Veszprémi Ellenőr, 1906 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1906-12-30 / 13. szám
1906. december 30. VESZPRÉMI ELLENŐR — Úgy! Hát több is van? No, nem tesz semmit. Én azt kérem amelyik itt van. — Uram! Az lehetetlen! — Miért? — Azt nem mondhatom meg, de lehetetlen. — Uram! Gróf ur! Én becsületes ember vagyok. A leányát őrülten szeretem. Ö is szeret engem. — És már annyira mentünk, hogy én ; mint becsületes ember vissza nem léphetek. Kérem tehát, ne késlekedjék: adja nekem a leányát! * Tabló! „A Király mondta“. (Utazás egy törvényszék körül.) Hála Isten! Nem a Király mondta azokat a megnyugtató és Ígérő szavakat a pápai küldöttségnek, mely a Pápán felállítani óhajtott törvényszék érdekében az igazságügyminiszternél járt. ícmételjük: Hála Isten! Mert ha a Király mondta volna, azt feltétlenül be is kellene tartani. — A miniszterek ígéreteit pedig nem feltétlenül szükséges és nem is szokásos betartani. Aztán meg a király — mindég király. — A miniszter azonban nem mindég miniszter. Másfél év, két év, sok idő. Az alatt sok minden változhatik. A miniszter véleménye is. A nágyurak szeszélyei kiszámithatlanok. Kivált midőn a miniszter az Ígéretét nem is annyira a pápaiak kívánságának igazságos voltáért, hanem — mint monda, — Hoitsy Pál barátja kedvéért tette; a pápai országgyűlési képviselő kedvéért. De hátha Hoitsy Pál esetleg nem lesz képviselő? Vagy nem lesz az igazságügyminiszter barátja? Az ilyen változás máról holnapra már előfordult. Sőt előfordult a minisztej személyében is. — Ki lát a jövőbe? Elég az hozzá, hogy ennélfogva ez az ígéret nem olyan biztos bázis, mint ahogy laptársunk a Pápai Hírlap elhitetni szeretné, vagy — mondjuk meg őszintén, — maga is hinni tudná! Mert — úgy látszik — neki is kételyei vannak. — Ha egyébb okért nem, — a terminus hosszú ideje miatt! „Hosszú kötél elszakad“, úgy tartja a közmondás. És a közmondásoknak mindég igazuk van. Persze gondozni, bogozni fogják, hogy kitartson és időnap előtt el ne szakadjon. Bizonyára megteszik ők, s az ő álláspontjukból jól teszik, — habár nem valami testvériesen teszik.^ És mit csinálunk mi? Valószínűleg semmit. — Pedig az ok meg van reá. Nagy ok; városunknak életbe vágó érdeKe. Az indítvány is megvan. — Tegyünk tehát valamit, mert bizon mondhatjuk, hogy a kenyerünk függ tőle. És nem fogunk tenni. Azaz: dehogy is nem fogunk! Fogunk gyüléskedni; dikciókat mondani; bizottságot választani Azt el is küldjük, s az el is megy Budapestre. G az tisztelegni fog; beszédet tartani, ebédelni vacsorázni, ha nem is Hoitsy Pál képviselő vendéglátása folytán, az országos kaszinóban. Mindez meg is lesz írva a lapokban. S aztán még se fesz semmi. Illetve 1 sz, — a pápaiaknak törvényszékük, ha az isteni gondviselés meg nem őriz bennünket. Egyébbre alig támaszkodhatunk eddig is. Hát ne úgy legyen. Az önfentartási ösztön indítson már egyszer igazi, energikus tevékenységre, ne csak pózolásra, s tessék-lássék cselekvésre. Mert lehet cselekedni jegos, indokolt alapon. Pápa város óhajánál, hogy törvényszéke legyen, — jogosabb Veszprémé hogy ne legyen. Páwa város érdekénél, — hogy legyen, — nagyobb Veszprémé, hogy ne legyen. E tekintetben a mi kívánságunk és érdekünk tehát erősebb és mcltánylandóbb. Az igazságszolgáltatás érdeke, — mint előző lapszámunkban kifejtettük, — szintén nem szól ellenünk. % Marad tehát a pápaiak javára, mi ellenünk, — Hoitsy Pál képviselő egyénisége, — aki a miniszternek barátja, s akinek a „kedvéért“ „mindenek felett“ teljesíteni akarja a miniszter a pápaiak kívánságát! Hát ez valami legyőzhetlen, sajnos akadály volna? Ő is csak képviselő, mint más. Esetleg pápai képviselő. — Tehát meg kell értetni a miniszterrel, hogy az ő kedvéért a „mindenek felett“ nem szabad különleges kedvezményeket tenni, mikor azokra egyébként szükség nincs; legkevésbbé azért, mert az neki barátja! „Kein Bruder im Spiel!“ A kormányzatban még kevésbbé lehet. A pajtáskodásnak nem lehet áldozatul ejteni egy egész várost. Ezt értessék meg. a hivatottak ott fennt. — Tegyenek, mert tehetnek, de ne csak úgy, hogy aliquid fecisse videantur! BORSSZEMEK. Sajtóhibák. — Mi a szégyen ? — A felki- náíkozók. — Egy kiváló egyén. — Infámia. — A füstölt hús. — Husss, Kusss, Fuss! Ember tervez — Isten végez! Régi közmondás. Modernizálva: Szerkesztő tervez — szedő végez! És pedig rosszul; a sajtóhibák értelemzavaró kóboldjai utján. És ha még csak szavakat csavarna el érthetetlen nyomdászati szörnyszülöttekké, az hagyján volna. Mert hát ott a betű, abból a jóakaratu olvasó kikonzek- venciázhatja, hogy mit is akar az jelenteni. Hanem mikor szavakat hagy ki, sőt egész mondatokat, amelyek nélkül egészen más értelme van a megirt dolognak. — A legutóbbi számunk — sajnos — elég gazdag e tekintetben. így például a „Pápai törvényszék“-ről irt cikkben, ahol azt mondjuk, hogy amennyire káros lenne városunkra, ha a törvényszék területe feloszlatnék, ép olyan lenne Pápa városára (?) Itt kimaradt az „ép olyan“ utáni Írva volt „jó“ szócska, amellyel egészen más a mondatnak igazi és szándékolt értelme. — A 4-ik borszemben pedig, ahol azt irtuk, hogy „néppártinak lenni kevésbbé szégyen mint haladópártinak . . .“ elmaradt az, hogy ,.felkinálkozni, s 48-assá vedleni“. — Amivel az egész Borszemnek a pointje elesik, s esetleg kiszolgáltathat bennünket az áláltalunk igen tisztelt és még inkább rettegett lcir. ügyészségnek, mert ez meg nem engedett politizálás volna. — Amitől Isten óvjon! Eddig se tettük, ezután se tesszük. Mindenkinek tiszteljük a meggyőződését. A fentidézett s az eredeti kézirat szerint kikerekitett mondattal tehát még az esetben sem akarhattunk semmiféle pártállást megszégyenítőnek stigmatizálni, ha politikai lap volnánk, hanem csak azt a sze- gődiséget, mely mindenáron szolgálni kíván; ha ott nem, hát itt; de mindég a hatalom birtokosainak. Ám ígérjük, hogy nyomdászunknak a legközelebb berendezendő uj nyomdáján, ilyen szedői botlások nem fognak előfordulni, mert kiirtják azokat a korektura tüzes vasával. Megírtuk október 7-iki lapszámunkban, hogy a Borsszemek rovatában oly silány egyének és dolgokkal foglalkozunk, akik és amik nem érdemesek a komoly vita-szóra. Nincsen szabály kivétel nélkül, igy tehát mi is tettünk és teszünk ezután is kivételt. Most is igy van. Egy kiválló eminens egyént állítunk be a Borsszemek rovatába, aki nagy elbizakodottsággal, egy igen hatalmas fegyverrel, úgynevezett „sajtóorgánummal“ vagdalkozik jobbra-balra a nagy közöm ég sorai közt, — osztván az általa borzasztónak s halálosnak vélt csapásokat, melyekről azonban hamarosan kitűnik, hogy csak silány színpadi fogások és senkinek nem ártanak, csak a vagdalkozónak, mert a fegyver, melyet használ, ócska, rozsdás pléh kardocska s csak ügyetlen és hivatástalan kezelőjét sebzi halálra a rozsdaméregével. A kiváló egyén, akit különben becses személyében városunkban csak kevesen ismernek, — legfeljebb a negyed s ötöd rangú korcsmák mezítlábas szolgálói és hasonló fajsúlyú vászoncselédek, kikkel szabad idejét elkedé- lyeskedi, — Hús és nem Huss sem Husssss . . . Gyula, a lakatos tanoncból vasárus segéddé, majd kaszaügynökké fejlődött s végül a Dunántúl nagy hírlap vállalkozójává kialakult analfabéta szerkesztő, a Veszprémi Napló cimü nyomtatvány tulajdonosa. A lakatosból kifejlődött analfabéta szerkesztő három hónapon keresztül okádja magából a piszok és szeny özönét (arról nem tehetünk, hogy önmagából) lapunk szerkesztője ellen, mert ez oly bátor volt s Hús lapját, melynek 2 és fél évig főmunkatársa volt, — a faképnél hagyta, mert a lap egyes személyek 3 szolgálatába szegődött — s mert lapunk szerkesztője bir azokkal a kellékekkel, melyek óit egy tisztességes lap önálló szerkesztésére feljogosítják. Ä lakatos analfabéta szerkesztő által kiokádott piszok és szeny pedig visszahallott mind oda ahonnét jött, elborítván a tisztátalan forrást. Bűzt miasmát terjeszt maga körül s ép ezért a jóizlésü nagyközönség kerüli is s bizonyára akad majd Herkules a kir. törvényszék képében, aki majd azt a nagy piszkot eltakarit- tatja. De megmarad a merénylet bűncselekménye, az a nagy infámia, melyet az analfabéta lakatos szörkesztő azzal követett el, hogy úgy Kis-Cellben és Devecscrben, ahol szintén vannak neki „lapjai“ — mindenkit megmart, lepiszkolt, legyalázott, a legelőkelőbb állású 'em - berektől kezdve, a legkisebb iparosig. Hogy miért? Hát azért, mert vannak élőlények, melyeknek a fertő az elemük. Lapunk szerkesztője ellen talán mégis a legnagyobb infámiát követte el az írástudatlan lakatos szerkesztő akkor, midőn őt gyalázta, rágalmazta, holott szerkesztőnk volt az, aki 6 hóig teljesen ingyen azután 2 évig alig számba- vehetö cllenszolgálmányéri csinálta neki a lapot. S hogy az infámiát megkoronázza, most hűtlenséggel vádolja meg szerkesztőnket az az egyén, aki szerkesztőnknek több száz koronával adósa. Szerkesztőnk 17 rendbeli bünfenyitő feljelentést tett a lakatos írástudatlan szörkesztő ellen. A bíróság el is fogja ítélni s igy van rá kilátás, hogy a Húst jó sokáig fogják füstölni. Először a noszlopi plébános ellen elkövetett becsületsértésért 19 napig; aztán majd több napig a szerkesztőnk ellen elkövetett sértésekért. Tehát majd alaposan megfüstölik a húst, az időre pedig a törvényszék fogháza „kir. húsfüstölde“ nevet vesz fel. A jóizlésü közönség pedig majd kifüstöli városunkból és megyénkből a lakatos analfabéta szerkesztőt s ollózásból és piszkolódásból tengődő „sajtó orgánumait“ mert olyan buta emberek még nem laknak nálunk, akiket egy lakatosból lett s csak néhány elemi iskolái: járt analfabéta szörkesztő lásson el szellemi táplálékkal. Hús menjen ismét kasza vigécnek s házaljon sérvkötökkel és izzadt lább elleni fertőtlenítő porral azon cégek érdekében, melyeknek gyártmányait önmagán eléggé kipróbálta. De azért mi nem mondjuk azt, amit egy helybeli lap mondott húsról: Husss Kuss Eusss! A mi kis éldapunkbói. E héten fösvény. Mennyiségileg keveset termel. Minőség dolgában annál többet. Nézzük csak: „Apró mesék I.“ A mese is, a morál is különlegesen élvezetes. Nassr Ed Din süldőt akar venni-enni, sonkát kolbászt füstre tenni. — Mert hát tudva levő dolog, hogy a móllá (eredetileg: maúla) aki az 1896-ban megölt Perzsa sah nevét viseli Mohamed vallásának törvényei szerént éppenséggel disznóhussal, kolbásszal él. S a mohának, ami arabus nyelven urat, gazdát, a vallástudományban jártas embert jelent, tudnia kell, hogy mivel kell élni? — Szegény, jó Aesopus! Hogy ő az ő mesebeli hollójával sajtot lopatott és nem — egy porció fagylaltot! Ámbár az is igaz, hogy olyan urak (mohák) akik 9 napos korukban hasonló — hogy is mondjuk? — nyiretkezésben részesülnek, mint a perzsa nevű igazi móllá, ma már megeszik a disznóhust és kolbászt is. — Csakhogy ez nem régi mese, sőt nem is mese. Hanem azt már igazán nem kívántuk a kis jan- csótól, hogy magát a mi szolgánknak alázkodja, akit mi megvertünk. Hogy szolga, azt elhisszük neki, ha mondja. — De nem a mienk! — Azt azonban feltételezzük róla, hogy a villanyvilágítás révén kínálkozó kolbászt, nem kenyér nélkül kívánja megenni. — Sőt!! Nagy darab kenyérrel. * * * „Apró mesék. II.“ Megtesszük neki azt a szívességet is, hogy a mucsai interpellációt valódi élének vesszük. Mert, hát ő — úgy látszik — járatos Mucsán s ismeri az ottani szokásokat, ahol a hírlapok nem szoktak nyílt leveleket írni. — Hogy a-ónban ö ártatlan bárányka volna, amit asztalkendőbe csavart késsel akarunk megölni? No! No! kis Jancsó! Ámbátor?! Talán?! — Mire nézve mi is viszont szolgálunk egy mesécskével. Mikor Noé a bortermelést feltalálta, az ördög venyigét kért tőle, mert nagyon ízlett neki az ital, amit megkóstolt. — Noé nem adott. — Az ördög akkor buszúból megölt egy majmot, egy oroszlánt, egy bárányt, és egy disznót s valamennyinek a vérét eme sorrendben a szöllőtöke tövébe öntötte. — Azért van az, hegy ha valaki kevés bort iszik: játszi mint a miijein. Ha többet iszik: bátor mint az oroszlán. Ha még többet iszik: ostoba mint a birka és ha még tovább iszik, ronda mint a disznó. Hát talán igy, a harmadik fokozatban, kis Jancsó?
