Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1887 (13. évfolyam, 3-52. szám)

1887-09-04 / 36. szám

36-ik szám. Xffl. évfolyam. 1887. Veszprém, szeptember 4L. lí Bjfjeletiik e lap & „HIVATALOS ÉBTESITŐ"-to1 együtt minden vasárnap reg­gel. Rendkívüli esetuktisn kü- löalap adatik ki. — Előfiteiési ár mindkét lapra : negyedévre 1 írt 50 kr.; /élévre 3 írt; égés* évre fi írt. Jigves példá­nyok ára 15 kr. — Hirdátégek dija: egy hasábos petitsor tere 6 kr.; uvilttérnen ZO kr.; min­den beigtatásárt kiilBn 30 kr. állami bélyegilleték fisetendö. Kiadóhivatal: Kraus á. Fia kftnyvkeresRedése Veseprém- ben. Ide kühlend# minden elő- fiietét, hirdetés, melléklet • reclamátió. VESZPRÉM közírazdasúíri-, társadalmi-, helyi- s .általános érdekű MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY. i Uagánrltáknak s szemé­lyes jellegű támadásoknak a lap keretében hely nem adatik. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Névtelen költemények csak akkor vé­tethetnek figyelembe, ha való­diságuk iránt bizonyíték sze­reztetett be, — Bérmentetlen leveleket a szerkesztőség csak ismert mnnkatársaktó! fogad el. Szerkesztőségi iroda: Jeruzsálem-utcza 872. ss. a. Ide czimzendö a lap szellemi részét illető minden közlemény. A tizenkettedik órában. Az egész városban nagy visszatetszést keltett, hogy főgimnáziumunknál a behatá­sok alkalmával mintegy negyven tanuló, kiket az első osztályba akartak a szülék fölvétetni visszautasíttatott, azon indokolás- sal, hogy már nincs hely, mivel a törvé­nyes létszám (60) már be van töltve. Képzelhetjük a szülék elkeseredését ezen elutasítás fölött. Mit tegyenek már most ? A vidékiek járhatnak városról városra s szerencséjük lesz, ha találnak olyan gim­náziumot, a hol még nincs betöltve a tör­vényes létszám. De mit tegyenek a vesz­prémiek, a kik arra még csak nem is gon­doltak, hogy a mi keservesen keresett filléreinkből fölállított és föntartott gim­náziumba nem veszik föl gyermekeiket?! Ennek nem lehet, nem szabad megtörténni. Ez ellen kell hogy erélyeseit föllépjen a városi hatóság s a polgárság ezen sérel­mét orvosolja. Trefort, vallás- és közoktatási minisz­ter, 1886. évi juniua hó 5-én 14135 szám alatt kelt leiratában fölhívta városunk közönségét, hogy főgimnáziumunk túlnépes- sége miatt egy párhuzamos első osztály felállítása iránt intézkedjék. 1886. évi julius hó 19-én tartott közgyűlésében tárgyalta ezen miniszteri leiratot a városi képviselő testület s arra 57/886. szám alatt a követ­kező határozatot hozta: „Minthogy a gimnázium ügyét a gimnáziumi bizottság tntézi, jelen minrszteri leirat a nevezett bizottsághoz áttéteim rendeltetik. “ Mit tett ez ügyben a gimnáziumi bizottság? Semmit. Igaz ugyan, bogy a múlt évben még nem volt szükség a párhuzamos osztályra, de már a most kezdődő tanévre föl kellett volna állítani. Főgimnáziumunk régi jó hírnevének tartozunk azzal, hogy annak népesedési emelkedését, a helyett hogy meggátolnék, inkább előmozdítsuk. Ha létesíteni tudtuk önerőnkből a főgimnáziumot, akkor egy párhuzamos első osztály fölállítása sem A „Veszprém“ tárczája. Tragédia. i. Fölvettem az Örökséget És legottan útra keltem. Itália, dicső Róma, Benned mennyi gyönyört leltem. Monte-Carlot útba ejtem, S mi ért immár bölcsebb főket: Kábán vágyott milliókért, Ott hagytam a{ örökséget. II. Megláttalak, szerettelek, Szép jövővel mint biztatál. Hitem, vágyam, dicsőségem, Boldogságom csak te valál. De hazug volt minden szavad. Megcsaltál te rutul engem . . . Panaszomra a szó gyenge\ Fájdalmamra nincs már könyem ! III. Monte-Carlot elfeledtem ... Szerelmeddel lettem oly dús. De mióta hűtlen lettél: Most vagyok csak szegény, koldus! Éhen Gyula. szenvedhet hajótörést. Igen ám, de annak az osztálynak már föl kellene állítva lenni! Hogy mennyi anyagi haszontól fosztatott meg városunk polgársága 30—40 tanuló elutasítása által, kik esetleg 8 éven át itt folytatták volna tanulmányaikat, azt sem szabab egészen figyelmen kívül hagynunk. A folyó tanévre elkéstünk ugyan a párhuzamos osztály fölállításával, de ezt a jövő tanévre okvetlen létesíteni erkölcsi kötelességünk. A mi pedig azon tarthatatlan állapo­tot illeti, hogy helybeli polgárok gyer­mekei nem vétettek fel, talán azon is se­gíthetünk ; mert a mint a múlt évben is több vétetett föl 60 tanulónál, úgy az idén is megtehetné azt az igazgatóság, a nélkül, hogy azért a miniszter kifogást tenne, a mint hogy tavai sem tett. Jelen soraink czélja nem volt más, mint az illetékes körök figyelmét erre a sajnos mulasztásra irányozni; hisszük, hogy a jövő tanévre ezen mulasztás helyre lesz hozva. Jobb későn, mint soha ! Adalékok br. Wesselényi Miklós életéhez. Az .Egyetértés* í. hó 2-iki számának tár- czájában br. Wesselényi Miklós életéből egyes moz­zanatokat közöl Kerékgyártó Elek dr. Talán nem lesz érdektelen, ha ez alkalomból a hazáját oly lángolón szerető nagy hazafi elitéltetésére vonat­kozólag közöljük eredeti szövegében a kir, tábla Ítéletét, melyet a legtöbb itélőszék is helyben­hagyott. Az Ítélet így szól: FEBRUÁR. 1-jén 1839. Előadó Gosztonyi Miklós, Itélő-Mester. A’ Királyi Fiscusnak, Báró Wesselényi Miklós elleni Táblai Büntető Perében a’ Tek. Kir. ítélő Táblán ítéltetett: A' C. alatti 2-ik, 10-ik, 11-ik és 14-ik annak rendje szeréut megbitelesített Tanúknak Vallásait, ugyan azoknak a Meghitelesítés után a1 49-ik és 28-ik számok alatt újabban kiadott, és az elobbeni ítélet által meghitelesítéshez nem botsájtott kinyi­Kis gyémánt csolnakon. . . . Kis gyémánt csolnakon indult el reményem. Szivem vér-folyóján, Azt hivém: te leendsz drága nyereményem, — Hogy Te leendsz óh lány! . . . A kis gyémánt csolnak volt első szerelmem, Evezője hűség . . . Dalt zeng a csolnakos, henne mennyi kellem ! Mennyi gyönyörűség ! . . . Hullámzott a folyó . . ringatta a sajkát Lágy karjain tovább . . . Ah! Mindjárt csókolom fürtjét, szemét s ajkát — Csak még odább, oddbb! . . . « * * Szép valál, igéző, csábítóan remek, Jaj de nem más Irén! Ki a hajósokat kebelén fojtja meg — Egy szívtelen Syrén ! 11 ____ Bényei Gábor. A s ors akarta.-*• Raji. — Irta: V. Sárffy Ignácz. (Vége.) II. . • . Újra tavasz lett! . . . Egy évvel lettek az emberek öregebbekké, egy évvel rövidebb az élet és kevesebb a remény az aggott szivekben 1 . . . Antal ez idő alatt mintha egy kissé jobban megöregedett volna a szokottnál 1 . . . Mintha egy titkos gond rágódott volna szivén, a melyet nem birt elűzni magától. Néha megrezzent és Margitra tekintett. Arczának sötétségét elmosta a gyermek arczára irt gondtalan mosolygás. Egy különös sejtelem volt az, mely Antal nyugalmát megzavarta ... Az emberek sajátos latkozásai meg nem gyengítvén, de meg sem gyen­gíthetvén a’ 46-ik Alperesi Tanú Vallásai józan érteimök továbbá arra, mintha a C. alatti 3-ik Tanú Vallását, a’ Meghitelesítés után, annak érde­mére, és belső foglalatjára megbánta, és ezzel mintegy hamis Vallástételt elesmért volna, magya­rázható teljességgel nem lévén, és igy ezen C. alatti 3-ik Tanúnak hitelessége sem forgattatván ki; — a’ C. alatti 27-ik szinte meghitelesitett Tanú sem czáfoltattatván meg azzal, mit a’ 47-jk és 48-ik számok alattiak előadnak, minthogy a mondott 27-ik Tanú néhai Kölcsey Ferencznél, mint a, 47-ik és 48-ik Tanúk utasították, hibája helyre­hozása, az az, a’ mi ez alatt értetődik, Vallása módosítása végeit csak ugyan meg nem jelent, és ezzel a’ meghitelesítés után különben is változba- tatlan Vallásához továbbá is ragaszkodott; — a’ többi C. alatti 30 ik, 31-ik és 32-ik hasonlóképpen meghitelesitett Tanúk hitelességének végre a 44-ik és 45-ik szám alatti csak törvénykivüli puszta be­széden épült Tanú Vallomások nem árthatván: ugyan ezen C. alatti Tanú Vallatásban foglalt Tanúk hitelessége minden kérdésen kívülinek ta­láltaik. Ellenben a1 Felperesi kitétel megczáfolására . előállított 27-ik és 28-ik szám és LL. alatti 47-ik Tanukra az a1 nyomós és kiforgajhatatlan észre­vétel, — hogy majd mindnyájan az Alperes által kérdéses alkalommal mondott élesebb Beszéd tar­tását, többen a’ Nép Zsírja, az adó, deperditák, Zemplényi lázzadások, szabadító Kormány, és ha­sonlók említését elismervén, sőt azt se tagadván, bogy az Alperes Beszédjében ejtett kifejezéseiért a’ másod Al-Ispány által szigorúbban intetett, kö­vetkezésképpen azon körülményeket, mellyek közt a’ Felperesi Tanuk a' Vád alá vett mondásokat történteknek lenni állítják, bizonyítván; azon kér­désre, minők valának tehát az Alperes kifejezései, mellyeket a’ másod Al-Ispány felfogott? vagy nem emlékezéssel, vagy nem tudással feleltek. Ezen börQIállásnak pedig nyomóssága és fontossága még inkább növekedik arra figyelmezvén: hogy a’ Fel­peresi Tanúk, nagyobbára Vármegye elöljárói, és előkelő tagjai csakhamar az eset után; és pedig szavakat említve vallottak, az Alperesi Tauúk pe­dig, a’ felfogott szavak helyett másokat, mellyek- kel az Alperes élt, és az Al-lspányi megintésre alkalmat nyújtott, előadni nem tudnak. Miből nyil- vánságossan következik, hogy az Alperesi Tanúk tagadása, azok mivoltát a’ tagadó Tauúk sorába belybeztetik. Ezek pedig igy állván, a’ Felperesi C. és D. alatti Tanúk egybevetett Vallásaikból világosságra derűi: hogy az Alperes a’ Kormányt azzal, hogy ,9 millió ember zsírját szívja, nem akarja hogy a’ Nemesség törvény által segítsen rajtok, hanem arra várakozik, hogy jelen állapotban ellenünk felingerelje, és ő szabadítson azután bennünket, és ekkor jaj nékünk, mert szabad emberekbűl rabszolgákká alatsonyodunk* vádolni és a’ tehén tekintettel mérték végig, valahányszor kis temp­lomába ment. Az asszonyok szemében némi káröröm, a férfiakéban gúny volt olvasható ... És mintha ez a különös viselet: Margitra is átszállóit volna, nem tekintették többé annak a kedves gyermeknek, a kit eddig mindenki egyaránt beczézett. Kerülni kezdték! . . . Antal egy Ízben egyik rút arczu vén asszony ajkairól tisztán hallotta elhangzani ezt a gúnyos kifejezést: .Antal igazán vak* ... a mi­nek hallatára megrezzent és elgondolkodott! . . . E sajátos lelki harczok közben valamelyik napfényes délután a grófhoz hívták Antalt . . . Csüggeteg szívvel öltötte magára talárját. Valami határozatlan, nehéz sejtelem fogá el lelkét, mintha öreg szivét egy előre nem látott nagy veszély fenyegetné. . . . A büszke tartásu, rideg gróf komoly arczczal fogadta szobájában . . . ... Mit beszélhettek ? ? . . Antal egy óra múlva tiz évet öregedve jött ki a kastélyból. Sáppadt arczán a gondnak, a fáj­dalomnak nyomai látszottak. Fejét mélyen lecsüg- gesztve ment öntudatlanul a líaraszton keresztül vivő gyalogúira. Tán azt sem tudta, merre jár? . A kis patak sziklás zuhataga mellett hirtelen meg­állóit. Ajkai néha görcsösen rándultak meg s da­dogó hangok zavara tört ki közülök. Néha hallani lehetett, a mint búsan mondá: .Szegény kicsi­kém!* . . . aztán riadtan körültekintett, mintha attól félne, hogy szavát ellesi valaki. Csüggelegen tért a papiakhoz vezető zsombókos útra a réten keresztül. . . . Margit a kertben ült és kötött szorgal­masan. Feje fölött egy poszáta zengé el esti ima­dalát, mellette egy bárány csilingelt. Gyors keze néha megállott, ő maga merengve nézett szét a fák között. Azután mint egy kis rajtkapott őzike megrezzent s pironkodva mondta magához: ,bohó fejéstűl húzott gyűlöletes példával, és egyébb bő­vebb magyarázatokkal rágalmazni nem átallotta, és ekképpen azon Helyen, melly a’ Közjó előmoz­dítására. és hazai Institutiók fentartására van szen­telve, a’ törvényes szabadsággal azoknak felforga­tására visszaélve, az Alperes nem ügyelve az I-ső és Il-ik Rész 3-ik Czimjeire a’ Publicus Status ellen nyilváuságossan felemelkedni bátorkodott. Világosítják továbbá az Alperesnek vétkes törekvését, hogy a1 Vádba fogott eset előtt a’ Po’souyi ifjúságot, melly közűi többen a’ K. alatti Fő törvényszéki ítéletek szerint, valóságos bűnbe merültek, H. Betűhöz mellékelt, és K. K. alatt is­mételve előadott tulajdon válaszában buzdította; később pedig már jelen Vád súlja alá vetve, a’ helyett, hogy a’ józan útra visszatérve magát tör­vényessen védelmezte volna, ellenszegülését foly- tattva a’ K. alatt elitéit Lovassy Lászlónak hozzá tartott, és azt magában foglaló E. alatti, és békés haladásra éppen nem mutató Beszédét: *hogy Character nem borzad vissza pallóstul, erény kísértetek alatt nemesül, Vérpadon leghatalmas- sabb’ s a’t. elkeli az időnek jönni midőn ember törpe Önségén felülemelkedve meg fogja vetni a’ hitvány életet ott, hol milliók sorsa áldozatot kér, vért kiált’ s a’t. életünk egyik nehéz, és s\ép feladása legyen megtanítani a’ népet a’ 8 millió nemtelent azon szomorú letzkére, hogy Wesselényi Miklós, alkotvány, törvény és betsület utján ter­mészeti Igazok mellett küzdve 8 millió nyomatott lionnosinak szerentséjét eszközölni óhajtva, alatson üldözés martalékja lön‘ az F. és G. alatti vallások 6zenut helyeslette : sőt illy kárhozatos czélzat alatt mi lappang, Kossuth Lajoshoz intézett I. alatti Levelében, mellyben ezt magasztalja, hogy ,minden lépése bors törés volt a német orr alá* nem ho­mályosan kifejtette. Folytatta végre Kossuth La­jossal egybeköttetését, és Perét számos törvényha­tóságokkal az M. N. O. és P. alatti Oklevelek szerint részint maga közlötte, részint Kossuth Lajos által bözöltette oly végből, hogy az Országnak 1791-ki 12-ki Sark-törvénye rendelése alatt álló Főtörvónyszékeit ezen rendíthetetlen törvény letip- rásával ön függetlenségéből, és állásából kiemelve törvényes ítéletei hozatalában szabályozza. Mind ezek egybe véve az Alperes vétkességét a’ a bűn magassabb fokára emelik; — tekintve mindazonáltal arra, hogy a’ Szathmári kérdéses Közgyűlésen indulatául elragadtatva szőllott, más alkalmakra nézve pedig a’ 68. 69. 70. 71. 72. 73. és 74-ik szám alatti bizonyítványok szerint a’ Közgyűléseken magát a’ törvény korlátjaihoz alkal­maztatta, — az 1723: 9-ik Czikkely büntetése sulja alúl ugyan azon Alperes felmentetik, elköve­tett vétsége büntetéséül azouban, és másokra nézve is oktató üdvösséges példáúl három esztendei fog­ságra ítéltetik, és eunek végrehajtása rendeltetik. vagyok !* . . . Majd meg letette kötését s egy keze ügyébe esett rukerczet kezdett tépegetni. Keze öntudatlanul tépdeste a szirmokat s tán önmaga sem sejtve kérdezte meg a kis virágtól a kétkedő szerelem titkos jósszavait: .Szeret, — nem szeret, — egy kissé, — halálig, — örökre!“ . . . Antal belépett s Margit megdöbbenve kér­dezte a feléje tartó roskatag alaktól: „bajod van neked Antal ? . . . Nagyon halvány vagy !* . . . Antal sietve válaszolt rá: .semmi!*.............. Leült a gyeppadra s nem szólt sokáig. Redőktől árnyalt homlokán bú és fájdalom volt olvasható. Fájt neki ez a szent nyugalom körülötte, mely oly összhangtalan volt a lelkében váltakozó érzelmek­kel s a melynek békéjét most ő egyetlen szavá­val szét fogja rombolni . . . Hirtelen megfogta Margit kezét s arczába tekintett. Szemeiben egy bús, résztvevő pillantás jelentkezett s aztán halk hangon kérdezte Margittól: — Édes kicsinyem, nem akarnál te innét el­utazni? . . . Margit csodálkozással tekintett Antalra : .elutazni ? . . . miért ?• — Látod kicsikém, az én Anna húgom na­gyon beteg. Ma kaptam tőle levelet. Ápolóra van szüksége. . . Én nem mehetek hozzá gyermekem. Nem hagyhatom el kis falumat, a templomot, a híveket, a betegeket... Teneked kellene hozzá utaz­ni !. Azután hirtelen, a fájó érzelem mély megrezzené- sével tette hozzá: .Édes kis gyermekem, neked el kell utazni innét !* . . . Margit mélyen, hosszasan fektette szemeit Antalra . . . Talán már sejtette is e különös han­gon elmondott szavaknak igazi értelmét ... Ez az utolsó, mélyebben megnyomott szó világot lát- szék gyújtani lelkében . . . Hirtelen eháppadt és szivére tette kezeit. . . Ott olyan szúró, nyilalló fájdalmat érezett, a melynek nem tudott nevet adni

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents