Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)
1901-08-04 / 31. szám
VESZPRÉMI ELLENŐR 1901. augusztus 4. 2. oldal. hogy közéleti szereplése mennyire ellentétben áll azzal a morállá}* melyet nemcsak prédikálnia kellene, hanem amelynek követésében is elől kellene járnia a jó példával! Ámde ezzel ellentétben Szentgálon is, meg vidékén is — és Szentgálról beszivárgóban itt Veszprémben is — mélyen és szélesen van elterjedve az a hir és közbeszédnek is tárgya az, hogy dr. Stöckl Adolf elhalt orvosnak Gázon Gyula lelkész ur is kezese volt. és hogy abban az érdek- csoportban, a melyik kialkudta a pályázó orvossal a megválasztatásnak azon feltételét, hogy az uj orvos fizesse meg az elhaltnak adósságait: Gázon Gyula lelkész ur is bent volt és hogy ez a gseft az ő javára is ép ügy szolgált volna, mint a többi kezesek javára. Tudjuk, hogy terhes dolog más helyett fizetni. De ettől a tehertől való szabadulás végett egy községnek közegészségi érdekeivel gseft élni nem szabad! nem különösen egy lelkésznek, akinek épen megfordítva, azért kellett volna ebbe a dologba beleavatkoznia, hogy híveit visszatartóztacsa az ilyen botrányos erkölcstelenségtől. Sem lapunk tere, sem e sorainknak czélja nem engedi meg, hogy ezúttal a Gázon Gyula ur egyéb dolgai felől hozzánk érkezett informácziókkal foglalkozzunk. De mert az érdemes és tiszteletreméltó hazafias református egyháznak tekintélye is azt kívánja, hogy az ilyen dolgoktól minden lelkész tartózkodjék; és mert Antal Gábor református püspök ur ő méltósága — a kinek egyúttal e közleményünket atyai figyelmébe ajánljuk, — most szeptemberben fogja egyházközségeit meglátogatni, és mert épen Szentgálon most 3l-én töltötték.: be az orvosi átláat? melynek -betöltése hosszú-hosszú időkön át épen, a fenti előadott csúnya esetmiiatt függőbe^ (volt $ ezeknél fogva az ügynek jelen.alkalommal való érintését időszerűnek tartottuk. De időszerűnek tartjuk Antal Gábor püspök ur ő méltóságának szigorú és igazságos figyelmét felhívni arra is, hog}' Gázon Gyula lelkész ur mint kerületi jokortes is milyen példát szolgáltat viselkedésével a népek ezreinek. Nincs e sorainknak támadó czélja senki ellen sem. Személyeskedő czélja sincs egy hajszálnyi sem. Egyedüli czélja, hogy a mostani romlott világban megakadályozni igyekezünk a körrupcziónak még mélyebben való elharapódzását és egyházi férfiaknak segítségével való rohamos terjesz- ! tését. Ezzel kapcsolatosan talán a papi tógának is jó szolgálatot teszünk, ha annak dekórumát az utcza sarától és a korcsmák gőzétől meg a potyaáldomásoknak borszagától megvédeni igyekszünk. Ugy-e milyen erős kirohanásokkal találkoztunk nemrégiben is a katholikus papok ellen, hacsak egyetlen mozdulattal is részt vesznek a közügyekben, vagy a politikai életben! Ugye, hogy akkor mindjárt megvádolják őket a népeknek fanatizálásával, a papi állás meghurczolásával, meg a jó ég tudja, mi mindenfélével! Pedig Gózon ur papnak akarja tartani és tartatni önmagát; akkor neki sem szabad olyan dolgot cselekedni, — amiért a katholikus papot senkisem támadná meg véresebb szájjal nálánál. Mert Gózon ur a nagyvázsonyi kerületnek íokortese. Pedig már ott gügyögött a házaspárt össze- j kötő kapocs, az édesanyja képmása, egy lenvirág- szemü kis fiúcska a csipkés pólyában, de annak a mosolya sem tudta visszatéríteni az asszonyt arról az útról, melyen megindult. Bolondság volt az egész. Egyedül barangolt az asszonyka az erdőben, épen szamóczaérés idején. Rejtelmesen suttogtak a hársak, virágzásban voltak a vadrózsabokrok s átható édes illattal lengtek be mindent a fenyők. Az asszony félig kabultan haladt a vágásban, fel egészen az erdészlakig, Hárs István tanyájáig. Darabos, nyers ember volt Hárs István, az erdőkerülő; maga a megtestesült akaraterő. Rombolni l ész, ha nem úgy megy a világ rendje, a mint ő maga magában kipéczézte; vadság és szilaj ság, — egy ős férfiú — modern bőrben. Amint Vas Balázsné fogózkodott a kihajló nyirgalyakban, csak meghallja ám a Hás-pár beszédét. Az asszony szólt rimánkodóan, szinte könyör- gésszerüen: — Ha van Istene, bocsásson haza. Beteg az anyám, látni akar. Öblös mély hangján felelt orré Hárs István : — Nem mégy! Itt maradsz! Lelőlek, ha egy lépést is tész. Nálad nélkül is meg tud halni az anyád. Czudar mondás volt tőle; de Vas Balázsné gyönyörűséggel hallgatta. íme az ember, — gondolta magában, — akit asszonyköayörgés, asszonykönny meg nem ingat. Föltette a fejében, hogy nem ereszti a feleségét s áll a szavának, — punktum! Ah, az ő urát egy bágyadt mosolylyal is le lehet venni a lábáról Mindent jóváhagy, semmiben sem ellenkezik. Hárs Istvánná nem sokáig maradt az ő urának hűséges kutyája. Valami nehéz betegség csirája lopta be magát a testébe s hamar elbánt vele. Vasné pedig egyre ott járt a kanyargó erdei utakon, kiszínezve, kicziczomázva lelkében az öz- vegygyé vált marczona erdőkerülő képét. Ritkán találkozott vele s ha összejöttek is, nehezen akart szóba elegyedni Hárs István. Tisztességtudóan köszönt s ment az erdőt járni tovább. Egy rekkenő nyári napon zivatar keletkezett. A nekizúdult széláram tépte, szakgatta a fák lombkoronáját s zuhogó zápor paskolta le a tisztások füvét. Vasnét az erdőben érte a vihar, — bemenekült az erdésziákba. —; Kár ilyenkor csatangolni, szólt hozzá üdvözlésképpen Hárs István, — bőrig ázott a nagyságos asszony. Es ott száritgatta magát a reszkető asszonyka. Zihált a melle s tekintete mohó vágygyal kereste Hárs István lobogó lánggal égő szemeit. Csöndesen, mozdulatlanul ült az ott az asztal mellett. Homlokán vékony kötélként kígyóztak az erek s a puha asszonyi test közelsége arczába hajtotta a vért. Mikor a vihar elállt s fellélekzettek a fák, füvek és virágok, Vasné bucsuzóra intette a kezét s menni akart. Mint valami felvert vad szökött hozzá Hárs István. Két izmos karjával átkarolta azt a törékeny testet s fuldokolva, levegő után kapkodva lihegte: — Nem megy a nagyságos asszony! Nem hagyom, nem engedem ! Itt marad ! Akarom! Mert Gózon ur politikai természetű khmereteknek és fáklyás-zenéknek a főszónoka. ; v ^ : , Mertj ;Gózon ur a képviselő jelölő korcsmagyülekezetnek egyik legszorgalmasabb borfogyasztója és szószaporitója. Mert Gózon ur lelkészkedésének ideje óta az egykor nyílt, őszinte, büszke és bátor szentgáli nép teljesen megváltozott Erkölcsökben is és megbízhatóságban is! Mindenféleképen ! Jól tudják ezt messzejáró földeken, sokfelé. De legjobban tudják ezt Veszprémben! Méltóságos püspök ur ! Ha majd egyházközségeit megméltóztatik látogatni ne tessék megfeledkezni gyenge szavunkról és a szentgáli viszonyokról. De azért a mi szavunk alapján ne méltóztassék meggyőződést formálni magának. Csak azt kérjük, hogy méltóztassék tudakozódni a valóság után másoldalról is ! Több oldalról. De csak olyan helyeken, amelyeken az önző kortesérdekek szenynye nem csapott össze az igazságszeretet és a morális érzés fölött. Méltóztassék tudakozódni a szentgáli publikumnak mai életmódja, morálja és megbízhatósága felől. Méltóztassék meggyőződést szerezni Gózon Gyula urnák lelkészi működése, életmódja, viselt dolgai és azon példa felől, melylyel ő híveinek előljár! Méltóztassék mindezt alaposan kinyomozni és behatóan megvizsgálni. Ebben a vizsgálatban többet bízunk — mint a közigazgatási hatóságnak vizsgálatában ! Mint mikor a kígyó megbüvöli a kis madarat. egész valójában megrettenve állott ott az asz- szony, — mozdulni sem birt — s ott maradt. IV, Már árnyat ejtenek a pitvar előtt az akáczfák ; — a harangozó fiai is készülődnek az estéli harangozáshoz; — a munkásnép lassan-lassan czihelődik, hogy mielőbb hazavörgődjék, — s az öreg asszony még mindig alszik. Összetört, elgyötört teste áhitja a nyugalmat, lelke azt kivánja, hogy gondolatainak szárnya ne szálljon vissza a múltba. És mégis mindig ott röpköd. — Az elhagyott portán, a boldogság és jólét honában, a gyönge természetű Vas Balázs tűzhelye mellett, ahol édes beczézgetésben, mindenkoron az ő zkarata szerint élte idylli életét a hajdani Vas Balázsné, — az öreg asszony. Nagy csapódással nyílik az utczaajtó. Hárs Pál esoszog be rajta. Hárs Pál, a gazda, akivel együtt morzsolja szomorú napjait az öregasszony. Vizsla szeme egyben észreveszi a szunyókálót. — Odamegy hozzá, lök rajta egyet: Komiszság, hogy ilyenkor is a gúzst húzod. A disznókat már bekergették a páskumról. Moslékot nekik szaporán! Az asszony ránéz Hárs Pálra, mosolyogni próbál s megindul lassan, szégyenkezve, mint valami elvert kutya. Tóth Dezső.
