Veszprémi Ellenőr, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-16 / 24. szám
H r/ , ' QP^CrC II. évfolyam. Veszprém, 1907. junius 16. 24. szám. VESZPRÉMI ELLENŐR TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Hupka György Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98., a hova a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnek. iskolai év végén. — Néhány szó a szülőkhöz. — (H. G.) Az iskolai év minden tanuló életében egy szakaszt fejez be. Egy évvel tovább haladt az életben és egy évvel közelebb jutott a ahhoz az időponthoz, amikor kilép a gyakorlati életbe; a tövisekkel, gondokkal, .küzdelmekkel teli életbe. Mert akár gazdag, akár szegény, a küzdéstől nem menekül. Azért a szülők is, az iskola is iparkodnak gondosan előkészíteni az ifjút, hogy a nehéz küzdelemben megállhassa a helyét, hogy a társadalom derék tagjává váljék. Az előkészítés nem könnyű és nem lehet csodálni, hogy gyakran esik benne hiba. A gyermek fejletlen jellemét és tehetségeit felismerni csak ritkán lehet. Nem mindig látható egész határozottsággal, hol mutatnak föl hézagokat és melyik irányban kell a jellemet és tehetségeket különösen fejleszteni. Az iskolai év befejezése minden gondos szülőben felveti a kérdést; mi lesz fiából ? Ha a vagyoni viszonyok megengedik, száz eset közül kilencvenkilencben bizonyára diplomás embernek vagy hivatalnoknak akarják nevelni. Miféle hajlama, miféle ambíciója van a fiúnak, a szülők ritkán nézik. Orvosnak, ügyvédnek, mérnöknek vagy hivatalnoknak akarják nevelni, mert nekik úgy tetszik. Van-e a fiúnak elég normális ereje, hogy elérje ezeket a pozíciókat, nem bu- kik-e bele fél utón, avagy ha mégis kin- nal-bajjal elvégezte tanulmányait, hogyan fogja helyét betölteni az életben, azzal nem igen törődnek. Még talán jobb volt a régi jó időkben. Akkor a fiú rendszerint az apja foglakozását is örökbe vette. Legalább az alapos ismeret hatalmánál fogva biztosítva volt az iránt, hogy az élet viszontagságaiban egykönnyen el nem bukik. Ma már nincs igy. Aki csak kevéssé tehetős, legyen bár gazda vagy egyszerű iparos, ha törik-szakad, diplomás embert akar a fiából faragni. Nem-e az urhatnámság egy szomorú vonását árulja el ez a szimptóma? Nem-e kell, hogy a tulprodukció e téren sajnálatos állapotokat teremtsen, aminthogy tényleg a mai diplomás embernek — hacsak különös tehetségekkel nincsen megáldva, vagy kivételes szerencse nem kedvez neki — a küzdelme nehezebb, mint teszem azt, bármilyen mesterembernek. A pályaválasztás irányt ad az ember egész életének. El ne sikoljanak tehát rajta könnyelműen a szülők. Mert ez a könyelmüség igen keményen megkeserüli magát. Talán legokosabb a fiú hajlamára a fősulyt heyezni, hacsak a szülő minden hiúságtól ment, teljesen tárgyilagos nézete szerint a hajlam nem felelne meg a fiú tehetségének és jellemének. De még az esetben is, különsen ha számítani lehet arra, hogy a fiú hamarosan önmaga be fogja látni, hogy az általa választott pálya felé lassú léptekkel közelit és a vele egy- koruak elhagyják, talán jobb ha akaratát meghagyjuk. Hadd lássa a fiú, hogy helytelen utón jár. Mert sehol sem nagyobb bűn a kényszer, mint a pályaválasztásnál. Azután ne ijedjünk meg attól, ha a fiú, aki talán gyengén tanul, iparos akar lenni. Sohase féljünk attól, hogy nem lesz belőle ur. Akiben valamire tehetség rejlik, ki tör az belőle. Leginkább peőig azon a téren, amelyen szívesen dolgozik. És ha a mesterségében valamire viszi, mindenesetre nagyobb ur, mint a paciensekben szűkölködő orvos, vagy a per nélküli prókátor. A saját foglakozás iránti kedv az élet nehéz küzdelmeiben a legerősebb fegyver. Aki ezekkel a fegverekkel küzd, rendes körülmények között mindig megállja helyét és az emberiségnek számottevő tényezőjévé válik. Ne kényszeritsük tehát fiainkat, hogy az ijesztő módon szaporodó szellemi proletariátust önmagukkal növeljék és hogy a tulhalmozott diplomás pályákon a megélhetés gondjaival megküzdeni képtelenek legyenek. Ha már ma alig adja meg a diplomás pálya a rajta haladó nagyrészének a mindennapi kenyeret, akkor ez egy-két évtized után még rosszabb lesz, mert az e pályákra törekvők száma egyre TÁRCA. Ó jöjj el Édes! .. . Ó jöjj el Édes, jöjj el, Ha majd az alkonyat leszáll; A helyt, hol zajg a vásár, Sietve hagyjad el! . . . Alkusznak, ócsárolnak, Mi tegnap gaz volt: Az szent lesz holnap, S mi tegnap rongy: Ma már ékes bibor; A pénzért ott mosoly, Itt könny lesz adva . . . . . . Lehull közöttük, majd lehull A lelked hamva! . . . Ó jöjj el Édes, jöjj el, Ha majd az alkonyat leszáll: A nesztelen, szelíd magányba Hadd verjen össze a szivünk! Reánk borul az éjnek árnya És újra megvalljuk hitünk . . . Simulj hozzám Álmatlanul . . . . . . S álmodva virradásig! . . . Ha jő az egyik lélek, Ott vár reá a másik! . . . Ó jöjj el Édes, jöjj el, Ha majd az alkonyat leszáll; A helyt, hol zajg a vásár, Sietve hagyjad el! . . . Rikoltás, durva lárma, Gyalázó szitkok árja Kavarg ott szüntelen; Az éktelen, gálád zsivajba Hiába csendül Zsolozsma hangja, Nem szállhat égbe fel . . . Imádnád Istent szentül S fehéren Mint tárja kelyhéí liliom : S a szüzfohászt Kufárok vad rikoltozása Elfojtja ajkidon . . . Ó jöjj el Édes, jöjj el, Ha majd az alkonyat leszáll: A nesztelen, szelíd magányba Hadd verjen össze a szivünk! Reánk borul az éjnek árnya S imádjuk újra Istenünk . . . Simulj hozzám Álmatlanul S álmodva virradásig! . . . Ha jő az egyik lélek, Ott vár reá a másik! . . .' Ó jöjj el Édes, jöjj el, Ha majd az alkonyat leszáll; A helyt, hol zajg a vásár, Sietve hagyjad el! . . . Hisz oly sok az, Aki közöttük léha, nyegle, És bár a szive-lelke Oly törpe, oly sivár S kicsiny-maga a láthatár: Magasra száll a kedve! . . . Kerüld a helyt, Hol zajg a vásár, E léha nép hová tolong: Közöttük kelve-járva Virágot szórsz a rögre, Gyöngyöt hullatsz majd Porba-sárba! . . . Ó jöjj el Édes, jöjj el, Ha majd az alkonyat leszáll: A nesztelen, szelíd magányba Hadd verjen össze a szivünk! Reánk borul az éjnek árnya És újra megvalljuk hitünk . . . Simuij hozzám Álmatlanul ... . . . S álmodva virradásig! . . . Ha jö az egyik lélek, Ott vár reá a másik ! Astraeus.
