Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1887 (13. évfolyam, 3-52. szám)

1887-09-18 / 38. szám

alatt áll, a beérkezett gazdasági tudósítók jelentésé' bői a következőket van szerencsém jelenteni:

1600 öles katasterí holdon

Búza

Rozs Árpa Zab métermázsa

Őszi

repeze

Átlag

Veszprémi

járásban

7.00

5.33

6.37

4.25

—

5.76

Enyingi

57

10.30

7.70

10.20

6.20

—

8.60

Zirczi

n

10.85

8.10—

5—

—

8.36

Pápai

55

—

—

—

—

—

—

Devecseri

W

7.37

6.12

7.75

450

2.10

6.40

Egész megyében átlag

8.88

6.81

8.58

4.99

2.10

7.31

Ezen kimutatás szerint legjobb a termés az enyingi járásban, második helyen a zirczi járás, harmadik helyen a devecseri járás, végre az utolsón a veszprémi járás. A pápai járásból a tudósítások hiányzanak, így azt jelentésemben nem foglalhattam.

A száraz időjárás folytán a gazdák takarmány hiányában szenveduek, legelők kiaszva az állat- államánynak elégséges táplálékot nem nyújtanak. Legtöbb gazda a téli takarmányát fogyasztja.

Kukoricza ugyan a hó közepén bekövetkezett esőzések folytán némi javulásnak indult, a két hét óta tartó szárazság és rendkivQli meleg azt ellensúlyozta annyira, hogy abból egészen rossz termésnek nézünk eléje.

A fillokszéra által meg nem lepett szőlőkben a termés kilátások jók.

A kereskedelem lassanként ébred tevékenységre, itt-ott fordulnak elő nagyobb gabona eladások, de általában mégis nélkülözi azon élénkséget, mely más évek hasonló időszakát jellegezte. Julius hó óta a gabona árak ismét csökkentek, a búza 7 frt 90 brról 7 frt 20 krra esett a budapesti tőzsdén, vele együtt hanyatlottak aránylag a többi gabona árak is.

A világ 1887-iki termése a szükséglettel szemben a m. kir. íöldmivelési minisztérium közlése szerint 6—7 millió hektoliterrel kevesebb. Európai államokban, Angliát ide nem értve, mert az szükségletét nem közép Európában vásárolja be, Németország 6 millió, Olaszország 7 millió, Ausztria 7 millió, Schweitz 3 millió, összesen 23 millió hektoliter búza bevitelre szorult.

Tekintettel arra, hogy Magyarország feleslege 14 millió, e szerint vélelmezhető, hogy a gabona árak a tél vagy a tavasz folyamán emelkedni fognak, ha csak a szándékolt Németországi még magasabb gabona vámok életbeléptetése azt nem ellensúlyozzák. Mi ha bekövetkezik, gabona árainkra hatás nélkül nem marad.

Veszprém, 1887. szeptember hó 5-én.

Reé Jenő s. k.

Útbaigazítás

az iránt,, hogyan kell magánvégreiuleletet alkotni az 1876. XVI. t. ez. alapján.

Készíttetett a kir. igazságügymiuiszterium felügyelete mellett. (Vége.)

MÁSODIK RÉSZ.

A szóbeli magánvégrendeletekröl.

I.

Általános észrevételek, a melyek a szóbeli megán- végrendeleteknél különösen figyelembe veendők.

1. A szóbeli magánvégrendelet föltétlenül csak akkor érvényes, ha a végrendelkező a szóbeli végrendelkezéstől számított 3 hó alatt meghalt.

2. A szóbeli magánvégrendelet az esetre, ha a végrendelkezőnek halála és szóbeli magáuvégren- delkezése közt több, mint három hó folyt le, csak akkor érvényes, ha az, a ki a végrendeletből jogokat érvényesíteni kíván, bebizonyítja, miként a három havi határidőtől az elhalálozás bekövetkezéséig az örökhagyó oly állapotban volt, hogy újabb végrendeletet nem tehetett.

itt van X. baronesse, egy regényes szellemű hölgy, kinek egész ábrázatán csak két zöld szeme igazi már: ez nem marad el, megjelenik minden este, erőnek erejével te-nek hivatja magát Maróthinéval, s annyira inconvenant, hogy egyszer-kétszer gyermekeiről is bátorkodott tudakozódni a méltóságos asszonynak.

— Külföldön vannak a praefectussal! szokta ilyenkor Maróthiné válaszolni, s a mint később kiviláglik, ebben a feleletben csak hármat szokott füllenteni egyszerre.

— Igen ? no az nagyon szép! Mi is a ne- vök ? .... de hogy is tudok ilyent kérdezni ?! mintha olyan nagyon feledékeny volnék ! hisz ezelőtt tizenöt évvel, mikor a Jánoska . . . ugy-e tiz esztendős volt akkor ? . . . nem, nem! csak kilencz esztendős és kilencz hónapos.

— Kérlek, — szakítá félbe a méltóságos asszony, — először csak öt esztendős volt, és másodszor pedig Gábornak hívják!

— Igaz, igaz; öt esztendős volt és kilencz hónapos, Gábornak hivják, az áml Gáborkának hívják, gyönyörű szép gyerek volt, sokkal szebb volt mint a bátyja! — mi is neve a bátyjának, Sámuel ugy-e? Ohl hisz az már lehet valami huszonhét esztendős . . .

Maróthinél ette a méreg, hanem nem válaszolt, a baronesse pedig úgy beszélt, mint egy régi krónikának hiteles másolata, melyen még egy kommá sem hiányzik.

Maróthiné galambtürelemmel hallgatta végig a sok össze-vissza hordott beszédet, mire az érdemes baronesse e szavakkal tette föl a koronát: bizony lejárt már a mi napunk kedves barátném l (A tiszteletre méltó delnő csak húsz évvel volt vénebb kedves barátnéjánál.)

Mnróthiné szó nélkül elhallgatta ezt is, elhallgatott mindent, a kinpadra feszitett mártírok nyugodt resignatiójával, — csak magában számit- gatta titkos borzadálylyal: uram isten! lesz-e valaha e beszédzuhatagnak vége?

Egyszer aztán csakugyan vége lett; a baronesse fölezihelődött, megcsókolta kedves barátnóját két oldalról, megígérte, hogy holnap is el fog jönni s aztán eltávozott. Maróthiné pár perczig mozdulatlanul nézett utána, aztán kikelt képpel rohant a te3. Szóbeli magánvégrendeleteknél tanuk nem lehetnek:

a) azok, a kik 18. évüket be nem töltötték ;

b) a vakok, siketek és némák;

c) a kik eszük használatától megfosztva vannak és végül

d) a kik hamis eskü vagy nyereségvágyból elkövetett bűntett miatt jogszerüleg elitélve voltak.

4. A tanuknak a végrendelkezésnél együttesen jelen lenni és annak bebizonyítására, bogy az örökhagyó személyében csalás vagy tévedés nem történt, képességgel birniok kell. E végből oly tanuk alkalmaztassanak, a kik a végrendelkezőt személyesen ismerik.

Az, a ki valamely szóbeli végrendeletnél tanuul alkalmaztatott, továbbá azok, a kik vele a főntebbi első rész I. 6. pontjában körülirt rokonsági vagy ségorsági összeköttetésben állanak, a végrendelet által nekik szánt előnyben csak akkor részesülhetnek, ha a kérdéses tanút nem számítva, a végrendelkezés a szükséges számú tanuk előtt történt.

II.

CA szóbeli magdnvégrendeletek alkotásánál követendő eljárás.

Ha a végrendelkező szóbeli magánvégrendeletet kíván tenni, szükséges, hogy ezt négy ’Vég- rendeleti tanú együttes jelenlétében tegye, szükséges továbbá, hogy a négy végrendeleti tanú a vég- rendelkező által használt nyelvet értse.

Szükséges ezenkívül, hogy a végrendelkező nyilatkozatát a négy végrendeleti tanú előtt érthetően és egész terjedelemben élőszóval adja elő és nyilatkozása befejezése után jelentse ki. miként az általa tett nyilatkozatot szóbeli végrendeletnek kívánja tekinteni.

Szükséges, hogy a végrendelkező végrendeleti nyilatkozatát önmagától és élőszóval tegye meg, nem pedig olykép, hogy a végrendelkezőhőz kérdéseket intéznek s ezekre ő vagy igennel, vagy nemmel feleljen.

III.

C4 szóbeli magán fiókvégrendeletekről.

A szóbeli magánvégrendeletekről az I. és II. sz. a. előadottak a szóbeli magán-fiókvégrendele- tekre is alkalmazandók.

HARMADIK RÉSZ.

A közjegyzőnél letéteményezett írásbeli magánvégrendeletekröl.

A végrendelkező által önkezűleg Írott és aláíróit végrendelet tanuk alkalmazása nélkül is, az idegen kézzel Írott, de a végrendelkező által önkezűleg aláirott végrendelet, ha azt a végrendelkező a jelen útbaigazítás első része értelmében kifogás alá nem eső két tanú együttes jelenlétében irta alá, vagy ismerte be általa aláirottnak és az okiratot mindkét tanú a jelen útbaigazítás első részében II. 2. alatt előadottak értelmében sajátkezű aláírásával ellátja, érvényes akkor, ha az a végrendelkező által a közjegyzőnek megőrzés végett személyesen adatik át s ha ez alkalommal a végrendelkező személyesen kijelenti, hogy ezen okirat az ő végrendeletét tartalmazza.

Ez a végrendelet-alkotásnak igen kényelmes és igen biztos módja. Az, a ki a végrendeletet sajátkezűig Írja és aláírja, végrendeleti tanút nem kell, hogy alkalmazzon. A végrendelet a közjegyzőnek bontókba zárva adható át. A végrendelet borítékba zárva, a közjegyző hivatalos pecsétjével lepecsételtetik s ugyancsak a hivatalos pecséttel és ha a végrendelkező kivánja, az ő saját pecsétjével és a közjegyző által fölvett és a végrendelkező által is aláírandó hivatalos jegyzőkönyvhez zsinór alkalmarásával hozzá pecsételtetik.

rém egyik szögletéhez, hevesen szakított föl ott egy szőnyegajtót, s elszántan ment szembe az azon kitóduló pipafüsttel, melynek indítója a fran- cziamester-praefectus volt, ki kényelmes pongyolában fejedelmi méltósággal csibukozott egy karszékben heverve, s a mint a méltóságos asszony belépett, még csak a fülét sem billentette meg.

— El innen, el! — kiálta Maróthiné, nem tudom melyik versirónkkal. El e városból, e falak közöl — Alfréd! érti ön mit akarok! ?

Alfréd szippantott egyet, s miután előbb száján a füstöt parányi részletekben kieregette, nyugodt fejbólintással válaszolt, hogy nem!

— Tehát értse meg! Jól láthatja, mint fogyatkoznak házuuk jó barátjai napról napra, nemsokára egészen megfeledkezik rólunk a világ; meg akarom előzni azt, hogy mindenki által elhagyassam: eltávozom magam és elvonulok a világtól.

— Nagyon sajnálom asszonyom, de nem tehetek róla.

— írjon azonnal fiamnak Alfrédnak, s adja tudtára, hogy ezentúl nem Pesteu lakunk.

— Az fölösleges volna. Épen most kaptam levelet a soproni lyceum directorától, a melyben értesít, hogy az urüt kicsapták.

— S miért?

—. Miért? annak igen szép története van. Szerelmes leveleket irt egyik professora leányának, s mikor a professor ur ezért összeszidta, ő viszont legazemberezte s párbajra hitta Őt.

— Ügy kell neki, megérdemelte.

— Tehát Alfréd urfi holnap vagy holnapután megérkezik.

— Tudósítást hagyunk neki hátra, mi azért holnap megyünk.

— Igen?

— Mindenesetre.

— De mért oly sietve?

— Én úgy akarom.

— Gyermekség — én maradok.

— Hogyan?! — kiáltott töl erre elámulva Maróthiné.

— Én jobb szeretek Pesten lakni, — válaszolt nyugodtan Alfréd.

— S miért?

— Itt legalább nem unom aiagam.

Ha a kir. k’vjegyző a végrendelkezőt személyesen nem ismeri: utóbbi személyazonosságát két azonossági tanúval tartozik igazolni.

A főntebbi szabályok a kir. közjegyzőknél letéteményezett fiókvégrendeletekre is alkalmazandók.

VIDÉKÜNK,

Devecser, 1887. szeptember 15.

Városunkban a múlt hét folyamán jutalomdíj- osztás volt a lótenyésztő gazdaközönség között, mely alkalomra a gazdáinkon kívül számos érdeklődő és 8portman jelent meg a megye nagyobb részéről. A birálat alá bocsátott 100 — 200 ló és csikó között egy sem volt olyan, mely nemcsak megfigyelésre, hanem egyszersmind jutalomra ne lett volna érdemes. — Azonban az utóbbi soknál elmaradt. Szerény véleményem szerint pedig nagyon helyes lett volna, ha minél nagyobb számmal nyertek volna jutalmat a tenyészlovak s csikók — mert azt méltán megérdemelték — s igy méginkább fokozódott volna a gazdaközönség érdeklődése a ló- s állattenyésztés iránt. Ámbár a jelen alkalommal is világosan kitűnt, hogy ha gazdáink buzgalma nem csökken, akkor rövid idő alatt e téren is versenyezhet megyénk hazánk bármely megyéjével. Csak kitartás s szorgalom kell, mely meghozza a maga gyümölcsét. — A bíráló- bizottság elnöke a lótenyésztéshez igen alaposan értő Hunkár Sándor úr volt; társbírálók: Gál Lajos kir. jbiró, Nosz- lopy Viktor főszolgabíró, Noszlopy Gyula, ßohu Gyula, Kun Aladár, Szalatkay István nagybirtokos urak voltak. Az első díjat, mely 12 drb aranyból állt, Horváth János szűcsi plébános úr gyönyörű tenyészlovai nyerték el. A második díjat (10 drb arany) Nagel György pápa-teszéri lakos két kitűnő fajú s kifogástalan tartásu s külsejű lovainak Ítélték oda; ugyanennek 3 éves csikaja nyert 3 drb aranyat. — Dr. Siresdi Jakab, Keresztes István pápai, Barcza Lajos nagypirithi, Frey Mátyás pápakovácsi s végül Biró Lajos takácsi-i lakosok lovai egyenkiut 5—5 drb arany jutalomban részesültek. Különösen említésre méltók még Scbvarcz Sámuel devecseri fakereskedő 2 V2 éves s Baranyai Kálmán bakony-sághi lakosok 2 éves csikói, melyek azonban — mint sok másoké — jutalom helyett csak díszoklevelet nyertek.

Méltán megérdemlik tehát gazdáink azt az önzetlen elismerést, melyet a bíráló bizottság füleik hallatára kinyilvánított. — Bár e jó példa minél nagyobb körben találna pártolásra már csak azért is, mert a lótenyésztés egyszersmind igen jó jővö- delmi forrás is! (Verba volant, exempla trahunt.)

G. V.

HÍREINK,

Veszprém, 1887. évi szeptember lió 18-án.

Városi közgyűlés volt tegnap Veszprémben 39 városi képviselő jelenlétében. A közgyűlés kezdetén Kováts Imre városunk jeles polgármestere a regale megváltása ügyében tett lépéseiről számolt be a közgyűlésnek, mely egyúttal válasz * *

— Máskor mindig falura kívánkozott.

— Hja! szeszélyeim vaunak! most Pest jobban tetszik.

— S mikor szándékozik utánam jönni?

— Utána menni? — tudja asszonyom! nagyon meguntam már ezt a nyelvmesteri állomást.

— Ah! — nyomorult! — kiálta erre Maróthiné, vérig harapva egykor szép ajkait, s vérbe borult arczczal roskadozva tántorgott ki a teremből.

Ez az óra a lakolás órája volt.

*

Lehet gondolni, hogy ha a féltett kedveuez fiú a sopronyi lyceumban tanulta a külföldet ismerni, —• a soha nem szeretett, mondhatnám gyűlölt Gábor sem igen járt azon idő alatt sem Párisban, sem Londonban.

B . . . megyében volt Marótbi Dávid utódainak egy ezer holdas jószága, mely még megbirta a ráruházott terheket, a nélkül, hogy a hitelezőknek kellett volna általadul, s Maróthiné nem szabadulhatott okosabban Gábor fiától, mint hogy odarendelte a jószágra, s a kezelő ispán fölügyelete alá bízta iródeáki minőségben.

Gábor ám nem is kívánkozott Szeredről sem anyjához Pestre, sem bárkihez a nagy világba.

A mint gyermekből ifjúvá serdült, lelke las- sankint egy nagy átváltozáson ment keresztül; — a mint látta, hogy anyjától nem elhanyagolva, de csaknem elhagyatva áll: csöndes borongás szállta meg lelkét, s a fájdalom, mely eszmélkedósei után szivét megtámadá, minél némább, annál marczan- golóbb volt.

Nem panaszkodott senkinek, még az ispánnak sem, pedig az iránt volt legtöbb bizalommal, — még csak szomorúnak sem látta senki: a kényeket és sóhajokat a magánosság és egyedül-lét perczeire tartogatta; — ha valami neszt hallott anyjának esztelen fényűzése felől, mely mindnyájokat koldusbotra vieudi, megnyugodott abbau, hogy most is szegény, s az ő lelkét nem a nélkülözések sanyargatják, hanem az anyai szeretet melegének hiánya. — Midőn férfiúvá lett. s tudására jött anyja életmódjának, miből a dorbézolás mellett az sem hiányzott, mit botrányosságnak neveznek, fölsohaj- tott magában: mégis csak jobb volt távol lennem tőlük, igy legalább annyi szennyből nem jut az én

volt Csete Autal dr. t. városi ügyésznek a legutóbbi közgyűlésen a regále ügybeu tett interpelláeziójára. Kováts Imre polgár- mester ur ezen jelentésével íéuyesea bebizonyította, hogy mennyire lelkén viseli városunk jólétét s mennyire akarja és tudja is városunkat boldogítani. Ha ezen regále megváltási műveletet sikerül keresztül vinnie, ezzel városunknak évenkint négy-ötezer forint tiszta jövedelmet szerez, a mely nagyban fogja a pótlékot leszállítani. A regálénak a veszprémi püspökségtől és káptalantól való megváltása ügyében 30 nap múlva rendkívüli közgyűlés lesz, addig még bővebben hozzá fogunk szólni. — A közgyűlés többi tárgyai közül megemlítjük még, hogy Köves Béla úrnak a városházban levő kávéház bérlőjének megengedte a közgyűlés, hogy a kávéházi helyiségből a városház udvarára egy ajtót nyithasson. Költségvetés és számadások letárgyaltat- ván, tudomásul vétettek s helyben hagyattak. Özv. Zsolnay Károlyné kérvénye, hogy elhunyt férjének ki ötvenkét évig volt városi tisztviselő, egy évi fizetése részére megszavaztassék — a pénzügyi és ga/,- daságiigyi bizottságnak kiadatott. A kö/,- vágóhidi szabályrendelet kihirdettetett s foganatosításával a rendőrkapitány meg- bizatott. Az üresedésben levő aljegyzői s esetleg megürülendő más állások betöltése a jövő közgyűlésre halasztatott.

A pápa jubileuma. — Múlt vasárnap d

u 4 órakor tartatott meg a régi vármegyeház: nagytermében a róm. kát. hitközségi közgyűlés, melyet Szabó György kanonok-plébános úr nyitott, meg, előadván a közgyűlés czélját. Ezután elhatároztatott egy hódolati felirat szerkesztése, melyet az egész város róm. kát. hivő közönsége aláír s e mellett Péter-fillérek is fognak gyüjtetni, melyek az üdvözlő hódolati felirattal egyetemben lesznek elküldve a római pápának. Úgy az aláíratások valamint a gyűjtések eszkölésére városunk szép hölgyei közül többen válalkoztak, a mi nagyban előmozdította azt, hogy oly tekintélyes összeget sikerült összegyűjteni. Áz összegyűjtött Péter-fillérek összege már meghaladja az ezer forintot s a gyűjtés még folyamatban van.

A részvét műve. — Tüzkárosultjaink érdekében nemcsak városunk és vármegyénkben, de az egész ország területén oly meleg érdeklődés és részvét nyilvánult, hogy az fölül múlta várakozásunkat. Vármegyénk alispánjánál és városunk polgár- mesterénél már ez ideig több mint tizenkét e\er forint segély gyűlt egybe. Ezen adakozások lapunkban részletesen ki lesznek mutatva. Az adakozók névsorának közlését már lapuuk jövő számában megkezdjük.

nevemre semmi sem. Azon is megnyugodott, mi néha azelőtt úgy bántá lelkét, hogy neveltetésére annak idején semmi gond nem fordittatott. alig ragadt rá valami a legelemibb tudni valókból: egyszerű ember leszek, uem lesz szükségem a tudományokra, — anyám koldussá tett, a fényes műveltségnek úgy sem tudnám hasznát venui.

S ezen idő óta csöndes nyugodságban teltek el napjai, lelkét nem háborgatták nehéz gondolatok, — hisz a megelégedés kulcsa az élet boldogságának, ki azt föltalálta, bírja emezt is. — S hogy ne lett volna megelégedett, midőn szivében a szerelem édes ábrándjai honoltak ?!

Az ispánnak szép kis tizenöt esztendős leánya volt. — Voltaképen nem is igen lehetett azt már kis leánynak nevezni; a természet elég gondos volt iránta, kész eladó-leány volt biz az tizenöt éves korára, hanem a tizenöt éves leánykákat még kis leányoknak szokás híni, — s Gábor mikor e kedves, igénytelen teremtést a kis szobákon, vagy a tágas udvaron végiglebbenni látta, soha le nem tudta szemét venui róla, utána nézett, mig csak el nem tűnt az ajtó, — vagy a kert sűrű fái mögött, s már mikor eltűnt is oda szegezte szemeit épen arra a pontra, mintha még ott látná lebegni azt, a gyöngéd alakot karcsú termetével, fodros rózsaszínű ruhájában. — S mikor őt nem láthatva, néba órákig elült egyedül egy helyen, képzelete mindig csak a kedves gyermekleány körül csapongott, a ha a távol jövőbe gondolva, szivét önkóuytelen egy eszme kapta meg, kezébe rejté becsületes arczát, a édes csüggedéssel rebegé:

— Oh Istenem! soha sem lesz az meg!

Az a szemérmes pir, mely ilyenkor arczán égett, tanúskodott, hogy bizony méltó volna rája.

Csakhogy azon szavak, melyeket, ha nem is reménytelenül, csak a nagy czélokért küzdők szokott kételkedésével mondott, valósággá váltak. — A lányka nem igen látszott vonzalommal, viseltetni iránta, s a tapasztalás, hogy azok, kik egy föltalált eszményképért szivök legtisztább érzelmeivel rajongnak, ritkán szoktak vÍ3zon-érzelemmel találkozni, rajta is bebizonyult.

A gyöngéd figyelem, megelőző gondoskodás, melylyol a leányka irányában viseltetett, képtelenek valának annak szivében a barátságnál erősebb