Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)
1901-12-22 / 51. szám
2. oldal. VESZPRÉMI ELLENŐR. 1901. deczember 22. Száz feje van á hydrának. Ha egyet leütnek belőle ismét száz nő a helyébe. Ám ezek ilyenek. Es jaj ennek a vármegyének, e városnak pedig még inkább, ha a hydra-fejek gyorsabbak lesznek, mint a leütésükre hivatott közönség. Az általános felháborodást, mit a veszprémi közönségnek jobb érzése ellenére az idegen kerületekből össze taktikázott és az itteni viszonyokat nem ismerő megyebizottsági tagoknak ilyetén szavazat-eredménye okozott, élénkebben kiszíneznünk szükségtelen. Tény az, hogy Veszprémet, tehát a központnak közönségét a vidékbeliek súlyosan megsértették, — midőn egy Rain- precht Antal ellen, kit ebben a városban párt és felekezeti különbség nélkül minden időkben s legmélyebben becsült és szeretett mindenki, képesek valának Mussiglon urat varrni a nyakunkba. A központi közönség elleni ilyetén megbántásnak következményeit a vidék se vegye zokon a jövőben, ha a koczka az ő kárukra talál eldőlni. Tudjuk, hogy hol és mily eszközök által csinálták meg a dolgokat ily formán. Mert tény, hogy csinálták, nem pedig magától csinálódott. Ez hát nem volt természetes alakulás. De nem is dekorális — a vármegye részére. Most ebben a vármegyében a Mussiglon név nem egy embert jelent csupán, hanem egy rendszert és egy orvul leselkedő klikket is egyszersmind ! Mert hát sikerült nekik. De hiába kaptak vérszemet! Mert csak egyszer volt Budán olyan bizonyos vásár, amilyen többé nem leend. A jövőben majd résen lesz a Horánszky párt is, — mert, tetszik tudni, nálunk itt a Horánszky név is — rendszert jelent. Volt a restaurácziónak egy másik része is, a mi intenzetiv fájdalommal töltötte el közönségünket. Dani bácsi sorsa ez! Ö csak keveseknek tekintetes ur. A legtöbbeknek csak Darii' bácsi. Mert mindenki tiszteli, mindenki becsüli. És mindenki igazán szereti. Neki, mint veszprémi polgárnak hosszú múltja van. Hosszú és tiszteletet keltő. 48-ban vérzett a hazáért. 49-ben már bujdosnia kellett a miatt, mert 48-ban vérezni merészelt. Később ügyvédként működött a jogkereső közönség érdekében. A közéletben tevékeny részt vett minden időkben. Népszerű, kedvelt ember volt, kinek talán nincs is ellensége máshol, mint csak ott, ahol 23 év óta becsülettel betöltött hivatalából kiintrikálták a 48-as numerussal spekuláló vállalkozók. Hivatali utódja legalább is unokája lehetne, ha az életkort mérjük össze. Utódjának életkorában múltról még szó sem lehet. Utódjának elődei 8—10 évig viselték azt a hivatalt, a melyből ez az utód 3 évi szolgálat után jutott Dani bácsi helyébe. És ezzel egy érdemekben nem szűkölködő, hosszú életpályának végét keserítette el, — egy köztekintélynek és közszeretetnek örvendő úri családot pedig existenczi- ájában ingattak meg, — Mussiglon et comp. Ám lelkiismeret dolga az, hogy kinek tetszett és kinek tetszik ez igy — és kinek tetszett volna jobban: nem igy! Békét óhajtunk. Bővebben azért nem bonczolgatjuk a dolognak sem historicumát, sem hátterét. Ennyit azonban elkellett mondanunk, mert ezt megköveteli és joggal követeli meg mitőlünk a közönség. A közönség érzésének kifejezésre juttatása pedig erkölcsi kötelességünk. Lesz-e a dolognak folytatása hosszú idők múlva és komolyan, — ezzel a kérdéssel sokan foglalkoznak. És általános az a nézet, hogy a folytatás nem maradhat el. Ha lesz még egyszer restauráczió, akkor megfognak emlékezni sokan, hogy ezúttal egy bent lévő embernek a helyébe tettek mást! Ez a megemlékezés pedig a bent levők elleni mozgalomnak jogosultságát jelentheti. Ha pedig nem lesz restauráczió, hanem államosítás leend, ám akkor tapintatosság kérdése gyanánt merül fel az a kérdés, hogy a belügyi kormányzat szolgálati érdekekből és a közönség hangulata iránt való tekintetből kinek-kinek számára az országnak mely részén jelölje ki a működés terét. Ilyenféle gondolatoknak nyilvánítása és pertraktálása uton-utfélen sokfelé hallható. De a sötét pontok csak pontok, mint tiszta égen a tenyérnyi fellegek. A tisztujitás a maga egészében megnyugtató és bizalomgerjesztő benyomást gyakorolt a közönségre. A főispánnak előkelő magatartása, mindenkinek imponáló, de egyúttal lekötelező fellépése, bánásmódja és pártatlansága teljes mérvben dominálta a helyzetet és elenyész- tette a sötét, de kisded pontoknak lehangoló hatását. Mert a hol egy főispán személye iránt oly osztatlan és általános a bizalom és ragaszkodás, mint minálunk, ott a béke ügye elveszve nem lehet! b. tSSSSSSBm. '■ ■' Örlei főhadnagy indulatosan emelkedő mellén. Izzó mámor zárta le a leány pilláit. Az arcza kigyult a vértől, az ajka majd kicsattant. És erre a forró, vérpiros ajakra forrott Örlei főhadnagy ajaka. Szorosan. Szenvedélylyel. A szép Vermes Iza szédült . . . . . . Nyári zivatar zúgott . . . villámok robajlották, mély dörgés rengette az eget, zuhogott az eső, ropogva hajolt a zivatar előtt a parki sok-sok nyárfa . . . — Mély, izzó, örök lesz a szerlemünk... — így szeretlek mindig. így édes . . . És lázas, mámoros szavakat váltottak a szép, fekete , leány, Vermes Iza s a vakmerő, krakéler főhadnagy^ Örlei. ... És a vihar is elhúzódott. Az égzengés eltompult, a kilobbanó villámok elfakultak, a felhő szét oszlott s felcsillant a kaczagó, édes napfény, keleten meg a szivárványiv . . . A szerelmi . mámorból rezzenő szép Vermes Iza előtt ott térdelt a hires gavallér, Örlei főhadnagy. A nőbolonditó. És úgy csókolta a pihegő leány hófehér, pihegő mellét. II. Már a pezsgő járta . . . A sambre-szeparéban huszártisztek mulattak. Főhadnagy Örlei, Gyurkovics hadnagy és a kadét, a gazdag, zsentri kadét, Bartha. A kadét kegyetlenül hazardírozott. Ütemre verte a földhöz á karcsú, pezsgős poharakat | s eygre a pás de quatret huzattá a bandával. És kurjongatott és tánczolt. Őriéit éltette, a nőbolonditót, a hírest. Őriéinek már jól a fejébe szállott a pezsgő. Szinte szikrákat szórtak a szemei. — Pajtás — mondja Gyurkovicsnak — az volt a leány. Te pajtás, forró mint tűz, szinte perzsel. És itt kacagott. — Te pajtás azok a lángoló, fekete szemek, az a szenvedélyes ajk . . . azok a keblek, az a termet, az az erő s az a ruganyosság. Tudod, indulatos, tüzes. Fiatal. És majd megőrül utánam . . . Foglalkozom is vele. Pajtás, Gyurkovics, hé, tudod eredménynyel . . . Ép tegnap . . . A kadét átkozottul kurjongatott és verte a czimbalomhoz a pezsgős palaczkokat' A márvány asztal tetején járta a pás de quatré-t. Örlei is felülkerekedett és duhaj, veszett kedvvel ölelte át a kadétot s úgy tánczoltak ketten. A kadét hamar kapitulált s a sok pezsgő a földhöz vágta. Elnyúlt. Makogott még valamit. A czigánynak. Hogy húzzák el az ő nótáját. Örlei Gyurkovicshoz támolygott. — Pajtás érted-e, az a leány, az a szerető, az a tüzes ... A csókja láng, az ölelése édes... Gyurkovics, a ki józan volt, akár egy tankerületi főigazgató, kérdezte: — És feleségül is veszed? A bepezsgőzött Örlei felkaczagott. — Bolond vagy Gyurkovics, hisz nincs kaú- cziója. Koldus akár én. Hanem a tüzes . . . te, forró. Czigány! Etwas ein trauriges. És Örlei a márványasztalra hajtotta afejét, a a czigány meg a fülébe húzta. A kadét az asztal alatt motyogott. Gyurkovics hadnagy egykedvűen pengette a sarkantyúját. III. . . . Öt-hat cseppel több a morphiumból és a pihegő, forró kebelre már csókját lehelte a halál. Édes ez a csók, édesebb a mámor csókjánál. Örökre lezárja az ajkat. És a szép, erős, fekete leány, Vermes Iza, erre a csókra, a halál csókjára gondolt, a midőn öthat cseppel többet öntött a morphihmból. Erre a csókra, a halál csókjára gondolt, azért a csókért, a mámor csókjáért, azért a perezért, azért a kéjes óráért . . . Es a morphium elaltatta szivét. Édes mosoly varázsa körité ajakát, utolsó perezében tán arra a forró csókra gondolt . . . A keble nem pihegett, az arcza nem égett, üvegesedő szemeire gyorsan csapott le a halál felfoghatatlan köde . . . IV. Gyurkovics hadnagy rohant fel Őriéihez e hírrel: — Vermes Iza meghalt. — Tudom mondotta Örlei. — Tudod, hogy mérget ivott? — Azt is tudom. Felelte Örlei s mig arcza fagyos és fehér volt, mint a márvány, Vermes Iza corilopsissal íratott levelét Gyurkovicsnak nyújtotta át
