Veszprémi Ellenőr, 1902 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1902-01-26 / 5. szám

való teletöltésével pedig semmikép sem lel volna szabad fokozni az izgalmakat.

így kívánta volna a közjó és a köz békének biztonsága.

Ebben az összevisszaságban nem i csoda, ha közönségünknek javarésze nen igen kér a mostani dicsőségből.

Hanem várja a jobb és tisztább érköl csőknek teljes győzelmét. Nemcsak országo dologban, hanem a helyi ügyekben is a: egész vonalon, a társadalmi viszonyokra i kihatólag egyúttal.

Ránk férne mindnyájunkra!

Egyedüli reménységünket nagytehet ségü, nagy népszerüségü és nagytekintélyi képviselőnknek jó és nemes törekvésébei helyezzük.

Úgy érezzük, hogy benne csalódni nen fogunk. Hiszen alig telt csak pár hónap i: el a képviselő választás napjától, —- márii a legélénkebben foglalkozik mind azzal í kérdésekkel, hogy e városnak anyagi felvirá goztatása, erkölcsi megtisztulása, társadalm békéjének megteremtése és megszilárditásí miként lenne elérhető!

Igaz, hogy neki, de még ingább itten híveinek utón útfélen akadékában van Szabc Imre urnák vezérkara, mely a megyei és városi választásoktól kezdve a legnagyobb és legkisebb dolgokig mindig és mindenüti kereztül akarja önczélu terveit és jelöltjeit; igaz, hogy szívósak is ők e téren. Az erkölcsi blamács és a közönségnek bizalmatlansága és ellenszenve őket a legkevésbbé sem feszélyezi. Mindez igaz. És az is igaz, hogy a politikai életben is akként cselek- vének, mint a hogy az üzleti életben szoktak cselekedni a bukottak.

Firmát cseréltek. És most 48-as czég- tábla alatt árulgatják Szabó Imrés portékáikat. De bármennyire igaz mindez, azért az is igaz, hogy vakok ők Imre úrral együtt,

mert nem látják be Imre ur reaktiválásának és újra lábrakapásának lehetetlenségét.

Óvári ur — ez a végtelenül számitó ember az egyedüli, aki jól látja ezt.

De ő azután annál szívesebben támogatja őket akcziójukban!

És tudjátok feleim, hogy részéről ez mit jelent? Utazást a veszprémi mandátumra!

Ezért kerültek ki a mü-negyvennyol- czasoknak fővezérei már a képviselő választásoknak idejében is és kerülnek ki mostan is Óvári urnák testőrségéből és prőtezsáltjaiból.

És ebből a czélból látja jónak Óvári ur mostan is magához ragadni a választási elnökséget, hogy az eseményeknek kerekébe akkor nyúlhasson bele a legmélyebben minden időben, ezután is, amikor Veszprém városának jövendő sorsa van feltéve a kocz- kára. Ezért kívánja a képviselő testületet telerakni saját kreatúráival a mostanj vá- tani választáson.

Ha részéről mindez abban a hiszem- ben történt és történik, hogy számítását és czéljait nem ismeri föl a közönség: ám akkor nagyot tévedett!

A gazemberek bűntársai,

A Magyar Ipar és Kereskedelmi Bank szennyese.

A „Székesfehérvár és Vidéke“ laptársunk nyomán mi is több Ízben foglalkoztunk a Magyar Ipar- és Kereskedelmi Banknak a budapesti lapok által agyonhallgatott 'krízisével.

Legújabban ez ügyben Fényes László hírlapíró társunk a következőket Írja:

A törvény szavait fogom idézni, ebből és a száraz tényekből fogom kimondani a befolyásolat- lan logikus ész Ítéletét.

Hogy kiket ér ez és mily erősen, nem törődöm vele. Kezemben tartom Magyarország törvényi könyvét, a mely nem ismer különbséget polgár és polgár között. A'külső körülmények: rang gazdagJ ság, befolyás és tekintély nem érdekelnek.

A száraz igazságot keresem, a törvény betűi és lelkiismeretein szerint.

Az 1890. évi XIV. törvényczikk a követke zőket mondja :

1. §; Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy egyetértőleg a kereskedelemügyi miniszj terrel arra az esetre, ha Budapest székhelyivel a hazai ipar és kereskedelem előmozdítására leg. alább ötmillió o. é. forintnyi teljesen befizetett alaptőkéveloly részvénytársaság alakulna, a mely alapszabályai szerint főczéljául a magyar korona országaiban uj iparágak létesítését és meghonosítását, a már létezők fejlesztését és segélyezését, továbbá ugyancsak a magyar korona országaiban az iparosok és iparvállalatok részére lehető ol-í csó hitelek nyújtását tűzné maga elé, a- rész« vénytársaságot a következő kedvezményekben részesíthesse ...

Ennek a törvénynek az alapján alakult meg a Magyar Ipar és Kereskedelmi Bank, a törvény által nyújtott kedvezményeket igénybe véve.

A „Magyar Ipar és Kereskedelmi Bank“-nafc húsz millió korona alaptőkéjéből, a melyet az ország közönsége gróf Tisza István igazgató—tanácsosi elnök és más nagynevű emberek felhívására, a bankra bízott: tizenkét és félmillió korona a Magyar Ipar és Kereskedelmi Bank igazgatóságának 1901. deczember hó 27-én tett hivatalos nyilatkozata szerint is: a „Roumanian Oil Trust“ és az ,Étoiíe Roumain“-nek adott fedezetlen kölcsönben, :ehát egy romániai petróleom forrásban fekszik.

Tessék összehasonlítani a törvényt, tessék cárkinek kezébe venni a „Magyar Ipar és Kereskedelmi Bank“ alapszabályait s azzal összehason- itani az igazgatóság által elismert tényeket, világos, logy itt a törvényt a „Magyar Ipar és Kereske- ielmi Bank“ igazgatósága, igazgató tanácsa és felügyelő bizottsága czéltudatosan kijátszotta.

Ez tény, ezen vitatkozni nem lehet. Menjünk ;ovább.

Nemcsak a törvényt kijátszva, de oly módon ektették bele a Bank részvényeseinek, tehát az crszág közönségének pénzét, hogy az ma legnagyobb részt már odaveszett. A kezeim közt levő idatok, de a „Magyar Ipar és Kereskedelmi Bank“- Grófnő 1 ezzel is nagyon különöset állít oly határozottan, — szólt Czézár nyugodtan.

— Nagyon későn érkezem a színházba, — mormogá nyugtalanul a grófnő.

— Még nincs kilencz óra. Nagyon is korán van! A ki kétszeres s háromszoros márkirnő, mind kegyed, nem mehet ily korán színházba. Én nem merészelném kegyedet elkísérni.

— Örömet találna ön abban, ha engem elkísérne ? — E kérdésnél a grófnő szemei valóságos hiúságot szikráztak.

— Kimondhatatlan örömet! — suttogá Czézár elértve a grófnő kegyetlen gondolatmenetét.

Minden szánalommoraj ellenére grófnő, melyet az ön kedves földszintjén okoznék! Biztosan tudom — és itt hangja megrezgett a haragtól, — hogy szánnak engem.

A grófné előbb nem felelt, azután kevés vártáivá kérdé Czézárt:

—- Volt-e ön a Delia Mana által adott bálon ?

— Voltam.

— Ön ott hiába várt reám, — szólt a grófné, kecsesen játszva legyezőjével.

— Hasztalanul vártam

— Azt üzentem, hogy beteg vagyok. Nem tette ez önt komolylyá, gondolkodóvá szomorúvá? Pedig ez nem volt igaz. Párisból érkezett ruhám Ízléstelen remekmű volt.- A ma esti öltözéke pedig kiállhatatlan.- Annak találja? Pedig önnek előszeretettelj kellene viseltetnie az élénk szinü virágok iránt. Lépten-nyomon nem-e a szeretetről, szenvedélyről prédikál ön ?

— De nem hamis csináltról, mint a virágai,

grófnő, mint a szallagjain a hamis színek, vagy legyezőjén a hamis töröknő, — mint a milyen kegyed is.

— Eh, szólt a grófné és hirtelen megfordult.

— Bocsánat, mondá Czézár. Tévedtem. A fejem zúg. Oly erős illat van itt, hogy bántólag hat reám.- Brávó! ez helyes, mondá a grófnő, szép fejével bólintva s a legyezőt könnyedén mozgatva.- Tévedtem, kegyed nem oly hamis! Nagyon kegyes. Nem Ígért nekem semmit és nem is tartott meg semmit. Az első látásból Ítélem meg kegyedet. Változatlan maradt. Szerencsét kívánok! Van jelleme, Laura grófnő, közönbösség a jelleme, az érzéketlenséget, ha akarjuk, vegyítve jókora hiúsággal. Szép jellem, valóban csodálom kegyedet!- Gondolja ön, hogy Realps Terézia nőül megy Mario unokatestvéréhez? — kérdé a grófnő némi unalmat árulva el.- Úgy látszik, hogy ez a házasság kegyedet jobban érdekli, mint az én összefüggésnélküli bókjaim ! Jobb volna, ha színházba menne, grófnő.- Köszönöm, itthon is maradhatok. Ha akar, itt maradhat ön éjfélig. Én itt szórakozom!- Mi bírná kegyedet sírásra fakasztani, Laura grófnő ?- Ön nevemen szólít. Azt kell gondolnom, hogy ... ezt lassan, hidegen mondá, erősen tekintve Cézárra.- Azt kérdem, Mormile grófnő, mi fakasztaná sírásra ?

I —- Nem tudom, nem tudom. De valaminek

kell lenni. Meg fogom találni.

— És nekem meg fogja mondani?

— Talán. Ön örvendene, ha sírni látna?

— Nem fogom látni, — felelt Sanseverinó lehorgasztott fejjel.- Bah! szólt a grófnő és vállat vont. Felállt, hogy felöltőjét magára öltse.

Lehaladtak a lépcsőkön. A grófnő a karján, szótlanul, a nélkül, hogy egymásra tekintettek volna. A kocsi hágcsójánál Czézár kalapot emelve üdvözlé, a grófnőt. Laura mosolygott.

— Eljön később a színházba Sanseverinó ?

—1 Minek menjek.

— Mert mindenki jön.

— Nem megyek. A klubba megyek játszani.

— És az. szórakoztatja önt ?

— Legkevésbbé sem. Minden czél nélkül van. Jó éjt Mormile grófnő.

— - Jó éjt, Sanseverinó herczeg.

*

Szeptember vége felé minden zaj elhalt. Cam- pagna körül mély csend honolt. Rövid időközönkint kocsizörej volt hallható, mely az országúton haladt. Lent a nyaralóban egypár szolga aludt a csarnok padjain, egy paraszt leány fürkészőleg tekintett ki az ablakon, a szakács pedig a konyhai ezüstkészleteket szedte össze csendesen,

Laura grófnő nem szerette a falun a lármát. Ő maga kedvencz helyén tartózkodott, mely hely részben szalon, részben veranda, részben téli kert; hol a napfényt a függönyök mérsékelték. A szél gyöngédért hatolt be, egy szökőkút a levegőt hü- sité és az őszi virágok a szemeket megörvendeztették.