Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1887 (13. évfolyam, 3-52. szám)

1887-11-13 / 46. szám

'‘Tnmre'wiinyniinssT^—*■ m»»»mj.®.

VESZPRÉM

közgazdasági-, társadalmi*, helyi- s általános érdekli

MEGYEI HIVATALOS HETI KÖZLÖNY.

Megjelenik e lan a

„HIVATALOS E£TESITŐ‘‘-vei

együtt minden vaeariiap regÍ-el. liHiulkiviili esetekben kJ.

BBlap adatik ki. — ElS&ieiáll 4r mindkét lapra : negyedévre 1 írt SO kr.; félévre 3 írt; égést évre frt. Egyes példa- uyok ára 15 kr. — Hirdetéiek dija; egy liatáboe petitsor tere 6 kr.; uyiittérben 20 kr.; minden beigtatáaárt kulim 30 kr. állami bélyegilleték Sietendő.

Zladóhlratal: Kraus A. Fia Iröuy vKeregkedéae Vestprém- hen. Ide küldendő minden elő. fitetéi, hirdetés, melléklet s reclamátió.

üagánvltáknak » s Kernélyes jellegű támadásoknak a lap keretében hely nem adatik.

Eéliratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Névtelen kőílemények csak akkor vétethetnek figyelembe, ha valódiságuk iránt bizonyíték szereztetett be. —- Bérmentetlen leveleket a szerkesztőség csak ismert munkatársaktól fogad el.

Szerkesztőségi iroda: Jeruzaálem-utoza 872. sz. a.

Ide czimzendÖ a lap sselleini részét illető minden kÖBlemény.

Konvenczionális hazugságok.

Lakosságunkról egyes idegenek ma- gasztalólag, mások ismét némi tekintetben becsmérlöleg nyilatkoznak. A mint jól esik az első, úgy rösteljük a másodikat, s ha komolyan vizsgálódunk, úgy találjuk, hogy egyik sem áll egészen úgy, a mint a hír szája felfújja.

A túlzást mindenben utáljuk, mert általa az elismerés hízelgéssé fajul, az őszinteség pedig elitélendő modortalansággá.

Elmúltak azok az idők, a mikor egyesek kedvteléssel piszkolták ellenfeleiket, s a mikor a lakosság legnagyobb része nem kevesebb kedvteléssel ragadta meg az olvasmányokat, titokban nagyot nevetve embertársának lapiszkoltatásán, — szemben vele pedig még túlliczitálni igyekezett a vétkezőket. Most azonban, midőn — ágy látszik — szerencsésen ezen piszkolódáso- kon is túl vagyunk, nem hagyhatjuk el, hogy a kivesző-félben levő társadalmi őszinteségért ne emeljük föl szavunkat. Mert, ha gyomnak nevezhetjük azoka t a folyton a társadalom testén rágódó embereket, kik elfeledve az Üdvözítő eme szavait: „A ki büntelennek érzi magát, az dobja a vétkesre az első követ,“ — d feledve a saját selejtes voltukat, embertársaik hibáit, gyöngéit kilesve, azokat pellengérre állították. — úgy nemkülönben gyomnak kell neveznünk a bizelkedés szép mák virág át is.

Nagyon sok embernek van kifogása egy vagy más dolog ellen; el is mondja ezt „négy szem közt,“ de nyíltan nem meri tenni; attól fél, bogy a sérelmes dolog szellőztetéséért megbaragudhatik abban az ügyben érdekelt X. úr, pedig az neki árthat. Inkább hallgat tehát elégedetlenül, mint hogy az igazat elmondja, s ba azzal a bizonyos X. úrral összejön, hízelegve szól vele, pedig szíve mélyén gyűlölet honol iránta, de nem mer őszinte lenni.

A „Veszprém“ tárczája.

Az ifjúság'.

Mi volt a{ a fiatalság?

Tündér álom, vará{sképek,

Egy s^ép jövő hajnalfénye, Mosolygása a reménynek.

— Vará{sképek, tündérálmak,

S{ép remények mind eltűntek,

Mig élet viharában Elfásúlt a s{ív és lélek.

— Hát a\ért volt ifjúságunk, Hogy a remény kecsegtessen.

És hogy a küzdelmek után Csalódásunk nagyobb legyen?

— Vará{sképek, tündérálmak,

Slép remények mind eltűntek, — De reájuk emlékeim

Mégis jól esik a s\ívnek.

Jól esik a pálya végén Viss\a viss{a emlékeim,

S a költésiét sugaránál Néha még fel melegedni.

Karácson János.

Mindenfelé az a panasz, hogy társadalmunk nem tart össze, kasztokra oszlik, j Ez tény. Ezt látjuk mindenfelé, és ha egy banketten, nyilvános összejövetelen megjelenünk, ugyanazoktól a — négy szem közt — panaszkodóktól a legelragadtatóbb dicséretét halljuk a dolgok folyásának és a „minden rétegében összetartó társadalmunknak.“ Hol itt az igazság ? Kérdezd meg az illetőtől, s azt feleli: „Tulajdon- képen nem is a társasélet hibátlanságáról I szóltam én; az csak olyan szónoki virág S volt, hogy megdicsérjem Y. úrat, mint j társadalmunk összetartó kapcsát. Meg kel- ■ lett tennem, mert ő viszont sokat tehet még érettem.“

Milyen szép volna ez a sok dicséret, ha őszinte lehetne.

Egyleti életünkkel sem vagyunk különben. Itt is vajmi kevés az őszinte szó, de annál divatosabb a szembe való hízelgés, a hát mögött való megszólás. És ez mind azért történik, hogy egyik-másik élelmes embernek, ki érdemei által, sőt sokszor a nélkül, a többieknek nyakára nőtt, rokon szenvét el ne veszítsük. Nem idézek példákat, mindenki tudhat ilyent nem egyet, s csakis általánosságban akarok szólaui ; De mert, ha kell, példákkal tudnám igazolni állításomat, szomorúan kérdezem : „Magyarok vagyunk-e hát mi? Hisz a a magyar nemzet legsarkalatosabb erénye volt eddig az őszinteség, s most már any- nyira sűlyedtünk volna a szolgaiság lelki mocsarába, bogy ezt az erényünket is a sutba dobjuk s hízelegjünk annak, a kiről megvagyunk győződve, hogy nem érdemli, vagy a kiről még azt sem tudjuk, meg fogja-e érdemelni?“ Dicsérünk, helyeslünk olyan dolgokat, a mik meggyőződésünkkel ellenkeznek, mert mások úgy akarják.

Rontjuk ezzel azokat és zsarnokainkká teszszük, a kiknek így tömjénezzük még hibáikat is, egy pillanatnyi önérdekünk czéljából lealacsonyítjuk önmagunkat és

megfertőztetjük egykor valóban jó társadalmi életünket.

Legyünk elnézők egymás hibái iránt, hisz az őszinteség nem szükségképeni társa a gorombaságnak. Ne haragudjunk az őszinte szóért, vagy a ki neheztel érte, azt hagyjuk magára, de ne változzunk át a kedvéért csúszó-mászó állattá. Ne idézzük vissza a középkor feudális elveit, mikor nem az volt az elv, hogy „egy mindnyájáért,“ hanem hogy „mindnyájan egyért.“ Legyünk őszinték mások iránt, de magunk iránt is. Adjuk meg mindenkinek a tiszteletet abban a mértékben, a mint érdemli, de ne túl azou; azonban mi is követeljük meg azt mindenkitől érdemeink szerint, de ne túl azon.

Mindaddig, mig az őszinte, férfias szó tilos dolog, üldözés tárgya lesz, — a mig annak elismerés helyett neheztelés lesz a bére, addig üres ábránd lesz a társadalmi egyetértés, összetartás.

Legyünk őszinték!

Molnár Aladár emlékezete.

Lelket emelő szép ünnepséggel leplezhetett le f. hó 8-án Molnár Aladár sir- yemléke a balaton-füredi ev. ref. temetőben.

Molnár Aladár a tan- és nevelésügynek fáradhatatlan és önzetlen tevékenységű bajnoka volt, a ki méltán megérdemli, hogy hálás kegyelettel adózzék emlékének az utókor.

Az ünnepség lefolyásáról a következőkben értesít bennüuket saját külön tudósítónk :

Molnár Aladár síremlékének leleplezése nagy ünnepélyességgel ment végbe f. hó 8-án Balatonfüreden. Az ünnepély a .Balaton-felvidóki néptanító-egylet* közgyűlésével d. e. 10 órakor vette kezdetét a felső népiskola nagytermében, melyet a közönség zsúfolásig megtöltött. Sváb Lajos egyleti alelnök nyitotta meg a közgyűlést s üdvözölve az ünnepélyen megjelenteket, mint az egyletnek pénztárnoka is, tett rövid jelentést az egylet által Molnár Aladár emlékének megörökítése czéljából 1882-ben megindított országos gyűjtés

eredményeiről s azután bejelentette a küldöttségeket. Ott voltak Veszprém megye részéről Véghely Dezső kir. tanácsos alispán vezetése alatt Harabasevsiky adófelflgyelő, Klec\ár Ferencz főszolgabíró, Tap Gyula szolgabiró, Tail Dénes kir. főmérnök és Kopácsy Árpád orsz. képviselő, ez utóbbi úgy is, mint a nagy-vázsonyi választókerület, melynek Molnár Aladár 3 ízben képviselője volt. küldöttje; Zalamegye kir. tanfelügyelőségének képviseletében dr. Wekerle László tanfelügyelő; a balaton-füredi szeretetház igazgatótanácsa teljes számban, élein Écsy László kir. tanácsos elnökkel; a b.-füredi róm. kath. hitközség az ev. ref. eklézsia és az izraelita hitközség, B.-Füred községi elöljárósága; a b.-füredi dalárda és tüzoltótestület. Képviseltették magukat az „Országos magy. izr. tauité egyesület S\ép Lipót veszprémi tani tó által; a veszprem- megyei izr. tanítóegyesület Schwarci Sámuel tanító által; Stáhly veszprómmegyei kir. tanfelügyelő, a budapesti népnevelők egylete, és a háromszékmegyei tantestület Nagy Áron szeretetházi igazgató által. Az orsz. mérsékelt ellenzéki pártkör küldöttje dr. Fenyvessy Fererencz képviselő akadályoztatása miatt nem jelenhetett meg.

A rokonság részéről megjelentek: Kenessey Móricz kir. közjegyző és családja; Tap Gyula szolgabiró, nejével; Véghely Dezső kir. tanácsos, Tail Dénes, Kováts István, Kemény Lajos.

Többen levélileg vagy táviratilag fejezték ki tiszteletüket az elhunyt emléke iránt s üdvözletüket az ünnepélyt rendező egyletnek. Felemlítjük ezek közül: Tap Gábor ev. ref. püspököt, Varasdy Lajos, Stáhly György és dr. Tp\sicska Kálmán kir. tanfelügyelőket, Királyi Pált, az orsz. mérsékelt ellenzéki kör elnökét, a háromszékmegyei tantestületet, a budapesti népnevelési egylet megbízottjait: Vajdafy Ernőt és György Aladárt, a zólyom- lipcsei %Gi\ellau munkás árvabázat, Péterfy Sándort és Lakits Vendelt, mint az orsz. egyetemes tanitógyülés végrehajtó bizottsága és az Eötvös alap megbízottjait, S^ilassy Aladárt és dr. Fenyvessy Ferencz orsz. gyűlési képviselőt.

Az üdvözlő és részvét iratok felolasása és a küldöttségek bejelentése után Németh Gerő elnök foglalván el az elnöki széket, felhívta a szeretetház igazgató tanácsát, hogy a síremléket gondozás véget, az alapítványi összeget pedig az egylet által kijelölendő czélra kezelés végett átvenni szíveskedjék. Écsy László kir. tanácsos, a szeretetház igazgató tanácsának elnöke erre a következő beszéddel felelt:

, Lelkem mélyéből meg vagyok hatva a kegyelet e fényes nyilvánulásán, melylyel az igen tisztelt tanító egylet Molnár Aladár, oly korán elhunyt jelesünk emlékét megtiszteli. Mig egyrészt mély fájdalmat s levertséget idéz elő lelkemben felújított drága emléke az ünnepeltnek, kihez en- gémét a legmélyebb tisztelet s baráti szeretet szent köteléke fűzött, s kinek oldala mellett egy eszme megvalósításáért küzdeni szerencsém vala ; másrészt felemelé telkemet az a tudat, hogy népnevelésünk e nemes bajnokának drága emléke s érdemei méltó

Pál arra a hírre ébredett, hogy Hámoryné másnak esküdött örök hűséget l

Ez a csalódás mélyen elkeserítő nemes szívét, és teljesen elzárkózottá tette őt a világtól.

Egy évig tartott ez a magányos remeteség, de akkor már szükségét érezte annak, hogy társaságba menjen.

A farsang kezdetével a közeli város ifjúsága bált rendezett, és Pál, ki szintén tagja volt a rendezőségnek, megjelent a bálban. Nem tánczolt, hanem egy oszlophoz támaszkodva nézte a mellette elrepülő párokat.

Már több ízben haladt el mellette egy karcsú fiatal leány, tánczosa karján, és Pálnak feltűnt, hogy ez a fiatal leány valami áj jelenség, kit ő még soha sem látott.

Elhatározta magában, hogy megismerkedik

vele.

A szünet elérkeztével Pál felhasználta a jó alkalmat és bemutatta magát.

Elvira, — mert ő volt az új jelenség, — elbájoló egyszerűséggel nyújtá feléje kezét, miközben megjegyzé, hogy már rég óhajtotta ismerni szomszédjukat, s igen örül, hogy ez óhaja végre teljesedett.

Pál mellette foglalt helyet, s oly kedélyesen elcsevegtek, hogy szinte csodálkoztak, midőn a tánczra újból jelelt adtak.

Elvirát tánczra hívták és Pál ismét egyedül maradt.

Tekintetével folyton követte a szép alakot, és önkénytelenŰl hasonlatot vont az özvegy és a fiatal leány közt, a mi természetesen az utóbbinak előnyére ütött ki.

Még csak a legközelebbi Bzünetet várta meg,

A napló titka.

— Elbeszélés. —

Irta „Árvácska.“

— Micsoda elvek 1 Minő eszmék! Ugyan mondja csak, édes Elvirám, honnét veszi ön ezeket a gondolatokat? Még utóbb megérem, hogy belőlem is egy irgalmas-nénikét farag erkölcs- prédikáczióival. Soh’sem lesz önből apácza, vigyázzon csak szavaimra. Vagy talán azt hiszi, hogy ott a kolostor rideg falai közt boldog lenne ? Soha sem, bigyjen csak nekem.

Fónyvári Olga, egy nyugalmazott ezredes leánya, intézé e szavakat barátnőjéhez Sebesi Elvirához, ki egész rajongással ecseteié előtte, hő óhaját, zárdába lépni.

— Mondja csak Elvirám, ehhez hasonló gondolatokkal van beírva az a kis napló is? — folytató Olga. — Igazán szeretném olvasni azt a kis könyvecskét, — mikor lesz nekem megengedve, bogy belepillantsak azokba a titkos sorokba ? Mutassa meg, — tévé hozzá esdeklő hangon, — Ígérem, hogy kívülem halandó abba bepillantani nem fog.

— Ne gyötörje továbbra is a kíváncsiság, édes Olgám, — feleié Elvira, — megmutatom a kis naplót, de csakis azon föltétel alatt, hogy magács- kán kívül senki sem fogja olvashatni. Holnap elvárom, édes Olgám, s akkor átadom, ha kívánja.

Elvira bucsuzásra nyújtotta kezét s távozott. * * *

Sebesi Elvira Szénássy gróf gazdatisztjének leánya volt. Kitűnő észszel és tehetséggel lévén megáldva, jó szülei mindent elkövettek, hogy tőlük telhetőleg kimfíveltessék. Már 9 éves korában az orsolyiták zárdájába küldték, hol 6 évet töltött, s tanárnői szeietetót szorgalma és jóviselete által

kiérdemelni iparkodott. Már mint fölserdűlt leányka hagyta el az intézetet, és anyja sietett is őt a világnak bemutatni.

Elvira nem volt szép, de volt arczában valami, a mi vonzó hatást gyakorolt mindenkire. Kedves vonásaiból a legnemesebb szívjóság, bogár-szemeiből a legvidámabb kedély sugárzott ki; szerénysége által megnyerte mindenki szeretetét.

Tizenhat éves volt, midőn szülei az első nyilvános mulatságba vitték, itt ismerkedett meg Vértesy Pállal, ki az első szerelem édes érzetét ébresztő föl szívében.

Vértesy Pál mint egyetlen gyermeke édes atyjának, örökölte annak szép kiterjedésű, jól gondozott birtokát Vértest, Szónásy gróf urodalmának szomszédságában.

Mint teljesen független ura helyzetének, vagyonának, sietett is élvezni szabadságát, ifjúságát.

Bárból megjelent, mindenütt szívesen fogadták, 8 a mamák bájos mosolyukkal, a fiatal leányok epedő tekintetökkel igyekeztek őt meghódítani. De Pált érintetlenül hagyták a mosolyok, sóvár tekintetek, nem igen mutatkozott hajlandónak aranyszabadságát hymen rózsalánczaival főicserélni.

Már 30 éves volt és nősülésre még mindeddig nem gondolt. Azonbau Ámor isten őt sem kímélte meg nyilaitól, meg kellett neki is önkényt hajolnia a szerelem istene előtt. ;

Egy bálban megismerkedett Hámory Gusztáv- nőval, egy bájos fiatal özvegygyei, kivel később bensőbb szerelmi viszonyt kötött, s elhatározott szándéka volt nőül venni a szép özvegyet. De keserűen csalódott, A szép asszony kaczér játékot űzött érzelmeivel. Hónapokon át szívesen látta őt magánál, meghallgatta forró szerelmi vallomásait és viszonozta is azokat; azonban egy szép reggel