Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-10 / 32. szám
II. évfolyam. Veszprém, 1907. augusztus 10. 32. szám. MEGJELENIK MINDEN SZOMBAT DÉLUTÁN. Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. — Egyes szám ára 24 fillér. Nyilt-tér garmond sora 40 fillér. Felelős szerkesztő- és ’ laptulajdonos: Hupka György. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98., a "hova a lap szellemi részét illető, közlemények, tövabbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnék. Rovás. Városunk polgárságának kedélyhan- gulata nyomott, elkeseredett. A jövödelmi források folyton csökkennek városunkban, mig a közterhek állandóan fokozódnak. A drágaság, különösen az élelmicikkekkel űzött uzsora folytán, napról-napra nagyobbodik. Nem csoda, ha ily körülmények között mindenfelé csak panasz hangzik, s az elégedetlenség általánossá válik. S a leg- szomorubb, hogy kilátásaink sincsenek a vigasztalan helyzet javulására, sőt ellenkezőleg, egész határozottan állítható, hogy még mindig nem tellett be a szenvedések pohara, s még rosszabbra is el lehetünk készülve. S mintha csak egy átkos végzet teljesednék be rajtunk, még a hatóságok is minden uton-utfélen a helyzet elmérgesítésén dolgoznak, tudatosan, vagy rövidlátásu értelmetlenségben, — ki tudja ezt megmondani ? Piacügyünk a lehető legrossrabt). Mert piacunk úgyszólván nincs is, s a fő-utca s az a kis térség, hol napi és heti vásáraink megtartatnak,. teljesen elégtelen a forgalom 1 lebonyolítására. A hatóság ezen kedve-/ zőtlen állapoton úgy vél segíteni, hogy minden kigondolható módon zaklatja a vidékről bejövő, élelmieikket árusitó falusiakat. A szabályrendelet, mely a vásárlás idejét rendezi, a lehető legrosszabbnak bizonyult, mert a kofák a fogyasztóközönséggel ugyanegy időben vásárolhatván, a nagyközönség nem bir olcsón vásárolni. A helypénz tulmagas. Az egész piacon egy közkút nincsen. Az úgynevezett állongálási tilalom értelmetlen tül- hajtása, s a kocsitábláknak zaklatásszerü megkövetelése, kereskedőinket a legérzékenyebben károsítja; á járlati levelek (marhalevelek) ellenőrzésével nemcsak a vásárra bejövök, de az arról hazatérők is vérig kinoztatnak. Vásárterünk berendezve nincs. Mert az talán nem nevezhető berendezésnek, hogy a vásártér el van árkolva, hol esetleg a jószág csak lábát törheti, — de az egész téren egy korlát nincs, hova állatjait az eladó nép kötözhetné, — egy szál fa nincs, hol a vásáros közönség a nap- szurás ellen védekezhetnék. Az álláspénz Mindezen dolgok azt eredményezik, hogy a vidéki nép idegenkedik a veszprémi piac felkeresésétől, s fogadkozik, hogy inkább bárhová viszi terményeit, csak Veszprémbe nem. Hogy ez mit jelent a fogyasztóközönségre/ kereskedőkre és iparosokra egyaránt, azt magyarázni felesleges. Pedig különösen a balatonparti vasútnak Kenésén és Börgöndön való elvezetése folytán, hatványozott mértékben kellene arra törekedni, hogy a vidéki népet városunkba édesgessük, nem pedig a legválogatottabb eszközök felhasználá- val elriasszuk. Ezek a nagyjában elmondott dolgok a piacügyet, s városunk élelmezését illetik. Mit szóljunk a többi, s bőségben meglevő bajokhoz? A város világítási kérdésének ügye alaposan megfeneklett! A 300.000 korona költséggel elkészíteni tervezett villamos mü később 400.000, majd 420.000 korona terhet készült városunkra róni, s most a vállalkozó cég még ennyiért sem hajlandó azt elkészíteni, dacára a megkötött s aláirt szerződésnek, — még pedig azért, mert a cég állítása szerin: tulala- csonyra leszállított összegben nem találja sulása legkevésbbé sem aggasztja polgárságunkat, sőt mondhatjuk, hogy örül neki. Azonban méltó aggodalmat kelt az a perspectiva, hogy vagy egy nagy és hosszú per lesz a dolog vége, vagy pedig kénytelen lesz a város a vízvezetéket is átengedni Siemenséknek, s újabb 50—70 ezer koronákat kiizzadni, s ezzel Siemensék feneketlen zsákját töltögetni! Hát ez szomorú kilátás, s be fog bizois nagy, s emiatt han-gp.s,zúgolódás és. meg,, számítását, s állítólag veszteségre t ] 1 í. '’Of, ’’ J t f, , ' i ' P Cl I méltatlan kod ás vo t MTlMÍp. U múlt hét-v ’fvrr-':*"'. - r r ' 'V • • ' tűi vásáron is. . fog dolgozni.-- .......... ~ "Ä“ villámvífágitas' esetleges megírniTÁRCA. Dal egy ablakról. Ismerek egy ablakot, Vas a rácsozatja, De aranyos lányka szokott Ki-kinézni rajta. Ismerek egy ablakot, Bárhová visz utam, Mindig arra kerülök én, Mindig az van útban. S bárhol járok-kelek is, Mindig ott a lelkem, Eltéphetten láncok kötnek Ez ablakhoz engem. Hej ha tudnám, hogy szivem Rózsatövé válik, Kitépném a keblemből, Hisz’ úgyis csak fáj — itt. Kitépném, s ez ablakot Diszitném föl véle, Hadd tűzné fel az a lányka — Szivemet szivére! Luby Sándor. UJ RÓMEÓ. Irta : M. Miksa. I. A társaság szivarra gyújtott. Az öreg ezredes mosolygott, s mikor látta, mily kíváncsian várják elbeszélését.' A kis feketekávés csészét hátratolta s aztán igy szólt: — Észrevették, hogy szinte megdöbbentem, a mikor Rudolf az előbb azt mondta Helén kisasszonynak : Hiszen ön egyszer inég azt is rám fogja, hogy ezüstkanalat loptam. Ré*gi szomorú históriát juttatott az eszembe. Nem érdekes. Talán csak azért hat meg úgy, mert ősz fővel visszaemlékezem arra az időre, mikor mint fiatal hadnagy udvaroltam a tüzes szemű olasz signorináknak. / ■: . iÉ Egy kis olasz vidéki városban állomásozott ezredünk. A tisztikar mindennap Catalucci asszonynál, a vidék legmódosabb özvegyénél I .ebédelt.- Kastélya dombon állt' "és az erkély alatt egy mély, zuhogó hegyi patak, rohant el. Cataluccinénak három szép leánya volt. I A nevüket elfelejtettem már. Csak azt tudom, hogy az egyik fekete, a másik barna, a harmadik szőke volt. Gyakran voltunk együtt a ' kastély szalonjában. Ezredesünk Trénksteih '—-• hiszen ismerik, I tavaly halt meg mint táborszernagy — kegyet - i , lenül szigorú ember volt III. A háziasszony nagyon szeretetreméltó ■..öt. velünk szemben. Egyszer azonban azt vettem észre, hogy kissé zavart, ha a terembe lépünk." Szemei ide-odajártak, mintha figyelemmé! kisértek volna Iliinket. Körülbelül egy héttel azután, hogy ezt észrevettem, az ezredes szobájában öltem. Segédtisztje voltam Trenksteinnak. Legnagyobb csodálatomra Catalucciné lépett a szobába. — Az ezredes urat keresem. — A másik szobában van. Tessék belépni. A vékony deszkafalon keresztül beszélgetésük minden szavát hallottam. ,, Trenkstein észrevehette sápadt arcomon; hogy Önkénytelenü! kihallgattam őket. . — Hadnagy úr! Becsületszavát kérem/ hogy senki egy szót meg nem tud. : ■ ; ; ÍV. Az ebéd vége felé járt. Épen ügy,. mint most. A háziasszony megengedte, hogy szivarra gyuitsunk. * És. e pillanatban az ezredes bőg i hangon kiáltotta : — Habt Acht! . / / Valamen iyien felugrottunk és mereven' I katonásan áUpttunk a' vezényszóra. ; Trenkstein kemény hangon szólt:
