van szó, hogy holmi erdei emberek gyanánt erre az időre az őserdőkbe vonuljunk, csak azt az ész- szerüséget kellene szem előtt tartani, hogy a eszibe sincs azt követelni, hogy mindig otthon üljön és tűzhelyt támogasson, hogy harisnyát foltozzon a leány már, csak azért sem, — mert „sok hiábavaló gondolatok fordulnak meg egy harisnya kötésnél“. A példabeszéd igen is jól tudja, hogy „örömest cselekszi az ember, ami örvendetes“ s „annyit él az ember, amenyi időt örömmel tölt el“; s azt is tudja, hogy „otthon a név, idegen helyen a ruha szerez tiszteletet“; de azért utána teszi, „kerüld a cif- rálkodó leányt“ s aki „nem otthon szép“, hanem mikor „egyik ház kitolja, másik ház benyalja“ s épp ezért kereken kijelentem, hogy ki meg akar győződni arról, hogy szép-e kihez szive vonzza nézze meg reggel pongyolában mert „nyugtávaljdicsérd a napot, reggel a szép asszonyt. „Reggel mikor főikéi a lány, akkor igen halovány, Menj el hozzá csak délután, már más szint látsz az orcáján.“ Egyébiránt a szépség, bár „orcáján hordozza az ajánló levelet" még nem elég az üdvösséghez, mert „szép lehet az álorca, ha nincs veleje“ s mert „a szép nem mindvégig szép“, „utolára a szép hám is elkopik“, „ami igen szép, nem tartós“, mert „szép volt Kleopatra is, de megholt“, „a legszebb virág leghamarabb oda van“ s „a szép leány ha megvénül, hiába festik szép fesktékkel, rossz időben él“, tavaszi reggele elmúlt s „ki páratlan szépség volt azelőtt, most páratlan“ s magános óráiban szomorúan dúdolja: „Jaj innen, jaj túl is, Jaj elül, jaj hátúi is, Jaj oldalam, jaj fejem, Jaj tomporám, jaj mejem, A sok játék, a sok bál Nekem bizony sokban áll!“ nyaralás célja természethez való lehető közeledés, mely ha nem is elégítené ki, ami örök nagy sóvárgásunkat, legalább vele egy irányban működnék. Ez az észszeriiség azonban egyre több tért vészit. Pedig éppen az ő nevében a hasznossal egyesitett kellemest emlegetve kötik össze a nyaralást mindenféle műveltségfejlesztő és ismeretszerző utazgatásokkal. Ez tűz és viz egyesítése s ezért meg vagyok győződve, hogy igazi gyönyörűséget az ilyen nyaralási kép nem nyújt, ez csak az értelem előtt létezik. Az ösztönéletnek mindegy, akár a Niagara-zuhatag, akár egy székely-havas alján él. A fő, hogy az életmód a környezet, a levegő, az időtöltés minél közelebb vigyen a természeti állapothoz. Minél közelebb, amennyire ez rövid időre kulturember- től várható. Fölösleges tehát vadregényes szokatlan varázsu helyet választani; ha ezeknek a föltételeknek eleget tettünk, ez elég is. Leginkább egy dologgal kell és lehet utánozni a természeti állapotot: s ez a társas élet felfüggesztése. Ez azonban korántsem jelenti a magány ajánlását. Az ember természetes csopor- tosulási formája a család. Tehát a család vonja be egyidőre azokat a szálakat, melyekkel a társadalmi élet más családokhoz fűzte s éljen legalább nyáron befelé való életet. Nem szeretek a hivatalos morál hangszerein játszani s ezért nem zengek himnuszt a családi életről. Józan gondolkodás és nem érzelmi hevület mondatja ezt a tanácsot. Ha az ember természettől fogva magányban élő állat volna, mint a nagy ragadozók, vagy okvetlen csoportos vagy tömegben való életre volna hivatva, mint például a méh: az egynejüségből fejlődő családi életet hiába dicsérné száz mórálrendszer. így azonban, mikor a természeti ösztönök megóvásáról van szó, okvetlen segítségül kell hivni a családi életet. Nagy bán az észszeriiség ellen a luxusgyógyhelyek tömeges látogatásai Megint kivételt teszek egyesekkel: azokkal, kiknek főszükségletük éppen — a luxus. Az a kevés százalék, mely a fürdőkre gyógyulni megy, helyén van ott s az a több, de még mindig nem túlnyomó százalék, mely csak a fényűzéshez ért, szintén. Végre is kalandokat vadászó hölgyekhez és a tul- bőségbe belehülyült milliófikhoz, mikor a faj megóvásáról beszélek, nincs szavam. A túlnyomó százalék azonban oly társadalmi osztályokkal gyűl egybe, mely a legmeg- óvandóbb emberanyag, mivel a kultúra hordozója. Mily tévedés ezeknek a fürdőzési módja! Hisz a társadalmi szereplés, az érvényesülési hajlam, az ismeretségszerzés kedvességeivel, ami ezeknek a nagy fürdőtelepeknek varázsa, csak úgy szolgál a városban töltött többi idő. Nem lehetne ezeket a hajlamokat felfüggeszteni nehány hétre? Hisz’ ami természeti szépsége van ezeknek a helyeknek, már rég élvezhetetlen a kultúra nevében való tőkésítés folytán. Igazán kár volna, ha a Riviera, a genfi-tó és a nápolyi öböl a föld legszebb pontjai volnának, mert ez azt jelentené, hogy a legszebb pontokat elrútította a művelődés. De ha a legszebbek volnának is, az se tenné szükségessé a mindenáron való odamenetelt. Az embert ösztöne a természethez s nem a természeti szépségekhez vonzza. Ezeknek szemlélése és átérzése már a fejlettebb műveltségi fo- kuak élvezete, tehát olyan fajta élvezet melyet nyáron lehetőleg mellőzni kell. Vadregényesség, báj, szép tájkép, unalmas tájkép csak az értelem előtt létezik. Nem szeretek megformulázott tanácsokat adni, de az eddig mondottakból, aki érdemesnek tartja, kiolvashatja, milyennek gondolom az észszerű nyaralást. Itt csak irányelvről van szó, melyet a gondolkozás termelt s melyeket a gyakorlati megvalósulás csak szép lassú átmenet formájában követhet. Ezt tudom s ezért egyelőre elég, ha az a gondolkodás gondolkodást szül. Minden előítélet kh észté azzal kezdődik, hogy néhány magányos ember gondolkozni kezd fölötte
