Veszprémi Ellenőr, 1906 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1906-12-30 / 13. szám
II. évfolyam. Veszprém, 1907. október MEOJELEMK IIIXi)E5 SZOHBATOX «ELI TAA. 4!k s/taiin. Előfizetési árak: Egy évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor., Amerikába egy évre 16 kor. Jegyzőknek, tanítóknak és vidéki vendéglősöknek egy évre 8 korona. — Egyes szám ára 24 fillér. Nyilt-tér garmond sora 40 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Hupka György. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veszprém, Virág-utca 98., a huva a lap szellemi részét illető közlemények, továbbá az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Névtelen levelek figyelembe nem vétetnek. A mi ügyünk. Széles körben nagy érdeklődés kisérte azt a sajtópert melyet Rainprecht Antal püspöki jószágkormányzó ellenem azért indított, mert múlt év december 16-án lapomban, Egy Ítélet cim alatt cikket közöltem, amely a székesfehérvári járásbíróságnak Rainprechtre nézve marasztaló itétetét ismertette, s hosszabb fejtegetésekkel kisérte. Panaszt emelt ellenem azért is, mert a dr. Benkö Károly városi képviselő által a polgármesterhez beadott, általa aláirt, s szerkesztőségemnek leközlés végett megküldött interpellációját, bái minden megjegyzés nélkül, — leközöltem. Az érdeklődést nem az én csekélységem keltette fel, mint inkább Rainprecht Antal személyisége, — azon állásnál fogva, melyet elfoglal, — s azon széles körben folytatott szereplés, melyet Rainprecht Antal magának városunkban és megyénkben, minden téren, tulajdonítani jónak lát. Hogy minő eredménynyel, az mellékes. A sajtóper f. hó 14-én lett volna letárgyalandó a győri esküdtbiróság előtt, ahová Rainprecht Antal az ügyet felvitte, azon érveléssel, hogy ö köztisztviselő, — lévén ő városi képviselő. A győri kir. törvényszék mint esküdtbiróság, az eljárást velem szemben megszüntette, mert Rainprecht az ellenem emelt panaszt visz- szavonta, miután én a Rainprecht által kívánt és általa megfogalmazott bocsánatkérő nyilatkozatot aláírtam, s ezt lapomban közöltem! Legjobb hitem szerint tehát, az ügyet befejezettnek tekintettem. Azonban, legnagyobb meglepetésemre Rainprecht Antal az általam aláirt nyilatkozatot úgy fővárosi, mint két helybeli lapban leközöltette, — s legnagyobb megütközésemre a két helybeli lapban, az egyházmegyei „ Veszprémi Hírlap“ és a „ Veszprémvár- megyé“-ben oly kommentárral kisérte, amely kényszerit engem, hogy a már elitézettnek vélt ügyet újból napirendre tűzzem. Az említett két lapban ugyanis azt állítja Rainprecht Antal, hogy az Egy ítélet cimü cikket Fehérvárról kaptam, s annak leküzléseért engem megfizettek! Ezen kívül még több oly állítást is kockáztat meg, melyeket megjegyzés nélkül nem hagyhatok, mert ha Rainprecht Antalnak van becsülete amelyre kényes, úgy nekem a büntetlen előéletű családos embernek is van, s nem hagyhatok magamnn száradni oly állítást, mely valódiság esetén engem a közmegvetésnek tenne ki. Jogom és kötelességem tehát ez ügyben már most nyilatkoznom, — addig is, — mig a legilletékesebb helyen igazamat bebizonyítom, amikor is én Rainprecht Antalnak a legmesz- szebbmenő, s legszélesebb körű bizonyítást fogom megengedni, sőt követelni. Kijelentem, hogy az az állítás, mintha én az Egy ítélet cimü cikket Fehérvárról kaptam volna, s annak közléséért engem megfizettek, — valótlan ! Midőn tehát Rainprecht Antal, minden bizonyíték nélkül, rólam, a fenntirt dolgokat állítja, tudatosan állít valótlanságot, ami annál súlyosabb beszámítás alá. esői,, ment.,állításává! egy ember becsületét érinti. Azt hiszem, hogy minden jóizlésü ember teljes elegendőnek találja a „valótlan“ jelző használatát, mely csak úgy kifejezi és magában foglalja a Rainprecht által elkövetett cse-' lekménynek összes levonható következtetéseit, — mint a sok helyen és sokak által használni szokott drasztikus és kevésbbé szalonképes jelzők. Kijelentem, hogy Rainprecht Antalnak még azon állítása is valótlanság, hogy én az Egy ítélet cimü cikkben felhasznált adatokat Fehérvárról kaptam. Az Egy ítélet cimü cikknek alapul szolgáló székesfehérvári járásbirósági Ítéletet szó- szerint a Budapesti Hírlapból vettem, az ítélethez fűzött kommentárt, logikai következtetéseket pedig a józan ész diktálta, s ép azért ama cikkben semmi sértő sem volt, nem is lehetett Rainprechtre nézve. A cikket különben teljesen önállóan dr. Matkovich Tivadar ügyvéd, v. orsz. gyűl. képviselő irta, aki a cikkért a felelősséget el is vállalta, mint ez dr. Matkovichnak a győri kir. törvényszéknél levő, s a tárgyalás alkalmával felolvasott leveléből kitűnik. Dr. Matkovich különben a szerzőséget, s a felelősség vállalását már hetekkel a tárgyalás előtt is tudatta Rainprechttel, aki mindennek dacára máig is fenntartotta amaz állítását, hogy a cikket Fehérvárról küldték. Legfeljebb annyit concedál, hogy dr. Matkovich a Fehérvárról megküldött „sokkal sértőbb“ cikket simította I! Rainprecht Antal tehát dr. Matkovichot is valótlanság állításával vádolja. Kijelentem, hogy Rainprecht Antal azon állítása, hogy az Egy ítélet cimü cikk megjelenése előtt én dr. Klaucz György pápai prelá- tussal, jelenleg székesfehérvári kanonokkal tárgyaltam volna, valótlanság! De valótlanság az .is, hogy. én ezt, Rainprechtnek mondóban volna ! Nevezett urat én nem ismertem, vele se szóval, sem írásban nem érintkeztem. Rainprecht Antal állításának valótlanságát legjobban az bizonyítja, hogy még az ellenem szerkesztett vádirata beadásában is, többszörösen azt hangoztatta, hogy én a cikket dr. Szabady fehérvári ügyvédtől kaptam! Dr. Szabadyf pedig én még ma sem ismerem, azt sem tudom, hol és merre van hazája ! Most pedig térek a Rainprecht által foTÁRCA. A kegyetlenség. — .Vlantagezza után. — Irta : Pozsonyi Gábor. A kegyetlenség olyan faktum a lelki életben, amelyről mindnyájunknak világos fogalmunk van, de tudományos nyelven meghatározni mégis nehéz. Természete mindenkép a gyülölséghez sorozza, bár gyűlölhet az ember anélkül is, hogy kegyetlenség vágya támadna benne, és kegyetlenkedhetik gyülölség nélkül. Ezek azonban ritka esetek; a második még gyérebb, mint az első. Legközönségesebb az, hogy gyűlölvén, óhajtjuk a más szenvedését és annál teljesebb az örömünk, mentül nagyobb a más kinja. A kegyetlenség tehát abból áll, hogy gyülölségünk kielégítésére másnak fájdalmat akarunk okozni. Aki agyonüti azt, akit gyűlöl, még nem mindig kegyetlen, bár az emberölés a gyülölségből ered. A gyilkos kegyetlenné csak akkor válik, ha nem elégszik meg az áldozat életével, de gyötri, mielőtt kivégezné. Sőt kegyetlen úgy is, ha a halottat bántja, bár az élettelen test már nem érez fájdalmat. A kegyetlenségben van valami ösztönszerü, automatikus ; a vérre szomjazás, a más gyötrelmének kívánsága a fenevadak és az apró húsevő állatok vadságára emlékeztet. A vadság édes testvére a kegyetlenségnek. Benne azonban nagyobb a támadás, a védekezés dühe, mint a fájdalom okozásra való vágy. Minden állat védi magát, ha bántják. A húsevő állat nem élhet anélkül, hogy ne öljön és mentül erősebb, mentül félelmesebb az agyara, karma, rendszerint annál bátrabb, energikusabb úgy a támadásban, mint a védekezésben. Az állatok között csak a füevők nem kegyetlenek és menekülnek, ha az erősebbek rájuk támadnak. De az erő nem mindig mértéke a vadságnak és a macskával szembeszálló patkány fenesége olyanabb a tigrisnél. A gyönge és gyámoltalannak látszó tengeri malac megrohanja a nála sokkal nagyobbnak látszó tengeri-nyulat, mig ez nem meri bántani azt a kis állatot. A szarvasnak szarva van, az antilopnak nincs ; és a szarvas mégis félénk, fut az ember elől, az antilop pedig ráront és tajtékkal, gyomornyálkával árasztja el. És az embernél úgy van, mint az állatnál. Van akárhány erős, bátor, nagyerejü férfi, aki se nem vad, se nem kegyetlen; mig vannak csenevész, gyöngeszivü, gyöngekaru legények, akik fenekednek. Az ember a legvadabb, legkegyetlenebb állat, mert mélységesen és sokféleképen tud gyűlölni és minden költő fantáziáját felülmúló találékonysággal eszeli ki, mitől gyötörhesse áldozatát mentei kínosabban. A macskának is mulatsága, hogy lassú halállal végzi ki az egeret; átérezteti vele a reménység és félelem minden fokozatát, elereszti, aztán újra les rá ; de ebben alkalmasint több a játékkedv, mint a kínzás szándéka. Nekünk embereknek pedig még mindig nem fáradt belé képzeletünk a válogatott gyötrelmek kitalálásába, hogy lehető keservesen kínozzuk meg azokat, akiket gyűlölünk. * * * * A kegyetlenség az emberi léleknek egyik legrégibb és legösztönszerübb jelensége. Az első embereknek saját fajukkal és fenevadakkal kellett küzdeniük ; és az első kiöntött embervér örömöt okozott a gyilkosnak ; durva, aljas, állati örömöt, — de hiába; mégis öröm volt az ! A vér megrészegít, mint a bor és a szerelem. Fejlődésnek évezredei választanak el bennünket ősapáinktól, de a kegyetlenség eljött velünk a mai napig: csakhogy finommá, tit- kolttá, korrektté tette a szüntelen, lassú átalakulás, amely a barlanglakó emberforma vadállatból megcsinálta a Boulevard des Italiens gavallérjai és az elegáns ékesszőlásu egyetemi professzort. Az ősi kegyetlenség gyakran hirtelen és visszatarthatlanul támad föl a rosszul nevelt gyermekekben, akik órák hosszáig tudnak azzal mulatni, hogy kutyát, macskát kínoznak, elevenen négyelik föl a gyikot és megégetik a petróleummal bekent élő egeret. Némelyekből a kegyetlenséget nem bírja kiirtani a nevelés sem; az ilyen ember felnöit korában, külső tisztesség okáért vagy a büntetéstől félve, kegyetlen hajlandóságainak azzal kedvez, hogy titkon állatokat gyötör, hóhérnak szegődik, vagy szenvedélyes vadász. Bizonyos, hogy a kegyetlenség nem egy_
