Veszprémi Ellenőr, 1902 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1902-01-05 / 2. szám

V. évfolyam.

Veszprém, 1902. Január 5.

2-ik szám.

Előfizetési ár:

VESZPRÉMI

Egész évre Fél évre . Negyed évre

Egyes szám ára 24 fillér.

FÜGGETLEN ÚJSÁG.

A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők.

Kéziratokat nem adunk vissza.

Megjelenik minden vasárnap. * i

Előfizetéseket és hirdetéseket kizárólag a kiadóhivatal: Virág utcza 103. szánt,

fogad el.

Felelős szerkesztő :

VÁRKONYl DEZSŐ.

Hirdetések egyezség szerint.

Nyilt-tér garmond sora 30 fillér.

Bérmentetlen leveleket csak ismert kézből fogadunk el.

Csillaghullás.Veszprém, 1902. január 6.

Nem arról a csillaghullásról szól az ének, a mi a katonaságnál időnkint megesik. Hanem arról, a mi a polgári életben esett meg legutóbb, s a mi úgy közbizalmi, mint társadalmi szempontból mindnyájunkat érdekel.

A főispánnak arról az intézkedésért van szó, a melylyel a megyei tiszteletbeli állásokat kinevezés utján betöltötte.

Már a legutóbbi megyegyülésen a res- taurácziónális eljárás keretében közhírré tette a főispán, hogy a tiszteletbeli állások megüresedtek. A volt tiszteletbelieknek czime az azzal járó jogosítványokkal együtt megszűnt s hogy az újabb kinevezések be fognak következni nemsokára. Be is következtek, miként ez lapunknak más helyén olvasható. E helyütt azonban annyiban kell foglalkoznunk a kérdéssel, a mennyiben a közönségnek bizodalma, rokonszenve és megelégedése — avagy mindezeknek ellenkezője az ilyen főispáni kinevezéseket elmaradhatatlanul kiséri mindenkor. Konstatáljuk, hogy a kinevezetteknek névsora igen kevés változtatással — megmaradt a régi. A mi újabb kinevezések a régiek mellé csatlakoztak, azok a legigazibb rokon- szenvet keltették föl mindenütt. Nincs eltérés a nézetekben. A társadalomnak minden osztályában rang és felekezeti külömbség nélkül ismerik el azt, hogy az uj kinevezettek úgy szakértelmük, mint áldásos tevékenységük által rászolgáltak arra a figyelemre, melylyel a főispán első sorban és legfőképen közönségünket kötelezte le, a mely immár tisztán látja, hogy a kik a népet megbecsülik és viszont a kiket a nép is megbecsül, azt a főispán is megbecsüli; és az egyes kiváló férfiaknak jó törekvését ő is méltányolja, buzdító példát nyújtván ez által mindenkinek, hogy hazafiui és társadalmi kötelezettségüket buzgó igyekezettel, jó szívvel, áldozatkészséggel, embert-embertől meg nem különböztetve teljesítsék.

De mig az uj kinevezetteknek névsora ilyen érzelmeket keltő benyomásokat gyakorol úgy a magasabb társadalmi osztályokra.

mint a népeknek ezreire, akkor a viszonyokat közvetlenebbül és fokozottabb érzékkel biró köröknek figyelmét egy másik pont sem kerülheti ki a tiszteletbeliek névsorában. A Szabó Imrés 48-asoknak névsora ez, a kik közt Csomasz ur is ott szerepel.

Ennek az urnák sem egyéni, sem pedig tehetségbeli jelentősége nem indítana bennünket arra, hogy lapunknak ez a helye legyen az, a melyen ő vele foglalkozunk.

De a képviselőválasztások alkalmával lefolyt szereplése oly erkölcsi összeférhetetlenségbe sodorta őt jelenleg újból megkapott tiszteletbeli állásával, hogy részéről ezen tiszteletbeli állásnak el- vagy el nem fogadása sokkal több, mint ízlés dolga.

Ezért vagyunk kénytelenek erről az operett képviselő-jelölt úrról véleményünket itt mondani meg.

Csomasz ur volt az, a ki az uj gyolcscsal beragasztott Szabó Imre zászlók alatt a legvehemensebb módon támadta meg Veszprémváros vásárterén tartott program m- beszédében (mert ők programmbeszédnek titulálták azt a sok szót) a főispánt. MegA „Veszprémi Ellenőr“ tárczája.

A párbaj a középkorban.

Irta, s a főgymnáziumban felolvasta: Zsigmond János.

(Vége.)

Igen régi e vélemény s a legkülönbözőbb népeknél találunk rá példát, hogy az igazságot az ü. n. istenítéletek által deritettik ki.

Lássuk néhány példáját az istenítéleteknek. A két peresfél az egész mise vagy más ájtatosság alatt kezét fölemelve tartá s a melyik fél elfáradva , leereszté kezét, az elvesztette a pert. Néha vádló és vádlott egy szentelt kenyér, vagy sajtdarabot nyelt le, meg lévén győződve, hogy a bűnösnek torkán fog akadni. A kik boszorkányságról vádol- tattak, folyóba vettettek s ha el nem merültek, bűnösöknek tekintettek. Legszokottabb volt a forró viz és izzó vas által való bizonyítás. Egy forró üst fenekére egy golyót tettek s a vádlottnak meztelen kézzel kellett azt kihúznia; vagy egy megtüzesitett vasat tartania, vagy mezítláb menni át izzó vasrudakon vagy két égő farakás közt.

A 1 '1 A n 1r/\rr/\1r^4 Am 1 +A KaapÄ« At tÄAI «Ir c n n t*

madnapra megnézték, mikor is ha sértetlenül találták, a vádlott fel volt mentve.

Még a legmagasabb állású egyéneken is végrehajtották ezeket a próbákat. Kunigunda, szent Henrik császár neje, úgyszintén Emma, angol királynő, ártatlanságukat tüzes vasrudakon való átlépdeléssel mutatták ki. Sőt mi több, polgári jogú kérdések is ilyen utón döntettek el.

Hogy a párbajra magára visszatérjünk, láthatjuk róla, hogy az sem volt más, mint istenítéletnek egy neme. A középkori ember ugyanis inkább hitt, mint okoskodott s azt képzelve, hogy Isten a gazembernek nem adhat diadalt, ítéletének kinyilatkoztatására hívta őt fel.

Az istenítéletnek nagy része nyilvános és látványos volt, melyeken az egész nép jelen volt, mely a mily képtelen volt törvényes bizonyítékokból ítélni, ép oly kiváncsi volt az érzéket megkapó jelenetekre, melyek hatalmas képzeletére erős benyomást gyakoroltak.

Lássuk egy ilyen párbajnak a lefolyását. A vádló törvény elé állítja a bűnöst; a biró megvizsgálta az ügyet; ha az nem elég világos, elrendeli a párviadalt s a küzdésre bizonyos napot jelöl ki. A felek zálogot tesznek le, melyet a viadal után

visszavesznek. Néha a kihívó keztyüt vagy egyebet lobott a biró elé s a kihívott a biró engedélyével ízt fölvette s ezzel a kihívás elfogadottnak tekin- etett. A küzdeni készülő feleket a kitűzött napig irizték és becstelennek nyilvánították, ki szökési dsérletet tett. A viadalt megelőző napot imában öltötték vagy fogadalmakat tettek.

Elérkezvén a kitűzött nap, egy e czélra elterített helyen, a látványos jeleneteket kedvelő léptömeg közepette megjelentek a bírák és a vias- todók; ezeket követte néhány törvényszolga, kik- lek feladata volt a legyőzőttet a győztesnek haragja íllen óvni. Oldalt készen állott egy gyászpad, hogy

i megsebzettet azon elszállítsák.

Ekkor a hírnök a küzdtérre lépett, hirdetve rendet és tilalmat, nehogy valaki akár tettel, akár szóval pártoskodjék; a küzdők rokonait eltávolították) a népet pedig felszólították, hogy csendben legyen és senki segélyt ne nyújtson a küzdőknek.

Most a megküzdeni készülő felek megesküdtek, hogy a küzdőtérre egyedül az igazság érdekében lépnek; megvizsgálták a fegyvereket, hogy füvei vagy egyébbel nincsenek-e megmérgezve vagy valami bűvös szerrel ellátva; végül a küzdtért egyenlően osztották fel közöttük. Kardot és vértet