Veszprémi Ellenőr, 1902 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1902-02-02 / 6. szám
2. oldal. VESZRPÉMI ELLENŐR. 1902. február 2. Így bánnak a szegény halásznéppel azok, kik a szegény adózó polgárok verej- tékes adó filléreiből 120 ezer korona sub- ventiót kaptak! Mig az általuk lenézett, páriának tartott zsidó bérlők a nagyobb bér mellett is ingyen bocsájtották rendelkezésükre a halász csizmákat, és azoknak jókarban tartását, vagy saját költségeiken eszközölték, vagy havonkinti általány összeget adtak nekik ezen czélra. És a zsidó bérlők alatt legkevesebb ezer család élt a Balaton terményeiből; a halász megbecsülte a bérlőt, a bérlő a kereskedőt, most pedig általában oly elkeseredett indulattal viseltetnek egymás iránt, mely az abszolitizmus korszakának a kormány és nép közötti viszonyára emlékeztet. Mindannyian azon vannak, hogy egymás nyomorúságát súlyosbítsák, a helyett, hogy közös akarattal könnyiteni igyekeznének rajta. Hogy a halállományt mennyire kipusz- titották, azt már nemcsak látják, de érzik is, még pedig fájdalmasan. Ha egy hónap alatt kétszer-háromszor fedezi is a fogás a napi költséget: az csak elvétett szerencse — a többi 26-27 nap pedig naponkinti 200-300 frt. veszteséggel zárul. A Nemezis már Damoklész kardjaként függ felettük; minél tovább késik lezuhanása, minél tovább húzzák halasztják a végső elbukást — annál keservesebb és drasztikusabb lesz a végóra. Ott hol hónapokon keresztül ilyen eredménynyel dolgoznak most már két év óta, ott megszűnt minden remény, mit legjobban bizonyít az, hogy már maga a partbirtokosság folyamodott a miniszterhez, hogy rendelje el újra a szűk hálók használatát, mert külömben a véletlenül megmaradt, a pusztításnak áldozatul nem esett apró ivadék is mind az utolsó szemig kipusztul, és ennek az állapotnak a part-birtokosság issza meg leginkább a keserű levét, mert a halhatalmak uralkodásának letünte után, még mézes madzaggal sem 'tud bérlőt foghatni majd. Azok a hal ivadékok melyeknek az lett volna hivatásuk hogy a Balatont jövőben benépesítsék: ott feküsznek a halhatalmak siófoki palotájának környékén a sötét hant alatt! —■ vagy pedig a vezérigazgató ur badacsonyi szőlőjében mint műtrágya járul hozzá annak termőképessége emeléséhez. Mert miután leírhatatlan vandalizmussal, szükhálával irtatták ki ivás idején a sok millió halat, miután reápazarolták a sok munkát, a sok sót — utána egy részét Siófokon ásták el, a másik részét azután pár ezer forint vasúti költség árán Aradra küldték s miután jókora summa raktárbért és kezelő bért kifizettek utána az, — egészet ott is elásták. Ezek a sivár lelkű kufárok még a vértanuk városát is bebüdösitik rothadó halakkal ha ideje korán el nem ásatja az ottani rendőrség. Nem különben vágott be a hering és ruszni üzlet. Ezzel a dobozba zárt bacillus légióval, ezzel az undort és betegséget okozó balatoni csemegével elárasztották az egész osztrák magyar birodalom kereskedőit és piaczait ingyen — megismertetés végett. Persze a ki egyszer megkóstolta, az megalkotta róla véleményét, melynek azzal adott csattanó kifejezést hogy a peczegödörbe vetette és még jutalom ellenében sem kért többet belőle, hiszen a sertés vagy kutya elé, is hiába dobják, mert ösztönénél fogva az sem falja fel. így nehezedik ezen obscurus tákolmányra az anyagi és erkölcsi kudarcz. Inog recseg itt már minden. Az elfogadványok egyre szaporodnak, — a régieket prolongálni pedig nem igen lehet; futnak a patkányok a sülyedő hajóról. Csak egy véletlen váratlan támadás azután folt sem marad belőlük és a vidék megkönynyebbülten lélekzik fel újra a lidércz nyomás után. Az átok súlya — melyet annyi ezer éhes munkás ajka reájuk szórt — megfogamzott. Hiszen aki csak érintkezésben volt ezzel a kompániával, mind az iiántuk táplált gyűlöletnek itta meg a levét. így az enyingi választó kerületnek volt képviselője is nekik köszönheti — sok jóérzésü választópolgár őszinte sajnálatára — mandátuma elvesztését. „Égre kiált e seb — bár iszonyúan hallgat“ de megsebesítve csak a vágott farkú halak hallgattak — a választók azonban lamentáltak. Ne higyje senki, hogy az általános gyűlölet túlzás; aki csak egyszer érintkezik velük, — az ha egyébként szelíd galamb legyen is — kénytelen gyűlölni őket sőt önmaguk között is veszekednek, egymást is gyűlölik. Egyik a másikát okozza a veszteségek miatt, és a vidéknek az volna legszebb elégtétele, ha valósulna a mit egymásnak kívánnak . . . A halászokra azért haragusznak, mert magyarok és a magyar haza iránti lelkesedésből nem hajlandók ingyen fáradni nekik és olyan vakmerők, hogy mikor dolgoznak hát enni is akarnak. A kereskedőkre azért tévő nap is selyembe járhatnál, mög olyan bársonyos pruszlékot vehetnél, melynek arany az fűzője. Na, de Rózsikám galambom, beszélj hát! Mondd meg lelkűd szerint az igazat. Miért nem akarsz hozzám gyünni ? No hát beszélj no I (Kinyil- lik az ajtó és belép Tomposné.) Tomposné: (már kívülről kiáltva) Tudod te Rózsi, olyan egy dörék gyerök az az Istók, hogy párját köll keresni, eszemadta galambom! (aztán meglátva Gyurit, hamar szájára üt és zavart képpel, mintha attól félne, hogy valamit elárult, mosolyogva mondja) na Gyuri öcsém I mi szél hozott tégöd ide szögény hajlékunkba ? Bizony nem mindenki töheti úgy, mint az Istenben boldogult, - nyugosztalja a haló porát — Bendéné töhette. Addig köll nyújtózni, ameddig az takaró ér! Mondom is mindig az Rózsi lányomnak, hogy milyen büszke lőhet, hogy a Bende Gyuri szereti . . . Rózsi: (ijedten közbevág.) De édes anyám, micsodákat beszél. Azt hisszi majd a Gyuri, hogy eldicsekedtem a szerelmivel, pedig egy szó is kevés, hogy szótam vóna. Nem hozzámfajta leányhoz való a Gyuri. Más párt keressön, én nem vagyok méltó hozzá. — Gyuri: (kalapját a mellette levő székre lecsapva, megilletődéssel) De Rózsi lelköm mit be-1 szélsz! Te nőm vagy hozzám való lány ? Hát ki illene jobban hozzám, mint te. Ládd-e édös anyád is a pártomon van, csak néköd köll szóni. (Az öreg asszony csak bólingat és félrehuzódik a kályha sarokba.) Olyan boldog vőlegény volnék, hogy hetedhét országon sem lelnél olyanra. De vissza híva az beszédöt, miért nem vagy való én hozzám. A nagyságod mögvóna, az szépség dolgában is szömre való leány vagy Rózsikám, aztán a péz, ördögnek köll, van néköm is ölég, muszáj azt szaporítani. Mást mög nem szeretsz, de nem is szerettél soha, mert tudom még az irigyek is azt mondják rád, hogy férfiembör szemébe sohasem mertél nézni. Tudod ez az a miért legjobban szeretlek, jobban, mint akármilyen más fehérnépöt, mert az apácza az kolostorban is tudja Isten miért került bele. Sok bűne volt, hát megbánta! Mi bűne lőhet más egy egy fehércselédnek, minthogy igen mélön szeretett. Tudod Rózsikám galambom ippeig azért szeretlek, mert úgy félsz az embörfé- létől. Még én rám söm mersz kacséntani, pedig jó régön ismerjük egymást és nőm is lehet mondani, hogy keveset vótunk együtt. Lőhetnél milló- náres és olyan szép, mint az szűz Márija, még söm köllenél sem testömnek, sem lelkűmnek, ha tudnám, hogy csak úgy a távóbul is szörettél egy férfit. Csak a mondó vagyok, hogy üsd bele azt a kis kezedet a markomba és lögyél az én idős, kedves, kis feleségöm. Rózsi elkezd szivszakgatóan sírni. Az anyja hozzá lép és válát veregetve elkezdi vigasztalni. Tomposné: Na hallod-e te Rózsi, hát téged mi lölt? Mi a bajod? Csak nem bántódtál meg, mert Gyuri olyan szépön beszélt. Hisz más leány örömest a nyakába ugrana és addig kapaszkodna belé, mig csak a pap az áldást nem adná rá, félve, hogy hátha elcsalják tűle azt a dörék lögényt. Jó bánt az atyja is a feleségivei, az óma nem esik messze a fátul. Jó urad lesz néköd is a Gyuri. Az elébb mondtad néköm,, hogy szeretőd, hát mi tart tégöd vissza ? Na ne rijjál! — Hát menj ki Gyuri gyereköm, nézzél széjjel egy kicsit, majd beszélek én a szívivei, aztánnék mögmondom, hogy az mit mesélt. Gyuri: (kimegy az ajtóba és viszafordul) Nem akarok a jónak elrontója lönni, csak tudja ki a Rózsit. Én már vagy hat hete próbálkozom vele, de még mái napig sem vagyok okosabb semmivel. Tomposné: (lehajol leányához és kötényével annak szemeit töröli) Én a mondo vagyok, hogy ilyen jó alkalmatosságot, nem szabad eszalajtani. ő szeret tégöd, te szereted ütet, hát legyetök egymásé, Senki sem választhat el benneteket. Rózsi: (zokogva) De hallotta ugy-e, hogy Gyuri miért szőrét olyan nagyon. Mi lösz hát a gyerökkel ? Tomposné: (kezével hadonázva mérgesen) A gyerök, a gyerök ! Mindig az a purdé ^an az eszöd- ben! Mondtam mán hogy hogy lösz. A gyereköt egy néném hagyta rám örökbe. Az egész falu úgy tudja. A városba úgy sem kerülsz vele. Ölöget mondtam néköd akkor, hogy falusi lánynak nőm való a város. Mindenki maradjon meg ott a hova a jó Isten rendűte, de te szógáni akartál, hát hoztál magadnak ráadást. — Lád-e lányom van annak a Bendének olyan födje, hogy mögneveli hatszor egymásután a búzát, aztán a döngöleteknél milyen a krumpli, akkora mint az Istók feje. — Na ne légy olyan néma mint a fal! Na Rózsi lányom egyezkedj bele. Rózsi: (sóhajtva, szégyenkezve néz anyjára) Ha gondolja édesanyám, hogy Gyuri nem tudja mög a gyereköt, akkor mégis rászánom magam... V Tomposné: (ki sem hagyja beszélni leányát sikolva kiabál) Gyuri, Gyuri, gyere gyerököm, mert, hátha megbánná Rózsi! Gyuri belép a kis Istókot kezén fogva. A szobába éi:ve elereszti Istókot és Rózsihoz szalad, hogy azt megölelje. Istók: először csak néz, aztán egyszerre hangos sírásra fakad) Csúnya bácsi, hngyja a nyanyát! Nyanyám, nyanyám! Rózsi: (Gyurira néz, aztán fejéhez kap és egy székbe dőlve, kezeibe rejti fejét és kétségbeesetten az előtörő zokogástól minduntalan félbeszakítva mondja) Édös anyám, lássa én mégsöm lőhetek Gyuri felesége sohasem.
