Veszprémi Ellenőr, 1901 (4. évfolyam, 28-51. szám)
1901-07-13 / 28. szám
2. oldal. nem tudták megbuktatni, mert kortes- érdemekért tartotta a hatalom Ki nem ismer rá e czikkben a mi közéleti hatalmasainkra ? Mikor Fenyvessy belecsöppent a főispáni székbe, az első állás, a mit mellékfoglalkozás gyanánt elfoglalt, nem-e a felügyelő- bizottsági elnökség volt a takarékpénztárnál ? Az alispán ugyanott igazgatósági tag és a III-ik segély-egylet elnöke. A ^körjegyzők egyike-másika — tisztelet a kivételnek, — miért handa-bandáz a kerület képviselője érdekében? . . . A „hosszú bünlajstrommal “ miért tartotta fenn magát hosszú évekig Barcza Kálmán volt megyei t. ügyész ? Mind olyan kérdések ezek, a melyekre a „Budapesti Hírlap“ világosan megadja a feleletet. Titkári jelentés a veszprémvármegyei orvosszövetség 1901. évi julius hó 9-én megtartott évi rendes közgyűlésében előadta Dr. Réthy Ede szövetségi titkár. Tisztelt Közgyűlés 1 Benső öröm és különös megelégedettség tölti el szivemet, ha kötelességemnek eleget teendő, jelentésemben a vármegyei fiók orvos-szövetség rövid, de annál tanulságosabb történetét, valamint az ezen fiókszövetség kebelében megvitatott közérdekű eseményeknek a bennünket egyesitő Orsz. Orv. Szöv. és az egyes fiókszövetségek, nem különben az egész társadalom által annyiszor és oly sok alakban való méltatását, — vázolhatom. Jól eső érzéssel teszem ezt — ismétlem — t. Közgyűlés, mert szövetségünk rövid fennállása óta egyre több és több tanujelét látom annak a törekvésnek, mely az orvosi karnak, a humanis- mus legvitézebb és legodaadóbb harczosának anyagi helyzetét javítani, szellemi függetlenségét és intenzivebb munkásságát, ennek alapján emelni úgy a vezető körök, mint a társadalom részéről is megindult. Bár a legvérmesebb optimizmus sem mondamint kikönyököl a kaszárnya-ablakon s belefujja a pipafüstöt, meg a szíve érzelmeit a levegőégbe. így kérődzvén a gondolatokkal, az előénekes leány (annak volt olyan tizenhat tavaszt ért alma- virág-szinü arczocskája !) csak felém hajlik egyszer: —r Há való az ur ? Mondtam neki, hogy abba a városba, a kinek kaszárnyájáról nótáztak az imént. Erre a beszédre látszólag kicsattant az arcza. — Akkor a Balta Jóskát is ismeri, ugy-e ? — Ki az a Balta Jóska ? Egyik korosabb asszony adta meg rá a választ. — A Delics Marcsa izéje. — Mizéje ? — Szeretője na, — katonasorban van. Bizony nagy hiba tőlem, hogy annyi ember közül nem horgászom ki a Balta Jóskát s nem kötök véle ismeretséget. Milyen szépen elhozhattam volna most az izenetét! De hát majd megismerem Szép Delics Mári mellett ült a harminczasba hajló menyecske. Olyan szemei voltak, mint a kar- bunkulus. Csak üldögélt szó nélkül a sarokban, gyorsan emelkedett a formás keble s azokat a karbunkulus szemeit egy pillanatra se vette le a leányról, mig az szapora szóval beszélt: VESZPRÉMI ELLENŐR hatná, hogy ezek a törekvések minden irányban és a legtökéletesebb módon megvalósultak, de hiszen ezt követelni abban az esetben, midőn egy évtizeden keresztül oly, eléggé nem becsmérelhető szükkebbüséggel, kárhoztatandó rövidlátással elhanyagolt intézmény fellendítéséről, az azt megillető társadalmi posiczio méltányos megteremtésé ről van szó — emberileg lehetetlen volna vindikálni — ez önámitás volna magunkkal szemben, de megtagadása egyúttal a társadalom erre irányuló — nem mondom: jóakaratu — hanem igenis régóta szent kötelességként reá rótt feladatának és törekvésének, — mégis ahhoz a rövid intervallumhoz viszonyítva, mely az orvosi karnak mélyen érzett sérelmei teljes szanálására saját kebeléből megindult mozgalom fellendülése óta a jelen pillanatig letelt, a mi különösen az egyes fiókszövetségek munkásságát illeti, az ebből eredt hasznok kétségbevonhatlan bizonyítékát adták e törekvések életrevalóságának és igazságos voltának. De hát, t. Közgyűlés, nem is lehet ez másképen ; az egészség az erős társadalom leghatalmasabb fegyvere, s igy közvetve fenntartója az állami létnek, már pedig az orvosi tudomány és az orvosi kar az egészség megóvásának nemes és áldozatkész szolgálatába szegődött, önként, a humanismus fénylő csillagától vezéreltetve, s e kötelességének mindenkoron a legnagyobb lelkiismeretséggel tett eleget, a társadalom tehát csak legégetőbb létkérdését dobná oda a veszélynek, ha az orvosi kar méltányos követelései elől a rideg megtagadás terére lépne. Fájdalom azonban, hogy ez a sarkalatos kötelessége a társadalomnak ennek nem minden rétegét, s még azoknak is, a kik az orvosi kar igazságos érdekeit méltánylandóknak tartják, nem eléggé intensive hatotta át. — Ennek a visszavonásnak meggátlására, legyőzésére, de a mi a legfőbb czél, áldozatkész és meleg pártolására való átfordításának elérésére alakult meg az Orsz. Orv. Szöv. és abból kiindulva az egyes megyei fiókszövetségek. Ezt a czélt, ennek az orvosi kar legsarkalatosabb érdekeiben gyökerező czélnak megvalósítását tűzte ki egyöntetű lelkesedéssel magának az 1899. okt. hó 5-én megalakult veszprémvármegyei fiókorvosszövetség is feladatául. — Hogy ennek a szövetségnek létrehozásában, fellendítésében, munkásságának sikeres mivoltában az oroszlánrészt feltétlenül dr. Vadnay Szilárd m. főorvos urnák, a 1901. julius 13. mi nagyon t. elnökünknek juttatjuk és betudjuk, I az csak az ő páratlanul lelkesedő és lelkesítő mun-!r kásságának, nagy és körültekintő tudásának méltó és üdvös eredménye. Ha ezért neki itt e helyen is az egész orvosi kar nevében leghálásabb köszö- ; netemet fejezem ki, teszem ezt abban az éltető reményben, hogy odaadó pártfogását annyira erős j karjaira szoruló szövetségünktől továbbra sem vonja meg és biztosíthatom nagyon t. elnökünket, í úgy t. kartársaim, mint a magam részéről, hogy ! annak fejében mi magunk is igyekezni fogunk az j általa kitűzött szent eszme megtestesítése érdeké- ! ben a küzdelemből részünket kivenni. Nem mulaszthatom el ezzel kapcsolatban e | helyütt is hálás köszönetíinket nyilvánítani dr. Csomasz Béla ügyvéd urnák azért a lekötelező'! szívességért, melylyel az ügyészi állás elfoglalásé- i val bennünket bizonyára szolgálatkész adósaivá tett. | A kedvező auspicziumok között, ■— mert j csakis ennek minősíthető t. Közgyűlés, az az egyhangú lelkesedés, odaadó szeretet, mely megyénk j területén működő t. kartárs urak részén megnyi-j latkozott az eszme felkarolása és diadalra juttatása: iránt — megalakult szövetségünk nem késett, hogy érdemleges munkásságát megkezdje, természetsze-; rüen mindenkoron és mindenben igyekezvén szol-1 gálni az Orsz. Orv. Szövetség által megmutatott módok és eszközök szerint az orvosi kar érdekeit. E munkásságának első fontos mozzanatát a nagyméltóságu m. kir. belügyminisztérium részéről! kibocsátott orvosi díjszabás adta meg, a mely! végre — bár teljesen és minden irányban ki nem elégítő módon — meghozta az orvosi karnak a:| várva-várt és bőségesen megérdemlett anyagi ja-1 vulást. Annál nagyobb megütközést, visszatetszést, j sőt elkeseredést ébresztett a nagymélt m. kir. kereskedelmi minisztérium részéről tervbe vett s a munkásoknak betegség esetén való biztosítását tárgyaló törvényjavaslat. Helyén való teljesen jogosult a passiv, sőt aktiv renitentia is, a melyet azt érdekeiben mélyen sértett orvosi kar ezzel az ] ominosus javaslattal elfoglalt és annyival inkább ] alapos a védelem, mert nem lehet kellőleg megérteni, hogy éppen az állam, melynek legfőbb érdeke az egészséges, erős társadalom maga álljon annak útjában, hogy a társadalom, legnagyobb jótevőinek, az orvosok anyagi helyzetének javu. ] lását eszközölje. — De elszomoritóan nevetséges r is, t. közgyűlés, ez a javaslat, ha párhuzamot L — Hát ha beszél vele, csak említse meg néki a Delics Marcsát, hogy látta, hogy beszélt vele, hogy a Marcsa ű iránta kérdezősködött az úrtól, mert még nem feledte el s kis kertjének virágait még mindig az ü kalapja mellé szánja. Suttogásba veszett a hangja, de a karbunkulus szemű menyecske, azért jól hallott minden egyes elejtett szót s nagyokat sóhajtott. A vonat zúgva, zakatolva robogott tova! a sineken, alig egy-egy pillanatra engedve látni az őrházak elé plántált szomoru"kőrist, melynek levéltömbje enyhe fészkűi szolgálhatott volna egy csapat madárkának. Alig-alig libbent a szellő. A futózózsák, me- lek édes szeretettel ölelgették a kis kőházikókat, szinte megperzselődten hajtották fejecskéiket valamelyes árnyékosabb oldalra. Egy-egy bakterfiucska tűnt föl az ut mentén lépten-nyomon. Csak amúgy egy ingben szaladgáltak, lábacskáikat cseppet sem féltve a kavicsos talajtól. De mindegyiknek a féjében ott volt az édesapja viseltes sapkája ; kezükből a piros zászló sem hiányzott. Tikkasztott a hőség a kocsi belsejében. Szinte sóvárgó gyönyörrel nézte a szem a szeszélyesen kanyargó hegyi patakokat, miknek üdítő vizében megmártották magukat a lilaszinü harangvirágok. A gyepszőnyeget itt ott egy-egy elfelejtett eperszem is tarkázta. Nagyon elbújt a levelek mögé, nem akadhattak rá a gyerekek. Az asszonyok már czihelődni kezdtek; szedték, vették a motyóikat, — az álmosabbja néha néha ásított is közbe. A konduktor nagy büszkén járt a kocsikban, csapkodta az ajtókat, hogy csak úgy megrezzentel belé az ablaküvegek. Az almavirágszinü arczu leány befejezve a gyónást, még csak annyit tett hozzá: — A Delics Marcsa izeni, megmondja neki L — el ne felejtse! Aztán kilebbent a kocsiból, még mindig ení, legetve, a gyönge nádat, mely lehajlik a földre/ meg a kis lányt, akinek a sírása elhallatszik mész ! szire. Mind kiszálltak, csak a karbunkulus szemi menyecske maradt utoljára. Hozzám fordult s olyai 1 nagy hangon, hogy a többi is meghallja igy szólt: ij — Csak annyit mondjon meg a Jóskánál. í hogy tisztelteti a Kuti Ferenczné is. Ezt az is szót nagyon erősen megnyomta tj a karbunkulus szemeivel ránézett az almavirá® képű takaros kis leányzóra haragosan, gyilkolóau . | Tóth Dezső. I
