Veszprém megyei hivatalos heti közlöny, 1887 (13. évfolyam, 3-52. szám)
1887-09-11 / 37. szám
felvidék i« ismeri. Tátra-Filrednek törsis vendége ő, másfél évtized óta látogatja azt, hol az ottani kápolnában ünnep és vasárnap miséz és szent beszédeket tart; tisztelik mindnyájan öt azért és különösen kedélyes művelt társalgása miatt. Egy szép keresztet is állíttatott föl és fölfedezett forrását is szép emlékkel diszittette, melynek feliratai egyházi és hazafiul szép gondolkozásáról tesznek tanúságot. Nem kis érdemül róható fel a prépostnak az is, hogy az e fürdőt néhány év előtt meglátogató gróf Moltke porosz tábornagygyal társalogván, tudományi képzettsége által oly annyira megnyerte ennek szeretet- és tiszteletéi., hogy vele most is levelezésben áll és a távozása után ideérkező Frigyes Károly porosz kir. herczeget is ő, a fent- tisztelt prépost úr megelőző figyelmébe s kalauzolása alá ajánlotta. — Adja az Ég, hogy az apostoli király és a Szent Atya kegyes határozata következtében Veszprém püspöki megyének árvaságra jutott hívei Oltványi Pálnak főpásztori boldog kalauzolása alá jussanak mielőbb, mert úgy az egyházmegyének, mint városunknak az a leghőbb óhaja, hogy a főpásztori székre olyan nemeslelkü férfiú helyeztessék, a ki a püspökség dús jövedelmeiből a közjóra is áldoz, ezért is üdvözölnők mi oly melegen Oltványi Pált a püspöki széken, a ki eddigi egész életét és szerény jövödel- mét — mind a közjóra áldozta. A temetőhegy pusztulása. Múlt vasárnap, a temetőhegyeu Lairosch Fiára nevű földmives bezárt pajtájában, ismeretlen okból, valamivel d. u. 4 óra előtt tűz támadt. A vészharangok kougása föiriasztá az egész város közönségét, mely tömegesen tódult a vész színhelyére ; a tűzoltóság is csakhamar megjelent, de a romboló elem iszonyú hatalmával szemben úgyszólván semmit sem tehetett, annyival is inkább. mert a vízben nagy hiány volt. A száraz és többnyire szalmafedelű tetők egymásután lángra kaptak s rövid negyed óra alatt mintegy 40 — 50 ház állott lángokban, iszonyú füstjével ijedtségbe ejtve az egész város lakosságát s tudtul adva a környékbeli falvak lakóinak is a vármegye székvárosában dühöngő vészt. A tetők a hetek óta tartó forróság miatt egészen szározak voltak, mihez hozzájárult a hirtelen löltámadt erős szél, mely a szikrákat a távolabb fékvő házak tetejére is sodorta, úgy hogy rövid idő alatt az egész városrészt képező temetőhegy egyszerre több helyen gjuladt ki Oltásról szó sem lehetett. A szélvihar miatt pár perez alatt egész házsorok álltak lángokban: a hőség és gomolygó tüstfelhők miatt az égő házaknak közelébe sem lehetett jutni. E városrész lakói többnyire csekély birtoku földmivelők, kik munkájuk keserves gyümölcsét már mind a padlásra s kamarákba rakták s igy a tetők alatt felhalmozott tömérdek szalma csak növelte a pusztító vész iszonyatosságát. Toronymagasságu füstoszlopok emelkedtek ég felé, az izzó zsarátnok közé bele-belevágott a szél és sodorta a tüzes sziporkákat szerteszét. Recsegtek, ropogtak az égő gerendák, lempán zuhogtak a roskatag épületek leomló tüztalai, közbe süvöltött a szél, a kárvallott, földhöz ragadt nép szívihm... .............................. I"....■■■■'■■..... ,JB há tralevő pár óra is sokkal élvezetesebbben telt el, semhogy ez iránybani puhatolózás csak eszembe is juthatott volna. A család azon tagja, kinek látogatására jöttem, már több hó óta távol tartózkodók a fővárostól, miután nemcsak irói körökben ismerős, de maga is iró volt, — lnnék költeményeivel szép olvasó- nőim is bizonnyára többször találkoztak már, — az első pár óra Írókról és irodalomról beszélgetve, röppent el tőlünk. — Az ősz ismeretlenről csaknem egészen megfeledkeztem, s ha véletlenül megjelent képzeletem előtt nagy szenvedésekre, nehéz tusákra emlékeztető alakja, azzal űztem el magam elől, hogy majd néhány nap múlva, ha távozni készülök, akkor is jókor lesz róla tudakozódnom. Azonban az előre haladt idő nyugalomra kergetett bennünket, s a mint az édes beszélgetés el- némultával az elmúlt nap eseményeit kóborlá be emlékezetem, legvégül azon embernél állapodott meg, kinek én — mielőtt ismertem — a szerencsétlen czimet előlegezém, s kit fuvarosom bolond úrnak nevezett. Nem is igyekeztem aztán szánalomgerjesztő alakjától megválni, az ő képe lebegett akkor is lelkem előtt, mikor elaludtam. 8 aztán sajátságos ijesztő álmaim voltak. Nagy néptömeg közt jártam, előttem fényes fogatok robogtak el, a hiutókban gazdag, ékes öltözetű urak ültek, s kire minden szem fordulni, kit minden ajk riadása kizárólagosan éltetni látszott . . . egy deli termetű, vonzó arczu barna ifjú volt; — szinte elméledtem nemes arezvonásai szemlélésébe, de e perezbeu fölismertem a tömeg közt, beszédes fuvarosomat, a mint kalapjával üdvözletét intett lelem, és gúnymosoly kíséretében kiáltott hozzám egy két szót, melyeknek hallására megborzadtam. Később sötét, csillagfénytől sem világított táj terűit el szemem előtt, az egész vidéken kihalt csend terült el — s a sfirü sötétséget, a halálcsendet egyszerre szakítá meg egy pisztolylövés villanása és dördölése, s a lövés fényében egy alakot pilianték meg, kinek zilált arezvonásai kuszáit fürtökkel körítve ismerősöknek tetszettek előttem. A viliprrongált a<cz lázas tűzben égett, reszkető, szaggató jajgatása, a több ezernyi néptömeg elször- nyüködő moraja s mind e hangok összevegyültek egy rémes káoszba, mely megrendité még a legel- fásultabb ember szivét is. öt óra felé már mintegy száz ház állott Ián gokban. A romboló elem gátolhatatlan erővel terjedt tovább, a gyarló emberi tehetség tehetetlenül állott annak hatalmával szemben. Egyebet tenni nem lehetett, mint menteni a veszélyben forgó házakból a bútorokat és egyéb holmikat, de a fojtó füst és iszonyú hőség megnehezítette a közlekedést s a holmik legnagyobb része is elégett. A városrész sürfiu volt befásitva s a házak közt elterülő kertekben is igen sok volt a gyümölcsökkel gazdagon megrakott fa. ezek mind kiszáradtak a pokoli hőségben és lángra kapva csak segítették ma- gasra csapkodó tüzoszlopaikkal emelni a látvány rémületességét. Félóra múlva már több mint száz ház égett, a hozzájuk tartozó melléképületekkel együtt. S a mit a tűzoltók emberfölötti erőlködése, az önként serénykedő nép buzgó törekvése el nem érheteit, azt megtette az ég könyörülete, mely a dühöngő szélvihart megfékezte és a körül fekvő cseréppel födött házak és széles utczák szerenesés fekvése, melyek a tűz tovaterjedését akadályozták és igy 6 óra felé a lángok belyökbon maradtak és csak a már meggyűlt házakban égett a fölhalmozott szalma és más takarmány. Borzasztó részleteiben kellően nem festhetők e tűzvész iszonyatosságai. Egy házban balott volt, koporsóban kiterítve, csak nagy erőfeszítéssel tudták a koporsót az égő ház lángjai közül kiragadni és a közel fekvő temető halottas kamrájába vinni, egy más, már korábban kiszállított halott koporsója mellé. Egy asszony, ki iszonyú zavarában holmi értéktelen tárgyakkal kezében menekült, csak később vette észre, hogy kis gyermekei a láugoló házban maradtak. Szivszaggató jajgatása rémülettel töltötte el a körülállók szivét; haját tépte, földhöz vagdosta magát, inig végre a könyörületes ég megszánta a szerencsétlent és megfosztotta eszméletétől. Bátor, elszánt emberek kimentették a gyermekeket. Szánalmas képet nyújtottak a menekvő háziállatok, melyeknek legnagyobb része ott veszett a lángok között. A sertések legnagyobb száma elpusztult, a melyek pedig menekülni tudtak, szétszaladtak vad futással a város végén elterülő széles legelő uttalan téréin, azokat ugyan hetek múlva tudják majd csak részben is összeszedni. — Majd minden házban számos baromfi volt, ezek ijedten röpködtek az égő házak tűzfalain, hova felszorultak, legtöbbjét megcsapta a szél által tovahajtott láng s az égő zsarátnokba szédültek, a másik rész pedig menekült a lángok elől, egyik tetőről a má síkra és sipogásnk csak növelte a különben is óriási hangzavart. A sarki boltosnak egész boltja beégett, a mi áru csak üzletében föl volt halmozva, az mind égett százféle lángokban, melyek közül kivált az égő petroleum világos lángoszlöpa. E városrészben az itt gyakorlatozó több száz honvéd volt elszállásolva s az egész heti nehéz gyakorlatok után kifáradt honvédség a vasárnap délután nyugalmas pihenését élvezte, midőn a tűz lárma fölzavarta édes nyugalmából s riadva sietett minden honvéd, összes czók-mókjával a szabad mezőségre menekülni, hol azt lerakva, tisztjeik vezetése alatt, önfeláldozó buzgalommal sietett rész- beu a mentés sikertelen munkájában résztvenni, részben a károsultak megmentett holmiját a gonosz kezek ellen oltalmazni. Különben a legnagyobb dicsérettel kell megemlékeznünk városunk lakosságáról, mely a vész színhelyén a legnagyobb buzgósággal segített a mentés nehéz munkájában és nemes magaviseletével lehetővé tette, hogy a fejevesztett- zűrzavarban semmi rendetlenség és tutajtékos ajkairól kísérteties hangon zúdultak meg e szavak: öljétek meg 1 — Az üldözöttnek, kit e szavak illetőnek — ajkairól egy szó lebbent el, s én e szót hallva megdermedék. Aztán kietlen, hótól lepett síkságon mentem végig. Zúgó vihar kavarta a légben a hópelyheket, az útfélen nyomorult agg koldus éhségtől és hidegtől megdermedve didergett, s egy mellete elhaladó anyóka keresztet hányt magára, a mint rápillantott, ijedten susogá magában: — a bolond úr! Megint — harmadszor is a rejtelmes szó csendült fülemben. Megrendültem és fölébredék. Az ablakon át nyájas napsugár mosolygott felém, künn hire sem volt télnek és hózivatarnak, s az ablak-alatti kert árnyas utain megpillantám Lajost a költőt, ki reggelenként Flaccussal szokott foglalkozni. Fölkeltem. Gyorsan hánytam magamra ruhái mat, s kimentem a kert sűrű lombu cserjéi közé, azon erősen föltett szándokkal, hogy Lajos barátomnak e reggelen Horatius helyett az én társaságommal kell beérnie. Akkor tudtam meg; tőle azokat, miket elregélendő vagyok. Ezelőtt mintegy Ötven évvel B . . . megyének előkelő családai közt kiváló helyet foglaltak el a Maróthiak, s valamint példabeszéddé vált, bogy a Maróthiaknál büszkébb dölyfösebb család nem létezik egész B . . . megyében, úgy azt is tudta mindenki, hogy Maróthi Dávid aranykulcsos és főispán iegkevélyebb és — mindent leuézőbb valamennyi Maróthi közt. Akkoriban Maróthi Dávid valami ötven éves lehetett, felesége épen felóuyivei kevesebb, s a kik házukhoz jártak, majd egyhangúlag tették azt az észrevételt, hogy mig Maróthi Dávid ő excellentiá- jának tarkóján egyre sűrűbben mutatkoznak az ősz hajszálak, a menyecske szemeiben napról-napra 1 égetőbb delejessógben kezd ragyogni a fiatalság I erőteljének fénye. — Ám a fiatal látogatók kiknek : idegei az efféle delej behatásaira még fogékonyak, lajdon elleni kihágás elő nem fordult, miben nagy része van rendőrségünk erélyes és tapintatos eljárásának is. Késő este volt és az elégett házak még folyvást szennyes füstgomolyt bocsátottak az ég felé, itt- ott felvillant az égő zsarátnok. A katonaságot nagy űgygyel-bajjal a város más részeiben szállásolták el, a kifáradt és a látvány iszonyaitól felizgatott városi lakosság haza tért. A károsultak serege pedig a körülfekvő nagy mezőségen szállásolta el magát, megn intett csekély holmijai között. Párnája volt a rét puha fü-szőnyege, takarója a balzsamos lég, mely még reggel oly reményt adóan hozta töl számára a piros hajnalsugárt és estére kelve a kormos üszkök füstjével bontotta el nyomortól sújtott kis gazdaságát. * Másnap rendkívüli közgyűlés volt a városházán, mely alkalommal Kováts Imre polgármester ur bejelentette, hogy az előző nap dühöngött tűzvész 160 épületet égetett porrá. (107 lakóházat és 53 mellék- épületet) A hivatalos becslés alkalmával konstatál- tatott, hogy a kár: ingatlanban 39030 fit, ingóságban 17710 frfc, öss\esen 56740 Jrt. Jelenti továbbá, hogy ő a károsultakat a legelső és legszükségesebb segélyben nyomban részesítette s kéri a közgyűlést, hogy egy a segélyezés ügyét intéző bizottságot küldjön ki. Erre a közgyűlés Véghely Dezső kir. tanácsos alispán ur és Bezerédj Viktor dr. városi képviselők lelkes fölszólalásai után a következőkép alakította meg a segélyezési bizottságot: Elnök: Kováts Imre polgármester. Tagok: Pribék István, Fejérváry József, Magyar János, Végbely Dezső, Bezerédj Viktor, Szilágyi Mihály, Sz. Horváth Pál, Rozentbal Nándor. Fodor Gyula, Pfeiffer Miklós, Pillitz Benő, Szabó Imre, Vizner János, Kubai Hubert, Brenner Lőrincz, Veisz Elek, Balog,Károly, Súly Ede, Köves János, Vágner János, Óváry Ferencz, Jánosy Sándor, Halassy Vilmos, Pozsgay Miklós, Pougrácz Dániel, Benkő István, Gémessy Dániel, Rothauser Mór, Velledics Mihály, Kopácsy Árpád, Czolienslein Ferencz, Varga István, Megyesy József, Ruttuer Sándor, Márton Gyula, Androvits Imre, Dukavits Sámuel, Eszterbay Ferencz, Fehér Sándor, Sziver Ignácz, Csornai János, Rigó István és Bognár János városi képviselők. A bizottság nyomban megkezdte működését s azóta fáradhatatlanul és önzetlenül folytatja nehéz munkáját. * A károsultak segélyezésére ott mindjárt a hely szinén a tűz alkalmával sokat áldoztak városunk jószivű polgárai. Nagyobb pénzbeli adománynyal első volt a veszprémi főtisztelendő káptalan, ki a károsultak részére 500 frtot küldött. Ezt követték : Tribék István fölsz. püspök 100 forintos, Óváry Ferencz dr. ügyvéd, önk. tűzoltó-egyleti főparancsnok 100 frtos és Veisz Elek városi tanácsos 50 frtos adományai. Ő császári és apostoli királyi Felsége magánpénztárából — Esterházy Móricz gr. főispán úr .előterjesztéséhez képest — a veszprémi tüzkárosul- tak részére 1000 frtot méltóztatott adományozni, és ezen összeg a főispán úr utján vármegyénk alispánjához már meg is érkezett, ki ezen összeget a legszegényebb és legérdemesebb károsultak között — a polgármester meghallgatásával — fogja kiosztani. Magyarország bíboros herczegprimása Simor János dr. esztergomi érsek ő Eminentiája Szabó György kanonok-plébános úr ő nagysága kezeihez a veszprémi tüzkárosultak segélyezésére 500 frtot küldött, mely összeget nevezett kanonok-plébános úr ő nagysága a tüzkárosultakat segélyező városi bizottságnak kézbesítette. Lengyel János úr, mint egykoron veszprémi polgár, jelenleg somogy-nagy-berényi birtokos, a tüzkárosultak részére 115 frtot küldött a plébánia hivatalhoz, mely összeget ez a tüzkárosultakat seszivesen kibékültek a menyecske szép szemeiért a férj mogorvaságával és szürke bajával. Családi életök csöndes, viszálykodás nélküli volt. Egyetlen fiuk Gáborka, erős bukfejes 7 éves gyerek volt, apja nem igen gondolt vele, anyja meg épen nem is szenvedhette, s csak annyiban különbözött a parasztgyerekektől, hogy ennek a lábán nyáron át is volt csizma, meg hogy ueki volt legezifrább ólommal kiöntött bunkósbotja a csordáról hazatérő tehenek, ökrök oldalba hajigá- lására, — 8 a helyett, hogy a falusi mester elé járt volna a-b-c t tanulni, odahaza a kastélyba vezette be a silabilzálás titkaibaaz öreg komornyik, kinek két esztendő óta ez is bele volt alkudva a conventiójába. Egyszerre az öreg urat erős betegségi roham támadta meg, ágyba kellett feküdnie, s uoba pár heti fekvés után löllábadozott is, a háziorvos meg- súgta a méltóságos asszonynak, hogy ő excellentiája fél, — legfölebb egy esztendeig viheti. — A méltóságos asszony, e hitre nagyou megilletődött, olyannyira, hogy Gáborka iránti magaviseleté is egészen megváltozott; utána-utána nézett, naponként egyszer-kétszer kézcsókra maga elé vezettette, jelen volt egypárszor a komornyik leczke-óráin is, s miután meggyőződött, hogy azok nem igen sok sikert eredményeznek, érdemlett nyugalomba helyezte az öreget, s pár hót alatt a kastélyba fran- czia mestert, rajzmestert, zongoramestert teremtett, kik aztán befogták Gáborkát a tudományok igájába úgy, hogy maga is megsokalta. A cselédség összenézett, mikor a jövevények egymásután a kastélyba érkeztek, s az öreg János hajdú, ki arra a sejtelemre jött, hogy ő most rang dolgában megint ennyi meg ennyi grádussal hátrább esik, erősen tusakodott magában, hogy vájjon köszönjön-e ezeknek az új uraknak jó estét, meg jó reggelt, mikor hébe-hóba velők találkozik. — Hanem szemen-szedett ficzkókl — mon- dogatá magában — akár egy-egy gárdista! — tévé utána, — mert mióta egyszer Pozsonyban gárdistákat látott, azóta a gárdista fogalmában tisztelte az emberi tökély non-plus ultráját. Így történt aztán, hogy mire az Öreg úr tiz gélyező városi bizottságnak rendelkezésére bocsátotta. » Trefort Ágoston közoktatásügyi miniszter úr ő ekszczellencziája a veszprémi püspökség részéről 1000 frtot kegyeskedett adományozni Kéler Napoleon építész úr 100 frtot küldött Budapestről. A megyei temetkezési egylet 50 frtot adó mányozott s a károsult egyleti tagoknak a havi díjak befizetését 4 hónapra elengedte. Devics József kanonok úr ő nsga 100 frtot Wolf kismartoni borkereskedő ezég (Breuer Gábor jószivü polgáitársunk ajánlatára) 100 frtot A székesfehérvári káptalan 100 frtot. A budapesti kegyesrendi tanárok 50 frtot Krausz Ármin úr 5 frtot, Krausz József úr 10 frtot, Rothschildné Krausz Francziska Nagv- Kanizsáról 5 frtot, Krisshaberné-Krausz R za Bécsből 2 frtot.' Az adakozások igen szép eredraéuynyel folynak be. Vármegyénk alispánjához is már igen tekintélyes összeg érkezett, melynek kimutatását az adakozások befejeztével fogjuk közölni az összes adakozók névsorával egyetemben. Gyümölcs* és borkiállítás. Balaton-Füred, axept. 8 A „Balnton-egyesület“, mely a Balatonvidék „gazdasági érdekeinek előmozdítását“ tűzte ki egyik feladatául, ma nyitotta meg ez idei gyümölcs- és borkiállítását a balatonfüredi gyógyház földszinti nagytermében. A kiállítás három főrészre oszlik. Bor, gyümölcs és konyhakertészeti részre. A 45 borkiállitó a Balatonvidék legkülönbözőbb részeiről összesen 136 fajta bort küldött a kiállításra. A gytimölcskiállitók közül pedig: szőlőt hét kiállító küldött 113 fajtát, egyéb gyümölcsöt 16 kiállító ZOtí fajtát, konyhakertészeti terméket 9 kiállító 41 fajtát, gabona-nemüeket 4 kiállító 11 fajtát, likőrt és konyakot 5 kiállító 10 fajtát, eczetet (boreczet) í kiállító 'l fajtát és saranyuvizet 1 kiállító 1 fajtát. A kiállítás négy napig lesz nyitva. Holnap ül össze a zsűri. A kitüntetett kiállítók a „Balatou-egyesttlet“ által kitűzött díjakat és érdemokmányokat kapnak. Ez a kiállítás, mely nemcsak helyi, hanem országos érdekkel bir, a mennyiben a kiállított termékeket az ország különböző részeibe szétküldik, sőt részben már most is exportálják is, serkentő és felbátorító példaként szolgálhat mindama balatonvidéki szőlősgazdának, kinek szoléit a fillokszera elpusztította. Ott, hol a szőlővessző kihalt, gyümölcsöst kellene plántálni, mely kellő gondozás és nemesítés mellett csakhamar bő kárpótlást fog nyújtani a szenvedett veszteségekért. Ilynemű kiállítások igen alkalmasak arra, hogy a közvetítő kereskedők és vállalkozók megismerjék e vidék terményeit, és ka látni és tapasztalni fogják, hogy a balatonmelléki gyümölcs jó és a termelés nagyszabású, ép oly kelendőségnek örvend majd ez is, mint ezelőtt és jelenleg még a balatonmelléki bor. A kerti gazdaság külföldön nagy kercsetforrást képez, Miért ne vihessük mi is ezt a gazdasági ágat oly tökélyre; miért ne fokozzuk mi is a termelést oly arányban, mint azok, mikor a természet megáldotta e vidéket minden tekintetben és mikor megvan az alkalom a termények előnyös értékesítésére, A kiállítást a vidék intelligencziája és a fürdő közönség nagy számmal látogatta meg és mindenki elis* merőleg nyilatkozott a kiállítás ügyes rendezéséről. VIDÉKÜNK. Varsánj, 1887. szeptember 5. Tekintetes szerkesztő Úr! Becses lapjának egyik előző számában — a hirek rovatában —■ jeleztem már, hogy a nagy- méltóságu magyar királyi belügyminisztérium megengedte, miként Takácsy Ignácz zirczi gyógyszerész úr Varsány községben egy fiók gyógyszertárt állíthasson fel. Takácsy úr, ki kiváló szakképzettségéről ismeretes vármegyénkben — ezt a fiók gyógyszertárt, nem kiméivé költséget és fáradságot,'— leküzdve a helyzet nehézségeit — felállította; s azt, miután a megyei főorvos által megvizsgáltatott, — a forgalomnak át is adta. ■ .......—ü^——z hónap múlva megboldogult, Gáborka tudott ezukrot kérui franczia nyelven, különbséget tudott tenni az egyenes és görbe vonalok közt, 8 a zongorázásra oly kitűnő hajlamot tanúsított, hogy óra-számra elkalapálta a magukat védni nem tudó billentyűket minden jóravaló tülnek példátlan rémületére. Maróthi Dávid eltemettetett, özvegye gyászt öltött magára, s hogy gyászát eddigi köréből leendő elvonulásával is mélyebbé tegye, elcsapta a rajzraestert és zongoramestert, 8 a francziauuestert Gáborka praefectusává kinevezvén, fölhatalmazá Pesten jelesebb rajzmester és alaposabb zene-tanár fogadására. Mindezeket az öreg János hajdútól tudtuk meg, ki hivatalából elbocsáttatván, a szomszéd földbirtokos úrnál nyert alkalmaztatást öregbérosi minőségben. A méltóságos asszony is fölment aztán Pestre, a praefectus által fogadott s berendezett fényes szállására, s miután előkelő körökben ismerős volt, a világ nem győzött csodálkozni azon mély elvonultság és magába zárkózottság fölött, mibe ott temetkezett No de férjét gyászolja — ez volt a magyarázat, nagyon szerette, nagyon sajuálja — Isten áldja meg értté. Meg is áldotta! Adott neki vigasztalót, kinek láttára elrepüljön szivéből a bánat s örömnek és boldogságnak adjon helyet: férje halála után negyedtél hóuapra született egy kis gyor* meke, gyönyörű szép egészséges kis teremtés, olyan eleven, mosolygó szemei, picziny szája, kövér po* fácskája volt, mint egy pingált angyalkának. Vége is lett aztán a szomorúságnak s zárkózott életnek, egymást érték a lakzik és mulatságok, egy álló hétig minden ember csak a nagyszerű ünnepélyről beszólt, melyet Maróthiné, fiának keresztelésekor rendezett, születése után egy hónappal. Álfrédnak keresztelték, nem azért, mert a csinos praefectusnak is Alfréd volt a neve, hanem csupán mivel a méltóságos asszonynak nem jutott hirtelenóben szebb név az eszébe. (Folytatása következik.)
