Veszprémi Ellenőr, 1906 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1906-10-21 / 3. szám

szavaznánk meg neki az erénydijat. Mert látjuk, tudjuk, hogy „tisztelet a kivételeknek“, mint Szemere ur mondja, sok hiba van! De azt is tudjuk, hogy mindig volt és lesz s hiba. A szent Szűz szobrának is volt, van és lesz árnyéka mindig; ahol heg/ van, ott völgy is van, mert a természet nem változtatja meg az ő örök törvényeit Szemere urék kedvéért.

És van mentő, enyhítő körülmény is. A közmorál hanyatlása, az általános erkölcsi deprovatió, mely a társadalom rétegébe bele ette magát. Higyje el Szemere ur, mindazt amivel a sajtót vádolja, elkövetik nagy, nagyobb és legnagyobb rangú urak is. S ezt nem a sajtó csinálja. Ellenkezőleg ők tették a sajtót olyanná a milyen. Fejétől büdösö- dik a hal. — A gazdagok, a hatalmasok eszközül használták fel a sajtót. Bizony ők i S nem a szegény nép, melynek nem állanak rendelkezésére a tett szolgálatokért adható ellenértékek. Természetes tehát, hogy „Wie der Herr, so der Diener“ Hála Isten nem az egész vonalon, — „Tisztelet a kivételeknek“, Szemere ur is elismeri. Mi azonban úgy sejtjük, hogy Szemere urék nem a tisztességtelen sajtóra haragusznak, — hanem arra, amely az ő érdekeik ellen ír, s e szerint körülbelül a sajtó azon részére, melyet — mint kivételt — olyan nagyon tisztel. Mely le nem kenyerezhető sem pénzzel, sem szóval.

Nem baj! Szemere urék nyelvöltö- getése nem fogja azt djsqualiíícálni, sem elrettenteni attól, hogy —■ okosan és jogosan teljesítse a kötelességét, — a to- talizatőr ellen is.

A kinövések orvoslására pedig a hatalom beavatkozása nem képes. Az csak árthat a sajtószabadságnak, anélkül, hogy a szabadosságot megszüntetni tudná. De nem is szükséges. A sajtó organizmusa ép úgy mint minden organizmus, magában hordja a betegség correcnvumát. Az orvos feladata ez, hogy a benne rejlő propagativ erőknek esetleg segítségére jöjjön. E kérdésben pedig az olvasó közönség az orvos, Az ellenkező állítás

_2

_____________________________._________

TÁ

RCA.

Vármegyénk életéből«

Irta: Krix-Krax,

Tehát az a két tábor, amely Késmárky József és Nagy Károly körül csoportosult az 1866-iki képviselőválasztásnál, folytatta a küzdelmet a megyeterem zöldagzíalánál is.

A jobboldal vezérférfiai között elsősorban Rozsos Istvánt kell megemlítenem, aki részben a megyei szolgalatban eltöltött múltja,, nagy vagyona, összeköttetései és nagy tudása révén igen tekintélyes férfiú volt. Népszerűnek azcn- ban nem volt mondható. Még saját pártbei ei között sem. Inkább tisztelték, mint szerették, A baloldal vezéremberei meg határozottan ellenséges indulattal viseltettek iránta. Pedig az érintkezés nem volt vele kellemetlen. Modora Igen nyájas volt, Bár a nyájasságán átérzett egy kissé a büszkeség, mely legtöbbek által úgy magyaráztatott, mintha velük szemben bizonyos fölényt érezne és akarna gyakorolni.

Erős oszlopai voltak ugyancsak a jobboldalnak a Kenesseyek; Móric, mostan köz- tiszteletben és közszeretetben álló közjegyzőnk és Pongrác, azidőben a püspökség jogtanácsosa. Jeles jogászok és nagybefolyásu férfiak, akiket ép úgy, mint Rozsos Istvánt a főispán nagyon

Szeretett.

Továbbá Szentirmai, azelőtt Schömpek

képtelenség. Az a „minor ad major“ féle következtetés, a logikának fejtetőre állítása. Mert az holt bizonyos, hogy a sajtó már csak önfentartási ösztönből sem tehet és írhat olyat, ami a publikumnak nem tetszik. Hát mutassa meg a publikum, hogy a kifogásolt magatartás nem tetszik neki. És ne használják fel a sajtót a gazdagok és hatalmasok azon elv alapján, — „ami nekem jó, az jó; ami neked rossz, az nekem jó!“ Bizonyos, hogy a sajtó alkalmazkodni fog.

Majd meglássuk, hogy azok az urak, akik Szemerének annyira tapsoltak, miként mennek jó példával elő?

Addig is azonban figyelmükbe ajánljuk nekik és Szemere uréknak, a görög bölcs mondását „gnoli se autón“ — Ismerd meg magadat. Bíráld meg magadat.

Tömörülés.

Tudósítás a Veszprém megyei vendéglősök, korcsmárosok, szállodások és kávésok ipartestületének alakulásáról.

Veszprém, 1906. okt. 16.

Fordulóponthoz jutott vármegyénkben is a sokat megsanyargatott vendéglős-ipar.

Ez az iparág 3—4 évtized alatt úgyszólván a tönk szélére jutott, bár tagjai országszerte a nagy adófizetők sorába tartoztak s viselték azokat a súlyos terheket, melyekkel az államháztartás költségeihez oly busásan járultak,

S a vendéglősök és korcsmárosok nem csak ezen a réven töltöttek be fontos szerepet államéletünkben, hanem azon a réven is, hogy foglalkozásuk, magasabb fokú intáligenciájuk, s régente kedvezőbb vagyoni állásuknál fogva, a vidék népére gyakorolt befolyásukkal, hathatós segédkezet nyújthattak a közrendészet, köz- igazgatás szerveinek is, sőt a politikai téren, a választásoknál különösen, — nagy tényezőknek bizonyultak.

A korcsmáros, vendéglős, — állásánál fogva — legjobban ismeri falujának, községének, városrészének mindennemű viszonyait, s azért látjuk, hogy az élet számtalan vonatkozásaiban, a jegyző után mindenki a korcsmáros- hoz fordul felvilágosításért, tanácsért, támogatásért. Áll ez főkép a vidéken. — Az a kereskedelmi utazó, művész, csakúgy a korcsmánkhoz fordul, mint a közbiztonság közegei, mint a hatóságok kiküldöttei a bűnügyekben és nyomozásokban ; s a képviselői mandátumért törekvő jelölt is első sorban a jegyzőt és korcs- márost igyekezik magának megnynrni.

__________VESZPRÉMI ELLENŐR _____

19

06. október 21.

Nem kicsinylendő tehát a vendéglősök és korcsmárosok súlya és befolyása, sőt be kell ismerni, hogy valóban fontos tényezők.

De még a régi időben a vendéglős ipar,, a kormány és hatóságok támogatásában, méltányos elbánásában részesült, az újabb időkben ! éppen ez a fontos iparág, mostoha gyermekként kezeltetett a hatóságok által.

Nem mintha a vendéglős ipar tagjai jogtalan, törvénytelen s kiváltságos elbánást követeltek volna, s ezen kívánságaikban nem nyertek volna támogatást, — hanem és sőt, törvényben és szabályrendeletekben gyökerező jogaik nern nyertek kellő védelmet, s a jogtalan és meg nem engedett verseny, s a jogositatlan egyének visszaéléseinek a hatóságok által való elnézése, — meg nem engedhető enyhe elbírálása folytán károsittattak.

Tessék bárkinek körültekinteni, azt láthatja, hogy a mai vendéglős és korcsmáros iparosok, csak a legsúlyosabb küzdelem árán bírnak megélni, dacára, hogy legnagyobb részük némi kis gazdálkodással, mészáros és hentes iparral is foglalkozik. Akinek még némi vagyona van, s némi jólétnek örvend, az ezt a vagyont a legritkább esetben szerezte a korcs- márossággal, hanem vagy szüleiről örökölte, vagy egyébb foglalkozás utján szerezte.

A vendéglősök és korcsmárosok sanyarú helyzeteinek oka pedig kizárólag abban rejlik, hogy a korlátolt italmérések naponta és derűre borúra korlátolt számban engedélyeztetnek; ezeknek állandó visszaélései nem ellenőriztetnek; a hivatalosan is megállapított vétségek és kihágások a legenyhébben bíráltainak el. Ehhez járul még a mi megyénkben a vendéglős iparral alkotott és f. hó 1-én életbeléptetett szab lyrendelet, mely a maga nemében épp oly igazságtalan, mint amino rövidlátó, s mely alkalmas arra, hogy a már úgyis bőven meglevő bajokat szaporítván, a vendéglős iparnak a kegyelemdöfést megadja.

Természetes tehát, hogy a vendéglősöket enyegető veszély tudata, őket is felrázta eddigi türelmükből, s mozgalmat indítottak helyzetük javítására, sérelmeik orvoslására.

A siófoki Fogas szálloda tulajdonosáé, Cservény Ferencé az érdem, hogy ez a mozgalom megindult, s eredményre vezetett oly értelemben, hogy vármegyénk vendéglős iparosai tömörültek, egyesültek, s a veszprémmegyei vendéglősök, korcsmárosok, szállodások és kávésok ipartestületét f. hó 16-án végleg megalakították.

A fenyegető veszély helyes- felismerése, ember és pályatársai iránti önzetlen szeretete ösztönözte Cservény Ferencet az ő működésében, s fáradhatlan buzgalmának és okos körültekintéseinek sikerült azt a nagyszabású épületet létrehozni és betetőzni, melyben vármegyénk korlátlan italméréssel biró összes iparosai véJózsef püspöki kormányzó, a párt ékesbeszédü vezérszónoka. A két Chapó : József és Kálmán; az utóbbi a vármegye jeles tollú főjegyzője. — Eötvös Károly kir. ügyész s ennek később — a hetvenes években — utóda : Szabó Imre. A két Hunkár: Sándor és Mihály; Ányos István, Tivadar és László, s a vármegye intelligenciájának számos tagja.

A baloldalnak már fentebb említett vezető emberéhez csatlakozott Pap Gábor, később ev. ref. püspök, a pápai kollégium és ■ jogakadémia néhány tanára : Kőrössy Sándor. (Kőrössy Sándorról jut eszembe, hogy mikor később, mint debreceni jogakadémiai tanár szabadelvű-párti képviselőjelölt lett, programmbeszédében úgy nyugtatta meg az állam által felszedett adósságok iránt a választóközönséget, „hogy az tiszta haszon, mert annál több pénz van az országban, visszafizetni pedig soha sem ke!!, — csak kamatozunk róla.“ Valószínűleg az amortizációt értette.)

Szilágyi Antal, s az ügyvédi kar vidéki tagjai, köztük Krisztinkovich Aladár enyingi ügyvéd, az enyingi kerület ellenzéki pártjának vezére, Igazi jóizii ember. Tele humorral. Nagy mulató. A hunefutságok nagymestere, a mellett nagyszavu szónok. Úgy hívták: a nagy mozsárágy u.

Megyegyiilés előtt kiilön-külön konferen- ciázott a két tábor. Mondhatom, hogy igen alapos és részletes haditerveket állapítottak meg. A szerepek ki lettek osztva, kinek-kinek tehetsége szerint.

A baloldalon rendszerint Cholnoky László készítette a haditervet az ő genialis és furfangos eszével. Első szónoknak Krisztinkovich Aladárt szokták kijelölni, mint faltörő kost. Az ő öblös és bombasztikus támadása adta meg az impulsust a szóharcra. A jobboldal persze re- plikázott, a baloldal duplikázott s igy váltották fel a szónokok egymást, néha délután 2—3 óráig.

A baloldal vezérszónoka Véghely Dezső volt. Jeles debatíer, nagy tudományu férfiú, aki egyedül volt alkalmas és képes, hátrány nélkül megküzdeni Eötvös Károllyal is!

A „nép és katonaság“ között a legfőbb szerepet a „Tutyl-párt“ vitte.

Már többször említettem ezt a nevet, hát elmondom röviden itt is, hogy tulajdonképpen mi volt az? Noha erről már egy Ízben más alkalommal bővebben irtani.

A „Tutyi-párt“ a veszprémi baloldali iparosoknak volt a csoportja. Igen sok csapó és szilrposztó készítő volt közöttük, mely iparág azelőtt nagyon virágzott Veszprémben. Itt készítették a legjobb szürposztót és vitték a szélrózsa minden irányában, mint kedvelt cikket. Külföldre is. Hogy mennyire jó, tartós és erős volt ez a készítmény, azt Eötvös Károly egyszer megírta. Elmondván, hogy egy Ízben egy sistergő bombára terítették s mikor az elpukkant, az se tudta szétrepeszteni.

Nos, ha nem is volt ennyire erős, mindenesetre jobb és erősebb volt a privigyei szűr- posztónál, mely tudvalevőképpen a nedvesség-