Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-10 / 6. szám
II. évfolyam. Veszprém, 1007. február 10. 6. szám VESZPRÉM! ELLENŐR TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP «év Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. Felelős szerkesztő és laptulajdonos Hupka György. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utcaid. a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névteleii levelek figyelembe nem vétetnek. Egy jó házból való fiú tanoneul felvétetik. Akár merre jár az ember a városban, kereskedők és iparosok kirakatán, ajtaján ilyen feliratú cédulákat lát kiragasztva. Mit jelent ez? Kétségtelenül azt, hogy a mondott foglalkozás keretében hiányzik az a fiatal anyag, mely iparossá, és kereskedővé volna nevelendő. És miért hiányzik? Talán nincs a városban sucrescentia, növedék, sarjuhajtás, mely az élet körforgása szerint elhunyt vagy elaggott iparosok helyébe törekedjék? Ha igy volna, nagyon szomorú dolog volna, mert bizonyitéka lenne annak, hogy a város népességének szaporodása nem áll arányban még azokkal a nagyon is szerény igényekkel sem, melyekkel a mi alig tengődő iparos osztályunk és nagyon nehezen küzdő kereskedőink e tekintetben fellépni kénytelenek. Hála Isten! Nem úgy van. Van itt a város területén elég gyermekifju, akinek munkaerejére az illetőknek szükségük van. Csak körül kell nézni egy-egy diszmenet közönségét, mennyi hangos torkú gyermek teszi impozánssá a — néha mondva csinált — ünnepeltetést! Vagy a nyári évad idején, ha szűk sikátorok rejtekeibe pillantunk, annyi gombozó és cigarettázó gamint látunk ott, akik koruk és testifejlettségüknél fogva hivatva volnának a fennt említett hirdető cédulákban jelzett kivánalmaknak megfelelni! Tehát az, hogy nem volna hozzá való anyag, nem oka a tanoncszük- ségletnek. De nem oka az sem, hogy a megfelelő fiatalság talán más kiképezte- tésben lenne olyan fölös számban elfoglalva, hogy iparos és, kereskedő tanulónak nem jut belőle. Éppen nem. Mert hiszen az ép itt emlitelt gombozás és cigarettázás azt bizonyltja, hogy az illető fiuk semmivel sem foglalkoznak. Mi hát az ok? Mi rámutatunk. A szülőknek eléggé nem kárhoztatható magatartása, mellyel midőn gyermekeik az elemi iskolákat, úgy — ahogy, kijárták, nem gondoskodnak arról, hogy azok a szülők vagyoni, családi és társadalmi állásához mért munkára és foglalkozásra szorittassanak, hogy azon a téren tisztességes honpolgáraivá fejlődjenek az államnak és hasznos tagjaivá a társadalomnak, akik kenyerüket tisztességes módon megkeresik; hanem engedik őket csavarogni, a semmittevésben rosszra vetemedni. — Müssiggang ist aller Laster Anfang. — A dologtalanság minden bűn szülőanyja. Mindössze azt a foglalkozást adják nekik, hogy az egyiket elküldik az Angolkisasszonyokhoz, a másikat a kedves nővérekhez, a harmadikat a káptalanhoz, püspökházhoz és igy tovább, mindenhová, ahol ingyen jótékonyságot gyakorolnak, hogy a kegyes adakozók jóvoltából, fazekakban és bögrékben hordják haza az élelmiszert és markukban a koldult garasokat s ez által kiölik belőlük már zsenge korukban az önérzetet és szégyenérzetet, mely az életküzdelmeire hivatott férfiban,hogy meglegyen az az államélet biztonságának, a helyes, békés fejlődés lehetőségének és az egészséges közélet konszolidációjának nélkülözhetetlen feltétele, viszont a munkakerülőkből alakuló proletariátus nagyszáma mindezeknek a gyilkosa. Nehéz probléma az, hogy ezen miként lehetne segíteni? Égy cikkecske szűk keretébe bele se fér. De annyit igenis lehet és kell itt hangoztatnunk, hogy lényegesen hozzá járulna eme sajnos állapotok megváltoztatásához az, ha a jótékonyságot gyakorló tényezők nagyobb körültekintéssel és alapos informáltatásuk után, nemes ember- baráti cselekedeteik áldásait csakis Vármegyénk életéből. — Irta: Ki*ix-K;ax. — XIX. Ez a két fiú volt különben az uriház ked- vencze. Ferenc báró gyermekei még akkor igen kicsinyek voltak. Különösen X. úrral voltak nagy barátságban, aki valahányszor ellátogatott Álcóra, mindig újabb és újabb meglepetést hozott számukra. Pedig gyakran ellátogatott, télen is, nyáron is. Az öreg József báró is nagyon szerette. Mindig azzal szokott tarokkozni. Ez volt a kedvenc szórakozása az öreg urnák. Nyáron a hosszú, földszintes uriház előtt zöl- delő óriás hársfák alatt. Ha nem volt is parthie, ott üldögélt, ott olvasgatott. Egy délután is ott időzött a család néhány tagjával beszélgetve, midőn kocsizörgést hallanak a falu felőli emelkedőn., A két kis fiú azonnal megismerte a négyes fogatot. Ezek persze nagy örömmel jelezték, hogy jön a T. bácsi. Mikor a fogat felért a hosszú épületszárny kezdetéhez, X. ur, a ki maga hajtotta a lovait, behajtott a sorban álló nagy fák egyikénél az épület és fasor közötti térre, mely elég széles volt egy kocsi számára. A másik fánál ismét ki, a harmadiknál be és igy tovább, mig a főajtó elé nem ért, rendes ügetésben. A kintlevő társaság tapssal jutalmazta ezt a kocsis bravúrt. Az öreg József báró különösen el volt ragadtatva, megtiltotta az udvari cselédségnek, hogy a kocsinyomot elseperjék s akárki jött, mindenkinek megmutogatta azt. Áldott jó ember is volt az öreg ur. Tipusa a nemes gondolkozásu, szivjóságban gazdag, régi előkelő uraknak. A falubeli jobbágyoknak valósággal atyja volt, akik minden bajukban csak hozzá fordultak. Nem is mentek el tőle soha segítség, vagy jó tanács nélkül. Nyitva volt az ajtaja boldog, boldogtalan előtt. Sőt még kedvtelései közben is hozzáférhető volt. A házelőtti tarokkozás közben is adott audenciá- kat. Annak az akai svábnak is, aki valami osz- tályegyezség dolgában kérte a bölcs tanácsát. A Táling-ról (theilung: osztály) panaszkodott a sváb, melyben meg akarják károsítani. Az öreg ur érdekkel hallgatta, kérdezgette ugyannyira, hogy a játékra nem fiaryelt kellő mértékben s elfogták az ultimóját. No megharagudott akkor! Elkergette a svábot. S mikor az már az udvaron kívül volt, még akkor is porolt reá : Du verfluchter Swab, mit deinem Táling. A két fiú, Gyula és Gábor, amint X ur megérkezett, rögtön körülfogták, kérdezték, hogy mit fog nekik elősanzsirozni ? Apróságokat, kést, zsebfésüt, notest szokott nekik sanzsirozni. Mindenből előre két példányt vett. A hasonló példányokat azután különböző helyeken elrejtette; divánvánkos alá, a kottatartó mögé, a szőnyeg alá. A szeleburdiak persze elvesztették hol az egyik, hol a másik darabot. (A valóságban X. ur lopatta el tőlük az inasokkal.) Akkor aztán mentek X. úrhoz, hogy sanzsirozza meg nekik. Az persze megtörtént. Egy vacsora alkalmával az egyik gyermek arra kérte X. urat, hogy sanzsirozza el az ő kését. Jól van. Egy, kettő, a kés eltűnt. Már most hol van? X. ur azt mondja: az asztalfeletti luster-ben. Utánna ! A két gyerek egyszerre fenn volt az asztalon, a nevelők és nevelőnők pörlekedése dacára. Még az öreg József báró is nevetett a kis kamaszokon, hogy ezt eltudják hinni. Azonban az egyik fiú bele nyúl a luszter cserepébe és ime, ott van a kés 1 Ez még az öreg urat is meglepte s súgva kérdezte: Barátocskám, hogy csináltad ezt? s hangos kacagásra fakadt, mikor a felvilágosítást megkapta. Az akai, moóri és csákvári nagy erdőségekben, ahol az urak vadászni szoktak, természetesen sok volt a vadorzó is. A Raubschütz. Fegyverrel ellátott veszedelmes emberek. Az erdőőröknek sok bajuk volt velük, sőt gyakran forogtak életveszélyben is. Egyik erdőőr egy ízben találkozván egy ilyen vadorzóval, valóságos harc folyt le közöttük. Több lövést váltottak, úgy, hogy az erdőőrnek.már az utolsó lövés volt a puskájában. A helyzet kritikus volt. Ha lőszer nélkül marad, a vadorzó bizonyára megöli. Jól célba vette tehát ellenfelét s lőtt, mire a vadorzó szó nélkül hanyatt esett s mozdulatlanul fekve maradt. Az erdőőr azonnal jelentést tett a moóri szolgabirónak. Az kiment a helyszínére s ott csakugyan holtan találta a vadorzót. Beszállították Moórra, a hol azonban az orvos megvizsgálván őt, semmiféle lősebet nem talált. A koponyája azonban hátul be volt zúzva. Nt'm az erdőőr lőtte agyon, hanem megcsúszva hanyattvágódott s ott egy kiálló fatörzsben zúzta össze a koponyáját. Különben az akai kastélynak gyakran volt nasyobbszárnu vendége is, midőn nagyobbsza- básu hajtóvadászatokat rendeztek. Veszprém és Eehérmegyéből gyülekeztek össze a vadász urak. Rendszerint szivesen látott vendeg volt ott Schiedet* János vendéglős, a mostani fehérvári Magyar Király-szálloda akkori bérlője, háromnégy vármegye urainak buzgó szállásadója, a
