Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)

1901-11-24 / 47. szám

1901. november 24. VESZPRÉMI ELLENŐR. 3. oldal fojtott keserűsége tört ki a nemzeti felkelésnek ama párját ritkító nagyszerű jelenetében, melyben elérkezettnek láttuk parancs gyanánt követni a halhatatlan költő szavait: „Itt az idő most vagy soha.“ T. közönség! Bárminő meggyőződés, bármi­nemű politikai irányzat szolgálatába vezessenek is bennünket a történelem tanúságai, s az élet tapasz­talatai, nemzeti dicsőségünknek ezt a korszakát elfelednünk, megtagadnunk nem szabad, mert nem túlzók midőn azt állítom, hogy ma már nem fog­lalnánk helyet az élőnemzetek sorában, ha szívós ellenállásunknak, életképességünknek és alkotmá­nyos szabadságunk iránt tanúsított kitartó ragasz­kodásunknak bizonyságát nem adtuk volna abban a dicső harezban, melyhez foghatót az újabb kor­szak története alig mutathat fel. Mert ha fékevesztett szenvedély a túlzások­nak áramlatában sodorta is bele e nemzetet s a küzdelem dicsőséges bukással végződött, z er­kölcsi eredmény, mely e harczból ma már törté­nelmi igazság gyanánt leszürődött, fényesen be­igazolta azt, hogy e népnek létjogosultsága, e nem­zetnek jövője, hivatása van És a midőn e dicsőséges küzdelem után a túlerő ellenében elbukunk, s imádott közös édes anyánk, a magj'ar haza haldokolva fekszik a térí­tőn, a kétségbeesés, I megaláztatás szomorú éj­szakájában fényes angyal jelenik meg közöttünk, ki megszánva szenvedéseinket, az édes anya ápoló gondjainak szeretetévd borul reá a. nemzet vérző tetemére, sebeinket bekötözi, könnyeinket letörli s bennünket, porba sújt álakat, földig meggyalázotta­kat a megsemisülésből magához emel. Erzsébet királyn I fényes alakja megjelent kö­zöttünk, hogy bizonyságot tegyen a felhők felett uralkodó örök igazság létezéséről, hogy annak ne­vében irgalmat gyakoroljon rajtunk s szelíd békítő angyalként eloszlassa múlt századoknak nagy té­vedéseit, vissza adván e nemzetet az életnek, a jövőnek, a biztosan haladó, virágzó nemzeti fejlő­désnek. Eljött ő közénk, mint második szent Erzsé­bet, hogy megváltsa népét szenvndéseitől s meg­ismételje szent elődjének csodatételét, ki a kenyér­ből rózsát fakasztott zord télnek idején, a mi Er­zsébetünk áldott keze is rügyet fakasztott hosszú sivár tél után az ezredéves vén tölgynek száradó ketten, melyen ősi szokás szerint a tósztok egész árja hangzott el. A felköszontő-ára- datból magasan kiemelkedett három tószt: dr. Fenyvessy Ferenczé, a ki a királyra mondott, a sablonos király-tószoktól messze elütő, nagyhatású felköszöntőt, Horánszky Lajosé, a ki a szobrot megkoszorúzott veszprémi hölgyekre emelte poharát és dr. Rédey Gyuláé, a ki valóságos ódái len­dülettel, ismert ékesszólásával és szivekig ható orgánumával a béke- és egyetértésért ürített pohárt. Beszéltek még számosán, s az elhang­zott tósztok közül Femjén Márton ref. papé kínos benyomást és momentán kifejezésre juttatott konsternácziót keltett. Nem átallotta ez az ember e magasztos alkalmat is fel használni arra, hogy beszédébe a felekezeti fanatizmusnak visszataszító hangot adjon. Ezt a különben beszámíthatatlan inczi- denst leszámítva, az ünnepi bankett fénye­sen sikerült. ro, 1848. Veszprém, 1901. nov. 23. A mi lapunk sem nem kormánypárti, sem pedig nem ellenzéki. Nem is lehet sem az egyik, sem pedig a másik. Minden kormánypártiság és minden ellenzékiség nélkül szolgáljuk e város és e vármegye határai között a közérdeket, — s ennek szolgálatában bíráljuk jogosan, de mindig igazságosan a közjogi és egyáltalán hatalmi állások betöltőinek működését. El­ismeréssel ha lehet, támadással ha kell. IV. A biztos tért először magához, de roppant ingerelte ez a titokzatos ügy s azonnal megakarta oldani a rejtélyt, hogy ez az ember, a ki igy bo­londdá tette a hatóságot, elvehesse méltó bün­tetését. ~ * Amint az őrszobába érkeztek, Bálnay az orvos gondozása alatt" már magához tért lázas állapotából; roppant meglepetve bámult maga kö­rül, de semmit sem értett az egész dologból; hiába hozta emlékébe a biztos, hogy milyen bünténynyel vádolta önmagát — azt állította, hogy semmire sem emlékszik. Az orvos megmagyarázta erre, hogy jelen esetben egy lázas képzelődésről van szó, a mj nem olyan nagyon ritka dolog; Bálnay lázas álla­potában megálmodta a bűntényt s a képzelődés behatása alatt feljelentette önmagát, mert képzelt bűnének terhét nem volt képes elviselni. — De hogy idáig jusson, folytatá az orvos roppant nagy felindulás érhette és nagy fájdalma lehetetett. E kijelentésből értette csak meg Jenny, hogy mennyite szerette őt e fiatal ember; szivéről édes könnyek tolultak szemeibe s Bálnay halovány arczára tekintve, megindult lelke legyőzte eddigi ellenállását s a szegény fiú kezét megfogva, alig alig halhatóan ezt súgta neki: — Vigasztalódjék Bálnái: férjhez megyek a gyilkosomhoz! ágaiból, mely a sorsnak annyt vihara után uj életre kelt, fejlődik, virágzik s örök életet igér a nemzetnek, ha az önsorsának becsületes intézője tud lenni a jövőben. ' Mert alkotmányunknak nem kell többé a létért való küzdelem nehéz harczait vívni, jövő fejlődésünk útja előttünk áll, hol saját magunk hazafiságától, szorgalmától és munkásságától függ e nemzet boldogulása és felvirágozása. Alkotmányunk legfőbb őre ma senki más, mint a magyar szent korona felkent viselője, a leg­első magyar ember a király, ki csak a múlt napokban is szivet megdobbantó, lelket megrázó fejedelmi szavakban adózott régi nemzeti dicsőségünk em­lékének, ősi alkotmányunk iránt érzett mély tisz­teletének. Örökitsük meg tehát maradandó érezben is a mi Erzsébetünk emlékét, ki a mai Magyarország megteremtésében hervadhatatlan érdemeket szer­zett magának s kinek fényes alakját a halhatat­lanság glóriája világítja meg mig e földön egy magyai' él, boruljunk le áhítattal az ő szent em­léke előtt, ki a mienk volt nagy lelkének, forrón szerető szivének minden érzelmeivel, s ki jóságáért, tetteinek nemességéért nem nyert más jutalmat e földön, mint a martyroknak tövis koszorúját. Hulljon le tehát a lepel arról a szoborról, melyet a hazafias áldozatkészség emelt régi dicső­ségünk eme színhelyén az első magyar királyné városában, álljon itt ez az emlékű, mint ezredéves nemzeti küzdelmünk és dicsőségünk büszke hir­detője, mint a törhetetlen hazaszeretet jelképe fűződjenek ahhoz a társadalmi és felekezeti béke áldásai, mint a hogy Erzsébet emlékéhez nem is fűződhetik más, mint béke és szeretet, mint a mi­ből állott az ő egész élete. Nekünk pedig adjon az ő emléke továbbra is erőt és kitartást a jövő nagy nemzeti munkához mely reánk vár, s haladjunk továbbra is dicső Egy hajszálnyi ertelme sincs tehát nemzeti múltúnk csapásain a hazafias munka és I annak az alaptalan támadásnak, melyet el- szorgalom utján a nemzeti tökéletesedés felé s épít- lenünk Szabó Imre letört klikkjének egy­sük tovább szilárd kézzel, szilárd alapokra a jövő I hetes orgánuma, az „1848-asu veszprém- korszak, a jövő nemzedék számára az egykor megyei független hetilap intéz, majdan hatalmasan fejlődő és virágzó magyar I Nincs értelme azért, mert miként jel­nemzeti államnak örök időkre szóló megdönthetet- zénk, — nem vagyunk pártlap. Ergo sem len épületét. ellenzékiek, sem pedig kormánypártiak nem Legyen hát áldás e szobron, melyhez egy I vagyunk. Hivatásunk: a közvéleménynek tol - szebb és boldogabb jövőnek, nemzeti fejlődésünk- mácsolása és a közönségnek informálása, nek reménysége fűződik, de legyen áldás e vá-| Micsoda abszurd szemrehányás tehát roson is, melynek hazafias lakossága a mai ünnep az, hogy a főispánt ezelőtt támadtuk, most létrehozatalában bizonyságot tett arról, hogy át meg nem ! érzi nemzeti hivatását, midőn napi munkájának I Támadni fogjuk ezután is, valahányszor közepette sem feledkezik meg arról a kegyeletről, I meggyőződésünk szerint helytelen álláspon- melylyel nemzeti múltúnk dicsőségének s nagyjai ltot foglal el a köztérén, emlékének tartozik. Védelmünkre pedig — a Szabó Imre Egyesüljön itt e helyen dicső Erzsébetünk klikknek talmi 48-as orgánumával szem­emléke az első magyar királyné szent emlékeze- ben, úgy hisszük, szüsége nincsen, tével s a múltak iránt érzett kegyeletünknek hálás Ez azonban legkevésbbé sem zárja ki, talajba elhintett magva fakaszszon áldást és békés-1 hogy tapintatosságát kiemeljük, érdemeit séget e város jövő fejlődésének és boldogulásának 1 pedig méltányoljuk, valahányszor erre al- utjára. lkaimat nyújt közszereplésével. S most a szoborbizottság nevében, mely meg-1 Sőt mint igazságos bírálók, éppen azt tette kötelességét, elvégezte munkáját, átadom ez I tartjuk kötelességünknek, hogy mindig a emlékművet a város arra hivatott vezető férfiainak I tiszta igazságnak megfelelőleg eljárva nem- kegyeletes megőrzése végett. Icsak a hibáknak bonczolgatásával, hanem E szép beszéd után a diszgyülés kö-1az érdemnek elismerésével is adózzunk föl- zönsége levonult a szoborhoz, melyről He^e es egyformán. Horánszky Lajos rövid beszéde kapcsán le- * * * hullott a lepel. * .. .1 Hogyj elenleg a főispán ellen nincs sza­Szeglethy György polgármester rövid vunj^ az^ ne csodálja senkisem! Mert a szavakkal jelezte, hogy a szobrot átveszi a I főispán jelenlejg egy becsületes rendszernek város gondozásába, mire az ifjúsági enek- L tényezője. Es mi úgy találjuk, hogy a kér elénekelte a hymnuszt s ezzel ^ az ün“| főispán ezzel a rendszerrel eddigelé éllen- nepély véget ért. ^ tétbe nem helyezkedett. Úgy tapasztaljuk, hogy a főispán ebben a .légáramlatban — Déli 1 órakor a „Korona“ szállóban lehet, hogy kénytelen-kelletlen, de — job- bankett fejezte be a kegyeletes ünnepséget, ban érzi magát, mint amikor őt támadni Körülbelöl hetvenen jelentek meg a ban-1 kénytelenek valánk. Mert akkor jogtalanság

Next

/
Thumbnails
Contents