Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)
1901-12-01 / 48. szám
2. oldal. VESZPRÉMI ELLENŐR. egy nap alatt Herkules sem tisztíthatta meg! De midőn az uj rendszerben való bi zalom megnyugtatja a lelkeket, akkor nem maradhat el azok érdemeinek méltatása sem, a kik működésükkel nap-nap után be mutatják azt, hogy a jóra törekvő rendszer csakis jóra törekvő erőknek érvényesítésével kaphatja meg a várt eredményeket egykoron és nyugtathatja meg a lelkeket addig is. — hogy mig az országnak számos megyéjéből a főispánok túlkapása miatti elkeseredésnek hangjait hordta a sajtó az országban szerteszét: addig Fenyvessynek népszerűsége a választási előcsatározásoknak legizgalmasabb napjaiban is csak nőtt, mig végre mindenki belátva igazságos és a népek jogainak tiszteletben tartására irányuló hajlamait: meghonorálta őt a vármegye közönsége olyan honoráriummal, a melylyel késő öregségére is megelégedhetik. Íme Veszprémvármegyébcn már is át- érzi mindenki, hogy Fenyvessy Ferencz főispán nem annak az elmúlt tatárkorszaknak volt igazi főispánja, hanem a mostani rendszeré. Egy önérdektől szaturált s a „48-as“ jelszóval visszaélve s azt bűnösen bitorló Bánffy-hős-klikknek ellenünk megkezdett, de mindenütt a legmélyebb ellenszenvvel fogadott támadása sohasem leend alkalmas 'arra, hogy bennünket legjobb meggyőződésünknek megnyilvánitásában és meggyőződésünk alapvető indokainak, mint ténybeli igazságoknak a közönség előtt való feltárásában megakadályozom Nincs a ki ne tudná, hogy soha sem volt békétlenebb restauráczió, mint most lett volna, ha a „ 48-as “ czég alatt szövetkezett csapatnak főnöke : Szabó Imre ur került volna ki a választásból követnek. Nincs a ki ne tudná, hogy a veszprémi bá- fánytürelmü közönségnek béketürése is fogytán volt — s hogy Szabó Imre urnák for- szirozását valóságos provokálásnak, hadüzenetnek s a népet szándékosan inzultáló krakélerségnek tekintette volna a közönség. — Ez a honorárium pedig egy megyeszerte megejtett követválasztás volt olyan példás rendben, olyan békességben és olyan általános lelki nyugalommal, amilyent országszerte egyetlen vármegyében sem láthattunk. Igazán úgy volt, hogy még csak a tyúkszemére sem hágtak senkinek. Most nem lőttek a zsandárok; nem szurkáltak az idegenből összesereglett bakák; nem puskatusoztak á káplár „urak“; nem kisértek szuronyok közt katholikus papokat, miként mindezt megtevék 1896-ban nálunk is. A veszprémmegyei mostani választások a főispánnak az ellentétek elkeserítő hatásának megszüntetésére alkalmas emberismeretét s ezzel tapintatos és mindenütt jókor és jól alkalmazott tapintatosságát jelentik elvitázhatatlanul. Tapasztaltuk azt már a múltakban is, de hallgattunk, mert „kurizálni“. és „bizalmi ömlengéseket“ előlegezni nem szokásunk. Láttuk, hogy mikor Barcza Kálmán innen elköltözött, akkor a vármegyének összes ügyészi teendőit a Bánffy- ellenes Fodor Gyulára bízta — már akkor is. — De viszont olyan emberünk sincs a ki nem tudná, hogy Fenyvessy Ferencz mindezt ideje korán jókor fölismeré és épen azért a képviselőválasztásokba idelent sem hivatalos, sem pedig személyes befolyásával semmikép sem avatkozott bele. Ezért látjuk és tapasztaljuk uton-utfélen, Tapasztaltuk, hogy mikor a megyei ügyészi állásnak végleges betöltésére került a sor, — Szabó Imre urnák és Purgly Sándor akkori enyingi képviselő urnák pro- tekcziójával szemben Csapó Kálmánnak megválasztatását óhajtotta már akkor is. Némely főszolgabíró urnák basáskodó 1901. deczember 1. hajlamait ismerve, — a megyebizottsági ta-. gok megválasztásának presszió nélkül meg- ejthetése érdekeben a be nem avatkozást megkövetelte a járások atyjától (be sok helyütt mostoha atyák!) már évekkel ezelőtt is, De mindezek az esetek — részint mert a képviselőválasztásoknál és az általános res- taurácziónál kisebb keretüek, —- részint pedig, mert akkor még nem volt nagy a távolság, mely a nemzetet az 1896-ik évi tatárjárástól elválasztotta: nagyobb jelentő- ségüeknek akkor még nem látszottak. De most, midőn a főispán ugyanezt az igazságos és tapintatos eljárást a képviselőválasztások idejében is ekként folytatta tovább, — akkor csakugyan nem tévedünk ha konstatáljuk, hogy a most bekövetkező restauráczió viharnélküliségét úgy a tisztikar, mint a közönség túlnyomó részben a főispán pártatlanságának köszönheti. Igen, mert abban a választásban, a mit a főispán vezet s abban a kandidálás- ban, a mi tőle jövend — az előzméuyek után — immár előre is megnyugvást vélünk találni. Hogyis ne, mikor a képviselő választáskor is pártatlanságának és részrehajlatlanságá- nak olyan jelét adta, hogy ennek az impressziója alatt nem egy köztisztviselő, mint a megyei főügyész, a városi főügyész, a rendőrkapitány, a városi orvos, az adótárnok stb. — tüstént a mozgalomnak legkezdetlegesebb kezdetén nyílt homlokkal foglaltak állást a volt kormánypárti képviselő ellenében. Ám, ha a főispán pártatlan és igazságos volt akkor is, nincs kétségünk abban, hogy ugyan ilyen leend mostan is, — a restauráczió alkalmával. — Sőt mi több: megvagyunk győződve arról is, hogy ezúttal nemcsak pártatlan leend, hanem — állásánál fogva fölöttük is álland a pártoknak. — Akar ön emelkedni — kérdé az utas nyakon ragadva a léghajóst s dühösen megrázva őt. M. Godard e pillanatban érezte, hogy veszve van. Utitársának zavartan forgó szemeibe tekintve felismerte, hogy őrülttel van dolga. Tessék egy őrülttel okosan beszélni! kérjen segélyt a felhők között. Léghajózáshoz nem szoktak pisztolylyal felfegyverkezni. A föld ezerötszáz méterre volt. Borzasztó esés! Az őrült legkisebb mozdulata felfordithatta a csónakot.- Ah te tréráltál velem kedvesem ? folytatta az őrült folyton tartva áldozatát. — Most rajtam a sor nevetni. Most te fogsz tánczolni. — Mit akar ön velem ? kérdé csendes hangon. Bukfenczeidet akarom látni! válaszolt szívtelenül nevetve az őrült, — de előbb megyünk a magasba. A gömb tetejére kell ülnöm. Szünet nélkül beszélve mászni kezdett a köteleken, melyek a léghajó csónakját tartották. — De szerencsétlen — hisz ön megöli magát leszédül! — Ne törődjél azzal, kiáltá az őrült, vagy azzal kezdem, hogy kivetlek az űrbe. — Legalább, szólt Godard, engedd, hogy egy kötelet kössek a derekadra, mely által a gömbhöz leszesz csatolva. — Legyen, szólt az őrült. Úgy lön. az őrült a biztonsággal felszerelve, felmászott a kötelekre oly ügyesen, mint egy evet. A gömb tetejére érve ráült csendesen. Egyszerre diadalmasan kiált fel, zsebéből kést vesz elő. — Mit akar ön tenni ? kérdé Godard.- Kedvem szerint mulatni akarok, miközben a mentő kötelet, melyet Godard rákötött, elvágja. Ha egy széllendület felforditja a gömböt, a szeren- czétlen legurul az űrbe. M. Godard behunyta a szemeit, hogy ne lássa. Az őrült hadonászott kezeivel, sarkantyuzni kezdte a gömböt, hogy annak futását gyorsítsa. — És most — kiáltott az őrült kését forgatva, most nevetni fogunk. Ah nyomorult, te akartál engem leszállítani. M. Godard kitalálta az őrült szándékát. Ez még mindig a gömb tetején ülve a csónakot tartó kötelekből már három-négyetlevágott. A csónak hajolt. Már csak két vékony kötélen, úgyszólván hajszálon függött a csónak. Az őrült kése az utolsó kötelekhez közeledett. — Csak egy szóra, kiáltott neki Godard.- Nem, semmi kegyelem, dühösködött az őrült.- Én jobb szeretnék — folytatá a hajós, úgy esni, hogy meghaljak, ily magasból leesve nem biztos a halál, legföljebb megbénul az ember. Menjünk feljebb. — Ez már tetszik, — mondá az őrült mosolyogva. Godard nemsokára hősiieg megtartotta ígéretét ; roppant mennyiségű terhet vetett ki a csónakból. A gömb egy hatalmas szökéssel néhány má- sodpercz alatt 200 métert emelkedett. Azonban mialatt az őrült fenyegető arczczal ellenőrizte a műtétet, — a léghajós egy másikat is végzett, egy teljesen ellenkező hatásút. Észrevette, hogy a megmaradt kötelek közt van a szellentyű kötele is. Terve készen volt. Meghúzta a kötelet s ezzel felnyitva a gömb felső részén lévő szellentyüt, kön- nenygázt bocsátott ki. Az őrült lassankint mély álomba merült, érzéketlenné lett a kiömlő könneny- gáztól. Midőn már elég mélyen aludt, Godard óvatosan leereszkedett a gömbbel a földre. A földre érve, Godard nem állt boszut őrültjén ; sietett életre hozni s aztán jól megötözve a közeli majorba vezette. Franeziaból.
