Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)
1901-11-10 / 45. szám
1901. november 10 3. oldal tat azon igazságon, hogy a nagy világon bárhol is lehet, de nálunk nincs többé számára hely. A mi társa'dalmunk sem neki, sem ágenseiknek, sem a klikkjéből vissza- mai adt töredékeknek felülni többe sohasem fog, bál mily titokzatosan végezzék is aknamunkájukat és bármennyire lázitják is a Veszprémi Független Hírlap módjára a felekezeteket. Nyugodtak vagyunk afelől, hogy nincs Veszprémben egyetlen egy valamire való polgár sem, ki dolgukkal együtt annak czélját is a maga sötét mi voltában föl ne ismerné. — De azért a tisztességes társadalom a közbéke, s a tisztességes sajtó érdekében mégsem mulasztjuk el, a törté- nendőket megvigyázva — őrt állani az egész vonalon. Várjuk tehát a találkozót. Csak jöjjenek tehát: az úgynevezett 48-asok. Egy pénzintézet bukásának tanulságai. Veszprém, 1'901. november 9. Elénk — és fájdalmas — emlékezetében él még sokaknak a veszprémi „Betét és közvetítő egylet“ csúfos bukása, melyet - jól tudja mindenki, — az elhunyt városi tiszti ügyésznek sáfárkodása vitt a tönkbe. Sok száz szegény ember néz sírva, átkozodva keservesen megtakargatott pénze után és sok tisztességes, jóravaló, .de minden szakavatottság híjával mint „igazgató- sági“- és „felügyelő bizottsági-tag “-ként szerepelt veszprémi polgár járja most az anyagi végromlásnál ezerszerte súlyosabb büntetőbírósági eljárás kálváriáját. Sovány vigasztalás .lehet e téren a minapi soproni bankbukás, melyben — úgy halljuk — több veszprémi ember is érdekelve van, s a mely óriási méreteivel hatalmasan lefőzi a veszprémi „egylet“ kalami- tását. De ám nem ez az ok, a miért a soproni botrányt most újból . fölemlítjük. Okot erre egyik laptársunknak, a „Kap.os- vár“:-nak „Osszeférhetlenség“ czimen a múlt héten megjelent igen okos és érdekes czik- kelye adott, a melyei okulásul, tanulságul és a konzekvencziak helyi érdekű levonása végett egész terjedelmében közlünk, im, a következőkben : „Sopronban megbukott egy bank; sok pénzt vesztettek magánosok, kik évek munkájával és takarékosságával összegyűjtött tőkéjüket gyümöl- csöztették a jóhirü bankban. Kereskedő ezégek buktak meg, s a nagyobbak magukkal rántják a kisebbeket. Elvesztek azonban közpénzek is. Hiszen a közpénzeket is kell valahol elhelyezni és gyümölcsöztetni, úgy rendeli a törvény i és ha hibásan volt megválasztva a pénzintézet, a bukással egyenlő sors éri mindazokat, kik az intézetnél anyagilag érdekelve voltak. A feladat tehát az, hogy jól kell elhelyezni főkép a közpénzeket, hogy baj ne legyen velük. Ámde azt a feladatot nem lehet tudással megoldani, hanem csak szerencsével. Nagyon sok jóhirü pénzintézet bukott meg már! . . . Ha tehát a soproniak éppen a bukott intézetben helyezték el á városi és. vármegyei közpénzeket, éppen csak akkorát hibáztak, mint hibázott egykor Somogyvármegye, midőn egy oly bankba' helyezte el árvapénzeit, mely annak daczára is megbukott, hogy igazgatóságában és felügyelő biVESZPREMI ELLENŐR. zottságában igén előkelő és máig is köztiszteletben álló férfiak ültek. Sopronban azonban még se egészen az történt, ami Kaposváron; mert a bukott pénzintézet őképen azért élvezett meg nem érdemlett bizalmat a közönség részéről, mert igazgatóságába —■ bizonyára azzal a czélzattal, hogy a közönség bizalma az intézet iránt fokozódjék — beválasztották a város főhivatalnokait, köztük magát a polgár- mestert is. A bukás kétségkívül ezért sodort romlásba sok kisebb-nagyobb egzisztencziat; de azt hiszem, logy az anyagi kárt majd csak kiheverik a jó, szorgalmas és takarékos soproni németek: — nagyobb és elviselhetlenebb azonban az erkölcsi kár. A bukás, mely a börtönajtóig sodorta a város őhivatalnokait s nem lehetetlen, hogy az a börtönajtó meg is nyílik számukra, szomorú képét tárta öl a magyar közélet és társadalom erkölcsi felfogásának. A hivatalbeli embertől mindenhol, nálunk is a teljes érdektelenséget és kifogástalan erkölcsi tisztaságot kellene követelni. így van ez nálunk is elvben. A gyakorlatban azonban másképen van. Látjuk és tapasztaljuk, hogy minden pénzintézet, minden részvényes vállalat arra törekszik, hogy igazgatóságába, felügyelő bizottságába megnyerjen egy-két nagy hatalmú és befolyású íivatalnokot. Nyilván azért teszik ezt, mert az ellenőrzésre, esetleg bíráskodásra hivatott hatósági emberek j óakaró támogatására van, vagy lehet szükségük és a köztékintélyék részvétele az üzletben a közönség közt is nagyobb bizalmat kelt. Másfelül azt is látjuk és tapasztaljuk, hogy a közhivatáluokok keresve-kercsik az alkalmat valamely pénzintézet vagy részvényes vállalak igazgatóságába, felügyelő bizottságába vezetni — mert' tantime izgatja hírvágyukat. Ámde a pénzintézet és vállalat csak annyi bizalmat érdemel, mennyit üzleteinek, értékének realitásával kiküzdhet; ha a bizalmat más eszközzel is hajszolj^, például hivatalos tekintélyek bevonásával, akkor már saját magában sem bízik egészen. Hiszen nem mindig kell a bukásnak bekövetkeznie, hogy abból a morális kárból vonhassák le a helyes konzekvencziákat: a közönség morális érzéke s annak uton-utfélen való megnyilatkozása gyakorta felveti a kérdést, miért kell ennek-annak a pénzintézetnek, vállalatnak a hivatalbeli tekintélyek reklámja ? Miért kell a hivatalnoknak, a tantieme rendes fizetése mellett, mikor egy bukással abba a helyzetbe juthat, mibe a soproni polgár- mester került, vagy esetleg hivatali kötellessége ellen kell néha erőt vennie lelkiismeretén s hivatali pártatlanságát kell megszegnie, midőn oly ügyben határoz, mely az őt tantiemekkel fizető intézet érdekeit érinti? . . . Mindenek ismerete, tudása, tapasztalása, bogy minő morális befolyást a mi közéletünkben és társadalmunkban a közfelfogásra, azt döntsék e azok, kiket a közélet purifikácziója kötelességsze- rüen megilletne. A képviselőházban drácoi törvényben állapították meg az incompatibilitásokat: nem volna-e helyes, morális és szükséges ugyanezt tenni a közéletben, fórumokban és hivatalokban is? ..." • Alapos megszivlelésül és figyelmeztetésül közöltük e czikket és egyúttal azért is, hogy győződjék meg közönségünk arról, hogy mi hasonló szellemben irtunk már régen, azt nem oktalan „bakafántoskodás-“ ból tettük. Ezt hát nem mi irtuk! Még égy szó Moroczáról. Veszprém, 1901. nov. 9. Lapunk múlt számának vezetőczikke- lyében kénytelen-kelletlen foglalkoztunk a veszprémi kir. járásbiró: Morocza Kálmán egyéniségével és viselt dolgaival. Őszintén sajnáljuk, hogy a vele való foglalkozásra egy olyan nemes és szép alkalom adott okot, a minő volt törvényszékünk derék, érdemes elnökének jubiláris ünnepsége. Ámde a vád ezért nem minket érhet, hanem egyesegyedül azt az embert, a ki arra mert vállalkozni, hogy a bírói igazi függetlenséget, tisztességet és pártatlanságot a miknek mintaképe törvényszékünk elnöke, — ő méltassa; ő, a ki annyiszor megcsufolta már e magasztos fogalmakat. Készséggel lemondtunk volna azonban ezentúl a személyével való — reánk nézve éppenséggel nem kellemes, sőt utálatos • foglalkozásról, ha a czikk megjelenése után nem inszczeniroztat a saját érdekében egy csúf komédiát, melynek czélja leendett őt rehabilitálni a „ Veszprémi Ellenőr“ jogos kritikájával szemben. A veszprémi ügyvédi karnak „néhány tagja“ mozgalmat .indított a héten, hogy a „Veszprémi Ellenőr“ múlt heti czikkét ellensúlyozza a veszprémi ügyvédi kar a Morocza irányában kifejezendő bizalom- és tiszteletnyilvánitással. Csöndes mosolygással vettünk tudomást erről a szégyenletes erőlködésről, mely megbukott ugyan minden vonalon, de mégis jellemző az ügyvédi kar ama „néhány tagára,“ a kik rendszerint maguk szokták uton- utfélen tele szájjal szidni Moroczát, még pedig erősen mosdatlan stylusban. Hát hogy bebizonyítsuk azt, hogy a „Veszprémi Ellenőrinek igaza volt akkor, a mikor méltatlannak mondta Moroczát az általa betöltött szerepre, s hogy a rehabili- tácziós törekvéshez mi is nyújtsunk egy kis animót: imhol itt egész terjedelmében közöljük a héten hozzánk beküldött régi de azért még mindig igen érdekes — törvényszéki végzést. Hangzik pedig ez a következőképen: 6247|1871. — Az a. alatti posta feladó vevénynyel, a vonatkozatos 5756|871 számhoz, illetőleg a Fábián Mihály és neje Ispánki Erzsébet elleni végrehajtási iratokhoz csatolandó s miután a veszprémi postahivatal által 1870. január 29-én kiá- litott s az előterjesztéshez •[. alá zárt feladási vevény tanúsítása szerint a kérdés 740 frt vételár részlet .............ur vevő ál tal 1870 évi január hó 29-én Veszprémben postára adva Moroca Kálmán szolgabi- ró úrhoz elküldetett és valószínűleg azon hó30-án kézbesítve is Ion mégis ezen összeg 85578/70 sz. alatt beigtatott 307 869 sz. keletnélküli szolgabirói jelentéssel ezen telekkönyvi törvényszékhez csap 1870 évi szeptember 9-én terjesztetett be s így 1870 évi január 31-től 1870 év szeptember 9-ig illetéktelenül lett vissza' tartóztatva, ugyanazért Morocza Kálmái szolgabiró ur ezen végzés kiadásával fel hivatik, hogy az illetéktelenül vissztar
