Veszprémi Ellenőr, 1902 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1902-03-16 / 12. szám
2. oldal. VESZPRÉMI ELLENŐR 1902. márcziijs 16 Egészen természetes tehát, hogy a nagykorúvá növekedett nép milliói szabadulni igyekeztek az őket eddig lenyiigző bilincsektől. Most már terhesnek, sőt szégyenletesnek kezdték találni azt a járszala- got, melyen eddig vezették ő et. Most már nem lehetett szemükre vetni, hogy ti még kiskorúak vagytok, ti még fejletlenek vagytok arra, hogy az alkotmány sánczai közé befogadtassatok és politikai jogokat élvezzetek. A franczia nemzet nevéhez fűződik a dicsőség, hogy először irta zászlajára a népszabadság nagy elveit s hogy .— bár véres forradalmi jelenetek közt — először iktatta törvénybe a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméit. Nagy elvek ezek! ezeken az elveken épültek fel a mai Európa hatalmas államai. Mig az előtt csak a kiváltságos osztály képezte a nemzetet, addig a szabadság nagy elve felszabadította minden nyűg alól az elnyomott milliókat és polgárokká, szabad polgárokká lettek jobbágyak helyett; az egyenlőség nagy elve pedig ledöntötte a születésből származó rangkülönbséget és gróf vagy iparos, nemes vagy paraszt, a hazának, a társadalomnak ugyanolyan jogú polgára lett; a testvériség nagy elve pedig a szabaddá * lett nép s az eddigi kiváltságos osztályok közt a szere- tetet mondja ki, mert most már mindnyájan egyforma jogú és' egyforma kötelességü polgárai a közös hazának. De mennyi vérnek, mily sok fájdalmas könynek kellett kiömlenie, mig ez igék minden népnél megtestesültek. Mi magyarok büszkén mondhatjuk, hogy nálunk ezek a nagy elvek minden vér nélkül váltak törvénynyé és nem kellett a népnek fegyverrel kezében kényszeríteni a pemesi országgyűlést arra, hogy jogait az eddig jogtalan néppel megoszsza. Márczius 15-ike az a nap, melyen a nemesi magyar országgyűlés megértve a kor szavát és nemes szive sugallatát követve, egyhangúlag lemondott nemesi kiváltságairól, á néppel magát egyenlőnek nyilatkoztatta és az adózás terheit, mitől eddig ment volt,. önként vállalta magára. Oly nagy átalakulás ez, hogy rövid néhány szóval ennek fontosságát és nagy horderejét kifejezni nem is lehet. A márczius 15-iki törvények értelmében a magyar haza minden fia egyenlő lett jogra és kötelességre nézve; a 800 ezernyi nemesi nemzet helyett mostantól fogva a haza összes felnőtt polgársága képezi a nemzetet. Szabaddá lett a szó, szabaddá a gondolat mindenki számára. De nemcsak ezt, nemcsak ezeket a társadalmi természetű vívmányokat köszönhetjük a márcziusi törvényeknek. 1848. márczius 15. a magyar hazának, mint független államnak is ünnepe. Az ország törvényeinek, alkotmányának ellenére igen-igen sok ideig tartományként bántak a mi szép hazánkkal, mintha a- magyarban nem is lett volna államfenntartó képesség! Ezek az örökké nevezetes törvények adták vissza az ezeréves Magyarország önrendelkezési jogát; ezekben a márcziusi törvényekben van kimondva, hogy urak akarunk lenni a saját hazánkban és nem szorultunk arra, logy valaki bennünket, mint politikailag éretlen nemzetet, gyermekmódra vezetgetni akarjon. Helyt is álltunk akkor — fegyverrel kezünkben — mikor a zsarnoki hatalom meg akarta dönteni a márcziusi törvények halhatatlan vívmányait. Ki ne tudná, mint küzdött a nemzet 1848 49-ben szent jogai érdekében ? De a magyarok Istene nem hagyott el bennünket! Itt vagyunk most is szabad hazánkban, fiai vagy unokái azoknak a hősöknek, a kik karddal kezükben védték szent törvényeinket, hogy azokat dicső örökség gyanánt reánk, fiaikra és unokáikra hagyhassák. ‘ Lehetetlen, hogy e mai napon mindén magyar szív hevesebben ne dobogjon a szokottnál; lehetetlen, hogy a mai napon büszkék ne legyünk mindnyájan magyar voltunkra. Lehetetlen, hogy mindnyájunk kebeléből önkéntelenül ne szálljon fohász az egek Urához: Isten! ki ezer évig fenntartottad hazánkat, ki a szolgaságból a szabadság ölébe vezetted a magyart, őrködjél ezentúl is szent jogaink felett! Nemesítsd meg sziveinket, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség nagy elveit mindig szem előtt tartsuk, hogy igy e szép haza annyi vihar után boldogan viruljon és éljen! Zsigmond János. Hangok a szomszédból. o Egyik székesfehérvári laptársunk, a „Székes- fehérvár és Vidéke“ Horánszhy Nándor miniszterré történt kineveztetése ötletéből kedélyesen foglalkozik velünk veszprémiekkel. A „ Két Herbert“ czirne a czikkelynek, a melyben az „árkon kívüli hegymester“ csöndes és -ártatlan humorral dörmög át hozzánk némely kétség- bevonhatlan igazságokat. Hangzik pedig a kedélyes- czikk a következőképen : „A hivatalos lap műit héten közölte a legfelsőbb kéziratokat, melyeknek egyike felmenti est a kis bagót megrágjam. No ne sírj hát, apád is házsá jön, nagyságos ur les a kerestapád, nagyságos asszony a keresztanyád, a pálinka soha el nem hagyja a kizs beleidet, bagó ki nem fogy a sádbul. Azám, rajkó született a putriban; csupasz és fekete, mint a fjókvarju. Nagy gondolata támadt a czigánynak, ahogy a kis füstös a szeme elé került. Eszébe jutott a Rátkai nagyságos ur, aki egy vadászaton annyira megkedvelte az életre való ügyes czigány t, a hajtósereg vezérét (azon a helyen czigánnyal vadásztak), hogy attól fogva Bazsó- kat illette meg a bagó, a mi az öreg ur házától kikerült. — Upre more, megyek a nagy, jó pátronusom- hoz s olyan keresztkomát kerítek a rajkónak, hogy a királynak sincs külömb. Várják-várják odabenn a családfőt. Egyszerre nagyot vakkant a kutya. — Sáládj Dani, folyjon ki a semed! De nyílik az ajtó s befordul rajta Bazsók Pali. — Huj édes népem, örömömre jártam, nagyságos ur a kerestkomán.k, pálinka a kezsemben, pénz csörög a zsebemben, olyan lakzsit csapunk, nagyapátok is rókatánezot járna érte, kuss ki béka a bélemből, bagót sántám a pofámnak, de jó dóga van a csigánynak. Néhány nap múlva a lakzi után beállított a czigány az öreg Rátkay bácsihoz. — No mi a baj, kedves keresztkomám ? — Beteg a rajkó —: szólt az siránkozva. — Tyhü, az nagy baj. Itt van tiz frt., hívjon orvost i mindenképpen vigyázzon, kedves komám, hogy a rajkónk meggyógyuljon. — Kezsit-lábát csókolom, nagyságos komám-J uram, testemmel-lelkemmel utána leszek. hegeehs Sándort a kereskedelemügyi tárcza vezetésétől, másika pedig e tárcza vezetésére Horánszky Nándort hívja meg. A kabinet kétségkívül kiváló erőt nyer Horánszkibán; sőt nyer többet is, mert Egy hét múlva ismét beállított. Fájdalomtól vonagló arczán látszott, hogy rossz hirt hoz. — Báj ván !- Mi rossz hirt hoz kedves, komámuramv? — Meghált a rajkó. Rátkay bácsi megilletődve nyúlt a másik tizes után.- Biz ez nagy csapás, hogy meghalt a kis keresztfiam, de most már legyen rajta kedves komámuram, hogy illendően eltakarítsák.- Rajta lesek, csókolom a kezseit, minha a tulájdon kezsemet temetném el. Rövid idő múltán megint csak előkerült a czigány. — Nagy báj van. — Mi az megint ?- Meghalt ázs ássony s nincs pénzem, hogy eltemethessem, csókolom a lábát nagyságos komámuramnak. Jáj, mi is lesz velem! * — Hm, ha már annyira vagyunk, hát fogja ezt a tizenöt forintot és temettesse el illendőképpen a szegény komaasszonyt. — Mintha csak tulajdon szivemet temetném el. A legközelebbi vásáron azután szembe találkozott Rátkay uram az eltemetettnek vélt koma-, asszonnyal. — Hát kend nem halt meg, kedves koma- asszony ?- Dehogy haltam meg, nincs nekem semmi bajom, csókolom a lábát.- De a keresztfiam csakugyan meghalt?- Dehogy halt meg, verje meg a devla, most is itt kuksol a hátamon. Éppen látogatóban voltam' Rátkay bácsinál, midőn a czigány ismét jelentkezett. — Báj ván — most már magam betegedtem meg, nagyságos komámuram. Aztán se kicsi, se nagy a ki ápoljon, mágámnák sincs pénzsem, uton-utfélen pusztulok el. — Hát csakugyan meghalt a komámasszony ? — Megbizsony. — Meg a rajkó is meghalt. — De mennyire, instálom.- Hallja-e, kedves komámuram, kend mégis csak nagy gazember. Hát illik az igy hazudni, kend akasztófára való, kedves komámuram! Eltakarodjon a szemem’ elől, drága komámuram, mert olyan huszonötöt huzatok rá, hogy arról kódul kend, kedves komámuram. Bánatosan ballagott el Bozsák Pali s nagyot rúgott viskója előtt a kutyáján. — Czoki kormos, kotródj innen —jj de sép reményei mentem, bánatomra jöttem. Usgye asszony, vidd előlem azst a rajkót. Fordítsd ki a pofádból azst a bagót, mert elpusztitlak. Salads-e már népem ! Hályog boruljon a kerestapátok semeire; ha dighus nem les ma estére, meglássátok, milyen haragos a czigány. Szeretlek én barna kis lány édesem, Mig csak szivem dobbanását érezem! Érted élek, érted halok egyedül, Ha láthatlak, borús lelkem kiderül. Hogyha nézem sötét szemed csillagát, Hő szerelmem tiszta fénybe csillog át. Csak az a kár: nem nézhetem sokáig, Mert elbűvöl, ha rám szórja sugárit! Eszem azt az igéző szép■ szemedet, Űzd el végkép telkemről a felleget. Fényes napja te légy örök szerelem, Úgy e földön menyországom föllelem! DÖMÉNY ZOLTÁN.
