Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1887 (13. évfolyam, 3-52. szám)

1887-10-02 / 40. szám

IV. Poléta. Gyűjtök:- Súly Ede, Gémesy Dániel, Rothauser Mór. Adakozók névsora: Gémesy Dániel 1 írt. Hoolistätter Zs. 1 írt. Özv. Bertalanná 50 kr. Schlesinger A. 10 kr. Gyeney J. 30 kr. Varga J. 20 kr. Eostásiné 50 kr. Rigó István 2 írt. Weisz J. 1 írt. Csertánné 50 kr. Spitzer M. 20 kr. Grül 1 Irt. Tóth A. 50 kr. Csizmadia Ferenczné 1 frt. Náthán M. 50 kr. Bedöcs János 1 frt. Popper L. 50 kr. László J. 40 kr. Peczely M. 20 kr. Sztrehay J. 10 kr. Papp Sándor 1 frt. Weisz D. 1 frt. Cseh János 10 kr. Szűcs J. 20 kr. Özv. Rosenbergné 20 kr. Kohn D. 50 kr. Özv. Rozmánné 20 kr. Mantner A. 50 kr. Reiz S. 10 kr. Ranschburger L. 10 kr. Neubauer 10 kr. Huogler Gy. 1 frt. May Gy. 20 kr. Stolzenbarth 20 kr. Adlovits N. 20 kr. Szabó I. 30 kr. Happel Gy. 30 kr. Kerper F. 1 frt. Benis A. 10 kr. Jáni I. 25 kr. Hegyi J. 1 frt, Sidó L. 50 kr. Jezerniczky J. 30 kr. Fölkér I. 40 kr. Darvai J. 10 kr. Kovács 40 kr. Hajagos I. 30 kr. Tesi J. 20 kr. Endreiek 10 kr. Vaczkó J. 8 kr. Schwarcz A. 60 kr. Böhm Gy. 60 kr. Popper A. 1 frt. Kreuezer A. 5 frt. Abelesné 2 frt. Herezeg M. 10 kr. Rothauser Mór 5 frt. Babai Tóth J. 50 kr. Kehi L. 50 kr. Androvits J. 50 Fix G. 1 frt. Bodacz P. 20 kr. Bodacz K. 50 kr. Csornai K. 1 frt. Weiner 1 frt. Szabó L. 2 frt. Wolfram J. 1 frt 20 kr. Benkö István 4 frt. Özv. Kovácsné 1 frt. Lengyel M. 1 frt 50 kr. Ellinger M. 2 frt. Csornai M. 2 frt. Steiner M. 40 kr. Rothauser S. 3 frt. Rothauser Rudolf 10 frt. Steiner Mór 3 frt. Weisz Ede 2 frt. Csőkör Sándor 2 frt. Stern Emil 2 frt. Stern Antalné 2 frt. Özv, Dunst Ferenczné 3 frt. Pfeiffer M. 50 kr. — Összesen 84 frt 53 kr. (Folytatása következik.) CSALÁD ÉS ISKOLA, Divat és anyaiiyelv. A divat némely félszegségeinek káros hatását a gyermekek testi fejlődésére nézve sok orvos és pedagógus nem egyszer megczáfolhatatlanul kimu- tatta.|jÉs ha látjuk, hogy mai nap már az értelmes szülő nem szorítja gyermeke testét szűk, a lélekzést akadályozó ruhába, ha sok gyengéden szerető anya most már belátja, hogy nagyobb hálára kötelezi gyermekét, ha testét zsenge korátél fogva edzi, mintha azt holmi elkényeztetés által elpuhítja és igy a betegségek befogadására annál fogékonyabbá teszi — ez majdnem kizárólag a művelt, ember­szerető orvosok és lelkiismeretes népnevelők érdeme. Nem ily kedvező a viszony a szellemi és er­kölcsi nevelés terén. Itt a divat még igen gyakran korlátlan úr. Gyermekünk szellemi és erkölcsi ne­velését illetőleg nem kérjük ki szakemberek véle­ményét, nem is gondolkodunk sokat a fölött, vájjon megfelel-e eljárásunk gyermekünk egyéniségének, hanem követjük a divatot, utánozzuk mások pél­dáját. Egy modern félszegségre, mely különösen nap­jainkban kezd nagyon lábra kapni, bátorkodom az alábbi sorokban rámutatni. A jobb és műveltebb osztályhoz tartozó szü­lők nem elégszenek meg azzal, ha gyermekük csak anyanyelvét érti, hanem azon vaunak, hogy az még egy élő nyelvet — nálunk legtöbbször a német nyelvet — is elsajátítsák. Ezen törekvés csak helyeselhető. Mert eltekintve azon anyagi haszontól, melylyel, viszonyaink között, a német nyelv alapos ismerete gyermekeinket kecsegteti, megbecsülhetetlen eszköz az anyanyelvűnk tökéle- tesbítésére és nyelvérzékünk fejlődésére nézve is. A törökök azt trrtják: „Ki uj nyelvet tanul, uj lelket kap“. Egy másik nép meg azt mondja: Ahány nyelvet ért valaki, annyiszor ember. Hogy e közmondások igazak, könnyen beláthatjuk, ha meg­gondoljuk, hogy minden nyelv saját szervezeti szerkezettel bir, mely nemcsak a szóképzésben, de a szókötésben is kifejezést nyer. Az idegen nyelv jellemző sajátságainak összehasonlítása az anya­nyelvvel nagyon előmozdítja a fogalmak tisztázását és jobb felfogását. Ha tehát valamely gyermek egy idegen, akár a német nyelvet is alaposan tanulja, anyanyelvét is tökéletesebben fogja érteni, és felfogni. Azonban a legjobb eszköz üdvös hatása is az alkalmazás módjától függ. A méreg értelmes orvos kezében életmentő lesz, mig a legtáplálóbb eledel helytelenül élvezve, halált okozhat. Ugyanez áll az ember szellemi életére nézve. A szakképzett és lelkiismeretes tanító a tudomány bármely ágá­nak ismertetése által a tanuló szellemi tehetségeit fejleszti, mig az ügyetlen és helytelen oktatás a e szavakra feddőző arczczal tekintett biró uramra, szomorú hangon szólván: — Igazabb akármelyikünknél! és attól félek, hogy — őrült! * * * Az ispánék eltemették szép leányukat. 8 a szegény asszony váltig zaklatta férjét, hagyják itt ezt a falut, meg ezeket az embereket, úgy sem lesz ezeken soha Isten áldása. Azonban a becsületes ispánnak fájdalmához és forrongó indulatjához ele­gendő esze is volt, s úgy okoskodott, minek ten­nénk magunkat még földönfutókká is? majd lesz még idő, mikor visszaadja ő mindezt az uraságék- nak kamatostól. Ebből sejtheti az értelmes olvasó, hogy Alfréd urfi és édes anyja fölüdültek. Alfréd ugyan csinos kis vágást kapott fejére, egy ideig életbenmaradása is kétséges volt, hanem anyját inkább az ijedtség, mint a kard ütötte le lábáról, Gábor csapása gyönge volt és lapjával érte, harmadnapra helye is alig látszott. Rossz pénz nem vész el! — mondja a világ. Alfréd fölgyógyulását nevezetesen elősegítette az a körülmény is, hogy egy távoli rokonuk meg­halván, tetemes vagyont hagyott hátra a családra: újra urak, újra gazdagok lettek. — Volt ugyan az illető végrendeletben egy pont, mely igy hangzott: „Szomorúan illettetvén azon esemény által, hogy Maróthi Dávid fia Gábor egyszerre minden nyom nélkül eltűnt, rendelem: hogy jószágaimnak s kész­pénzben hátrahagyott javaimnak két harmadrésze halálom napjától számítandó egy év leforgásáig érintetlenül hagyassák, hogy ha nevezett Maróthi öcsém egy év alatt előkerülne, annak elidegenitbet- len tulajdonává váljék, csak az ellenkező esetben esvén Maróthi Alfrédus birtokába, kinek is a hátra­levő harmadrészt testálom.* Mindazáltal remónylet­gyermek tehetségeit eltompíthatja és a tanulás­hoz való kedvet elöli. A német nyelv elsajátításá­nak üdvös hatása is a gyermek szellemi fejlődé­sére nézve az alkalmazott eljárástól függ. Minthogy azonban e téren egy általánosan elterjedt ferdesé- get tapasztalhat a szakférfiú, legyen szabad az érintett ügyet, kissé közelebbről megvilágosítani. Reményiem, hogy igénytelen soraimnak figyelmes olvasása némely szülőt meg fog arról győzni, hogy az idegen nyelv megtanulásánál általuk he­lyesnek vélt út nem vezet czélhoz anélkül, hogy gyermekük egyik-másik kincstől meg ne fosztassék. Korunk egyik jellemző sajátsága a türelmet­lenség. Ezt nemcsak az anyagi javak megszerzé­sére irányzott törekvésnél tapasztalhatjuk, hanem láthatjuk, hogy a szellemi kincsek elsajátításánál is gőzerővel akarunk haladni. A türelmetlenség vezet sok szülőt is azon tévútra, melyet röviden vázolni szándékozom. Némelyek ugyanis következőképen okoskodnak: „Lám mily könnyen tanulja meg gyermekem életének első éveiben anyanyelvét. Alig hall anyjától vagy környezetétől egy-egy szót már is szépen utána mondogatja. Látszólag min­den fáradság nélkül sajátítja el a nyelvet. De hi­szen a gyermek agya könnyen befogad mindent és a bölcs azt tartja: „Gondoskodjál a jövőről!“ Beszél­jünk hát gyermekünkkel már zsenge korában németül is, vagy ha nekünk foglalkozásunk azt meg nem engedi, adjunk a gyermek mellé egy német bonnet vagy játszótársat és a gyermek mire iskolába kerül, a német nyelvet csak úgy fogja érteni akár a ma­gyart. Ezen okoskodás első tekintetre nagyon helyesnek látszik. Vizsgáljuk azonban a dolgot közelebbről, kutassuk a német nyelv megtanulásá­nak fent vázolt módjának fény- és árnyoldalait, akkor más eredményre jutunk. Mielőtt a dologra térünk, kell, hogy tisztában legyünk azzal, mit értünk anyanyelv alatt? Közön­ségesen anyanyelv alatt azon nyelvet értjük, melyet gyermekkorunk első éveiben anyánktól megtanulunk. Ezen magyarázat nyelvtanilag helyes ugyan, de mégis hiányos. Mert ha az anyanyelv egyedül kut- forrásától kapta volna nevét, akkor apa,- testvér- és dajka nyelvnek is kellene lenni. Sokkal helye­sebben magyarázza e fogalmat egy angol tudós. Ő ugyanis azt mondja: „Az anyanyelv azon nyelv, mely az embert szellemileg szülte*. Az ember fej­lődésének gondos megfigyelése ugyanis arra tanít bennünket, hogy születésünk perczétől kezdve tu­lajdonképen csak testünk él, és hogy csak a test fentartására szolgáló szervek működnek teljességük­ben. Öntudatos szellemi működés, gondolkodás azonban csak akkor veszi kezdetét, midőn a gyer­mek a nyelv segítségével mások gondolatait felfogni és a magáét másokkal közölni képes. A nyelv el­sajátításával egy második születés szaka követke­zik be. Ekkor kezdődik az öntudatos, szellemi élet. Ezen második születés kizárólag az anyanyelv műve. Anyanyelv alatt tehát azon nyelv értendő, mely az embert szellemi életre szülte. E nyelv és az ember közt olyan viszony áll fenu, mint az anya és a gyer­mek közt. Jean Paul eme viszonyt röviden így jelzi: „Az anyanyelv a nyelvek anyja.* Ez két­félét jelent: 1. Az anyauyelvből ered az ember egész nyelvélete, ez vezeti szellemét és teszi ké­pessé öntudatos szellemi ténykedésre. 2. Az anya­nyelv azon alap, melyen minden más nyelv meg­tanulása nyugszik. Minden idegen nyelvnek meg­tanulása csak átöltöztetése az anyanyelvnek más mezbe és hangokba. Az anyanyelv által egyszerre tanul a gyermek gondolkodni és beszélni, az ide­gen nyelv által nem nyerünk annyira uj fogalma­kat, mint inkább az anyanyelv révén elsajátított fogalmaknak új megnevezését és jelzését. E kitérés után vizsgáljuk: mit nyer és mit veszít a gyermek, ha életének első éveiben egy­szerre két nyelv elsajátítására bírjuk. A kettős rendszer — ha úgy szabad neveznem — előnyei a kővetkezők: 1. A gyermek korán elsajátítja azon ügyességet, hogy a mit lát. hall, tesz vagy akar két nyelven fejezheti ki. 2. Előnynek mondható az is, hogy a második nyelvet megerőltetés nélkül, majdnem játszva tanulja meg 3. Megtaka- rittatik azon idő, melyre más gyermeknek, ki ték, hogy a végrendelet e pontja nem jut annyira kőztudomásra, hogy Gábor jóakaróinak is fülébe mehessen. De a falu jegyzője a felolvasáson jelen lévén, birtokába jutott a félelmes titoknak, s el nem mulasztá azt ispán komájával is tudatni, ki boszu- jának terveit ezen alapra fekteté. 0 jól tudta, hogy Gábor él, s azt is, hogy hol ? — s nyugodtan várt majdnem egy egész évig, engedte a kincsszomjas Maróthiné s fia szivében gyökeret verni a reményt, hogy annál maróbb legyen a seb, mit kiszakittatása okozni fog. — Mikor azután a kiszemelt nap eljött, az volt épen a méltóságos asszony nevenapja, föl­öltözött vasárnapi fekete ruhájába, s százszor el­mondta feleségének: ma van a nagy nap, a boszu napja! Elment a kastélyba, kezet csókolt a méltósá­gos asszonynak, s kérte nagy alázattal, vegye szíve­sen az ő gratuláczióját, annyival is inkább, mert egy örvendetes titoknak jött nyomába, melylyel bizonnyára nagy gyönyörűséget szerez a méltóságos asszony anyai szivének ezen a nevezetes napon. — Aztán elraoudá, hogy Gábor ól, messze innen, ha­nem ő tudja, hogy hol? — Maróthiné megdöbbenve nézett az ispán Bzerueibe, de annak gonosz hunyor- gása el áruiá, hogy jól tudja, mit cselekszik, és ura a helyzetnek tökéletesen. Mikor Maróthiné e felől meggyőződött, behívta az ispánt a mellékszobába, s nagy titokban kérte, hogy e dolgot föl ne födözze senkinek, mert az Gáborra nézve szörnyű veszedelmes volna, — még nem oly régen történt, hogy őcscsét is, anyját is majdnem megölte; ha a törvény emberei megtud­ják, hogy él és hol rejtezik, bizonnyára rettenetes büntetése lenne. S egyszersmind szavainak bizonyí­tékául egy csomó baukót nyomott az ispán markába, s azt mondta: ez ezer forint, minden esztendőben kap annyit, csak titkát föl ne födözze, mert az Gáborra nézve nagyon veszedelmes volna. a német nyelvet falán 7 - 8 éves korában kezdi tanulni, szüksége van, hogy a német nyelvből oly szókincset gyűjtsön, milyennel azon társa bir, ki az idegen nyelvet, anyanyelvével együtt egy időben sajátította el. Egyéb előny alig tulajdonítható az említett eljárásnak. Állítsuk most a fényoldalakkal szembe az árnyoldalakat s látni fogjuk, hogy a fel­sorolt előnyök nem sokra becsülendők. El nem vitázható tény, hogy azon szülők, kik gyermekeiknél, a kettős rendszert alkalmazzák, ko­rán gyönyörködhetnek azon élvezetben, hogy gyer­mekeik őket már 4-5 éves korukban „jó reggelt“ és „jó estét* köszöntés helyett „Guten Morgen“ és „Guten Abeud“-del üdvözlik ; esetleg 1—2 versikét is tudnak németül szavalni és ezt némelyek nagy vívmánynak tekintik. Ha meggondoljuk azonban, hogy az 5—6 éves gyermek látóköre igen szűk és hogy egész szókincse alig tesz többet 2—300 szó­nál, könnyen beláthatjuk, hogy a gyermek a német nyelvnek csak igen csekély töredékét sajátítja el életének első éveiben. Ezzel a 3 pont alatt emlí­tett előnyt is kellő értékére redukáltuk. Mert ügyes és szakavatott tanitó vezetése mellett azon szó­kincset, melyet egy gyermek a kettős rendszer alapján 6 éves koráig elsajátított, egy másik társa érettebb korban Débány hét alatt tanulhatja meg. Ami végre azon előnyt illeti, hogy a gyermek az említett módon a német nyelvet mindeu megeről­tetés nélkül tanulja meg, ez csak akkor áll, ha a szülő vagy uevelőnő, ki a gyermekkel foglalkozik, mindakét nyelvet alaposan érti és bizonyos pedagógiai tapintattal bir. Pedig e tekintetben láthatjuk, hogy a szülők gyer­mekeik és nevelőnőik dolgát nagyon megnehezítik, amennyiben szándékosan olyan egyéneket adnak a nevelendő magzat mellé, ki egy kukkot sem ért magyarul. Hogy ezen eljárás mennyire észszerűben, könnyű belátni, ha meggondoljuk hogy felnőtt oko3 magyar embernek nem jutna eszébe például egy született angoltól annak anyanyelvét megta­nulni feltéve, hogy tanító és tanítvány kizárólag anyanyelvét érti, mig a másik nyelv mindenik előtt ismeretlen. Ha azonban a gyermek mellé olyan egyént alkalmazunk, ki a német és a magyar nyel­vet érti és a ki, mint említettem bizonyos peda­gógiai jártassággal bir, a kettős rendszernek a 3. pont alatt érintett előnye el nem vitázható; csak­hogy ez sem mondható pótolhatatlan nyereségnek, minthogy okos és ügyes vezetés mellett a gyermek későbbi éveiben is kedvvel és megerőltetés nélkül tanulhatja a németet és e mellett a kettős rend­szernek alább vázolandó káros következményei el­kerülhetők. (Vége következik.) CSARNOK. Emlékszel-e? . . . — Karczolat. — Elszáll lelkem hozzád a messzeségbe is, mert kis bohó szíved elhiszi még, hogy nem vagy köz­pontja minden gondolatomnak, ha itt is nem fog­lalkozom veled! Pedig ha tudnád, mily sokat sze­retnék s tudnék is néha mondani, ha úgy „hipp ■ hopp* szóra ide varázsolhatnálak, hogy lássam az én aranyom beszédes szemeit ? ! . . . Fülemben cseng a dal, előttem tekinteted, látom mosolygó arezodat, előttem ugrál fürgén a kis bohó, fölnéz reám a kis női Dávid, fogom a parányi kezecské­ket .. . és ábrándozom! ... Te pedig azalatt gondolkodok ha vájjon ,gondol-e rám ,ő“ is, ki után eped szivem?!* . . . Azt mondják, hogy az emberi élet hasonlít egy méhnek vándorlásához. Virágról virágra száll, kedves dongásával vidáman röpködi be a mező gazdag virágszőnyegét és este megrakodva tér szűk szállására, abba a kis hatlapu sejtbe, melyhez hosszú napokon át gyűjti a mézet. Mikor azután eljön az idő, hogy élvezze fáradsága gyümölcsét: megölik az emberek és elrabolják mézét! . . . Mennyit fáradunk, mily sok tapasztalatot gyűjtünk mi is s eljön a nagy kaszás, hogy elszedje tőlünk A becsületes ispán kezet csókolt a méltóságos asszonynak, azt felelte, hogy „érti,* eltette a pénzt, s nem szólt a dolog felől senkinek, — mikor aztán a végrendeletben kitűzött egy év eltelt, a méltósá­gos asszony cselédjei megjelentek az ispánház előtt, kihányták belőle mindenét, kiverték a faluból, földön­futóvá lett, nyomorultan koldulva élt és az útfélen halt meg. Maróthiné házánál pedig nem sokára megint olyan nagy készülődés ment végbe, mint körülbelül egy éve. A kisasszony szülői, ki az asztalon hagyta a jegygyűrűt, eszök nélkül jöttek érte vissza, s Alfréd olyan bolondja volt a leánynak, hogy nem ellenkezett, sőt eljegyezte másodszor is annyja boszankodásai daczára. Gábor meg itt éldegélt M . . . ben, fölépült, fölgyógyult ugyan testileg, de lelkének világossága, szellemének élete az oda lön örökre. Leikéből n múltak emléke ki volt törülve egészen, az embere­ket nem kerülte, s a ki először látta, inkább csön­des merengőnek, mint őrültnek hitte volna. Az egyetlen, a mitől irtózott, a tél volt és a hideg; mikor a fákról az utolsó levél lehullt, azon percz- től kezdve a külső világ rá nézve meg volt halva, attól fogva nem ment ki a szobából, mig csak a nyájas napsugár újra tavaszt nem varázsolt a földre. — Hanem nyáron át örökké a szabad légen volt, hajnalban és alkonyaikor mindennap kiment a temetőbe, ott leült egy sírra, s ott üldögélt óra­számra — lelke ki tudja hol járhatott akkor? A falu népe elnevezte — „a bolond urnák.* Különben nem haragudtak rá, talán titokban szeret­ték is, de azon borzadályos tisztelet miatt, mely az ily szerencsétleneknek egész lényét burkolja, hozzá közeledni soha sem mertek. így éldegélt ott, s az egyedüli ember, a ki vele érintkezésben volt, a lelkész vala. az élet hosszú útján gyüjtötteket és betemessen abba a kis gödörbe, hol örök pihenés vár ránk! . . . A méhnek vándorlása közt oly sok virág kínálkozik, a lepkének játszi röpködésében oly tömérdek virág kiuálja harmatos szirmait! . . . Mi férfiak is talán lepkék vagyunk, virágok a szép nők s mikor bolyongva bejárunk messze földeket, hány­szor édesíti meg e lepkék ajkait a virágok méze! . .. Némelyiknek vannafe kedvencz viágai, mások csak egyről szívják a mézet! . . . Vájjon mit gondolsz te felőlem, édes kis százszorszép virágom? Hiszed-e, hogy én az a csapongó lepke vagyok, mely virág­ról virágra szállva szivja ajkaival a fiatal évek túl- édes mézét s végre is, midőn már elég volt — ott marad a világban elhagyatva s egyedül ? . . . Vagy talán azt hiszed, hogy jó és szorgalmas méh módjára csak azért gyűjtöm rakásra a sok mézet, hogy azzal neked kedveskedjem s melletted, ajkaidról élvezzem a valódi nectár édes ízét ? . . . Elhitted-e, mikor bizalmas suttogás közt megvalláin neked, hogy a te ajkad volt az első, mely csókjával kábító mámorba ringatott? . . . Elhitted-e nekem, hogy mindaddig magamba vonuló remete valók, míg az élet nagy mezején rá nem akadt a kóborló lepke arra a kis virágra, te rád, mely a legédesebb mézzel kínálkozott ? ... Ki tudna olvasni a te parányi kis szíved érzelmei közt ? ... Ki láthatná telkedben annak a megmérhetetlen sok lelki harcz­nak rettentő tusáit, melyeket értem vívtál akkor, mikor a szivem már tied volt ugyan, de mégis oly messze álltunk egymástól, mint a lomniczi csúcs a tenger zöld vizétől! . . . Emlékszel-e, kedves kis gyémántom, a lefolyt hosszú évek regényes történetére ? ... Az első találkozásra, mikor te idegen helyen, idegen arezok közt, idegen szemek vizsga tekintetét voltál kény­telen tűrni, mert nem volt senkid, ki betöltötte volna szivedet! . . . Emlékszel-e rá, mily szána­kozva néztelek s te nem tudtad azt, hogy bennem a részvét húrja rezgett, látva a szerető családtól elszakadt leányt szomorúan és elhagyottan ülni!... Mik voltunk még akkor mi egymásnak! Idegen arezok a közelben s ma már a legforróbb szerelem fűz össze a távolban ! . . . Sok történt velünk a lefolyt évek nehéz nap­jain ! Nekem egy nagy tengeri útra kellett menuem, melyen hajóm hajótörést szenvedett. Rossz volt a vezetőm, az emberismeret s hamis nyomon keres­tem a világító tornyot, mert lidérezfény volt az, mely játszott velem röpködésével s oly szirtek közé csalt, hol hajóm darabokra zúzott. Akkor kezdettem csak eszmélni, mikor a remény deszkáján meg­indultam a rég látott, de parányisága miatt alig észrevett csillagszerű fény felé! A sors megőrizett az elmerüléstől, mert az a kis tény partra csaloga­tott hívogató csillogásával! . . . Ó a te szemed fénye nem hazudott nekem! Elértem a partot s le tárt karokkal fogdtál! Mennyit szenvedhettél te azalatt, míg a nagy s veszélyes útról visszatértem hozzád! . . . Elékszel-e gyötrő szenvedéseid, aggódó kétségbeesésed és lelked martírszerű vonaglása közt az iszonyú érzelmi harezra, midőn láttad, hogy a deszkaszál el-eltűnik a sötét tenger habjai közt s azt is hitted már, hogy elvesztem örökre — a számodra! . . . Csodáltam benned azt a vakhitfí reményt, mely fentartá a kétség közt is éltedet. Mi adhatott neked erőt ahhoz, hogy félrevetve a világ gyanúját szerettél még akkor is engem, midőn már eltűnt minden reményed, hogy valaha a tied leszek ? . . . Honnan vetted az erőt annak a megmérhetetlen sok lelki vergődésnek és hosszú érzelmi harcznak elviselésére, midőn láttad, midőn csókjaim forrósá­gáról érezted, hogy szeretlek, de a tied még sem vagyok s nem is leszek, mert én már akkor külső­leg másé valók ? . . . Emlékszel-e azokra a csöndes estékre, midőn — hallgatva sziveink dobogását — együtt imád- kozánk? . . . Midőn te rettentő aggodalmaid közt átfogtad nyakam és susogva kérdezéd s\eretlek-e ?... S midőn nekem erre kitérő választ kellett adnom (miért is kérdezted ejí, hisz a szived úgy is érezte azt? . . .), vájjon nem ébredt-e föl szívedben a gyűlölet irántam, hogy te csak játékszer vagy kezem­Hosszu évek teltek el változatlan egyfor­maságban. Egy alkalommal, verőféuyes, de hideg feb- ruáriusi napon Gábor szokatlanul jól érezte magát, derült, vidám volt, nem találta helyét épen úgy mint a mágnes, a mely megérzi az északi fényt 8 a delej-sark változásait. Még az ablakhoz is oda­ment. s kibámult a hótól borított természetbe, —• aztán felöltözött, botot vett kezébe s oda állt a lelkész elé, azt mondván: megnézi, mit csinálnak Szereden ? Szereden épen akkor feküdt Maróthiné a ravatalon. Nagy fényes temetést rendezett számára a szerető fiú, három papot hivatott meg orátiók és búcsúztatók mondására, s azok vetélkedtek egy­mással a pénzért gyártott dicséretek összehordásában. A temetés napja elérkezett. A roppant számú részvevők és bámulók tö­mege ellepő az egész kastély körületét. A szeredi pap az udvaron hajadon fővel mon* dott egy háromnegyed óráig tartó valamit, a mi­ben majd minden harmadik szó ez volt: sírjatok! — s mikor elvégezte, büszke önérzettel tekintett végig a másik két papon, mintha mondta volna: ilyen orátiót mondjatok! Innét a templomba vitték a koporsót, ott az a . . . i pap beszélt fölötte, a ki hires pap és előkelő asszonyságok kedvencz szónoka volt azon a vidéken, s azon dicséretes szokással birt, hogy min­dig a régi görögök és rómaiak históráijából hozott föl hasonlatokat, a mikhez persze az ott levő asszonyságok közöl a századik sem értett, hanem azért mindegyik rázogatta a fejét és azt mondta, hogy — igen szép! Most is beszélt Lucretiáról, Yolumniáról és a Gracchusok anyjáról, s mintha arra fogadták volna ! meg. hogy e rég elporladt s tragoediák hősnőivé

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents