Veszprémi Ellenőr, 1906 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1906-12-16 / 11. szám

2

VESZPRÉMI ELLENŐR

1906. december 16.

jére nem lesz szükség, úgy azoknak érdekei is csak másod és harmadsorban lesznek figyelemre méltatva s akkor is csak annyiban, amennyiben az más, általánosabb érdekekbe nem ütközik vagy azokkal legalább is össze egyeztethető.

Mindent összevetve azt látjuk, hogy mégis csak nekünk volt igazunk. Mindabban, amit e kérdésről elejétől fogva irtunk és különösen abban, hogy a helyzet mostohasága folytán hiába vernők a mellünket a nagy igények hangoztatásával az általunk felajánlott anyagi hozzájárulás ellenében. Mert ime, elkövetkez- hetik az, hogy az anyagi támogatást nem veszik igénybe, de nem is adnak semmit. S akkor sírhatunk a veszett fejszének a nyele után is, mikor még űz se került meg.

„Rendelj magadnak pezsgőt,“ mondotta egy flegmatikus vadászember, mérgelődő társának, mikor ez, az erdei csárdás csigerjét szidta, akihez a v/har behajtotta őket. Persze! Parancsoljunk pezsgőt! Ha nincs!

Ám igazunk lesz abban is, hogy még mindig lehetőnek tartjuk, hogy okos észszel, mérséklettel, tapintattal, meglehet városunk érdekeit óvni. Azoknak a feladata ez már most, akik a várost és érdekeltséget képviselni hivatvák. — Ca- veant consules!

A villanyvilágítás

és a „Veszprémvármegye“.

Azért szedettük az a névelőt fett betűkkel, nehogy valaki tévedésbe essék. Nem a Vármegyét, Conütatust értjük, amely a mi szükebb édes hazánk. Hanem a „V. V." cimü lapot, mely a Fodor Ferenc ciha fali hirdetése szerint, a legjobban informált, legelterjedtebb, legjobban szerkesztett stb. újság legyen.

A sok superlativusban tartott jelzőhöz ime mi is adunk neki egyet ajándékba ; azt, hogy a legrészrehajlóbb is.

Mert ugyanis csak a vak nem látja, hogy csekélyke szellemű erejének tulfeszitésével mindenképpen igyekezik a villanyvilágitásra pályázó cégek között a lembergi céget protegálni.

Például az utolsó számban „Egy polgár“ később bizonyára „Két polg r“, aztán „Három polgár“ s igy tovább aláirásu cikkekben utaz- gatik Krakkóból—Lembergbe hódolni az odavaló cégnek. Bocsánat! Nem utazik csak ajánl- gatja fünek-íának. (A Krakkó—lembergi utazás csak úgy csúszott ki a toliunkból; a Lemberg név egy anekdotát juttatván eszünkbe, mely a Krakkó

láttára, a káromkodás és ablak csörrenésére kivonult. — A végrendelet históriát meg azért találtam ki, mert különben megvertetek volna. És nem jöttetek volna el ide, pedig egy nagyszerű eszmém van, melynek végrehajtásánál nektek is ott kell lennetek.

Mindenki nevetett. — Kivált a veszprémiek, mert azok már ismerték a végrendelet történetét, ami mindannyiszor megismétlődött, mikor egy-egy pajtás elakart már vonulni a társaság közül. Hát nevettek a sértettek is. — És pedig őszinte szívvel. — Nem tartottak haragot.

Aztán toroztak. — Az idő haladt, de Ch. csak nem akarta megmondani, mi az az ő nagyszerű eszméje. Azt felelte: majd mikor a nap első sugarait hinti szét, akkor lehet azt megvalósítani. — A társaságban levő Sz. B. azonban nagyon türelmetlen volt, — Minden áron akarta tudni, hogy miről van szó, mert ő küllő iben fogat és elmegy. — Nagyon be volt íujva, az igaz.

Tartoztatták, békitették, de ő csak azt hajtotta, hogy fogjanak be.

— No! Ha már mindenáron menni akarsz, hát majd befogatok én szólt Ch. kimenve.

Sz. B.-nak egy kis négy kerekű kocsija volt egy lóval. — A kocsit oda húzták az ajtó elé. — A két hátu 1 só kerekét kivették. — A lovat reá vezették; a hátsó kerekeket ismét berakták.

és Lemberg közötti utazásra vonatkozik.— No meg azt a mottót ami egy kóser anekdota könyvben foglaltatik: Gottes Wunder! Wenn mer in Lemberg einen Baum peidelt fallen lauter Leus herunter.)

Tehát ajánlgatja a lembergi céget cikkek közlésével. —■ Ez ugyan még csak gyanuokot képez a részrehajlásra. — De azonfölül laptársunk szörnyűséges „Apró mesék“-et is követ el, amelyekből azután igazán kitűnik a lóláb, mely- lyel a Naszr-Eddin móllá példányja által arra törekszik, hogy Veszprém város ne hazafiaskod- jék olyan nagyon s adja a vállalatot a lembergi cégnek.

Ugyan-ugyan! Tisztelt laptárs! Micsoda következetlenség ez a tulipános hazafiaskodáshoz! Valóságos kifordított tulipániáda. A mire bízón az embernek kinyílik a zsebében a bicska.

Hanem baklövést követett el a V. V. Ép úgy mint az ő móllá-ja, mikor üres köpönyegre lőtt mikor, benyilatkozza egyik helyi lap egyik cikkét erősködvén, hogy a V. V.-ben megjelent cikket nem a városi mérnök irta. Hát ez az üres köpönyeg. — Mert mi nem sejttettünk semmit, hanem reá mutattunk a cikkre, mely igazolta ama feltevésünket, hogy a városi mérnök ar — aki az időben egyedül ismerhette az ajánlatok részleteit — egy helyi lapot fog az informálás tekintetében favorizálni, amelyben dolgozik.

Hogy ki irta azt a cikket ? Az minket nem érdekel. Csak az a tény hogy a favorizálás megtörtént, ami pedig csakis a városi mérnök ur révén történhetett. — Minélfogva állításunkat fenntartjuk. A nyilatkozat után annál inkább, mert qui s’ excuse — s’ accuse.

Hogy azon jelentésből, melyet meghívandó szakértők fognak készíteni s mely kinyomatva minden városi képviselőnek meg fog küldetni, megismerkedhetünk a világítás kérdésével, azt körülbelül mi is sejtjük. Akkor, midőn majd világosan látunk hozzá is fogunk szólni alaposan a kérdéshez. Azonban nem erről van szó, hanem arról az indiscretiórol, mely a V. V. javára a többi lapok jogainak sérelmére s olvasóiknak mellőzésével, elkövettetett. Mely egyúttal arra is alkalmat ad, — talán az is a célja, — hogy a közvéleményt praeoccupálja valamelyik pályázó javára, aki pedig talán leg- kevésbbé érdemli meg.

A nyilatkozás tehát mindenképpen balul ütött ki 's -a szerkesztőségi nadrágszárakkal nem sikerült a védelem tárgyát eltakarni. Azt azonban concedáljuk, hogy az a szerencséje meg van a V. V.-nek, ami az ő mesebeli mohájának volt, hogy nem pénzen vette a szamarat.

Megyegyülés.

0 fok mellet december 10-én.

(Nem saját tudósítónktól.)

Megyegyülés volt hirdetve f. hó 10-ére. Megjelent mimegy 75 megyebizottsági tag, akik azonban, a „kékbeliek“ kivételévet, a kisteremben húzódtak meg, hol enyhébb és barátságosabb volt az aér, mint a nagy tanácsteremben, mely fütetlenül ontotta a hideget. Csak midőn u főispán, Koller alispán és dr. Véghelyi főjegyző, no meg a leibhuszárja kíséretében a tiz ember megjelent, — vonultak be a t. bizottsági tagok a farkasorditónak beillett díszterembe, de meglehetős óvatosan, s ekkor is a kisterem ajtajában, s ennek közelében helyezkedtek el, honnét valószínűleg némi kis meleg áradott ki. — A megyebizottsági tagok tehát nagyobb részben téli kabátokban és bundákban, nemkülönben lábzsákokkal felszerelve vettek részt a tanácskozásban.

A hirlapirók asztalát, eddigi rossz helyéről, még rosszabb helyre állították. Az ajtó mellé, hol a hideg még tűrhetetlenebb volt, hallani meg kevesebbet lehetett, de látni is alig, mert a szemben levő ablakokból kapott világosság teljesen vakká tette az embereket, csak sejteni lehetett, merre van az emelvény, hol a főispán és a referensek ültek, — ezt is csak azért, mert a szoborként ott álló főispáni huszár csalmájá- nak forgója némi iránypontul szolgált. — Már ezért is célszerűnek látszik a néhai Fenyvessy főispán által inaúgúrált azon abusus fenntartása, hogy a tanácskozásoknál teljesen nélkülözhető, s a főispáni huszár képében megjelenő karhatalom, a tanácskozási teremben állandósittassék.

Dacára a kedvezőtlen világításnak, azt mégis észrevettük, s mindenki észlelte, hogy a megyebizottsági tagok egyik asztalának főhelyén ülő Hús Gyulát a „Veszprémi Napló“ szerkesztőjét, a főispán rendeletére, egyik megyei tisztviselő, Rozinán Károly, az illetéktelenül elfoglalt helyről elparancsolta, s midőn ennek foganatja nem volt, — maga Koller alispán ment az illetőhöz, s kényszeritette távozásra.

Miután tehát sem látni, sem hallani nem igen lehetett, — ellenben a megfagyásra, vagy legalább is halálos meghűlésre a hirlaptudósi- tóknak bő alkalmuk volt, ezek hamarosan — de önként — megtették az ajtóig terjedő egy lépési, s megmentették, — úgy látszik nem kedvelt jelenlétüktől — a feszélyezett köröket.

Tudósításunk éppen azokból hiányos; s ha nem elég érdemleges, úgy mentsen azon körülmény, hogy tudósításunkat egy karzati szemlélőtői nyertük.

Hunkár Dénes főispán tehát háromnegyed 10-kor „tisztelettel“ megnyitotta a 9 órára hirdetett megyegyülést. Jelzi, hogy a megye ügykezelése a legnagyobb rendben folyik, restancia nincsen s ezért köszönetét fejezi ki a tisztikarnak. (Éljenzés). — Bejelenti, hogy a miniszteri segédfogalmazókká kinevezett báró Fiáth és dr. Bezerédy helyett — Jerffy József pápai tiszteletbeli szolgabirót I. oszt. közig, gyakornokká; dr. S ült Lajos, pápai j á rá sb i ró sági gyakornokot II. oszt közigazgatási gyakornokká és tiszteletbeli aljegyzővé kinevezte.

Ezután dr. Óvári Ferenc orsz. gyűl. képviselő emelkedett szólásra, s csengő hangon elmondott lelkes beszédben fejtette ki, hogy a

Sz. B-át aztán kikisérték. — Ölelkeztek, bucsuzkodtak. — Persze ő nem vett észre semmit, bár már pirkadni kezdett. — A készen tartott felistrángolt lószerszámot aztán a nyakába kerítették.

— Servus pajtás! Szerencsés utat! Mi is megyünk.

Mentek is! Sőt futottak. Mert Sz. B. felismervén a helyzetet bizony nem tudom mit csinált volna. — No de aztán a Johann lefektette s délre már kialudta a bajt és nem haragudott. Az urakkal persze a cigányok is menekültek a piac felé.

Mikor már biztonságban érezték magukat, ismét megszólalt a fő mester.

Megái Íjatok! Most végre fogjuk hajtani az én nagyszerű ideámat. Éjjeli zenét adunk az egész városnak a tűztoronyból! Gyertek.

Az indítvány általános helyesléssel fogadtatván, mindannyian siettek fel a toronyba, a cigányok legelői.

Azonban egyelőre nem látott akadály merült fel. A nagybőgő nem fért fel a szűk lépcső kanyarodásán. Többen túl akarták magukat tenni a bajon, hogy jó lesz a szerenád nagybőgő nélkül is. — Ch. azonban nem engedett. — Azt mondotta a muzsika semmit sem ér bőgő nélkül. Azt fel kell vinni a toronyba. — Ha belülről nem lehet felvinni, hát majd kiviilrü! húzzák fel arra a kis karzatra, amely a tűztornyot köríti.

Azonnal el is szalajtott valakit a Husvét köteleshez, hogy hozzon olyan hosszú ruhaszárító kötelet, ami odáig föl ér.

A küldönc felverte a jó Husvétot s meghozta kívánt kötelet a kellő hosszaságban. — Annak az egyik végét aztán leeresztették a karzatról és rákötötték a nagybőgőt.

Egy darabig igen simán ment a dolog. Azonban egy kis szellő támadván kezdte lóbálni a bőgőt úgy, hogy az több Ízben oda koccant a torony falához. — Lett erre jajveszékelés a bőgős részéről, aki azon siránkozott, hogy a bőgője összetörik! Hanem mikor Á. T. a „bakonyi uraság“ a tárcájára ütött, hogy telik abból még pár bőgőra is, a füstös arc kigömbölyödött.

— Hogyis ne! Sok tízest láttak ők már abból a tárcából, mikor az uraságnak a Zikcene— Zakcene, nótát húzták.

Azonban a bőgő „állagának sérelme nőikar érkezett meg a magasba s kezdetét vette a szerenád. — 1. Jancsi Krisztinkovich biztatására elővette a legfrisebb íudoményát. — Az pedig sok volt! II. Jancsi, a fia ugyan modernebb mővész, de nem jobb cigány mint az apja.

— Ha Pestre kerülhetett volna kis Patikárus lehetett volna belőle. — De olyan volt, mint a tormába esett féreg. Még Amerikából is haza- kivánkozott, ahova jó később a fia elvitte; csak azért, hogy láthassa az ő kis huny-ját, ahol lakik. Honvágyó lelkét fiának az a tanácsa sem