Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)
1901-09-29 / 39. szám
1901. szeptember 29. És publikáltatok. És kommentáltatok a Bánffy-hősöknek rendszerével. De félre a kommentárral, maradjunk meg a személyi kérdés mellett, mert itt nem a magasabb politikai irányzatok elbírálásáról, hanem csupán Szabó Imre ténykedéseiről van szó I és maradjunk meg a kinyilatkoztatás mellett, mely Szabó Imre ur pártjára nézve az utolsó kegyelemdöfést jelenti. A kik a magas és exponált állást betöltő államférfiaknak és egyáltalán a diplomatáknak nyelvén szólni és érteni tudnak, azok most már csakugyan méginkább megerősödhetnek abban a megmásíthatatlan és általános közmeggyőződésben, hogy Szabó Imre ur, pártjával együtt teljesen eljátszotta kisded játékait odafent, miként idelent már réges-régen. Kijelentette a főispán hogy: „Az tény hogy a Szabó Imre-párt végrehajtó bizottságának a „Veszprémvár- megye“ czimü lapban megjelent proklamá- cziója homlokegyenest ellenkezik a szabadelvű párt vezérének, Széli Kálmánnak intenczi- ójával, felfogásával és programmjával“. Ez a proklamáczio „ méltán rossz vért szült tehát az orsz. szabadelvüpártban és azt az a párt, mely magát Széli Kálmán pártjának mondja, rektifikálni tartozik. Ez ha megtörténik, és mint a küldött, ség elnöke mondja (tehát csak a küldöttség elnöke mondja és nem a főispán konstatálja) meg is történt és ha a Szabó-párt visszahelyezkedik arra az álláspontra, melyet eddig jelöltjével együtt elfoglalt (tehát mégis elhagyta azt, mert különben hogyan helyezkedhetnék vissza) és mint látom („mint látom“ ergo biztosan nem tudom) most már vissza is helyezkedett: az esetre (tehát föltételesen) Széli Kálmán kijelentette, hogy megismétli az'on óhaját, hogy a maga részéről szívesen látná, ha a veszprémi kerület újból régi képviselőjét, Szabó Imié urat választaná meg képviselőjének. Ilyen értelemben elmondott szavakat hoz legutóbb a „Veszprémvármegye“ a főispántól. Nos hát minket e szavak kielégítenek teljesen. Egy miniszterelnök az ő magas állásának minden esetre tartozik annyi udvariassággal, hogy bármelyik kerületnek megválasztott képviselőjét szívesen lássa a parlamentben. Ennyi a dolognak udvariassági része, mi az utolsó szavakban foglaltatik. Komoly része azonban ott van elöl, ahol hosszasan van kijelentve az az ellentét, amelybe Szabó Imre ur pártjával együ jutott, Széli Kálmánnal is, meg az országos szabadelvű párttal is egyforma. Igenis, ez a komoly és lényeges, nem pedig ^ csupán formai- része a dolognak. Ép ez okból és minden félreértés elkerülése végett van kiegészítve a kijelentés azzal, hogy a kormánynak uincs hivatalos jelöltje sehol az országban. Ez hát az az enunciáczió, amely Szabó Imre urnák korteseit műlelkesedésre bírta, bennünket pedig megnyugtatott lelkűnkben. Nyugodtak valánk eddig is teljesen. De most már tisztában vagyunk azzal is, hogy többé sem a kormányt, sem pedig a közönséget, sem megtéveszteni, sem terrorizálni, sem pedig felekezeti izgatással összegabalyítani nem sikerülhet Szabó Imre ur ágenseinek. A múltak rendszerében a mesés ösz- szegü vesztegetés mellett, mit ma a mandátumnak érvénytelenítésével büntet a törvény, Szabó Imre urnák három törvénye volt. VESZPRÉMI ELLENŐR 3. oldal. 1. Fönt azzal ámítani, hogy ő népszerű, kedvelt és osztatlan bizalmat biró ember. 2. Lent azzal ámítani és terrorzilálni, hogy őt fönt tartják elejthetetlenül és nélküle a kormányelnök képtelen volna kormányozni az országot. Ám e két fegyver használhatatlanná vált teljesen. Fönt jól tudják, hogy mi gyűlöljük őt mindnyájan. Még pedig pártkülönbség nélkül. Valljuk csak meg őszintén, hogy azok is, kik korteskednek mellette ide nem tartozó okokból. Fönt jól tudják, hogy bizalmát Szabó Imrébe senki sem helyezi a közönség körében. A múltakban sem helyezte. A pénz és az erőszak választotta meg őt, — nem pedig a közönség, melynek kifogyhatatlan átka és gunyja kísérte őt utjártában, keltében mindenütt és kiséri mostan is. Mindezt immár jól tudják odafönt. Idelent pedig nincs már ember, aki ne tudná, hogy Szabó Imre úrtól a kormány is szabadulni óhajt mielőbb ! Aki még csak tegnapelőtt is Bánffy-párti volt és a volt nemzeti-párt tagjainak ócsár- lásában kéjelgett, — ma pedig újból Széll- pártiságának rosszhiszemű hangoztatásával akarja elkápráztatni a világot: a felől tisztában lehetünk mi is, de tisztában van a kormány is. Tisztában van azzal, hogy nincs olyan politikai álláspont, amely Szabó Imrének jó ne lenne, ha érdeke úgy kívánja. Nincs és nem lehet olyan miniszter- elnök, aki neki jó ne lenne, ha pressziót remélhet tőle — lefelé. Nincs oly párt, amelyiket ő föl ne dicsérné, vagy le ne gyalázná — ha egy átfutó kortesáramlatnak kihasználására ez mutatkozik alkalmasnak. Ez magyarázza meg, hogy harmadik fegyvere a feleke^eteknek egymás ellen való fölingerlése. 1896-ban is ezzel élt - a többek között. Ezért rágalmazza és rágalmaztatja ellenfelét az izraeliták és a protestánsoknak ellenségeként. Ezért hirdetik az ő kortesei is nyíltan és kapaczitálnak is azzal az argumentummal, hogy Szabó Imre ur csak szinleg Széli-párti, mert Széli meg néppárti, de Szabó Imre ur maga Bánffy-párti. Igen, kortesei ugyanazon napon és ugyanazon órában hirdetik ezt (nevszerint is megnevezhetnénk őket), mialatt Szabó Imre ur leszónokolja az ő 19 főből álló választóközönségének, hogy Bánffy Dezsőt cserben hagyni ő sietett legelőbb. Hát ez igaz is. Még legyalázni is ő sietett Bánffyt legelőbb, — Veszprém város közgyűlésén. De ez akkor volt! A sülyedő hajót elhagyó patkányok közt a leggyorsabb lábú ö vala csakugyan! Ámde most, midőn a protestánsokat és izraelitákat kell fölhecczelni, — most mégis abba a hajóba kapaszkodik, a melyik akkor bűneinek terhe alatt olyan hirtelen kezdett sülyedni. S ha a sülyedo hajónak gyáva futással történt elhagyása és a haldokló oroszlánnak sokszor említet megrugdalása részéről szennyes politika volt is akkoron, most még százszorta szennyesebb politikája: Bánffy-párti köpenybe burkolózva a volt nemzeti pártot leczikóriázni s ezzel való kapcsolatosságban izgatni föl a felekezeteket. Lenyilatkozni és visszaszivni semmit sem lehet ezekből! — Ezek tények, a melyek szemünk láttára történtek. Hányat fordul még Szabó Imre urnák és pártjának politikája; pártfölhivása és visszaszívása! azt nem tudjuk. — A bünök- forrása elvégre is kimeríthetetlen. — Ám tessék csak tovább folytatni a szennyeskedést és a mosakodást, mely után Szabó Imre ur és pártja kéményseprőhöz leend hasonló. Minél tovább haladnak azon az ütőn, melyet megkezdettek, annál feketébbek lesznek. Ránk nézve mindez közömbös teljesen. Mert a közönség tudvalevőleg végképen elejtette őt már régesrég, — fönt pedig megadták neki — az utolsó kegyelemdöfést. A többi azután magától értetődik! A választások. Veszprém, 1901. szept. 28. I. A veszprémi kerületben. Szabó Imre visszalépése. Szabó Imre, a ki minden ostoba gőgje és elfogultsága mellett is idejekorán belátta, hogy a veszprémi közönségnek oly intenzív gyűlöletével áll szemben, melyet csak óriási pénzáldozat és a hivatalos apparátus legmesszebb menő pressziója segélyével enyhithetne — ha lehetne -— közönyös megvetéssé: hetekkel ezelőtt lemondott a jelöltségről. Ismerjük jól mindannyian az országos komédiát, a melyei akkor a hívek zokogva borultak elébe, átölelték meghatottságtól reszkető térdeit és — mind a hárman — orkánszerüleg üvöltötték: — Mester! ne hagyj el bennünket, mert el - veszünk. Mentsd meg e szegény hazát, mely nélküled kietlen sivárság és romhalom, a nemes szi - vek, önzetlen nagy lelkek és becsületes pénzkölcsönzők puszta temetője lenne, hiszen te vagy tündöklő nap hazánk borult egén, te vagy napkelet gyöngye és éjszak csillaga ! Maradj velünk 1.. . Erre az impozáns tömeges marasztalásra hazánk nagy fia egyelőre visszaszivta a jelöltségről való lemondását, (Boldog Isten! mi mindent vissza nem szívott már ez az ember életében 1. ..) Ez a mondva csinált operett-jelenet volt azután a melegágya azoknak a hazudozásoknak, erőszakoskodásoknak és magasabb rendű ostobaságoknak, a mik azóta gombamódra teremnek képviselő-jelölti pályautján. Nagymondások. Szuverén felsőbbséggel, uton-utfélen hangoztatta, hogy őt a miniszterelnök meleghangú táviratban fogja üdvözölni, ellenben a Horánszky-pártnak - a saját ígérete szerint — nem is válaszol. A következmény éppen a visszáját mutatta ennek a henczegő állításnak s Szabó Imre — még csak nem is szégyenlette magát. Legújabban pedig sajtójában is, de uton-utfélen élőszóval is hangoztatja, hogy a miniszterelnök belebetegednék, ha az ő szeretetreméltó, nyájas és derült ábrázatát nem látná a parlamentben. Országos gondjaiban, óriási küzdelmeiben ki támogatná vájjon őt, ha Szabó Imrét nélkülöznie kell ? Bizalmas körben többször nyilatkozott is már, hogy tengernyi munka és fáradság után szinte uj életre ébred, ha a Mussiglon bájos kaczaját hallja: — He-he-he-he /... Ki ne ismerné nálunk e bájröhejt, mely az özvegy leveli békának esti-hymnuszát juttatja eszébe az embernek. Nem csoda, hogy olyan becsben áll az intéző körök előtt, mint — ő mondja. Fejevesztettség. A múlt héten Imre ur mint a csapdába került róka vergődött, kínlódott, látva, hogy itt már a gyászindulót intonálják a számára. Kínjában gondolt merészet és nagyot: megtámadja ő a volt nemzeti pártót és üszköt dob a szabadelvű pártegységbe. Megrendelte hát a „Veszprémvármegye“ múlt heti számában megjelent famózus proklamácziót. És mit gondolnak t. uraim, kinél rendelte meg? ki annak az Írója?
