Veszprémi Ellenőr, 1906 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1906-11-18 / 7. szám
1906. november 18. VESZPRÉMI ELLENŐR gés-mozgás fogja el a képviselőket, kik egymásra jelentőségteljesen kacsintanak, előre örülvén a most következőknek. — Meg is felelt a várakozásnak dr. Benkö, s az ő nagy humorával és eredeti gesztusaival jóízűen tiltakozott a rendőrfogalmazói állás betöltése sőt ezen kérdésnek tárgyalása ellen is. Dr. Komjáthynak megszavazza a pótlékot 1907. év végéig. A tanács többi javaslatát nem engedi tárgyalni, mert nincs napirendre tűzve. Végül oda konkludál, hogy a javaslat küldessék vissza a tanácsnak. Tehát vissza neki! Ezután még többen beszéltek, bár időközben elnöklő polgármester helyettes a vitát be- jezettnek nyilvánította sa kérdést feltéve, a szavazást elrendelte. Mindhiában. Újból megindult a szóáradat és újból többen felszólaltak. Végre mégis dűlőre jutottak. Egyhangúlag megszavazták az 1906. év utolsó negyedére dr. Komjáthynak a 200 koronát, — a rendőrbirtosnak pedig 50 koronát, - egyebekben pedig a tanács javaslatát visszaküldték a tanácsnak. Ami nem kis blamage a tanácsra! Ezután még néhány jelentéktelen ügyet gyorsan letárgyaltak, a dr. Rada István kanonok által, a szinoártoló egyesületnek adományozott, s eddig a város által Kezelt 300 koronát pedig az egyesületnek kiutalták. — Ezzel a közgyűlés véget ért. Politizálás. Igazán már nem lehet eligazodni, mi a politizálás, mi nem az. — Nehéz is! Mert az államélet konstrukciója úgy össze van üzve- füzve a társadalmi és magánélet ezer és ezer megnyilvánulásával, hogy az ember igazán nem tudja mikor botlik bele az egyik vagy másik zsinegbe. Különösen a sajtónak, s legkülönösebben a vidéki sajtónak nehéz azt kitalálni, lipgy miként menjen, merre menjen, hogy el ne krág- lizza a kir. főügyész ur? (Nem a veszprémi ügyész 1) Kétségtelen, — hogy a sajtó nemcsak azért van, hogy például, amatőr hangversenyek gikszereit magas C-nek minősitse; az élőképesek toalettjeit dicsérje; káposzta, krumpli, burju, tyuk és tojás árait registrája és dicshymnuszo- kat zengedezzen egy-egy városi közgyűlés lefolyásának ötletéből, melyen sikerült, — mondjuk — a szemétkihordásnak nagy problémáját, köz- megelégedésre megoldani. — Hanem azért is, hogy mindezeken túl és felül álló megyei és országos eseményekkel foglalkozzék, s melyek a sajtó által az olvasó közönségnek nyújtott szellemi tápláléknak ép oly kiegészítő elemeit képezik, mint akár a só, a konyhaművészet keretében. És igazán szeretnénk azt az ötletes elmét látni, amely képes volna éles határvonalat vonni a politizálás és nem politizálás territóriuma között. az „Éljen,,-nek volt értéke, mert szívből fakadt és őszinte volt. — Szóllott a férfiúnak és a hivatalnoknak egyaránt. Első minőségében a nemes szivéért, s kiváló jeleméért, — a másik minőségében tudásáért és óriási praxisáért, melyet egy a közpályán eltöltött hosszú életen át szerzett. Mosolyogva köszönte meg meg az elhangzott manifestatiót, s elfoglalta az elnöki széket. A kegyelmes ur temperamentumra nézve, heves természetű férfiú volt. Múltja, különösen ifjúkora tanúskodott róla. a beszédben kelleténél szaporábban ejtette a szót. — De azért engedékeny jó ember és kitűnő szónok volt. Mert tudta moderálni a vérmérsékletét is, a kiejtését is. A főispántól jobbra Vermes Illés alispán, azon túl Kenessey Karoly tiszti főügyész és Kö- rössy Lajos árvaszéki elnök, — balról Chapó Kálmán főjegyző, Báró Fiáth Pái 1-ső aljegyző stb. foglaltak helyet, azokon túl és a fal mellett elhelyezett padokon a termet zsúfolásig megtöltő, megyeközönsége. A pártok vezéreikkel az élükön. Felhangzott az elnöki csengetyii szava 1 A főispán megnyitotta az ülést. Én ellenben kénytelen vagyok a mai tárgyamat bezárni, — mert a szerkesztő nem enged több helyet. A viszontlátásra, a legközelebbi számban. Mert hiszen a jércze, a kakas és a tojás kérdése is összefügghet a kereskedelmi, magas politikával, az import és export törvényhozási- lag rendező kívánalmainak ötletéből 1 E szerint tehát az újságíró sohasem biztos, hogy midőn ő a legártatlanabb szándékkal a publikumot érdeklő egyik vagy másik kérdést a tolla alá veszi, -- vájjon nem-e leskelődik akkor már reá, a sötét végzet sújtó keze, a kir. főügyész ur vádlevelének formájában ? És ha mindez csak a jövőbeni, vagy a jelen való dolgoknak a méltatásánál volna igy! akkor még hagyján volna. Mert hiszen akkor minden tollforgató óvakodnék egyébről Írni, mint ami már megtörtént'; ami fait accomplít, s e szerint a múlté, a történelemé, mely felett sincerizálni, reflexiókat szőni már szabad bol- dognak-boldogtalannak, tehát a legboldogtalanabb újságírónak is. — S adna óságot újság helyett. De hát nem igy van! — Ezt megfogják, megbüntetik még azért is, ami már az élet közkincse, helyesebben: közprédája. Mindenki beszélhet róla; mindenki gyakorolhat kritikát felette — csak az újságíró nem ; aki pedig erre leghivatottabb. Hogy messzire ne menjünk, legközelebb itt ítéltek el egy lapkiadó tulajdonost, amiért lapjában egy lefolyt választás eseményei méltatva voltak. — Hát ez bolond dolog. — Azt mondják, van reá paragrafus. Az 1848. 18 t.-c. 31. §-a, mely a lapok politizálási jogát a kaució letételéhez köti. Persze van. — S ez a paragrafus akkor, amikor törvénynyé alkottatott, jó is lehetett. Ámde a nagy Széchényi is azt mondja: „Ami azelőtt jó volt, az éppen azért, mert akkor jó volt, ma már nem lehet jó, s a jövőben rossz lesz“. Tökéletesen igaz! Eltekintve ugyanis azon aristocraticus felfogástól, mely a politizálás jogát, pláne nálunk, Magysrországon, ahol mindenki született politikus, — 5 vagy 10000 forintnak birtokához köti, s e szerint azt csak a gazdagok kiváltságává teszi, — (ami egyáltalán nem egyez össze a nagy háromságnak, a Szabadság, Testvériség és Egyenlőség utolsó jelszavával) az ami akkor jó volt, ma már nem lehet az, sőt ma már rossz. Egészen más határok között mozgott akkor a politikai élet. — A helyi és autonómikus funkciók egész sora kapcsolódik ma már a nagy politikához, melyek azelőtt házilag intézteitek el. — S ha az idézett törvénycikk szószerinti értelmezésében ad abszurdum vétetik, — akkor voltaképpen csak az időjárásról lehetne nem kauciós újságnak Írnia, ami ez időszerint, — nem függ össze a politikával. Különben lehet, hogy a főügyész ur másként vélekedik. — Persze, ő sem tehet róla. Már most aztán, ha leszűrjük mindezekből a tanulságot, — méltán kérdhetjük: hol van az a sajtószabadság, mely az 1848-iki nagy idők egyik nagy vívmányaként emlegettetik ? Hol van a szónak szabad szárnyrebbenése, meiy a légkör azúrján át, elvigye a szabad gondolatot, a népek legkisebbjeihez is ? Hol van a sajtószabadság remélt hatásának lehetősége, ha munkásainak gondolata gúzsba kötve, láncra verve vergődik a paragrafus bilincsei között? Sehol! Mit rejt a jövő? A rendezett tanácsú városok kongresszusa f. hó 12-én és 13-án tartatott meg Budapesten az uj városház dísztermében, Szentpád István miskolci polgármester elnöklete mellett. — A kongresszuson 80 polgái mester és a belíigy- m'niszter kiküldötte, Némethi Károly miniszteri tanácsos vettek részt. A kongresszus nagy és jó munkát végzett, s két napi tanácskozás után egy emlékiratot állapított meg, mcl/et a belügyminiszterhez fognak felterjeszteni. Az emlékirat a következő anyagot öleli fel: A hazai közállapotok tengődésének okai. A községi törvény hátránya. Egy uj városi törvény szükségessége. Az 1883. VII. t.-cikk módosítása. Tultengés a vásártartási jogoknál. A közutak fenntartási kötelezettségének újabb rendezése. A szegényügy országos rendezése. Tisztviselői szolgálati pragmatika. Tisztviselők erkölcsi és anyagi helyzetének emelése. Az emlékirat ezen pontjainak részletezéséből megemlítjük: kívánja, hogy a városok nagyobb hátáskört nyerjenek s ne kelljen minden kis ügyben a vármegyéhez fordulni. Tervezték a felirati jog kieszközlését is, ettől azonban a miskolci városi főjegyző helyes érvelésére elállottak, — ami mutatja, hogy a városok a komoly munkálkodásra s nem politizálásra és alkotmányosdi játszásra törekszenek. A felirati jogról való lemondás különben a nemzetiségi városokra való tekintetből is felette üdvös. A városok helyzeteinek javítására állami dotációt kér az emlékirat. A szegényügyet államilag kérik kezelni az országos betegápolás mintájára, ami különösen az illetőségi kérdések unott és kellemetlen huzavonáját szüntetné meg. Nagy figyelmet érdemel az emlékirat 3-ik pontja, mely arról szól, hogy a jelenlegi ipc.r- törvény oly törvénynyd váltassélc fel, — mely lehetővé teszi az ország haldokló kis iparának fellendülését, s ez által azt, hegy a városok mint ipari központok felvirágozhassanak. A tisztviselők szolgálati pragmatikáját sürgősen ajánlja a memorandum a miniszter figyelmébe, s kéri, hogy a fizetésrendezésbe maga a törvényhozás is szóljon bele, s kéri azt is, hogy azokat a jogokat, melyeket az állami és töi- vényhatósági tisztviselők élveznek, ne vonják meg a városiaktól sem. Nagyban és általánosságban ezeket foglalja magában a memorandum, s ha a benne felsoroltakat a kormány valóra váltja, uj és boldogabb jövő elé néznex városaink, melyek a hazai kultúra és nemzeti megerősödés, főkép pedig az államalkotó magyar faj legelső és leghivatottabb letéteményesei. A kongresszus befejeztével annak küldöttsége az illem szokásához híven tisztelgett a belügyminiszternél, ki szintén a szokáshoz híven, minden kitelhetőt megígért a küldöttségnek. Vederemo! CSARNOK. Pedig hogy legyen, — azt minden okos embernek kívánnia kell. Hiszen ha az argus- szemü sajtó szabadsága lenyügöztetik; ha a meglátott dolgokat elmondani nem szaba; ha a fekete betűk nem világíthatnak rá az alkotások, a tettek mezejére, a lelkek s szivek rejtekébe, akkor elő fognak bújni azok a mindenféle rendű és rangú hatalmak, melyeknek életeleme a sötétség. — Hogy rontsanak, pusztítsanak. Jó lenne ez? Dehogy lennel Ezt akarták volna elérni az 1848-iki nagy korszak dicső törvényhozói? Dehogy ezt! Tehát segíteni kell a bajon. Van rá mód. Egy törvényhozási intézkedés kell csak hozzá, mely az 1843. évi 18. t.c. 31. §-át mcgvál oz- tatja olykép, hogy a sajtó törvény első §-ának azon tartalmához: mindent szabad Írni ami igaz, — hozzá teszi : hogy szabad a szegénynek is, — akinek nincs 5 és 10 ezer forintja kaucióra. Tegyék meg! Krónika. Értekeznek már a Körbe’, Kaszinóba’; Nemsokára újra Felzeng ott a nóta. — Ó jer is nagy herceg! Fenséges Karnevál! Eltávoztod óta A lelkem egyre vár. Akár kint kóborlók Az utca aszfaltján, Akár otthon tisztel Rideg legényszobám, Hozzád ragad mindig A röpke képzelet, S velem csendet, bát-bajt. Mindent elfeiedtet. Óh hogyne gondolnék Minden lépien reád, Hisz uralmad alatt Üiöm bosszúm torát .... — Farsang s bosszuállás, Biz’ ez paradoxon, S mégis: érthetetlen Nincsen semmi azön. / Lányéit, hivő lányok! Ha íi azt kívántok, Mikor az arszlüntok Édesen néz rátok S mondja súgva lágyan, Mint egy ős trubadúr: „Óh bárcsak örökké Tartana ez a tour!“ — ha ti azt tudnátok, Hogy a lelke mélye Mint örül, mikor már Mondhatja, hogy „Végre!“ (Leköszönő szótok Illeti e „végre“) — Tudom kívánnátok Poklok fenekére. Mi öröm lesz 1 ’t.ii, Mint repes a S r:, Mikor többet t i col, , Mint a molett Aáari; S hallani, mint mondja: „Lábad édes mamám ? A „darutollasok“ Velem járták csupán !“ (A daruto'.lasok! Értsd: s nagy v<á;megye, Arszlánok, daliák Legények ekje). / isi \
