Veszprémi Ellenőr, 1902 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1902-03-30 / 13. (14.) szám
V. évfolyam. Veszprém 1902. márczius 30. 13-ik szám. Előfizetési ár s Egész 'évié >12 K. (6 —) Fél évre. . '6 „ (8 — ) Negyedévre 3 „ (150) Égj1*8 -szám ára 24 fillér. VESZPRÉMI LLENOR FÜGGETLEN ÚJSÁG. A lap szellemi részét illető közlemények a saar- kcutKiéghei küldendők. Kéziratokat nem adunk vissza. Megjelenik minden vasárnap. Eliőiizetéseket és hirdetéseket kizárólag;a kiadóhivatal: Virág utcza /03. szám. fogad el. Felelős szerkesztő: VARKONYI DEZSŐ. Hirdetések egyezség szerint. Nyilt-tér garmond sora 30 fillér Bármentetlen leveleket osak ismert kézből fogadnak el. Husvét. Veszprém, 1902. márcz. 30 ■Nincs itt! Üres a sir I . Feltámadt! A lelketlen gonoszság, miután testét lelkét meggyötörte, a legborzasztóbb halállal végezte ki az Üdvözítőt, mert igazságot hirdetett és végtelenül szeretett. Lepecsételték sírját, hogy ki ne kelhessen, vagy feltámadását hazudva, el ne lophassák. Hiába minden bosszú, az igazság letördéli békéit, a legvastagabb burkot is szétrepeszti, tömlöczének falait dönti ki, mert neki élni, győzni .kell. Lepattant az óvó pecsét, kinyílt a sir, Krisztus isteni hatalmával feltámadt. Legyőzte a halált, megváltott a bűntől. Véres keresztjével meg remegtette a poklot és megnyitotta a mennyet. Nézzétek nyitott sírját, és örömtől repeső lélekkel reméljetek üdvösséget. Könnyes szemekkel tekintsetek az érdes, olvadt vértől foltos keresztjére, s tanuljatok helyesen élni. Mennyi vigasztalás van a Husvétban! Hitünk súgja, íiogy I küzdelmektől, fárasztó és csalódásokkal keserű élet alapjáu, gyakorló iskolája, egy titokzatos örökévalóságnak. A „Veszprémi Ellenőr“ tárczája. Duna partján. Duna partján álldogálok, . Felettem a kék ég; Kék ég alatt gyorsan futó Bárány fellegecskék. Képeik ott ringatóznak A folyamban lágyan, Épen úgy, mint emlékeim Éltem jolyantában. Eltűnődöm és elnézem, A mint jönnek-mennek . . . Elgondolom magamban, hogy Vájjon hova lesznek ? Azt látom csak, hogy eltűnnek Messze, messze délnek . ! . Mint elszállott ifjúságom, . Vissza már nem térnek. "Vaszstry Béla. Sejtünk valamit, de itt hiába keressük. Vágyakozunk mindég többre-másra, de ziháló keblünk hasztalan reményű a kielégítést, megnyugvást. Tágult szemekkel lesünk a jövőbe, de a szürke ködben nem villámlik vigasztalás. Több embert láttam sírni, mint ka- czagni. Itt nincs boldogság, mert az öröm is kinos Hatása és múlása izgat. A kereszt és a nyitott sir ad enyliet, mert bizni tanitauak. Az isteni irgalom e csodás tanúi, hány megtört szivet erősítettek meg ? Ott a kereszt tövénél fakadnak a türelem és lemondás virágai,* melyek illatától szere- tetre ittasul a leiék. . A nyitott sir öblös szája pedig viszontlátásról beszél. A megtört szivü anya, ki egyetlen gyermekének hideg koporsóján zokogja el keservét, miben ta'ál erősítésit ? El—el csukló fájdalmában ez vigasztalja: Találkozunk ! . . . Magzatának gőgicselő ajkait megfagyasztottá ugyan az enyészet, de egy cherub uj életre csókolja, majd. A velőt és csontokat átjáró szenvedések között, a lezsarolt beteg, hová mereszti üvegesedő szemeit! Az éjszak-német Lloyd Raale gyorsgözöse New-Yorkból indulva, már nyolez nap óta tartott Bréma felé. A késő novemberi nap alkonyán a postagőzös egyszer csak olyan régiókba rohant, ahol a jegestengeren dühöngő hővihar szárnyai még teljes erővel tomboltak. Délután, négy órákor olyan sötét volt, hogy a kormányos a delejtü fölött kénytelen volt lángra rebbentem a villamos lámpát. És az emberi lángelme kolosszális műve, a 15.000 lóerejü gőzgéppel felruházott gyorsgőzös a vak éjszakában egész biztosan vette fel a harezot a toronymagas hullámokkal a liverpooli magaslatok felé rohanva. A gépházban, ahol én és tengerésztársaim dolgoztunk, délután három őrá őta nagyon sokat szenvedtünk. Odalent nem lehet sem látni, sem hallani semmit, a különböző gépezet minden morajt tulharsog, csak érzi és még —íj ha a tengeri betségség nem is gyötri — onnét tudja az ember, hogy a felbőszült oczeán a gőzöst hullámhegyre emelve, hullámvölgybe dobárja, hogy a hajófenéknek hol egyik, hol másik részében találja magát, mert a gőzös vasfenekén a szclelő lyukakon át egy-egy nagy hullámcsapás alkalmával betóduló tengervíz néha térdig is ér és abban kell a tengerésznek dolgozni négy órán keresztül. Ez a talaj, a vaslemez, oly síkos, hogy mikor az orkán a hajót valamelyik oldalára dönti, óvhaMiben bízik ? A feltámadásban. A daróczban rongyos koldus, miért^itlri alázattal nyomorúságát ? Mert várja a feltámadást. Ha nincs hegesztő balzsam a rejtett és nyitott sebekre, gyógyulásra köti a húsvéti sírban visszamaradt gyolcs lepel, mely a feltámadás tanúsága. Ezért oly magasztos a béke és kiengesztelés ünnepe. Ezért száll ajakról-ajakra, ez öröm dana : feltámadt: Alleluja. Higyjetek és ünnepeljetek! Vajha a silány érdekek szerint tervező önösség a feledés sírjába temetkeznék és a lenyűgözött becsület, polgári szabadság husvétja virradna. Sok himes takaró rothadást, bűnöket fed. Félre lebbentjük, hogy pőrén lássuk a mázolt arezokat, a hazajáró kísérteteket. Vissza a sirba ! . . . Nektek ne legyen feltámadástok ! . . . Bárcsak megújhodás, erkölcsi feltámadás köszöntené sokat átszeuvedett hazánkat, a tornyos palotákból, a giczás kunyhók füstös ereszei alól, egyaránt hangzanék az öröm allelujája. Imádkozzatok ma ezért is! Kaufmann Géza. tatlan, hogy a másik sarokban az egész személyzet egy halomra ne omoljon. Olyankor a viz is természetesen mind abba n sarokba tódul, ahol a vihogó tengerészek egymás, alól ki akarnak bontakozni s nem ritkán az összegömbölyödött eiflberek derekáig érve, bétádul a legszélső kazán zsarátnoktól duzzadó üregébe és eloltja a tüzet, ami nagyon kellemetlen mulatság, mert amellett, hogy kazánrobbanással fenyeget, nagy munkát is okoz, mert a tüzet haladéktalanul újra meg kell gyújtani. Valamennyien káromkodásban törtünk ki, mikor a „Saale“ a baloldalán ténfergett. Hanem a gőzös csak nem akar vissza hömpölyödni, pedig már eljött az ideje, hogy jobbra támolyodjék. — Váltás-! — kiáltott a kapitány a szócsövön. — Egynéhányan a kiálfáét’ »zátonV“-nak értették. Én se egyiket, se másikát nem értettem, csak azt láttam, hogy vagy két társam óriási nyakleveséket kapott, mert a menekülni kivánó lurkóknak útjában voltak. A felvonó létra egy perez alatt le volt bocsátva és a lurkók macskaügyességgel rohantak föl rajta, útközben kikerülve a velük szemben lefelé siető „Ablas“-t. A „Saale* pedig folyton a baloldalán volt, bár veszekedett gyorsan tartott Liverpoolnak; sok ember által megáldott mészkősziklás, hires magaslata felé, (Hej, mert az embernek kedve
